November 2005
Pályázó ifjúság megélhetési pályázások

Gábor Kálmán

A perifériáról a centrumba

Hipotézisek a határon túli magyar fiatalok helyzetének értelmezéséhez

Kiinduló tételünk: a kilencvenes években, a kommunizmus összeomlása után mind a magyarországi, mind a határon túli magyar fiatalok a perifériáról a centrumba kerültek. Ez azt jelenti, hogy rájuk is – akárcsak nyugat-európai társaik vállára – többféle nyomás nehezedik: munkanélküliség, versenyhelyzet, korai önállósodás, piaci szereplővé válás stb. A kelet-európaiak számára a centrumba kerülés egyrészt növekvő esélyeket jelent az erősödő versenyben, másrészt azonban a nyugat-európai fiatalokéval azonos, illetve közel hasonló kihívásokra való válaszok kényszerét is.

Ifjúsági korszakváltás

Magyarországon a rendszerváltásig nem történt meg az oktatás expanziója, a piac hiányában nem alakult ki az a társadalmi környezet, amely a fogyasztásra helyezi a hangsúlyt, és amely egy ifjúságközpontú, szabad médiát feltételez. Ennek ellenére megfigyelhető volt a fiatalok korai önállósodása és a kulturális értékváltás, de a lényeges fordulat mégsem következett be. A fiatalok elitcsoportjait továbbra is mély szakadék választotta el a nagy többségtől – mind az esélyek, mind az értékorientációk tekintetében. A kilencvenes években azonban – a piaci rendszer és a demokratikus viszonyok kiépülésével – az ifjúsági korszakváltás felgyorsult, ami egyszerre jelentett előnyöket és hátrányokat a fiatalok számára. A piac kiépülésével és az oktatás expanziójával egy időben kiépült a fiatalok fogyasztói és kommunikációs státusa.

Az Ifjúság 2000 vizsgálat azt mutatta, hogy a korszakváltásban korcsoportonként jelentős eltérések figyelhetők meg. A 25–29 éveseknek több mint egytizede csak nyolc általános osztályt végzett, tehát korán fejezte be az iskolát, korán állt munkába, és inkább jellemzi a korai házasodás, a gyermekvállalás. A 20–24 évesekre ezzel szemben már az iskolai idő meghosszabbodása, a házasodás, gyerekvállalás késleltetése jellemző. Megindul a „lavírozás” az iskola és munka világa között. Ez a két életesemény gyakran felcserélődik, egymásba fonódik. Az Ifjúság 2000 arra hívta fel a figyelmet, hogy felgyorsult a fiatalok individualizálódása, növekedett az iskolai, munkaválasztási és családi életutak különbözősége és sokfélesége, ugyanakkor fennmaradtak a származási, területi/regionális, iskolázottsági és nemek közötti egyenlőtlenségek; azaz a sokféle egyéni életút beágyazódott a társadalom egyenlőtlenségi rendszerébe.

A kétféle forgatókönyv és a társadalomértelmezések

Ahhoz, hogy a magyarországi és a határon túli magyar fiatalok átmenetét a centrumból a perifériára értelmezni tudjuk, figyelembe kell venni az ifjúsági korszakváltás (munkanélküliségi és szabadidős) forgatókönyveit, illetve azt, hogy ezek milyen mértékben valósultak meg, melyiknek milyen mértékű a dominanciája az átmenet során.

Nem tekinthetünk el továbbá a korábbi társadalmi struktúra lehetséges értelmezéseitől sem. Az első interpretáció Kemény István nevéhez fűződik. Kemény szocializmus-értelmezésében az egyik kérdés: a szocializmus hogyan illeszthető be a magyar társadalom történeti fejlődésébe? A másik: a szocializmust milyen dimenziók mentén tudjuk leírni? A szerző – Hajnal és Bibó nyomán – abból indul ki, hogy a magyar társadalomfejlődés lényegében nagyon durva módon követi a nyugat-európai fejlődést. Értelmezése szerint az beilleszkedik a polgári társadalomfejlődés folyamatába. Ennek egyik legfontosabb kritériuma a magántulajdon prioritása, a tulajdonnal való rendelkezés szabadsága, valamint a személyi szabadság, a polgári demokrácia kialakulása. Kemény átveszi azt a középkori fejlődésértelmezést, amely szerint a középkor a szerződések világa, és ez vezet el a szabadságok kisköreinek tágulásához. Értéktételezése: a tulajdonnal való rendelkezés alapján a személyi szabadságok kibővülnek. Ez a folyamat Bibó szerint is a 19. században kap lendületet, ami – állítja Kemény – folytatódik a Horthy-korszakban is, de tudomásul kell venni, hogy a Horthy-rendszer polgári társadalma nem vegytiszta. A politikával és külpolitikával foglalkozók jelentős része például arisztokrata, de a társadalom fejlődése alapjában a polgárosodás irányába mutat. A polgárosodás a magyar fejlődésben különböző társadalmi rétegeket eltérő mértékben érintett. A 19. században, mivel a földbirtokosok rendelkeztek földtulajdonnal, kézenfekvő volt az a feltételezés, hogy ők válnak a polgárosodás vezető erőivé. A századfordulón aztán kiderült, hogy egész más csoportok – például a zsidók – váltak tulajdonos polgárrá. A két világháború között a polgárosodásnak új rétege jelenik meg, a parasztpolgárság, amely új erőt ad a folyamatnak. A polgárosodási folyamat a munkásságot is érinti, a magasan képzett szakmunkásréteg is polgárosul. Vannak olyan rétegek, amelyet nem érint meg ez a folyamat, társadalom alatti osztályként jelennek meg, pl. a parasztság egy része. Ebből következik Kemény első tézise: a szocializmus nem a polgári társadalomfejlődést folytatja. Már csak azért sem, mert a tulajdont megszüntette. A Szovjetunióból importált monolitikus hatalmi struktúra ráépült a gazdasági, kulturális és társadalmi viszonyokra is. Kemény azonban korán rájön arra, hogy a szocializmus a legerőszakosabb korszakaiban (Rákosi- korszak, korai Kádár-korszak) sem tudta kiirtani azokat a társadalomszerkezeti elemeket, kulturális formákat, emberi kapcsolatrendszereket, amelyek a szocializmust megelőző időszakban kialakultak. A gazdasági vezetőkről szóló írásában arra hívja fel a figyelmet, hogy ugyanazon szervezetben – például a nagyvállalatban – kétféle vezetőtípus létezett: voltak, akik politikai karrierjük révén kerültek posztjukra, mások pedig a háború előtt szereztek mérnöki diplomát, illetve üzemvezetői tapasztalatot. A szocializmus saját intézményrendszerén belül is megfigyelhető tehát a polgári hagyományok továbbélése. A hatvanas években a téeszelnökök azokból a középparasztokból kerültek ki, akiknek a tekintélye a saját birtokukon folytatott szakszerű tevékenységük révén alakult ki, és szaktudásuk az egyéni gazdálkodásuk termelési tapasztalata és a családi gazdálkodás öröksége volt. Összegezve: a társadalom minden rétegére ráépült a monolitikus hatalom, de nem szűnt meg az a történelmi hagyomány, amely a társadalmi viszonyokban, viselkedési módokban és kultúrában évszázadok során kialakult. Kettős társadalmi szerkezetről beszél ettől kezdve a szociológiai irodalom.

