Július 2005
Irodalom és/vagy siker

Nagy Mihály Zoltán

Adalékok Wass Albert népbírósági bűnperéhez

A per jogtörténeti háttere

 

A népbírósági jog kialakulásának történelmi előzményei

Mindenki által elfogadott nézet, hogy háborús bűncselekményt csak háborúban lehet elkövetni. Azonban a második világháború kitöréséig nemzetközi szinten csak abban született egyetértés, hogy tovább fejlesztik a háború megelőzésére szolgáló eszközöket, vagyis a háború lehetőségét korlátok közé szorítják.1 A Lengyelország lerohanásával kiváltott újabb világégés után a náci Németország és elmarasztalt szövetségesei fölött az új jogszabályok alapján létrehozott Nemzetközi Katonai Törvényszékek, népbíróságok vagy egyéb különleges bíróságok ítélkeztek. Az európai jogrendszertől távol álló jogintézmények által alkalmazott törvények nem vették figyelembe azt az általánosan elfogadott jogelvet és törvényhozási gyakorlatot, hogy a büntetőjognak nem lehet visszamenőleges hatálya. (A nullum crimen elve, vagyis „senkit nem lehet olyan törvények alapján büntetőjogilag felelősségre vonni, melyek a bűncselekmény elkövetésekor még nem léteztek”.) Éppen ezért a népbírósági rendeletek rendelkezéseit visszaható erővel kellett felruházni, hogy a bűncselekmények abban az esetben is büntethetők legyenek, „ha a cselekmény a rendelet életbe léptekor befejeztetett s a cselekmény befejezésének időpontjában fennállott törvényes rendelkezések alapján az büntethető nem volt”.2 Ez volt a népbírósági jog legfőbb elvi problémája.

A népbíráskodási jog elsősorban eljárásjogi természetű.3 Azt azonban már a korszak jogászai is megállapították, hogy népbíráskodási jog egyúttal büntetőjog is, mivel a „népbíráskodás – azonkívül, hogy egyes olyan cselekményekre is kiterjed, amelyek eddig is bűncselekmények voltak – olyan cselekményeket is felölel, amelyek eddig kívül estek a büntethetőség körén”.4 A bűnösök felelősségre vonását egyrészt az országok fennálló törvényei alapján is elvégezhették volna, másrészt az elkövetők magatartásukkal a hadviselésre vonatkozó nemzetközi jogszabályokat is megsértették. A különböző jogcímek alapján elítélt személyekre az „emberiség ellenes bűncselekmények” elkövetőire, a „háborús és népellenes bűnösökre”, akár halálos ítéletet is hozhattak/hoztak.

A rendkívüli büntető jogszabályok alapján, vagy a törvényesség teljes mellőzésével a nyugat-európai államokban már a háború vége előtt kezdetét vette a kollaborációval vádolt személyek „likvidálása”: Belgiumban 3000 főt, Dániában 400 főt, Franciaországban 4000 főt végeztek ki. Németországban, Nünbergben 658 halálos ítéletet hoztak, de a különböző német megszállási övezetekben több millió fő ellen folytattak eljárást.5

Kelet-Európában a háborús bűnösök felkutatása és bíróság elé állítása a Vörös Hadsereg segítségével berendezkedő szélsőbaloldali politikai csoportok hatalomszerzési, legitimizáló eszközévé vált. Ebből kifolyólag a pereknek politikai üzenete volt: a háborús bűnös a nép ellensége, fasiszta, aki az új „demokratikus” államrend ellensége, a vádlott maga a régi rendszer.6 Mindezeket figyelembe véve egyáltalán nem csodálkozhatunk azon, hogy Bulgáriában 1944. október 6. és 1946 nyara között 2816 halálos ítélet született, de csak 2050-et hajtottak végre, Lengyelországban 1945 után 1005 főt végeztek ki. Annak ellenére, hogy Magyarországon több tízezer személy ellen indítottak eljárást, 1945. február 3. és 1950. április 1. közötti időszakban mindössze 476 főt ítéltek halálra, de az ítéletet csak 189 esetben hajtották végre.7

