A fiatalok helyzetének vizsgálatában igen fontos kérdés a jövőtervezés, az életútjuk elkövetkező szakaszának vizsgálata. Ebben a tanulmányban Erdély, Szlovákia, Vajdaság és Kárpátalja 15–29 éves korú magyar népessége körében vizsgáljuk a jövőtervezést és a fiatalok önállósodását a Mozaik 2001 kutatás magyar és többségi almintái alapján. Erdélyben 1946 magyar és 716 román fiatalt kérdeztünk meg. A magyar almintából 750 székelyföldi.1 Összehasonlító elemzés segítségével a fiatalok társadalmi struktúrában elfoglalt helyének, a szülői-származási háttér sajátosságainak figyelembevétele mellett a következő kérdésekre keressük a választ, esetenként összehasonlítva más régiók magyar kisebbségi fiataljait a többségiekkel.2

a) Van-e a fiataloknak elgondolt jövőtervük; milyen prioritásokat tartalmaz jövőtervezésük, milyennek képzelik kilátásaikat?

b) A magyar fiatalok jövőtervei, regionális sajátosságai eltérnek-e a többségi fiatalokétól?

c) Tükröződik-e az ifjúsági korszakváltás a fiatalok életeseményeinek tervezésében, az iskolai ifjúsági életszakasz elhúzódásában, a családalapítás és az azzal járó események kitolódásában?

d) Hol helyezkedik el a régióban az erdélyi ifjúság a továbbtanulási tendenciák tekintetében?

e) Területileg hol – a szülőföldön vagy Magyarországon, esetleg más országban – képzelik el a jövőjüket?

A szociológiai szakirodalom igen gazdag és sokrétű támpontot kínál arra vonatkozólag, hogy milyen tényezők befolyásolják a fiatalok jövőtervezését. J. Zinnecker szerint a fiatalok ifjúsági életszakasza jelentős mértékben osztályspecifikusan meghatározott. A továbbtanulási idő, tehát az iskolai korszak hossza és tartalma, a fiatalok érdeklődési köre jelentősen behatárolódik a szülők, a család anyagi helyzetéből és társadalmi pozíciójából adódó életszemlélet és kilátások révén.3 Természetesen ennek ellenfolyamata az intergenerációs társadalmi mobilitás, amikor is a fiatalok éppen hogy kilépnek a szülők társadalmi réteghelyzetéből. E két jelenség egyszerre artikulálja a fiatalok életpályáját. Másik jellegzetes folyamat a kelet-közép-európai társadalmakban, amely az ifjúság életét külön befolyásolja, a társadalmi-gazdasági átmenet a tervgazdaságra épülő államszocialista diktatúrából a piacgazdaságra épülő demokráciákba. Ebben a folyamatban az ifjúság sajátos szerepet kap, egyrészt mert a rendszerváltás sikerességének vannak a generációváltással kapcsolatos összefüggései, másrészt pedig a különböző országok közötti gazdasági-társadalmi eltérések is szerepet játszanak.4

A gyermekkor, ifjúkor és a felnőttkor közötti átmenet kérdésének értelmezési keretéül a népességalapú megközelítéseket választottuk. A különböző életszakaszok közötti átmenetet a rájuk jellemző életesemények bekövetkezésének életkor szerinti időzítésével vizsgáljuk. Olyan életesemények ezek, amelyeket a népesség többségének tagjai megéltek vagy meg fognak élni. Az átmenetek időzítésében bekövetkező, a különböző korosztályok között mutatkozó változások a kohorszokon belüli vagy azok közötti összehasonlító elemzések segítségével történnek. Linda K. George rámutat, hogy a 20. században a felnőttkorra történő átmenet életeseményeinek bekövetkezése átlagosan későbbi életkorra tevődött, ami a fiatalabb kohorszok iskolai korszakának befejezését és az első munkahely vállalását illeti. Az Egyesült Államokban az utóbbi 2–3 évtizedben az első házasságkötés átlagéletkora későbbre tolódott.5 Az egy kohorszhoz tartozók körében viszont megfigyelték a társadalmi státushelyzet szerinti eltéréseket: az alacsonyabb társadalmi osztályokhoz tartozó csoportok fiataljai, különösen az afroamerikai, a latin-amerikai származásúak és a rurális környezetben élők körében korábban történik a felnőtt életszakaszra való átmenet,6 ami egybevág a Zinnecker-féle európai megfigyelésekkel. Jelen elemzésben lehetőségünk van megvizsgálni e tézist, miszerint az életszakaszok közötti átmenet rétegfüggő, ugyanakkor azt is lehetőségünk lesz megvizsgálni, hogy e rétegfüggőség mennyire szövődik át az etnikai hovatartozással, és a különböző országokban élő, ám ugyanazon etnikumú magyar kisebbségi fiatalok életeseményeinek időzítése mennyire tér el egymástól és a helyi nem magyar többségétől. Hipotézisünk az, hogy a leggyengébb szerepet játssza ebben az etnikai hovatartozás, míg fontosabb szerep jut a társadalmi réteghelyzetnek és ennél tágabban, a társadalmi struktúrában elfoglalt helynek (mint például a település típusa, ahol élnek), valamint a régió általános gazdasági-társadalmi helyzetének. E két utóbbi tényezőt az alábbi összetevővel operacionalizálhatjuk: a helyi társadalom gazdasági állapota, a magyar oktatás és kultúra intézményesültsége, a globalizáció behatolásának szintje, a helyi reakciók a magyar fiataloknak a többséghez való viszonyában és ezen belül az ifjúsági életpályák artikulálódásának módja. A magyar fiatalok számára további kihívást jelent Magyarország közelsége és azok a döntések, amelyeket a szociális összehasonlítások viszonylatában (a helyi centrumok és perifériák, valamint a magyarországi centrum, Budapest) hoznak meg.

Van-e jövőtervezés? És mire irányul?