A kettős szerkezetből kiindulva értelmezi a szocializmus átalakulását Szelényi Iván is. Megközelítései közül az egyik a Konrád Györggyel írt kötet (Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz), mely azt a fejlődést vázolja, hogyan jön létre a pártrend mellett a technokrácia, az értelmiségnek az a csoportja, amely az osztályhatalomba jut, a rend és technokrácia mellett pedig az egyre inkább marginalizálódó humán értelmiség, illetve az alattuk elhelyezkedő elnyomott proletariátus. Ez a megközelítés összemossa a Kemény által – Hajnal nyomán – finoman megrajzolt történeti különbségeket. Azt tételezi, hogy a szocializmus alatt bekövetkezik Kelet-Európa elkanyarodása és integrálódása.1 Szelényi felfogása a Harmadik út? című munkájában módosul. A kettős szerkezetet eszerint a szocialista hatalmi bürokrácia, illetve az ezen rést ütő második gazdaság működteti. Amióta a téeszek léteznek, azóta létezik a második gazdaság is. A második kolhozosítási folyamatban a vezetők felismerték, hogy nem lehet csak a nagyüzemre építeni az élelmiszertermelést, hanem – mintegy visszatérve a középkorhoz – adtak egy háztáji területet a téesztagoknak, ahol az egész család dolgozhatott. A hatvanas évek második felétől ezekben a családi gazdaságokban megindul a piaci árutermelés, amely a munkaerő extenzív kihasználására és az intenzív kultúrákra (zöldség, gyümölcs) épít. Ez átszövi a magyar társadalom egészét, nemcsak a falusiakat, hanem a közalkalmazotti és más rétegeket is. Szelényi ezt úgy értelmezi, hogy a hetvenes-nyolcvanas években a szocialista (redisztributív) szerkezet mellett létrejön egy másik, a piaci integráló erő is.

Kemény István felfogásában a kapitalizmus a működőképes társadalom. Szelényi azt mondja, hogy a szocializmusban a redisztribúcióból származó egyenlőtlenség a meghatározó, a kapitalizmusban pedig a piac. A szocializmust úgy definiálja, mint a legkizsákmányolóbb társadalmak egyikét. A központi elosztási rendszer úgy működik, hogy a központhoz legközelebb esők kapják a legtöbbet, a távolabbiak pedig egyre kevesebbet. E feltételrendszerben a piac szerepe döntő, mert azoknak, akik nem kapnak a központ által leosztott privilégiumokból, a piac egyenlíti ki a hátrányaikat (lakásépítés). Szelényi felfogása szerint ha a piac válik meghatározóvá, akkor az fogja létrehozni az egyenlőtlenségeket. Ezt pedig szintén kritikusan kell kezelni.2

 

A szocializmusok különbsége.
A határon túli magyar fiatalok és az etatista forgatókönyv

Az ifjúsági vizsgálatokban tehát figyelembe kell vennünk a szocialista társadalmi struktúrát és annak egyik alapjellegzetességét, a monolitikus hatalmi rendszert. Azt láttuk, hogy ez a struktúra, amely rátelepedett a kultúrától az államig mindenre, a legutolsó pillanatig – a kommunista pártok megszűnéséig – működött. Csakhogy más volt a rend és technokraták aránya és szerepe például Magyarországon, Romániában, a hajdani Jugoszláviában és így tovább, ahogyan eltérő volt a marginalizálódó értelmiség súlya és szerepe is. A monolitikus hatalmi struktúra különbözőségéből viszont az következik, hogy az oktatási rendszer napjainkban kibontakozó expanziója során eltérő módon érvényesülnek a korábbi redisztributív struktúrából fennmaradó társadalmi egyenlőtlenségek. Minél nagyobb a redisztribúció, annál nagyobb a szakadék a fiatal elit és a fiatalok többsége között. Következésképpen a fiatalok és felnőttek között a munkanélküliségi forgatókönyv veszélyesebbé, a szabadidős forgatókönyv pedig etatistábbá válik. Ez következik abból is, hogy a második gazdaság szerepe eltérő volt az egykori szocialista országokban, eltérő volt a fiataloknak a piacgazdasághoz való viszonya. A piacgazdaság kiépülése során ez mindenképpen odavezetett, hogy nőtt a fiataloknak a fekete gazdaságba való beágyazottsága.