 

A népbíráskodási büntetőjog forrásai Romániában

A szovjet–román fegyverszüneti egyezmény 14. pontja8 a román kormányt a háborús bűncselekményekkel vádolt személyek letartóztatására és bíróság elé állításra kötelezte, de nem kötelezte a bukaresti kabinetet arra, hogy a háborús bűncselekményekkel vádolt személyeket idegen kormányok részére kiszolgáltassa. (Mindez késleltetni fogja a háborús bűnösök felelősségre vonását.)

Népbíráskodási büntetőjog hiányában, az első időszakban különböző eszközök alkalmazásával láttak hozzá az ország „megtisztításához”. A szeptember 19-én megjelent 461. számú törvényrendelettel kezdetét vette a közigazgatási tisztviselők tisztogatása. A jogszabály II szakaszának c. pontja értelmében mindazon személyeket, akik olyan politikai vagy félkatonai szervezeteknek voltak a tagjai, amelyek az Egyesült Nemzetek ellen propagandát fejtettek ki, szolgálatukból eltávolították.9 Az 1944. október 11-én megjelent az 1849. számú törvényrendelet értelmében a minisztertanács felhatalmazást kapott arra, hogy olyan különleges törvényeket hozzon, amelyek alapján az ország katasztrófájáért és az Egyesült Nemzetek elleni háborús magatartásokért felelős személyeket perbe foghatják.10

A háborús bűnösök felelősségre vonásának kérdése természetesen ott szerepelt mindegyik párt programjában. A Nemzeti Parasztpárt 1944. október 16-án nyilvánosságra hozott kormányzási programjában súlyos szankciók alkalmazását kívánta azokkal szemben, akik 1937-ben a parlament felszámolásával részt vettek a diktatórikus rendszer bevezetésében és fenntartásában, valamint felelősek voltak a háború kirobbantásáért. A parasztpárt javasolta a háborús bűnösök vagyonelkobzását is, mert azok felhasználhatók a háborús kártérítésre.11 A Román Kommunista Párt politikusai és sajtóorgánumai több alkalommal foglalkoztak a kérdéssel. Az RKP kezdeményezésére létrehozott Országos Demokrata Arcvonal 1945. január 29-én nyilvánosságra hozott kormányzási programjában a legsürgősebb kormányzati teendők közé sorolták a háborús bűnösök felkutatását és megbüntetését.12 A Groza-kabinet megalakulása után a népbíráskodás a politikai harc eszközévé vált a jobboldallal szemben.

A háborús bűnösökre vonatkozó első két rendelkezés („A háborús és haszonélvező bűnösök üldözéséről és büntetéséről” szóló 50. számú rendelettörvény, valamint „Az ország összeomlásában bűnösök  üldözéséről és büntetéséről” szóló 51. számú rendelettörvény) csak 1945 januárjában13 látott napvilágot. Annak ellenére, hogy a minisztertanács 1945. január 29-ei ülésén két listát is elfogadott (az elsőn 86 név szerepelt, akiket háborús bűnök elkövetésével gyanúsítottak, a második névjegyzék pedig 65 személy nevét tartalmazta, akiket az ország katasztrófájáért vontak felelősségre), politikai okokból kifolyólag a tényleges eljárások továbbra is elmaradtak.14

A háborús és népellenes bűnösök elleni eljárások végeredményben „Az ország összeomlásában vagy háborús bűntettekben vétkes személyek üldözéséről és büntetéséről” szóló 312. számú rendelettörvény alapján indultak meg, amely a Monitorul Oficial 1945. április 24-ei, 94. számában jelent meg.15

A rendelettörvény 3. szakasza értelmében: a felbujtókat (instigatorii) és bűntársakat (coautorii) a tettesekkel azonos módon kell megbüntetni, míg a bűnsegédek (complicii), bűnpártolók (favorizatorii) és orgazdák (tăinuitorii) egy fokkal alacsonyabb büntetésben részesülnek, mint a főbűnösök. A főbüntetés kiszabásán kívül, mellékbüntetésként a polgári jogok elvesztését és a vagyonelkobzást is kimondták. Ez szolgáltatott jogalapot a Wass család birtokainak kisajátítására.