Bourdieu osztálymodelljéből kiindulva Zinnecker a gazdasági és kulturális tőkevolumen alapján alsó, középső és felső osztályok, illetve ezek kulturális és gazdasági osztályfrakciói szerint a nyugat-európai jóléti társadalmakban három jól elkülönített ifjúsági habitust különböztetett meg, amely a családi erőforrások függvényében gazdasági és kulturális osztályfrakciók szerint tovább bontható.7 Másik tanulmányában az 1980-as évek végén a társadalmi-származási háttér függvényében a fiatalok jövőjét illetően az ifjúsági életszakasz alakításában az alábbi perspektívákat tartotta valószínűnek, némiképp módosítva az eredeti, merevebb modellt:

a) Az ifjúság mint kulturális újító, a nagypolgári értelmiség „ifjúságmítosza” új, progresszív köntösben.

b) Az ifjúsági életszakasz mint iskolai és képzési pálya valamennyi társadalmi réteg körében jelen van, ám a középosztálybeli fiatalok inkább eszköznek tekintik a munkaerőpiacra való bekerülés érdekében, a felső rétegek ifjúsága pedig életformaként éli meg, minél hosszabbá alakítva a tanuló ifjúsági életszakaszt.

c) Az ifjúság mint szabadidő- és fogyasztói kultúra, az ifjúsági életszakasz hedonisztikus kiélése mint ifjúságfogalom kiszélesedik. A fogyasztói kultúrákkal való azonosulás legnagyobb szerepet az alsóbb rétegek ifjúsága körében kap, amelynek egy része az átlaghoz képest korábban kimarad az iskolából, és így alapvetőn az első két perspektíva lezáródik számára.8

Mint a tanulmányaikat befejező fiatalok jelentős része, egyes régiókban több mint fele, még középfokú végzettséget sem szerzett, így a Zinnecker-féle második jövőperspektíva a Kárpát-medence jelentős részén még nem alakult ki 2000-re sem.

A fiatalok jövőképét több kérdés segítségével vizsgáltuk. Rákérdezve arra, hogy a következő öt évre vannak-e személyes elképzelései, a fiatalok legnagyobb része minden régióban igennel válaszolt. Meglepő, hogy a magyar fiatalok nagyobb arányban rendelkeznek ilyen tervekkel, mint a többségiek. Ez az eltérés csupán Erdélyben és Vajdaságban szignifikáns. Észrevehető, hogy a jobb életkörülmények között élő csoportok fiataljai valamivel kisebb arányban tervezik meg jövőjüket. A rosszabb viszonyokból való kitörés annál inkább sarkallja a fiatalokat a jövőtervek megfogalmazására.

Az apa iskolázottsága szerint is szignifikáns összefüggések figyelhetők meg a jövőtervezéssel a régiók egy részében, jelesen a romániai és a szlovákiai, valamint a kárpátaljai magyarok körében. A többi almintában elsősorban azért nem figyelhető meg összefüggés, mert az egyetértők aránya meghaladja a 90 százalékot, így az eltérések statisztikailag nem eléggé számottevőek .

Településtípusok szerint szignifikáns eltérések vannak Belső-Erdélyben, a szlovákok és a vajdaságiak körében, ott, ahol az eltérések valóban lényegesek a településtípusok között, azaz a népesség számottevő része él nagyvárosokban és ugyanakkor a kistelepüléseken is. A nagyvárosokban élők nagyobb arányban tervezik előre a jövőjüket, mint a kis településeken élők: a leglátványosabbak a szlovákok közötti el-térések: a pozsonyi és kassai fiatalok 94, a falusi szlovák fiatalok csupán 78 százaléka rendelkezik jövőtervekkel.

A tartós használati cikkek súlyozott számának átlagai segítségével megvizsgáltuk (Anova-teszttel), hogy van-e a család anyagi helyzetének hatása a jövőtervekre.

A súlyozott anyagi index átlagai talán a legszemléletesebben mutatják meg számunkra, hogy a jobb anyagi helyzetben levő fiatalok inkább tervezik a jövőjüket, mint a rosszabb helyzetben levők, mindegyik régióban. Látható, hogy az eltérések szignifikánsak, és a különbségek 1 ponttal vagy annál is többel különböznek. Ennek következtében a rendezetlenebb anyagi háttérrel rendelkező családokból származók kisebb eséllyel tudnak kitörni a származási háttér adta viszonyokból, mivel inkább hagyják sodortatni magukat, és nem tesznek kellő erőfeszítéseket arra, hogy egy jövőstratégiát kiépítve helyzetükön változtassanak.

Azoknak, akiknek vannak az elkövetkező öt évre vonatkozó elképzeléseik, egy listából ki kellett választaniuk a számukra legfontosabbat (de szabadon is válaszolhatott, aki nem tudta egyeztetni elképzeléseit a listával). A válaszok eléggé szóródtak, ám még a regionális eltérések ellenére is hasonló struktúrája van a jövőtervekre vonatkozó válaszoknak. A leggyakrabban megjelölt tervek sorrendben: továbbtanulás, lakásvásárlás és -felújítás, családalapítás, önálló életvitel, megfelelő munkahely megszerzése. A válaszok különböznek a társadalmi-származási háttér változói függvényében, amelyeket az előző fejezetben ismertettünk. Az egyik lényeges változó az élettervezést erősen meghatározó szellemi környezet, amelyet az apa iskolázottsági szintjével mértünk. Az alábbi táblázatból kiolvasható, hogy minden régióban jelentős szerepe van a származási kulturális tőkének.

A táblázatban kiválasztott három alminta válaszai a három legnagyobb határon túli magyar közösséget képviselik, ám a megállapításaink valamennyi vizsgált népességre vonatkoznak. Az elsőként szembetűnő tényező a tovább tanulni szándékozók többszörös aránya az értelmiségi származású fiatalok esetében. A leglátványosabb az eltérés a Felvidéken, ahol a diplomás apák gyermekei több mint 40 százaléka, az alapszintű végzettségűek gyermekeinek pedig alig egytizede akar tovább tanulni. Igen jól mutatják a válaszok a Bourdieu által jelzett társadalmi reprodukció mentalitásbeli meghatározottságát:11 az aspirációk az alacsony társadalmi származású fiatalok körében nem ösztönzik kellőképpen a magasabb társadalmi pozíciók betöltéséhez szükséges magasabb iskolázottság megszerzését. Az alacsony iskolai végzettségű szülők gyermekei elsősorban a háztartással és a családdal kapcsolatos célokat részesítik előnyben, ám a belső-erdélyiek körében jóval többen gondolnak a magyarországi munkavállalásra, mint a magasabb iskolai háttérrel rendelkezők. A jövőterveket azonban nem csupán a család kulturális tőkéje, hanem települési, anyagi-gazdasági és korosztálybeli tényezők is befolyásolják.