A határon túli fiatalokra gyakorolt nyomások esetében tehát figyelembe kell vennünk, hogy mindegyik régióban másként alakult a szocializmus rendszere, és ennek következtében másként alakult az oktatási, a munkaerőpiaci, a szociális támogatási rendszer a kommunizmus összeomlása után. A hátrányok történetileg különbözőek, de Magyarországhoz képest mindenik országban tovább növekedtek a kilencvenes években. A Vajdaság az, amelyben a fiatalok gyermekkorukban pozitív élményeket szereztek, akiknek helyzetét viszont a katasztrofális összeomlás döntő módon meghatározza. A régiók között azonban a magyarság mint közösség mást és mást jelent. Ez jelentős módon befolyásolja a fiatalok élettervezésének, életkarrierjének alakulását és az anyaországgal kapcsolatos elvárásait. Végül döntő mértékben befolyásolja a fiatalok életkarrier-törekvéseit az otthon és Magyarország közelsége. A Magyarországon eltöltött idő. Az oktatási rendszerek különbözősége. Az oktatási támogatások rendszere. A szülőföld nyelvének ismerete. Az egyetemi évek alatti és utáni munkába állás.

Iskolai életutak, a munkába való átmenet. A kilencvenes években alapvetően megváltozott az iskolából a munkába való átmenet. Ennek egyik kísérő jelensége a munkanélküliség növekedése. A munka világában tapasztalható bizonytalanság miatt egyre több időt vesz igénybe a képesítések megszerzése. Ezáltal növekszik az iskola versenyképességének fontossága a fiatalok számára, hiszen kevés helyért versengenek. Ezenfelül az élet minden területén megjelenik az osztályzás és válogatás. Ezzel összefüggésben növekszik az iskolai képzésben és a munkamegválasztásban a regionális kötelékekből való kitörés vágya.

Az elérhető helyek száma kereslettel találkozik, hiszen a fiatalok reagálnak a fent leírt versenykésztetésre, próbálják elkerülni a munkanélküliséget. Fontos eltérések vannak azonban országonként, régiónként. A változások után néhány országban először visszaesett a felsőfokú oktatásban részt vevők aránya, az általános tendencia azonban ennek az aránynak az emelkedése. Mára a régiók jellemzőjévé vált a felsőoktatásban vagy meghosszabbodott képzésben részt vevő fiatalok számának növekedése. Ahol az állami szektor nem tudja kielégíteni az igényeket, ott gyorsan megjelenik a magánszektor, és „business”- vagy nyelvkurzusokat kínál – Kelet-Európában gyakran meglehetősen kétes szakmai alapokkal. Ez a folyamat a jóléti állam – Kornai kifejezésével a koraszülött jóléti állam – visszavonulása vagy összeomlása mellett megy végbe. A paradigmák változása azt jelenti, hogy a jóléti államtól már nem várják el, hogy a bölcsőtől a sírig óvja az embereket. A privatizáció és a jóléti kiadások csökkentése következtében egyre kevesebb támogatás jut a fiataloknak. Gyakran azok a segélyek, juttatások vagy előnyök, amelyeket korábban élveztek, mára lecsökkennek. A fiatalok saját magukra vannak utalva, a tanulás mellett munkát kell vállalniuk, vagy a családjukra kell támaszkodniuk, ami még nagyobb terhet ró a szülők vállára. Ebben a folyamatban sajátos szerepet játszik az anyaország, amely átveheti ugyan, de nem pótolhatja a többségi nemzeti állam szerepét. A redisztribúció hatékonysága nagymértékben attól függ, hogy az egyes régióban hogyan alakulnak a piaci viszonyok.

A munkaerőpiaci változások következtében, ha tudnak is munkahelyet találni a fiatalok, az általában bizonytalan, átmeneti vagy félállás, vagy pedig szerződések által korlátozott.3 Ez különösen igaz Kelet- és Közép-Európa országaiban a magánszektorban. Ma már nem tervezhető, hogy a képzési szakaszt munka és egy egész életre szóló munkahely követi. Ehelyett az várható, hogy a képzést átképzés és gyakori munkahely-változtatás követi.

Átmenet a származási családból a saját családba. A család felbomlása – a válások számának növekedésével, az együttélés, a házasságon kívüli gyermekvállalás, a párhuzamos vagy egymást gyorsan követő kapcsolatok stb. miatt – gyakran megnehezíti a fiatalok számára, hogy származási családjukban biztonságot vagy stabilitást találjanak, a szülői ház elhagyásakor pedig a lehetőségek egész tárházát kell végiggondolniuk saját életükre nézve. A fiatalok vezető szerepet játszanak új, a hagyományostól eltérő életstílusok kialakításában, többen élnek egyedül vagy élettársi kapcsolatban, és többen vállalnak gyereket házasságon kívül (bár általában élettársi kapcsolatban élve). E különböző életformákhoz kapcsolódó értékek mélyreható változáson mentek át, megítélésük egyre enyhébb. A származási családból a saját családba vezető utak nem állandóak és tervezhetőek, hanem szakadatlanul változnak, és mindig visszafordíthatóak. A tovább tanulók nagyobb arányából, de a Magyarországon egyre növekvő számából is következik, hogy az otthonról elkerülő fiatalok egyre inkább a magyarországi lehetőségeket követik, és fokozatosan elveszítik kapcsolatukat a szülőfölddel. A magyarországi mintaadó csoportok példáit követik, illetve Magyarországon tesznek szert baráti, élettársi stb. kapcsolatokra. Külön szerepet játszanak az otthoni „fiaskók”, amelyek meghosszabbítják a magyarországi iskolai éveket. A megélhetési viszonyok általában arra késztetik a fiatalokat, hogy tanulmányaik mellett más ösztöndíjat szerezzenek, munkát vállaljanak, ami az otthoni kapcsolatok meglazulásához vezet.