A 4. szakasz a közvádlók (acuzatori publici) kirendeléséről intézkedik. Közvádlónak a miniszter előterjesztésére, királyi rendelettel minden román állampolgár, köztisztviselő is kinevezhető, nemre való tekintet nélkül. A nyomozó és vizsgáló hatóságok Bukarest székhellyel az Igazságügyi Minisztérium mellett működnek, szükség esetén azonban az ítélőtáblák székhelyén is működhetnek.

A 6–9. szakaszok a közvádlók hatáskörét szabályozzák. A közvádló a vizsgálat érdekében korlátlanul rendelkezik a polgári és katonai karhatalommal. A letartóztatást vagy a szabadlábra helyezést csak a minisztertanács vagy a főügyész rendelheti el. A vádiratot a minisztertanácsnak kell jóváhagynia.16 A vizsgálat folyamán hozott határozatok és vádhatározatok ellen jogorvoslattal nem élhetnek. A vádhatározat a vádlott vagyonának bűnügyi zárlat alá vételét vonja maga után.

A 10–14. szakaszok a népbírósági eljárást szabályozzák. A népbíróság az igazságügyi miniszter által kinevezett hivatásos bírákból és a kormányt támogató 7 politikai csoport által, nemre való tekintet nélkül kijelölt nagykorú román állampolgárokból álló népbírákból tevődik össze. Népbíróságot minden ítélőtábla székhelyén fel lehet állítani. (Ennek ellenére az országban csak két helyen, Kolozsváron és Bukaresten állítottak fel azokat.) A bíróság két hivatásos bírából és 7 népbíróból áll, elnök a rangidős hivatásos bíró. Az ítéletet indokolni kell. Az ítélet ellen a bíróság szabálytalan összetétele vagy a törvények hibás alkalmazása miatt a Legfelsőbb Semmítőszékhez (csak érdemben tárgyalják az ügyet törvényesség szempontjából) lehetet fordulni. Az ítélet végrehajtása csak felfolyamodás esetén bírt halasztó hatállyal.

Az 15. szakasz a büntetőeljárási jog alkalmazását támasztja alá, amennyiben rendelkezései nem ellenkeznek a jelen törvénnyel.

E törvényrendelet értelmében hozták létre a népbíróságokat. A jogszabálynak egyik fontos pontja volt az a rendelkezés, hogy ennek alapján eljárásokat csak 1945. szeptember 1-jéig indíthattak. Mivel 1945. augusztus 23-a után a király nem volt hajlandó felségjogát gyakorolni, a rendelettörvény érvényének meghosszabbítása alkotmányjogi nehézségekbe ütközött. Ennek következtében a már megindított eljárásokat, a bűnvádi perrendtartásra vonatkozó rendelkezések értelmében, bizonyos idő multán meg kellett szüntetni, és a letartóztatásban levő vádlottakat szabadlábra kellett volna helyezni.

1946. február elején az uralkodó ismét gyakorolta felségjogát, ami lehetőséget adott a népbíróságok tevékenységének újbóli felvételére. 1946. február 8-án a Monitorul Oficial 33. számában tették közé a 61. számú rendelettörvényt, amely a népbíróságok működésének határidejét 1946. június 21-éig meghosszabbította, 1945. szeptember 1-jére visszaható erővel.