Első lépésben különválasztottuk a tanuló fiatalokat azoktól, akik befejezték tanulmányaikat. Mindkét almintában régiónként és nemzetiségenként is szétválasztva, mennyiségi típusú háttérváltozók segítségével, Anova-eljárással elemeztük a különböző jövőterveket választó fiatalok csoportjainak társadalmi-származási profilját. A társadalmi-származási hátteret a következő mennyiségi változókkal mértük: 1) életkor; 2) a lakhely állandó népessége; 3) a magyarság százalékos aránya a településen; 4) elvégzett iskolai évek (osztályok) száma (befejezett iskolai végzettség években); 5) az apa befejezett iskolai végzettsége években; 6) az anya befejezett iskolai végzettsége években; 7) a család tartós használati cikkeinek száma az autó minőségével súlyozva (1–21 értékű skála). A fentiek mellett Khí-négyzet-próbával a jövőtervek további minőségi változókkal való összefüggését is megvizsgáltuk. A jövőtervekre vonatkozó válaszlehetőségeket csoportosítottuk, és nyolc jól elkülöníthető jövőtervet jelöltünk meg.

A fiatalok továbbtanulása – itthon és Európában

A fiatalok jövőterveiben hangsúlyosan jelen van a továbbtanulás, de érdemes megnézni, hogy milyen mértékben tanulnak tovább – közép- és felsőfokon – Európa és a világ más részein. Egy OECD-kiadványban12 2002-re vonatkozóan rendelkezésünkre állnak a világ fejlett országainak oktatási adatai. Ezekkel az adatokkal fogjuk a romániai, illetve a hazai magyar fiatalok mutatóit összevetni.

A középfokú és szakiskolai végzettséggel rendelkezők aránya a 25–34 évesek körében: visegrádi országok – 80%, Nyugat-Közép-Európa 86%, Nyugat-Európa 76% körüli, Dél-Európa 55% körüli. Romániában ez az arány 71%, a romániai magyarok körében pedig 73% (de még mindig elmarad a nyugati szomszédaink 80 százalékos értékeitől). Felsőfokú végzettségűek a 25–64 éves korúak körében: Romániában és Kelet-Közép-Európában az arány 14% körüli; Németországban, Ausztriában és Svájcban 20 százalékos; Dél-Európában 24, Nyugat-Európában 32, Észak-Európában pedig 35%. Ezek az értékek azonban messze elmaradnak az Egyesült Államok és Japán mutatóitól (39%, illetve 46%). A 2002-es népszámlálás szerint a romániai magyarok körében a felsőfokú képzettséggel rendelkezők aránya 6,9%, a románoké 10,1%. Tehát az aktív népesség körében az egyetemet végzett magyarok aránya több mint 3 százalékkal kisebb a románokéhoz képest, ami lényeges különbség. Sajnos a 25–29 éves fiatalok  körében is megvan a magyarság lemaradása, aminek az oka elsősorban a kivándorlás: egyesek már eleve külföldi egyetemekre – főleg Magyarországra – iratkoznak be, mások pedig az egyetem elvégzése után telepednek ki. A 2002-es népszámlálás szerint az egyetemi hallgatók 5 százaléka magyar nemzetiségű. Ha ehhez hozzávesszük a 3000 Magyarországon tanuló egyetemi hallgatót, akkor az a 20–24 éves korosztályokra jellemző országos 6 százalékos arányt közelíti, tehát látható, hogy elsősorban nem a beiskolázás az oka a magyarok felsőfokú alulképzettségének.

A teljes népesség körében az utóbbi két népszámlálás szerint a legmagasabb iskolai végzettség az alábbi eloszlást követi:

Az oktatás expanziójának eredményeként a tízéves és idősebb népesség körében az 1992-es 5 százalékról 2002-ig 7-re emelkedett a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya, a középfokú végzettséggel rendelkezőké is néhány százalékkal magasabb (21,4 százalékot tesz ki). A népesség közel felének volt az általános iskolánál magasabb végzettsége 2002-ben. A magyarok körében a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya 5 százalékkal 2002-ben is elmarad az országos átlagtól, a középfokú végzettséggel rendelkezők aránya viszont valamivel meg is haladja az országos értéket 21,6 százalékkal.

A tanulmányaikat befejezett fiatalok jövőtervei

A profilok alapváltozatait a belső-erdélyi magyar fiatalok almintája alapján készítettük el, és ehhez viszonyítottuk a többi régió fiataljainak sajátosságait. A többségi fiatalok jövőtervek szerinti profiljait a viszonylag kis esetszámok miatt nem tartottuk érdemesnek külön elemezni. Az elemzés eredményeként a következő társadalmi származási profilokat lehet elkülöníteni jövőtervenként a belső-erdélyi magyar fiataloknál (az átlagértéket lásd a mellékletben). A település lélekszáma szerint nincsenek szignifikáns eltérések.

Lakás (vásárlás, építés, csere, felújítás, modernizálás stb): az átlagosnál némiképp idősebb, szegényebb, kevesebb tanulmányi évvel rendelkezők, akiknek szülei alacsony iskolai végzettségűek.

Vállalkozás: többnyire az átlagnál idősebb fiúk (80, Székelyföldön 90 százalékuk), a legjobb anyagi helyzetben lévők, iskolai végzettségük kissé átlag feletti, akárcsak szüleik esetében. Zinneckernél ez a gazdasági polgárság ifjúságának jövőstratégiája, tagjai az iskolai életszakasz befejezése után – tág értelemben véve – a szüleik modelljét követve ugyancsak a vállalkozói szférába kapcsolódnak be.

Családalapítás, gyermek vállalása, nevelése, iskoláztatása: többségben lányok (60%), átlagos korúak, az átlagnál kissé jobb anyagi helyzetben élnek, iskolázottságuk az átlagnál jobb, de a szüleik iskolai végzettsége inkább alacsonyabb az átlagnál. Ez a csoport a hagyományos családi értékeket részben a szülőktől örökölve megőrzi, bár az iskolai mobilitási pályán felfelé mozdultak el szüleikhez képest.