A fogyasztói kultúra terjeszkedése azzal jár, hogy ezek a fiatalok most már képesek a stílusok és külső megjelenések gyorsan változó világában élni, s így egyre nagyobb fogyasztási kényszer nehezedik rájuk. A kibontakozott piacgazdasági viszonyok elkerülhetetlenné teszik, hogy kiépítsék saját fogyasztási státusukat. Ebben a határon túli fiatalok a magyarországi egyetemista fiatalok felső rétegének elitcsoportjait is követik, származási hátterüktől függetlenül (számítógép, internethasználat stb.). Az ifjúsági stílusok és szubkultúrák felbukkanása, majd eltűnése tehát ugyanolyan fontos lehet, mint a munka és a család egyre távolodó elvárásai. A fiatalokra mind jobban hat a fogyasztási kényszer, miközben bevételeik egyre kisebbek. A kelet- és közép-európai fiatalok egyre inkább differenciálódnak a fogyasztói stílusok mentén, bár lehetőségeik a fogyasztásra igen egyenlőtlenek, hiszen a különböző családok jövedelmei és életszínvonalai is jelentős eltéréseket mutatnak. Azok a fiatalok, akik a média korában nőttek fel, már nem „ártatlanok”, rengeteg információ érhető el számukra, amelyeket még azok a felnőttek sem kaphatnak meg, akik náluk kevésbé tudják értelmezni a jeleket vagy használni az információs technológiát.4

 

Az individualizáció egyféle modellje. A kelet-európai ifjúság átalakulásának egyik értelmezése Claire Wallace nevéhez fűződik. Szerinte a kelet-európai fiatalok jövőjének alakulása egy olyan modellben valószínűsíthető, amelynek a lényege, hogy megindul a kelet-európai fiatalok individualizációja, önállósodása,5 etnikai magára találása, a nemek közötti különbségek elmosódása. A piaci tényezők egyik meghatározó szcenáriója a munkanélküliség. Megindul az oktatási rendszer átalakulása, amely szolgáltatási jellegűvé válik, és megadja a változási teret a fiataloknak.

Az individualizáció és a történeti-kulturális sajátosságok. Saját kutatásunkban egy másik megközelítésből indultunk ki. Nem vontuk ugyan kétségbe a fiatalok körében a Claire Wallace által vázolt tendenciákat, de azt állítottuk, hogy a kelet-európai országokban, sőt egy adott országon belül is egyrészt a történeti-kulturális, másrészt a gazdasági fejlettségi különbségek következtében a fiatalok életében bekövetkező átalakulásnak más és más útjai, formái jönnek létre.

A társadalmi átalakulás és a különbségek növekedése. Az a vizsgálat, amelyet Kolozsvárott és Székelyudvarhelyen végeztünk, megerősítette ezt a meggyőződésünket. Egyfelől azért, mert annak ellenére, hogy a fiatalok értékorientációjában, élettervezésében, ifjúsági kulturális mintáiban közös jegyek ragadhatók meg, markáns különbségek vannak a magyarországi magyar fiatalok és a kolozsvári, valamint a szé-kelyudvarhelyi magyar fiatalok között, ugyanakkor lényeges különbségek mutathatók ki a kolozsvári/székelyudvarhelyi magyar és a kolozsvári román fiatalok között.

Az egyik alapvető kérdésünk az volt, hogy mi rejlik a magyarországi magyar tanuló fiatalok és a kolozsvári és székelyudvarhelyi tanuló fiatalok különbözősége mögött?

A megkésettség és az esélyek különbözősége. Az eltérő folyamatok egyrészt a két társadalom szerkezetében és a két társadalom intézményrendszerében (oktatási rendszerében) megfigyelhető különbségekkel magyarázhatók. Ennek lényege az, hogy Magyarországon az oktatási rendszer átalakulása alapvetően befejeződött, míg Romániában ez csak a kezdeténél tart. Következésképpen a magyarországi iskolarendszeren belüli szelekciós folyamatokban már sokkal markánsabb szerepet játszik a gazdasági tőkéhez kapcsolódó középosztályosodási folyamat, szemben Romániával, ahol még a hagyományos kulturális/hatalmi tőkéhez köthető szelekció érvényesül. Ez azt jelenti, hogy mind a kolozsvári magyar és román tanulók, mint pedig a székelyudvarhelyiek esetében származás szerint jól elkülöníthetőek az elitcsoportok más társadalmi csoportoktól. Ezek értékorientációikban, élettervezésükben, illetve kulturális mintakövetésükben közelebb állnak a nyugati mintákhoz, mint a más társadalmi csoportok fiataljai. A folyamat a magyarországi nyolcvanas éveket idézi, amikor a fiatalok elitcsoportjai voltak azok, amelyek a nyugati alternatív mintákat leginkább követték (környezetvédelem, alternatív békemozgalom stb.).

A tradíciók és az ifjúsági korszakváltás lassítása. Romániai magyar fiatalok. A vizsgálataink másik fontos tanulsága, hogy az eltérések mögött igen fontos szerepet játszanak a civilizatorikus, illetve kulturális tényezők. A kolozsvári és a székelyudvarhelyi magyar fiataloknál – ellentétben a magyarországiakkal – igen erőteljes szerepet kap a vallásosság. Ugyanakkor általában nagy szerepe van a tradicionális norma- és értékrendszernek: mind a kolozsvári, mind a székelyudvarhelyi fiatalok élettervezésének meghatározója egy hagyományos élettervezés (késői személyi önállóságra épülő rövidített ifjúsági életszakasz), amelyben meghatározó szerepe van a nemek közötti különbségeknek (a családok a fiúknak és lányoknak eltérő életutat szánnak). Szembetűnő a „protestáns etikán” alapuló élettervezés. Ettől a hagyományos élettervezéstől lényegében csak az elithez tartozó csoportok térnek el. Ezeknél ugyanis hosszabbra nyúlik az ifjúsági életszakasz: inkább terveznek, gondolkodnak. Azt mondhatjuk, hogy ebben a szakaszban a történeti és kulturális tradíciók felerősödése lelassítja az ifjúság körében történő korszakváltást, a magyarországitól eltérő pályára tereli azt.