 

A román népbíráskodással kapcsolatos jogi kifogások

1. A fentebb ismertetett 312. számú törvényrendeletből egyértelműen kiderül, hogy a román kormányzat különleges büntetőjogot és új büntetőeljárási jogot alkotott.

2. A közvádló(k) képzettsége nem felelt meg a szakmai kritériumoknak (a kiválasztásnak nem volt előfeltétel a jogi képzettség), jelölésük a politikai elvárásoknak felelt meg, valamint nagymértékű intézkedő jogkörrel rendelkeztek.

3. A népbírák kiválasztásának rendszere (a politikai pártok képviseletét látták el), illetve a 3. pontban felsoroltak sértették a bírói függetlenséget, és a semleges bírósági működést, valamint az ítélethozatalt is.

4. Az Igazságügyi Minisztérium jogkörének kiszélesítése (a vád(ak) kivizsgálása és vád(ak) bírósági tárgyalásara való terjesztése) megsértette a hármas hatalmi tagozódását, vagyis a független bírói hatalom jogkörét. Ennek következtében mind Romániában, mind a szovjet zóna országaiban a hatalomra törő új politikai elit legitimizációs eszközévé vált, valamint a napi politika kiszolgálójává.

5. A szovjet megszállás nem biztosította a bíróságok független működését.

Az eddigi kutatások alapján megállapítható, hogy még ma sem áll rendelkezésünkre az ország két városában, Kolozsváron és Bukaresten megszervezett népbíróságok ügyiratforgalma és büntetési statisztikája, de nem dolgozták fel a román népbíróságok működési mechanizmusát sem.

 

Wass Albert népbírósági bűnperének tárgyalása és az első kolozsvári csoportos népbírósági per17

A magyar csapatok bevonulásakor elkövetett atrocitások és azok kivizsgálása

A Magyarország számára sikeresen zárult második bécsi döntés után a magyar és a román kormány közösen megállapodtak a bevonulás menetrendjéről, és a honvéd alakulatok már szeptember 5-én megkezdték a területek birtokbavételét. 18

A csapatok minél gyorsabb és zökkenő mentesebb felvonulása érdekében mind a kormányzó,19 mind a magyar királyi vezérkar rendeleteiben mértéktartásra utasította a katonákat. A honvéd vezérkar főnökének szeptember 3-án jelent meg az a rendelete, amelyben az Erdélyt megszálló csapatok részére követendő irányelveket fektette le.

A vezérkar, az atrocitások megelőzése érdekében, felhívta a honvédség figyelmet, hogy „a felszabadított csapatok tagjai nem hivatottak arra, hogy a 22 éves múlt bűnöseivel szemben a megtorlást gyakorolják. A csapatokat ki kell oktatni, hogy egyéni akcióktól tartózkodjanak. Ha megtorlásra szükség lesz, azt a katonai közigazgatás szervei fogják végrehajtani. Egyéni bosszúk kielégítését meg kell tiltani és akadályozni.” [A szerző kiemelése] A románokkal szembeni bánásmód „korrekt és magyar katonához méltó emberiesség jellemezze. Az »oláh« megjelölést előttük ne használjuk. Mert ez sérti őket. Ilyenkor a »román« szót alkalmazzuk.”20 Ugyanakkor a rendelet hátrányosan érintette a román ajkú lakosságot, mert abban az esetben, ha a fegyveres ellenállás „román vagy kommunista elemektől indult ki”, „kíméletlen” megtorlást követeltek.21 A bevonulás felfokozott hangulatában, a magyar katonai hírszerzés valós vagy hamis információra alapozva, valamint az egyes román provokációkra válaszként alkalmazott fegyveres megtorlások nagyon sok román áldozatot követeltek.