Továbbtanulás (kis részük a külföldi továbbtanulást is választotta): az átlagosnál jóval fiatalabbak – 20 év körüliek –, átlagos és annál kissé jobb anyagi helyzetben élők, átlagos iskolázottságúak, ám szüleik, különösen az apa átlagánál magasabb iskolai végzettségűek. E csoport fiataljainak társadalmi háttere tökéletesen kimeríti a Zinnecker-féle középosztály kulturális osztályfrakciójának a leírását: legfontosabbnak tartják a továbbtanulást, az iskolai bizonyítványok, tehát az intézményesített kulturális tőke megszerzésének jövőstratégiáját, amelynek segítségével szüleik társadalmi rétegébe be tudnak integrálódni.

Munkahely, elhelyezkedés, megfelelő (jó, jobb) munkahely, szakmai sikerek: az átlagnál valamivel fiatalabb, 23 és fél év körüliek, magyarok által kisebb arányban lakott (átlagban 35 százalékban magyarlakta) településeken élnek, gyenge anyagi helyzetű, átlagos iskolai végzettségű fiatalok, akiknek szülei az átlagnál alacsonyabb iskolai végzettségűek. Az alsó rétegek ifjúságának – az 1980-as években Nyugaton is megfigyelt – tipikus stratégiája, amely az iskolai ifjúsági korszaknak az átlaghoz képest korábbi lezárása után a munkaerőpiacra való bekerülést tűzi ki célul.13

Külföldi munkavállalás (beleértve a magyarországit is): az átlagnál kissé fiatalabb, 23 és fél év körüli főként fiúk (60%), átlagosan a leggyengébb anyagi helyzetű, az átlagnál alacsonyabb iskolai végzettségűek, akiknek a szülei az összes profil közül a legalacsonyabb szintű iskolai végzettséggel rendelkeznek.

Önálló életvitel: átlagos korú, a legjobb anyagi helyzetű, legmagasabb képzettségű, az átlagosnál kissé magasabb iskolai végzettségű szülőkkel. Az elitcsoport gyermekeinek stratégiáját jelöli, akik az „önálló életvitellel” olyan jövedelmet szeretnének megvalósítani, amelynek révén függetlenedni tudnak a szülői háttértől, beleértve lakást, autót, utazási, szórakozási lehetőségeket is.

Autó, új autó, utazás: az átlagnál valamivel fiatalabb és jobb anyagi helyzettel rendelkező családból származó, szüleikhez hasonlóan átlagos képzettségű fiatalok.

A többi magyarlakta régió sajátosságai, a fenti jövőterveket választó profiloktól való eltérések a következők: a Székelyföldön értelemszerűen a magyarok arányát tekintve nincsenek szignifikáns eltérések, hiszen e régióban a magyarok aránya 80–90% között mozog. A munkahely, jobb munkahely megszerzésére fiatalabb korban gondolnak, mint Belső-Erdélyben. A külföldi munkavállalást választók átlagos iskolai végzettségűek, és a szüleik is azok, de abszolút mércével mérve ugyanolyan végzettségűek, mint a belső-erdélyiek, csupáncsak Székelyföldön az átlagos iskolázottsági szint alacsonyabb, mint az Erdély más részein élő magyar fiataloké. Az önálló életvitelt nem csupán a legjobb anyagi helyzetű és iskolázottságú fiatalok választják, ám határozottan a városokban élő fiatalok opciója ez. Az autót, utazást a legalacsonyabb iskolai végzettségű szülők gyermekei választották.

A tanuló fiatalok jövőtervei és a társadalmi háttér

Az eltérések alapvetően az életkortól és az iskolázottságtól függenek, és kevésbé az anyagi helyzettől. A belső-erdélyi tinédzserek (20 év alattiak) körében a jobb anyagi helyzetben levők inkább a továbbtanulást, a szegényebbek pedig inkább a külföldi munkavállalást választanák. Más régiókban vannak némi eltérések, ám a jövőtervek részletes tárgyalását inkább a tanulmányaikat befejezettek körében tartottuk érdemesnek, mivel náluk a társadalmi hatások komplexebben érvényesülnek.

Hogyan ítélik meg a fiatalok a személyes élettervek megvalósulási esélyét? Belső-Erdélyben legnagyobb esélyt a családalapításra, gyermekvállalásra vonatkozó terveknek tulajdonítottak, sorrendben a vállalkozás indítását tervezők következnek, leginkább pesszimisták pedig a lakásvásárlást a munkahelyszerzést és az önálló életvitelt tervezők. Ám az eltérések, bár szignifikánsak, nem nagyok. A székelyföldi, felvidéki és a vajdasági, kárpátaljai magyar fiatalok is hasonlóan látják jövőterveik megvalósulási esélyét, ám azzal a különbséggel, hogy a továbbtanulást tervezők is az optimistábbak élvonalához tartoznak. Az erdélyi román, a felvidéki mindkét nemzetiséghez tartozó, valamint a kárpátaljai magyar fiatalok körében a külföldön munkát vállalni szándékozók is a bizakodók élvonalához tartoznak.

Életesemények bekövetkezése és az ifjúsági életszakasz

Tág értelemben ezek a fiatalok önállósodásának fázisaihoz kapcsolódnak: első szerelem, első szexuális tapasztalat, az (első) házasságkötés vagy az együttélés elkezdése egy stabil partnerrel, az első gyermek vállalása stb. Többnyire mindez a 15–29 éves kor közötti életszakaszban következik be. Azt, hogy a fiatalok hány éves korukban élik meg ezeket az eseményeket, az ifjúsági korszakváltás komplexebb témakörébe illeszthetjük. Az ifjúsági életszakasz Nyugat-Európában az utóbbi negyedszázadban lényegesen meghosszabbodott.  Az elemzők kiemelik az iskolai ifjúsági korszak elhúzódását, a társadalmi reprodukció megváltozását, illetve az iskolai tudás felértékelődését. A fiatalokat közvetlenül ellenőrző intézményeket (család, munkahely) a közvetett ellenőrző intézmények váltják fel, mint a médiák, a fogyasztói ipar, vagy legalábbis a hangsúlyok áttevődnek.14