Ez azt jelenti, hogy az élettervezésbe még kevésbé épülnek be az ifjúsági korszakváltáshoz kapcsolódó elemek (ez bizonyos szempontból érthető: az oktatási rendszer nem épült még át, bizonyos értelemben a redisztribúciós rendszer folytatódott), és csak bizonyos „törésvonalak” mentén hat a korszakváltás. Az ifjúsági kultúra deviáns, illetve agresszív formáinak átvétele következtében a tradíciók ellenére növekszik a fogyasztói minták szerepe a fiatalok körében. Ez nem jelenik meg „vegytisztán”, hanem nagyon sok esetben összekeveredik a tradicionális mintákkal, például az előítéletek esetében egyaránt szerepet játszanak a tradíciók, illetve az agresszív ifjúsági kultúra mintáinak megjelenése például a székelyudvarhelyi magyar fiatalok esetében. Ezt a felemásságot mutatja az is, hogy az ifjúságcentrizmus elég gyengén jelenik meg. (Azokat a fiatalokat, akik szembekerülnek a felnőtt társadalommal, annak intézményeivel, illetve akik számára felértékelődik a kortárscsoportok szerepe, ifjúságcentristáknak nevezzük. Az ifjúságcentrizmus az ifjúsági identitás igen fontos mérőeszköze.6)

Az ifjúsági korszakváltás felgyorsulása. Román fiatalok. Még eltérőbb a kép a kolozsvári román fiatalok esetében. Két tényezőt emelünk ki: 1) a romániai román tanuló fiatalokra is éppen úgy jellemző a származási különbségek meghatározó szerepe, mint a romániai magyar fiatalokra, viszont kevésbé érvényesülnek, gyengébben hatnak a tradicionális civilizatorikus, illetve kulturális tényezők. Első látásra úgy tűnik, hogy a román fiataloknál is igen nagy szerepe van a vallásosságnak. Értékorientációjukat, illetve élettervezésüket nézve viszont azt találtuk, hogy a román fiatalok közelebb állnak a magyarországi magyar fiatalokhoz, mint a romániai magyar fiatalokhoz. Másképpen fogalmazva a román fiatalok körében igen erőteljes modernizáció zajlik le. Ezt a folyamatot egy felgyorsult/felemás modernizálódásnak nevezhetjük. A tradicionális elemek külsődlegesek, kevésbé befolyásolják az élettervezést. Ugyanakkor az ifjúságcentrizmusnak igen erős a hatása: a román fiatalok erőteljesebben konfrontálódnak a felnőtt társadalom intézményrendszerével, a családjukkal, és nagyobb szerepet tulajdonítanak a kortárs csoportoknak, mint a romániai magyar fiatalok. Ha viszont azt néztük meg, hogy ez milyen mértékben jelenik meg az élettervezésükben, akkor azt tapasztaltuk, hogy elsősorban a személyi önállósodásukban (szórakozás, korai szexuális tapasztalatok) realizálódik. Az ifjúságcentrizmus esetükben felgyorsult individualizációt jelent, de nem realizálódik az ifjúsági életszakasz meghosszabbodásában, illetve ez csak egy szűk elitrétegre korlátozódik (az iskola későbbi befejezése, a későbbi munkába állás, illetve házasodás). Az ifjúsági korszakváltásnak egy felemásabb, ellentmondásosabb jellege ragadható meg a magyarországi fiatalokhoz képest, különösen Magyarország fejlettebb régióihoz viszonyítva (például Győr esetében).

Hipotézisek

1. Az ifjúsági életszakasz meghosszabbodása

A fiatalok ma egyre hosszabb időt töltenek egy meghosszabbodott ifjúsági életszakaszban, amikor nem dolgoznak, de nincsenek teljesen munka nélkül sem. A családban vagy munkában való „megállapodás” előtti rövid udvarlást vagy képzést egy elhúzódó időszak váltotta fel, amelybe beletartozik az oktatás, a képzés, a félállások és alkalmi munkák világa, valamint a különböző háztartások és kapcsolatok közötti mozgás. Ezek a lépcsőfokok mindig visszafordíthatóak, és a végső cél nem is nagyon egyértelmű. Bizonyos értelemben a fiatalok idősebbek, mint a korábbi években, más tekintetben pedig fiatalabbak.7 Ellentmondás feszül a fiatalok növekvő kulturális függetlensége (és koraérettsége) és a között, hogy egyre jobban függnek bizonyos intézményektől, mint pl. az államtól vagy a családtól.

2. A szerepek átalakításának kényszere

Ezek a változások azt jelentik, hogy a fiatalok szerepeit és kapcsolatait már nem szabja meg és biztosítják a hagyományos autoritás vagy a hagyományos minták. Ehelyett folyamatosan át kell alakítani szerepeiket – szüleikkel, partnereikkel, barátaikkal kortársaikkal – ahhoz, hogy használhatóak legyenek. A szerepek inkább képlékenyek, és nem szilárdak és biztosak. Senki sem számíthat feltétlenül valaki másra, ha támaszra vagy biztos tanácsra van szüksége. Ez arra kényszeríti a fiatalokat, hogy rugalmasabban és öntudatosabban építsék fel életútjaikat és hozzák meg döntéseiket.8 Kételkedve és koraéretten öntudatosak, hiszen igen ügyesek az őket körülvevő kommunikációval és információval telített világban. Bizonyos értelemben a fiatalok ma felkészültebbek, mint valaha arra, hogy saját útjukat járják az életben, de a jelzőtáblák eltűntek, az utat pedig újra és újra meg kell találni.

3. Növekvő bizonytalanság és veszélyeztetettség

A fiatalok egyre bizonytalanabb világban élnek, és nagy a veszélye annak, hogy rosszul döntenek, rossz utat választanak, és hogy a sokféle lecsúszási lehetőség közül valamelyik eléri őket. Bizonyos értelemben a mai fiatalok a legjobb helyzetben levő generáció, hiszen a háború, betegségek, éhezés vagy más elsődleges okok által okozott halál vagy szenvedés eshetősége nagyon alacsony. A veszélyeztetettség és a bizonytalanság forrása inkább egzisztenciális vagy pszichológiai.