Werth Henrik vezérkari főnök már szeptember 30-án szabályozta, hogy a magyar vagy a román részről elkövetett atrocitásokat milyen szerveknek kell jelenteni, és ezeket tudomására kell hozni a magyar honvédelmi miniszternek és a külügyminiszternek is.22 Később készült egy bővebb kimutatás a 2. hadsereg-parancsnokság területén történt fegyverhasználatról. Az eseteket először a 2. hadsereg-parancsnokság ügyésze vizsgálta ki, később az 1. hadsereg-parancsnokság ügyésze folytatta a vizsgálatot. A szilágysági fegyverhasználat esetében ez történt.23 A kivizsgálások magyar Királyi Honvéd Gyalogdandár parancsnok utasítására indultak meg 1940. decemberében.24 A Magyar Királyi Honvéd Törvényszék kolozsvári iratai25 között nem találhatók meg a vasasszentgothárdi és omboztelki esetre vonatkozó iratok.26

 

A kolozsvári népbíróság megszervezése

Az 1945. évi július 10-én kelt 526-os rendelettörvény alapján létesített kolozsvári népbíróság hatáskörébe tartozott a kolozsvári, nagyváradi, marosvásárhelyi, brassói, nagyszebeni és temesvári ítélőtáblák területén lakó háborús bűncselekménnyel vádolt személyek felkutatása és elítélése. Avram Bunaciu, bukaresti népbíróság főügyésze munkatársaival együtt június 23-án érkezett meg Kolozsvárra, hogy megszervezze a helyben felállítandó népbíróságot, valamint kinevezze az ügyészeket és népbírákat.27 Az Erdély tudósítója úgy értesült, és állítását Bunaciu nyilatkozatára alapozta, hogy a kolozsvári népbíróságon „az észak-erdélyi háborús bűnösök felett fognak ítélkezni”.28A közvádlók a helyi karhatalmi szervek által begyűjtött bizonyítékok, illetve a magánszemélyek feljelentései alapján indítottak eljárást. A közvádlók a helyszíni szemle és vizsgálat folyamán újabb bizonyítékokat szereztek be, számos esetben a közhangulatnak vagy a politikai nyomásnak engedve. A Wasokra vonatkozó első terhelő tanúvallomást 1945. június 17-én vették fel.29

 

Az első kolozsvári csoportos per

1946 márciusa és júniusa között a kolozsvári népbíróságon több csoportos per tárgyalása vette kezdetét. Az első csoportos per az észak-erdélyi románellenes tömeggyilkosságok pere, amelyeket 1940 őszén, a magyar csapatok bevonulása időszakában követtek el. A perben az ippi, nagyfalui, ördögkúti és bánffyhunyadi esetek mellett tárgyalták Wass Endre30 (58. számú vádlott) és Wass Albert (59. számú vádlott) esetét.31 Az 1946. március 9–12-éig megtartott folyatólagos tárgyalások alapján az ítélethirdetés időpontját március 13-ára tűzték ki. A március 13-ai ítélethirdetésen a 63 vádlottal szemben csak 26 fő volt jelen.32

A vádirat 19. pontja szerint Wass Albertet és Wass Endrét a következő tettek elkövetésével vádolták: „1940. szeptember 23-án a magyar katonákat Mureşan Iosif, Oaşi Ioan, Mihály Eszter és Mihály Rozalia áldozatok meggyilkolására buzdították.”33 Ezzel szemben az ítélethirdetés során Wass Albertet nem csupán a vasasszentgotthárdi gyilkosságért, hanem az omboztelki vérengzésért is elí-télték.34 Az ítélet 3. pontja szerint: „Wass Endre, vasasszentgotthárdi földbirtokos és fia Wass Albert azok, akik felbujtóként okozói voltak a négy vasasszentgotthárdi személy meggyilkoltatásának, ezen túlmenően Wass Albert az omboztelki Bujor pap családjának lemészárlásában is felbujtó volt. E tettek a különleges törvény 3. szakaszának 2. és 4. bekezdése szerint halálbüntetéssel sújtandók.” 35 [A szerző kiemelése]

Mivel a korábban megjelent feldolgozásokban rövid terjedelmet szenteltek az omboztelki eseményeknek, ezért most erre hosszasabban kitérnénk.