Másik fontos összetevője a korszakváltásnak az első házasságkötési életkor kitolódása és a szülők életkora az első gyermek vállalásakor. A jelenség leírása a népességtudományi szakirodalomban D. J. van de Kaa nevéhez fűződik, aki a második demográfiai átmenet néven foglalja össze ezeket a változásokat: 1) a házasság „aranykorát” az „együttélés hajnala” váltja fel; 2) a gyermekközpontú családmodell átalakul, és a központba maga a párkapcsolat kerül; 3) a megelőző fogamzásgátlás helyét az önmegvalósító fogamzásgátlás veszi át; 4) az egységes családmodell pluralizálódik, több családmodell él együtt elfogadottan a társadalomban. Az átalakulási folyamat kezdetét 1965-re tehetjük Nyugat-Európában.15

Ezek a változások kihatnak a házasságkötéssel, gyermekvállalással és a szexuális élettel kapcsolatos értékek átalakulására is. Van de Kaa összefüggésbe hozza az átalakulást az Inglehardt által meghatározott materiális értékekről a posztmateriális értékekre való áttéréssel is. A termékenységi ráták a helyettesítési érték alá süllyednek, a fiatalok első házasságkötési életkora későbbre tevődik, a szexuális kapcsolatok elfogadott módon elsősorban nem a gyermeknemzésre korlátozódnak, hanem inkább az önmegvalósítás, a párközpontúság megélését szolgálják. Az első szexuális élmények viszont egyre fiatalabb korra tevődnek át, miközben az első gyermek vállalásának életkora mindkét nem esetében későbbre, a 30 éves kor irányába tolódik ki (a két nem közötti eltérés fennmarad). Növekszik a házasságon kívüli gyermekvállalás és az együttélés, ami a házasságkötés helyettesítő intézményévé válik. Ám ezek a folyamatok a különböző európai országokban nem egyszerre és különböző intenzitással mentek végbe. Kelet-Közép-Európában pedig a kommunista diktatúrák korszerűtlen népességpolitikája nem támogatta ezeknek a folyamatoknak a kibontakozását. Emellett a családtervezés hátterében olyan társadalmi változások állnak, amelyek a keleti blokk országaiban túlnyomóan csak 1990 után érvényesültek erőtelje- sebben, mint az oktatás tömegesedése, a korszerű családtervezési kultúra megismerése és interiorizálása, a posztmateriális értékrend dominánssá válása stb. 1990-től kezdve a legtöbb kelet-közép-európai országban a családhoz kapcsolódó demográfiai események gyorsan kezdtek változni. Különösen a szaporulat kezdett el csökkenni, és ez gyorsabban történt, mint az 1970-es évek Nyugat-Európájában. Emellett az első házasságkötés kora és az első gyermek vállalása is későbbre tolódott: 1970 és 1984 között a nők életkora az első házasságkötéskor Svédországban 27,3, az NSZK-ban 24,4, Franciaországban 23,9 év, Csehszlovákiában 21,1, a többi keleti országban is 21–22 év között mozog. Hasonló eltérések voltak a nők átlagéletkorában az első gyermek születésekor. J. Rychtarikova elemezte, hogy a második demográfiai átmenet elmélete mennyire tekinthető univerzálisnak, illetve hol lehet meghúzni a vonalat az átmenet és a válság között az 1990-es évek közép-európai posztkommunista országaiban. Következtetése szerint a változások inkább utalnak krízismagatartásra, mint tudatos (érték)választásra.16 Az eddigi kutatásaim alapján csak részben értek egyet e következtetéssel, miszerint a változásban az értékválasztások nagyobb szerepet játszanak összességükben, mint a gazdasági átmenet anyagi helyzete okozta válság.17

A Mozaik 2001 kutatás ifjúsági almintái jó alkalmat szolgáltatnak arra, hogy a fenti életesemények bekövetkezésének átlagos korát megvizsgáljuk több ország magyar és többségi fiataljai körében. Minthogy különböző korévekhez tartoznak, ezért egyeseknél az események jó része bekövetkezett, másoknál későbbre várható. A fiatalok egy része azt válaszolta, hogy vele „soha” nem fog megtörténni egy adott életesemény. Szexuális tapasztalatokkal legnagyobb arányban a felvidéki magyarok rendelkeznek (90%), a legkisebb arányt a kárpátaljaiak mutatják (76–77%). Az állandó partnerrel való együttélés lehetőségét a legtöbben ugyancsak a kárpátaljaiak közül utasítják vissza (13, illetve 8 százalékban), a vajdaságiak körében pedig a legkevésbé (1–2%). A házasságkötés elvi elutasításában a régiók között kicsi a különbség: Kárpátalján 1% körüli az arány, Felvidéken 5%, Erdélyben és a Vajdaságban 2–3%. A többségi román és szerb fiataloknál 1–2%  körül mozog.

N: érvényes válaszok száma az almintában. Az eltérések mind legalább p = 0,0001 szinten szignifikánsak.

A már házasságban élők, illetve gyermekkel rendelkezők aránya szintén Kárpátalján a legnagyobb (45, illetve 39%), de a felvidékiek is elég közel állnak hozzájuk. A vajdaságiak körében kötöttek a legkevesebben házasságot (31%), illetve vállaltak gyermeket (26%). A különbségek két tendencia érvényesülésére utalnak: egyrészt az ifjúsági korszakváltásra, másrészt a „második demográfiai átmenet”-tel járó átalakulásokra. A legelőrehaladottabbak az átalakulásban a felvidékiek, őket követik a vajdaságiak, az erdélyiek és a kárpátaljaiak. A székelyföldi magyarok jól elkülönülnek a belső-erdélyi magyaroktól, de még az erdélyi románoktól is, és a kárpátaljaiakhoz közelednek a családtervezéshez kapcsolódó életeseményeket illetően. Kivétel a szexuális élethez való viszonyulás, amelyben inkább a többi erdélyiekhez, és nem annyira a kárpátaljaiakhoz hasonlíthatók.