4. A piac és a fogyasztás növekvő szerepe

A legtöbb európai társadalomban a piaci modell növekvő dominanciája a társadalom szervezésében, a szocializmus tervgazdaságának és a keynesi közgazdasági elveknek az összeomlásával társulva azt jelenti, hogy a társadalmi életnek egyre több területe válik fogyasztóivá. A kultúra, az oktatás, a lakásépítések stb. fogyasztóivá válásnak számos következménye van. Azt jelenti, hogy az embereknek nagyon rövid idő áll a rendelkezésükre, a célok pedig nagyon gyorsan változnak – minden ideiglenes. Azt is jelenti, hogy általában a fogyasztói értékek felülkerekednek a hagyományos vagy más ideológiailag meghatározott értékeken. Ez nemcsak a kultúra és a fogyasztás területén érvényes, hanem a jóléti állam esetén is. Kiélezi ezenkívül a versenyt, valamint individualizálja és privatizálja a problémákat, így azok az egyes fogyasztók által hozott döntések problémáivá redukálódnak.

Egy metaforával érzékelhetőek a változások: a gyár helyett a bevásárlóközpont válik a domináns paradigmává. A modernizáció alapja a gyár volt, és a gyár volt sok intézmény modellje. Egy gyárban az emberek egy helyen tömörülnek. Mind a munka, mind a termékek standardizáltak és a tömegtermelés által meghatározottak. Az egyszerű munkásokat az igazgatók irányítják, és meghozzák az őket érintő döntéseket. Az iskolák modellje ez a rendszer volt, csakúgy, mint a kórházaké és a jóléti állam sok szolgáltatásáé is. A gyár modelljét ma a szupermarket modellje váltja fel. A szupermarketben a vásárlók jöhetnek-mehetnek, és különféle árucikkeket válogatnak össze a bevásárlókocsijukba – egy nagyon széles választékból válogatják össze saját kocsijuk tartalmát. Minden egyes árucikknek meghatározott ára van, és a kijáratnál fizetniük kell értük. Ez jobban jellemző az 1990-es évek jóléti szolgáltatásaira, ahol többféle szolgáltató többféle szolgáltatást ad, és mindegyiknek külön ára van. Néhány a magánszférában vehető igénybe, néhány jótékonysági szervezeteken vagy egyházakon keresztül, az állam pedig csak egy a többi szolgáltató közül. A fogyasztónak gyakran saját magának kell fizetnie. Amikor nincs elég pénz a szolgáltatásra (mert pl. az állami költségvetés túl kicsi), akkor nem kapja meg. Egy gyárban minden egyes ember megkapja azt, amit előre elhatároztak. A szupermarketben elképesztő árucikkválasztékból kell választani, de előfordulhat, hogy valaki rossz dolgot választ, és hogy nem tud fizetni néhány túl drága árucikkért. Az oktatásra és a képzésre ma inkább a szupermarket-modell a jellemző.

 

Modernizáció és posztmodernizáció

Ezt úgy is fel lehet fogni, mint a modernizációból a posztmodernizációhoz vezető hosszabb változás egy részét. A modernizáció hozzájárult ahhoz, hogy az ifjúság mint életszakasz kialakulhasson az oktatás és a munka, a származási család és a saját család között, valamint a jóléti állam ifjúsági szervezetein és társadalompolitikáján keresztül.9 Ez különösen szembeszökő volt Kelet-Európában, ahol a modernizációt némi erőszak segítségével és némileg gyorsan vitték végbe a kommunisták által dominált rezsimek, amelyek segítettek átalakítani a jórészt visszamaradott falusi társadalmakat iparosodott városi társadalmakká. Az oktatási rendszerek látványos sikere azt jelentette, hogy az 1980-as évekre a fiatalok lehetőségei néhány tekintetben alig tértek el Kelet- és Nyugat-Európában.

A posztmodernizáció azt is jelenti, hogy fokozatosan leépülnek ezek a hagyományos struktúrák és elkülönülések, így olyan helyzet alakul ki, ahol egyre nagyobb a káosz és a bizonytalanság, s ezáltal nemcsak értékek, hanem korcsoportok is kezdenek megszűnni.

Az individualizáció három szcenáriója

A huszadik század végén több változási lehetőséggel álltunk szemben, amelyek a különböző országokban többé-kevésbé elterjedtek:

Progresszív individualizáció

Az oktatási lehetőségek, képzések csakúgy, mint az életstílusokról hozott döntések tárháza kiszélesedett, ami azt jelenti, hogy sok fiatal megszabadulva a szülők, az autoritás vagy a megélhetés biztosításának hagyományos kényszereitől, mérlegelni tud különböző lehetőségeket. Egyre inkább tőlük függnek olyan döntések, hogy pl. hogyan irányítsák szexuális vagy magánéletüket, vagy hogy milyen típusú oktatási és képzési lehetőségeket válasszanak egy olyan világban, ahol a választási lehetőségek egyre szélesebb skálája található meg.

Regresszív individualizáció

Ugyanakkor nemcsak a lehetőségek, hanem a problémák is individualizálódnak. Azok számára, akiknek nem sikerül végigjárni az oktatási/képzési rendszer különböző fokait, marad a munkanélküliség veszélye vagy az, hogy egy olyan képzési formában találják magukat, amely sehova nem vezet. Ez az a csoport, amely jobban veszélyeztetett abból a szempontból is, hogy hajléktalanná válhat, és hogy a bűnözéssel kapcsolatba kerülhet. Néhány fiatal számára ez azt is jelenti, hogy kikerülnek a származási családból, amely már nem képes felelősséget vállalni értük. A problémák individualizációja olyan természetű, hogy a jóléti állam már nem felelős az átmenet kezeléséért, egyre inkább az egyének saját felelőssége az, hogy irányítsák a képzést, a biztosítást, a lakhatást és az élet más területeit – néhány fiatal ebben csak csekély vagy semmilyen forrásra sem támaszkodhat.

Alternatív individualizáció

Nem minden fiatal akar pozíciót elfoglalni a domináns társadalomban. Az egyre növekvő anyagiasság és piachoz igazodó verseny kitermeli az ellenkezőjét is: fiatalokat, akik fellázadnak ezen elvárások ellen. Nem a társadalom zárja ki őket, hanem inkább ők zárják ki magukat néhány lehetőségből, és azokat az értékeket követik, amelyeket Ronald Inglehart  „posztmateriális értékeknek” nevez.10 Vagyis: az egyén kiteljesedésére, idealista célokra koncentráló, valamint az alternatív közösségekhez való csatlakozást hirdető értékek „bűvkörébe” kerülnek. A New Age Travellers és különböző misztikus vagy „ezoterikus” filozófiák újfajta előrejutási lehetőségeket és új hitrendszereket kínálnak. Az új vallások és kultuszok szintén ilyen alternatívákat kínálnak. A fiatalok elöl járnak a posztmateriális értékek felé vezető úton.

Hogy ezek közül melyik a domináns, az az országon és az intézményes kereteken múlik. Különböző térségek vagy társadalmi rétegek fiataljai valószínűleg beletartoznak valamelyik kategóriába, és az első legalábbis vonzóbbnak tűnik, mint a második, bár sok kísérő probléma jár vele. A harmadik kategória eléggé fejletlen lehet Kelet-Európában, és talán jobban jellemző a bőségi társadalmakra.

Machacek rámutatott arra, hogy a modernitásnak ezek a feltételei egyben előfeltételei a posztkommunista társadalmakban az individualizáció kialakulásának.11 Ugyanakkor gyökeresen különböznek egymástól az egyes posztkommunista országok, néhány inkább a regresszív individualizáció felé halad, míg más országok a progresszív individualizáció felé tesznek lépéseket. Hogy ezek közül melyik dominál, az a jövő társadalmi fejlődésének kulcsfontosságú kérdése.

 

JEGYZETEK

1. Szelényiéknek ez a felfogása óhatatlanul is közel áll a korabeli intézményesült magyar szociológia felfogásához. Ennek legnevesebb képviselői Kolosi Tamás  és Kulcsár Kálmán, a történészek közül pedig Berend T. Iván. Kulcsár a modernizációval kapcsolatban a hetvenes években számos tanulmányt írt, amelyekben azt mondja, hogy a magyar társadalomfejlődés próbálta követni a nyugatit, de a 17. századtól elkanyarodik a kelet-európai fejlődés a nyugatitól, ezért egy állandó távolság jön létre a kettő között. Lényegében a régió eltolódik kelet-európai irányba – ebben van egy finom aktualizálás –, és hogy áthidalódjon az eltérés, az ún. szocialista modernizációnak van nagy szerepe. Ez ugyan a kezdetekben kegyetlen volt, de mégiscsak egy modern társadalomszerkezetet alakított ki. Azt állítja, hogy a keleti modell erőszakos átültetése nem megy, de kialakul egy sajátos, a nyugatitól és a keletitől egyaránt eltérő modell, minta. Kulcsárék nem is beszélnek polgárosodásról, hanem modernizációról. Ez a felfogás természetesen tovább él, a hetvenes évek végére radikalizálódik is, bizonyos pontjaiban célul tűzi ki a hatalmi szerkezet átalakítását is. Követőinek célja, hogy lebontsák a politikai hatalom túlsúlyát, és kialakítsák a jogállamot. Szelényiék felfogását Kemény kritizálja.  Kolosi Tamás: Tagolt társadalom. Gondolat Kiadó, Bp., 1989. – Kulcsár Kálmán: A modernizáció és a magyar társadalom. Magvető Kiadó, Bp., 1986. – Berend T. Iván: Előszó. In: Helyünk Európában. Nézetek és koncepciók a 20. századi Magyarországon (Szerk. Ring Éva). Bp., Magvető Kiadó, 1986. – Kemény István: Két könyv egy kötésben. In: Kemény István: Közelről és távolból. Gondolat Könyvkiadó, Bp., 1991.

2. Szelényi Iván–Manchin Róbert: Szociálpolitika az államszocializmusban. Piac, redisztribúció és társadalmi egyenlőtlenségek a kelet-európai szocialista társadalmakban. In: Szelényi Iván: Új osztály, állam, politika. Európa Könyvkiadó, Bp., 1990.

3. Amin, A. (ed.): Post-Fordism. Blackwells: Oxford.

4. Postman, N.: The Disappearance of Childhood. Allen: London. 1983.

5. A fiatalok önállósodásának problémája a nyugat-európai fejlett társadalmakban vetődött fel. Általában három sarkalatos pontot emelnek ki: 1) A nyugat-európai országok társadalmainak gazdagsága a magas termelékenység bázisán továbbfejlődik, és folytatódik a jólétnek a lakosság viszonylag széles köreire való kiterjesztése, vagy legalábbis nem szenved korlátozást. Jelszó: az intenzív tömegfogyasztás. 2) A szolgáltatói szektor felerősödése. Jelszó: szolgáltatói társadalom.  3) Az a fajta munkalehetőség, amely a történelmileg kialakult intézményesült rendszert kínálja, egyre jobban zsugorodik. Jelszava: „a munka társadalmának válsága” és a „flexibilis alulfoglalkoztatottság” rendszerének kialakulása (Zinnecker 1993). Az ifjúságra nézve a legfontosabb következmény az ifjúsági életszakasz meghosszabbodása.

6. Az ifjúságcentrizmus előrevetítője az ifjúsági státusnak. E fogalom használatakor abból indultunk ki, hogy a fiatalok értékorientációi, kulturális és politikai cselekvési mintái nem ragadhatók meg csak a szülők társadalmi státusa, illetve az iskola státusa mentén. A változás azzal függ össze, hogy a család, az iskola ellenőrző szerepe csökkent. Másrészt az iskolában a figyelem inkább az oktatásra irányul, a nevelés szerepe pedig háttérbe szorult. Az iskolában eltöltött idő viszont relatíve megnövelte a fiatalok autonómiáját, és tevékenységüknek igen nagy része, különösen szabadidő-tevékenységük kikerült a család, illetve az iskola ellenőrzése alól. Ugyanakkor a fiatalok egyre fontosabb célpontjává válnak a fogyasztói iparnak és a tömegkommunikációnak.