Azok körében, akik már átestek a fenti életeseményeken, régiónként legtöbb egyéves eltérések figyelhetők meg átlagosan. Az önálló szórakozás 15 éves (vajdasági szláv) és 16,3 éves átlagéletkor (ukrán) között kezdődik el. Először nagyon szerelmesek átlagban 16 éves koruk után lesznek a fiatalok. E tekintetben a régiók közötti különbségek, bár szignifikánsak, igen kicsik, egy éven aluliak átlagban. Az első szexuális élményt legkorábban a vajdasági (16,8) és a felvidéki magyar fiatalok (17) élik meg, legkésőbb, közel egy évvel később az erdélyi magyar fiatalok (17,8). A nemzetiségi különbségek régiókon belül nem szignifikánsak. Első komoly párkapcsolatot (barátot/barátnőt) a vajdasági szerb (szláv) fiatalok létesítettek a legkorábban, átlagban 14 és fél éves korban, ám ez messze megelőzi az összes többi régió fiataljait. Ezért azt tekintjük irányadónak, hogy ez az életesemény a Kárpát-medence Magyarországon kívüli részein inkább 17 éves kor után következik be (legkorábban a Délvidéken, legkésőbb a Felvidéken és Erdélyben). Állandó partnerrel való együttélés 20,5–22 éves kor között kezdődik átlagosan mindegyik régióban, a kis, de szignifikáns régiónkénti eltéréseket az előbbi táblázat mutatja. Az első házasságkötési kor Kárpátalján 21 év körül, Vajdaságban, a belső-erdélyi magyar és a szlovák fiataloknál 22 év körül van átlagban, máshol 21–22 év között mozog.

Az eltérések nyilvánvalóvá teszik a régiók közötti különbségeket: a kárpátaljai fiatalok körében a tradicionális életvitel és családmodell inkább jellemző, mint a Felvidéken vagy a Vajdaságban, míg az erdélyi alminták fiataljai a kettő között helyezkednek el (esetenként a tradicionálisabb, máskor a posztmodernebb felfogásból levezethető magatartásokhoz állnak közelebb). Különösen a belső-erdélyi magyarok követik az utóbbi magatartásmintát, akik többnyire nagy vagy közepes városokban élnek, és magasabb képzettségű szülői háttérrel rendelkeznek.

A továbbiakban azt vizsgáljuk meg, hogy a fiatalok milyen életkorra tervezik azokat az életeseményeket, amelyek többségüknél még nem következtek be.

Talán az iskolából való kikerülés tervezett átlagos életkora jelzi leginkább az ifjúsági korszakváltás folyamatának mozzanatát az egyes régiókban: a kárpátaljai ukrán fiatalok 19,2, az ottani magyar fiatalok 21,7 éves korban, a székelyek 22 éves, a felvidékiek 22 és fél, míg a belső-erdélyi és a vajdasági fiatalok 23 éves kor körül vagy azon túl lépnek ki átlagban az iskolai ifjúsági korszakból. A különbség a két szélső csoport között igen nagy, több mint négy év, ami egy főiskola elvégzésére is elegendő. A magyar fiatalok között kisebb, két év a különbség. Azt mondhatjuk, hogy az oktatás expanziója az ifjúsági életforma átalakításában a Vajdaságban és Erdélyben a legjelentősebb, és Kárpátalján a leggyengébb. (Az ottani magyar fiatalok a kulturális hatások következtében átlag jó két évvel tovább terveznek tanulni, mint többségi társaiknál, ami középtávon jobb munkaerőpiaci pozíciókat jelenthet számukra – ám nem minden esetben a szülőföldjükön). Az első szakmai végzettséget mindegyik régióban 22–23 éves kor között szeretnék megszerezni a fiatalok. A szülői családtól való anyagi önállósodás, illetve a teljes állásban való munkavégzés időzítése ugyancsak eléggé hasonló valamennyi régióban. (Ezt a 24 éves kor körül tervezik átlagban.)

A fiatalok családtervezésre vonatkozó elképzelései szignifikánsan különböznek nemenként.

Általában a fiúk több mint egy évvel később vállalkoznának együttélésre állandó partnerrel, házasságkötésre vagy gyermekvállalásra, mint a lányok. Az együttélés elkezdésére várhatóan a kárpátaljai lányok vállalkoznak a legkorábban, átlagosan 22,9 évesen, az ukrán, illetve 23,4 évesen a magyar lányok. Erdélyben 24 éves kor körül, Vajdaságban 25 éves kor körül kezdenék el az együttélést a lányok, a fiúk mindenhol egy, egy és fél évvel később vállalkoznak erre. A házasságkötésre még később vállalkoznak a fiatalok, ám a kárpátaljai magyar lányok 23,4 éves korban, a többi régióban ez 25 éves kor utánra tervezett, a szlovák lányok pedig 27 év utánra halasztanák a férjhezmenetelt. A fiúk mindenhol 27 éves koruk körül vagy még későbbre tervezik a házasságkötést, kivéve az ukrán fiúkat, akik átlagban már 25,4 éves korban hajlandók. A tradicionálisabb régiókban, mint Kárpátalja, még három év is lehet a fiúk és a lányok közötti áltagos eltérés a házasságkötés várható életkora között, míg a „modernebb” gondolkozású, nagyrészt a fővárosban (Pozsonyban) élő szlovák fiatalok között még féléves eltérés sincs.

Az első gyermek vállalása a lányok körében 26, a fiúknál 27 éves kor után várható minden régióban, és általában már a házasságkötést követő néhány hónap múlva tervezik.

A kivándorlás mint jövőstratégia

Az előbbi részben a jövőtervek között szerepelt ugyan a külföldi munkavállalás, az ott felsorolt alternatívák kontextusában mégis viszonylag kevesen választották azt. Ez inkább eszközként tételezhető a további célok eléréséhez, és voltaképpen kényszerpályát jelent a fiatalok számára, akik országukban nem tudják elvárásaik szintjén megvalósítani életcéljukat.

Arra a kérdésre, hogy tervez-e külföldön munkát vállalni, a különböző régiókban az alábbi válaszokat adták:

A legerősebb a külföldi munkavállalási szándék Erdélyben és azon belül is az erdélyi románok, illetve a belső-erdélyi magyar fiatalok körében, akiknek többsége szándékszik külföldön dolgozni, ami elgondolkodtató. Bár a románoknak még erősebb a kivándorlási szándékuk, ennek megvalósításának lehetősége nagyobb a magyarok számára, így a tényleges kivándorlást illetően a mérleg a magyarok „javára” billen. A Székelyföldön – Erdély többi részéhez viszonyítva – mérsékeltebb a külföldi munkavállalási kedv (33%), ám ez az arány is magasnak számít. Felvidéken mind a magyarok, mind pedig a szlovákok körében hasonló mértékű a külföldi munkavállalási szándék (35% körüli), Kárpátalján pedig mindkét etnikum esetében 40 százalékos. Vajdaságban a legkisebb a kivándorlási szándék (külföldi munkavállalási szándék), és különösen alacsony a szerbek körében. Feltehetően azért, mert nincs nagy realitása eljutniuk más országokba, hiszen ők magyarul nem beszélnek, az EU országokba pedig vízumra van szükségük.

A fiatalok munkaerőpiaci pozíciója igen jelentős szerepet játszik a kivándorlási szándékok artikulálásában. Mindegyik régióban rendszerint a tanuló fiatalok szeretnének nagyobb arányban munkát vállalni külföldön (lásd a mellékletet). A belső erdélyi magyar fiatalok az átlagnál kissé jobb anyagi helyzetűek, közepes és nagyvárosokban élők, és ezeken a településeken kisebb arányban élnek magyarok, mint átlagosan (a sajátos belső-erdélyi településszerkezet következtében). Az erdélyi románok körében a kivándorolni szándékozók inkább az átlagnál alacsonyabb iskolai végzettségűek, és inkább a magyarok által kisebb arányban lakott településekről vándorolnak ki, akárcsak a magyarok. A Székelyföldről azok a fiatalok terveznek külföl-dön dolgozni, akik magasabb iskolázottsági hátterű családból jönnek (apa elvégzett osztályainak átlaga 0,6 évvel magasabb), nagyobb arányban a városokból, ahol átlagosan valamivel nagyobb a románok aránya, mint a falvakban (ám ebben a régióban e tényezőnek nincs jelentősége, hiszen a magyarok aránya a városokban is 91%). Felvidékről azok a magyar fiatalok szeretnének külföldön dolgozni, akiknek az apja az átlagosnál magasabb iskolai végzettséggel rendelkezik, az átlagnál jobb anyagi helyzetű családból származik, és inkább a nagyobb lélekszámú településeken, azaz városokban élnek. A szlovákok közül a magyarokhoz hasonlóan azok vándorolnának el inkább, akiknek jó családi háttere van, és városokban élnek. A kárpátaljaiak körében minden réteget érint a kivándorlási szándék, csupán az ukránok esetében szignifikáns a település lélekszáma szerinti eltérés, a nagyobb településekről mennének inkább el. Vajdaságban is a magasabb kulturális háttérrel rendelkező magyarok mennének el, de a többi változók szerinti eltérések nem szignifikánsak.

A válaszok szerint a régiók két csoportra oszthatók. Az egyik csoportot a kárpátaljaiak képezik, ahol a potenciális külföldi munkavállalók körét nem lehet jól elkülöníteni a társadalmi háttér függvényében. A többi régiókban, a vajdasági szerbeket leszámítva – akik közül kevés menne el – a jobb társadalmi háttérrel rendelkezők közül az átlagnál nagyobb arányban terveznek külföldön munkát vállalni. Ennek az a fő oka, hogy ők azok, akiknek az elvárásszintjük magasabb, és az otthoni életkörülmények ezt rövid távon nem tudják számukra biztosítani.

A külföldi munkavállalás célországai között a határon túli magyarok körében Magyarország érthető okokból kiemelt helyen van. A többségi fiatalok közül csupán a kárpátukránok esetében kerül első helyre Magyarország, feltehetően mert más országba nem sok esélyük van eljutni, a többi országban 10 százaléknál kevesebben szeretnének Magyarországon dolgozni a többségi fiatalok. A kárpátaljai magyarok szinte kizárólag Magyarországot jelölték meg célországként, hasonlóképpen a székelyföldi fiatalok, akik majdnem 80 százalékban Magyarországon szeretnének dolgozni. Őket követik a belső-erdélyi magyar fiatalok 63, a vajdasági magyarok 58 százalékkal. A felvidéki magyaroknak még 30 százaléka sem akar Magyarországra menni. A célországok megválasztása jól tükrözi a különböző régiók életszínvonalát: minél közelebb áll a magyarországihoz, annál kisebb arányban szeretnének Magyarországon dolgozni, és annál többen jelölik meg az Európai Uniót vagy más kontinenst.

A célországok megválasztása nem csupán az otthoni életszínvonalat, hanem a versenyképes szaktudás színvonalát is mutatja. A társadalmi-származási háttérváltozók segítségével kimutatható, hogy a régiókon belül – a Vajdaságot leszámítva – azok jelölték meg Magyarországot mint potenciális célországot, akik az átlaghoz képest alacsonyabb képzettségű és szerényebb anyagi helyzetű családi háttérrel rendelkeznek. Természetesen ezek a háttértényezők összekapcsolódnak a településtípussal is, ugyanis a hátrányosabb helyzetű fiatalok nagyobb arányban élnek a rurális térségekben, ahol nagyobb a magyarok aránya, mint a közepes és nagyobb városokban, ezek a tényezők pedig közvetve azt is jelzik, hogy az idegen nyelvismeret hiánya is hozzájárul, hogy Magyarországot jelöljék meg potenciális országként.

Következtetések

Az erdélyi magyar fiatalok jövőtervezését, akárcsak a többségi román fiatalokét, egyrészt a régió általános társadalmi-gazdasági állapota, másrészt pedig a régión belüli társadalmi réteghelyzet határozza meg. A jobb helyzetben levő régiók fiataljai körében – legyenek azok magyarok vagy többségiek – megfigyelhetjük az ifjúsági életszakasz meghosszabbodásának jeleit, az iskolai ifjúsági életszakasz meghosszabbodását és az oktatás expanzióját. Ugyanakkor az egyetemen való továbbtanulás tekintetében az erdélyi magyar fiatalok, bár nem maradnak el román társaiktól, a kivándorlás következtében az itthonmaradók átlagban mégis alulképzettebbek lesznek.