7. Wallace, C.: How Old is Young and How Young is Old...? IHS working paper, Wien, 1997a.

8. Nagel, U. –Wallace, C.: Structure and Agency – participation and identification in risk societies (megjelenés alatt). In.:Furlong, A et alii. (eds.): Youth, Citizenship and Social Change in a European Context. 1997.

9. Wallace, C.–Kovatcheva, S.: Youth in Society. Modernisation and Post-modernisation in East and West Europe. Macmillans, London, 1998. (Megjelenés alatt.)

10. Inglehart, R.: Modernisation and Postmodernisation. Cultural, Political and Economic change in 43 societies. Princeton University Press. Princeton, 1997. – Inglehart, R.: Culture Shift in Advanced Industrial Societies. Princeton University Press. Princeton. 1990.

11. Machacek, L.: Individualisation Theory in Youth sociology. An Overview. Sociologia 29 (3). 1997. 249–253.

 

Irodalom

Azzopardi–A. Furlong, I.–Stalder: Vulnerable Youth perspectives on vulnerability in education, employement and leisure in Europe. Council of Europe Publishing. 2000.

Abbott, P.–Wallace, C.: The Family and the New Right. Pluto Press, London. 1992.

Andrij Vynnychuk Youth Research Ukraine, 1994-1995: a review. Bratislava, International Bulletin Youth Research, 13. 6-22.

Balog Iván: Egyetemi hallgatói mozgalmak Szegeden a nyolcvanas években. In: Civilizációs korszakváltás és az ifjúság. A kelet- és nyugat-európai ifjúság kulturális mintái. (Szerk. Gábor Kálmán.) Szeged, 1992.

Biró A. Zoltán: Generációs kapcsolatok a székelyföldi lokális közösségekben. Educatio 2. 1995. 235–245.

Biró A. Zoltán–Gagyi József–Túrós Endre: „Átmeneti” ifjúsági társadalom. Csíkszereda, KAM Helyzet könyvek, 1995. 136–151.

Chisholm, L.–Büchner, P,–H–H. Krüger–Du Bois Reymonds, M. (eds.): Growing up in Contemporary Europe. Contemporary Horizons in Childhood and Youth Studies. De Gruyter Berlin and New York.

 Chisholm, Lynne: Élesebb lencse vagy új kamera? Ifjúságkutatás, ifjúság és társadalmi változás Nagy-Britanniában. A kutatás jelenlegi állása és megalapozott feltételezések a gyermekkorról és az ifjúságról. In: Civilizációs korszakváltás és az ifjúság. A kelet- és nyugat-európai ifjúság kulturális mintái. (Szerk. Gábor Kálmán.) Szeged. 1992.

Elster, Jon: Mikor a kommunizmus elenyészik. Valóság. 3.1991.

Erbin, Rexha: Present Situation Youth in Albania. Bratislava, International Bulletin Youth Research, 11., 1995. 3–10.

Eurostat 1992. Basic Statistics of the Community: Luxembourg

Gábor Kálmán: A középiskolát végzettek középosztályosodása. In: Civilizációs korszakváltás és az ifjúság. A kelet- és nyugat-európai ifjúság kulturális mintái. (Szerk. Gábor Kálmán.) Szeged, 1993a.

Gábor Kálmán: Az ifjúsági kultúra és a fiatalok társadalmi orientációs mintái. In: Civilizációs korszakváltás és az ifjúság. A kelet- és nyugat-európai ifjúság kulturális mintái. (Szerk. Gábor Kálmán.) Szeged. 1993b.

Gábor Kálmán–Balog Iván: Értékek, orientációk, ideológiák az egyetemi hallgatók körében. In: Civilizációs korszakváltás és az ifjúság. A kelet- és nyugat-európai ifjúság kulturális mintái. (Szerk. Gábor Kálmán.) Szeged.

Halsey, A. H. (2nd revised ed.): British Social Trends Since 1900. Macmillan, London. 1988.

Jones, G.–Wallace, C.: Youth: Family and Citizenship. Open University Press, Buckingham.1992.

K. Robert–C. Fagan: New Routes into the Labour Markets  in Ex-communist Countries. Journal of Youth Studies. 2. 1999.153–170.

Kemény István–Gábor Kálmán: Az egyéni kisvállalkozás és a munkaerőpiac. Bp., 1993. (Kézirat)

Konrád György–Szelényi Iván: Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz. Gondolat Könyvkiadó, Bp., 1982.

Konrád György–Szelényi Iván: Értelmiség és dominancia a posztkommunista társadalmakban. Politikatudományi Szemle, 1. 1992.

Machacek, Ladislav: Tendencies in Youth movements in Slovakia after 1989. Bratislava, International Bulletin Youth Research, 12. 1995. 13–22.

Chisholm, Lynne:  Up the Creek Without a Paddle? Exploring the terrain for Europen Youth Research in Policy Context. Bratislava, 1999.

Marcovici, Octav: Romanian Youth Characteristics, Attitudes and perceptions. Bratislava, International Bulletin Youth Research, 11.  1995.  18–23.

Kovatcheva, Siyka: Changes in Youth Studies in Post Communist Bulgaria. International Bulletin Youth Research. 12. Bratislava, 1995. 18–23.

Wallace, C.: Diskurs. 1997b. (Megjelenés alatt.)

Wallace, C.: Ifjúság, munka és oktatás a posztkommunista Európában: út az individualizáció felé? Korunk, 6. 1998. 5–12.

Zinnecker, Jürgen: Gyermekkor, ifjúság és szociokulturális változások a Német Szövetségi Köztársaságban. In: Civilizációs korszakváltás és az ifjúság. A kelet- és nyugat-európai ifjúság kulturális mintái. (Szerk. Gábor Kálmán.) Szeged,1992.

Zinnecker, Jürgen: A fiatalok a társadalmi osztályok terében. In: Civilizációs korszakváltás és az ifjúság. A kelet- és nyugat-európai ifjúság kulturális mintái. (Szerk. Gábor Kálmán.) Szeged, 1992.