Ezek az eredmények megerősítik azt a megállapítást, hogy a kelet-közép-európai változások a gyermekvállalásban és a családtervezés, a házasságkötési életkor kitolódásában nem elsősorban a rendszerváltás „veszteséges” régióiban, hanem éppen a gazdaságilag fejlettebb, „nyereséges” régiókban figyelhetők meg (almintáink közül leginkább a dél-szlovákiai többségi fiataloknál, akiknek nagy része a prosperáló Pozsonyban és környékén él).

A régiókon belüli társadalmi-származási háttér is igen jelentősen artikulálja a jövőstratégiákat. Különösebben az urbanizáltabb régiókban – Belső-Erdély, Felvidék és Vajdaság – figyelhető meg jelentősebb differenciálódás a társadalmi háttér szerint. Székelyföldön és Kárpátalján e változások még gyengébben mutatkoznak, de a városi fiatalok körében megfigyelhetőek ennek jelei.

A külföldi munkavállalási szándék Erdélyben kiemelkedően magas, aminek egyik fő oka, hogy a fiatalok jelentős része az oktatás expanziója és a családtervezéssel kapcsolatos attitűdök átalakulása mellett a korlátozott gazdasági kilátások között arra kényszerül, hogy máshol valósítsa meg a lehetőségekhez képest „igényes” jövőterveit. Ez a kényszerítő erő minden régióban megfigyelhető, de eltérő mértékben, és a többségi fiatalokat is a helyi magyar fiatalokhoz hasonló mértékben sarkallja a kivándorlásra. Ám a külföldi munkavállalási lehetőségek a szomszédos Magyar-országon a magyar fiatalok számára könnyebben megvalósíthatóak, így az eddigi trendeknek megfelelően a magyarok közül többen kivándorolnak.

Jegyzetek

1. A kutatás jogtulajdonosa a budapesti Nemzeti Ifjúságkutató Intézet (NIKI), amelynek ezúton is megköszönjük e tanulmány elkészítéséhez nyújtott segítséget. A „Mozaik 2001” elnevezésű ifjúságkutatás a Magyarországon végzett „Ifjúság 2000” kutatás folytatása határon túli magyarlakta területeken 6480 fős mintán survey módszerrel. A vizsgálat előkészítését a NIKI által felkért kutatók, valamint erdélyi, szlovákiai, vajdasági és kárpátaljai magyar társadalomkutatók közös munkacsoportja végezte. A kérdőíves vizsgálat kivitelezését a különböző régiókban egyes partnerintézetek vállalták, a következő alminta-esetszámokkal.  Belső-Erdély és Partium esetében a Max Weber Társadalomkutatásért Alapítvány és a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Szociológia Tanszéke (1196 magyar, 724 román), a székelyföldi alpopulációt a KAM (750 magyar) mérte fel. A Fórum Intézet Szlovákiában (1000 magyar, 491 szlovák), a Magyarságkutató Tudományos Társaság Vajdaságban (1017 magyar, 506 szerb) és a LIMES Társadalomkutató Intézet Kárpátalján (500 magyar és 300 ukrán fiatal) bonyolította le az adatfelvételt. Mindenhol 15–29 éves korú fiatalokat kérdeztek meg, a „többségi” alminták az illető régió (Erdély, Dél-Szlovákia, Vajdaság és Kárpátalja) többségi fiataljainak reprezentatív kiválasztásán alapulnak. A mintavétel módja Erdélyben és Felvidéken többlépcsősen rétegzett, máshol hasonló módon kialakított, de kvótás mintavétel, a rétegek (kvóták) kialakításához mindenhol figyelembe vettük a 15–29 éves korúak területi egységek (megyék), településtípusok, nemek és korévek szerinti összetételét.

2. A határon túli fiatalok jövőterveinek módszeres összehasonlító vizsgálata a következő tanulmányban olvasható: Veres V.: Jövőtervek a kisebbségi magyar és a többségi fiatalok körében a társadalmi–származási háttér kontextusában. Új Ifjúsági Szemle, 1/2005.

3. Zinneker, J.: A fiatalok a társadalmi osztályok terében. (Első kiadás 1986.), In: Gábor Kálmán (szerk.): Civilizációs korszakváltás és ifjúság. Szociológiai műhely, Szeged. 1993. – Zinnecker, J.: Gyermekkor, ifjúság és szociokulturális változások az NSZK-ban. (Első kiadás 1990.), In: Gábor Kálmán (szerk.): Civilizációs korszakváltás és ifjúság. Szociológiai műhely, Szeged. 1993.

4. Eyal G.–Szelényi I.–Townsley, E.: Making Capitalism without Capitalists: Verso Books, London–New York, 2001.

5. George, K. Linda: Sociological Perspectives of Life Transitions. Annual Review of Sociology vol. 19. 1993. 35–373. (http// uk. jstor.org)

6. Hogan, D. P.–Astone, N. M: The transition of Adulthood. Annual Review of Sociology vol. 12. 1981. 109–130. (http// uk. jstor.org)

7. Zinneker, J.: A fiatalok a társadalmi osztályok terében. (Első kiadás 1986.), In: Gábor Kálmán (szerk.): Civilizációs korszakváltás és ifjúság. Szociológiai műhely, Szeged. 1993.

8. Zinnecker, J.: Gyermekkor, ifjúság és szociokulturális változások az NSZK-ban.

9. A szlovák kérdőívben ez a válaszlehetőség nem szerepelt.

10. A szlovák kérdőívben ez a válaszlehetőség nem szerepelt.

11. Bourdieu, P.: A társadalmi egyenlőtlenségek újratermelődése. Gondolat, Bp., 1978.

12. ***Education at a Glance. OECD 2004.

13. Zinnecker, J.: i. m.

14. Gábor K.: Társadalmi átalakulás és ifjúsági korszakváltás. In: Ifjúságkutatás. Educatio füzetek, OKI, Bp., 1996. 13–34.

15. Van de Kaa–D. J.: The 2nd Demographic Transition in Europe. Population Bulletin, Population Reference Bureau, Hollandia, 42, No. 1. March. 1987.

16. Rychtarikova, J.: Második demográfiai átmenet zajlik Kelet-Európában? Régió, 1/2001. (Első kiadás 1999.)

17. Veres Valér: Erdély természetes szaporodási folyamatai Európai kontextusban az ezredfordulón. Korunk. 1/2003.