Az omboztelki esetről a 2. hadsereg katonai közigazgatási csoportja 1940. szeptember 26-án, Kolozsváron kelt 21/26.–1946. számú helyzetjelentésében tudósította a 2. hadsereg parancsnokságát, hogy „az oláh lakossággal szemben nem történt atrocitás. Csak Omboz községben, mint azt Damó Elemér ezredes a kolozsvári járás parancsnoka ma 12 h-kor személyesen jelentette, hogy f. hó 23-án délután az ombozi templom tornyából honvédeinkre néhány lövést adtak le (állítólag a pap fia), mire a katonaság a papot az egész családjával, köztük egy magyar cseléd leányt is kiirtottak. Az eset felderítésére a vm. pság. a csör.36 nyomozó osztagnak kiadta a rendelkezést.”37

A súlyos ügy nem kerülhette el a román és a magyar állam területén elkövetetett atrocitásokat kivizsgáló német–olasz tiszti bizottság figyelmét sem. A bizottság 1941. november 28-án tartott ülésén többek között az omboztelki esetet is megtárgyalták. Az ülésről fennmaradt töredékes jegyzőkönyv tanúsága szerint a német delegált, Dehmel alezredes szerint Omboztelkén „közönséges gyilkosok voltak magyar katonai egyenruhában! Egy magyar szolgálóleányt is megöltek. Az ügyet Berlinben és Rómában is ismerik! Ne mérgelődjünk fel megint emez eseteken! Hagyjuk! Ott egy egyszerű gyilkosság történt. Erről többet nem akarok tudni, nem kell elővenni, hagyjuk!38 Mi jobban tudjuk! Mi sok mindent jobban tudunk, semmint azt az urak gondolnák! Ott egy súlyos gyilkosság történt. Nálunk az ilyen embereket rég lelőtték volna!” Dehmel úgy értékelte, hogy az ehhez hasonló események hosszú távon is éreztetik hatásukat. „100–150 évre van szükség, amíg az embereknek a fejéből ott kimegy egy-egy ilyen eset! 150 évig nem felejtik el, hogy ott embereket lelőttek. A két pap hozzátartozói ott élnek túl! Ezek a dolgok is óriási propaganda célokat szolgálnak!” Éppen ezért a családok kártalanítását javasolta.39

 

Az per vádpontjainak tarthatatlanságát alátámasztó bizonyítékok

A vádlottakat nem lehet háborús bűncselekményekkel vádolni, mert a nemzetközi katonai-politikai viszonyok elemzéséből megállapítható, hogy:

1. De iure: a két ország, Románia és Magyarország szövetséges állam, a két ország között nem áll fenn hadiállapot, Magyarország nem támadta meg Romániát.

A második bécsi döntést mind Magyarország, mind Románia elfogadta,40 és szeptember első napjaiban, a két szerződő fél (Románia és Magyarország) által előzőleg megállapított és elfogadott menetrend szerint a magyar csapatok bevonultak Észak-Erdélybe. Nincs szó önkényes, egyoldalú cselekedetről, megszállásról. A nemzetközi jog szerint a második bécsi döntés nemzetközi jogi cselekménynek minősül, egyszerűen államterület-változásról van szó.

2. De facto: Észak-Erdély 1940 őszén az érvényben lévő nemzetközi jogszabályok szerint nem minősül hadműveleti területnek, vagyis az elkövetett cselekmények sem minősíthetők háborús bűncselekménynek.

 

Wass Albert és Wass András ellen felhozott vádpontok tarthatatlanságát alátámasztó bizonyítékok41

A tanúvallomások mellett – figyelembe véve a korban érvényben lévő büntetőeljárás előírásait – számos büntetőeljárás-jogi kifogás is felmerül.42

A védők nem kapták meg idejében a vádiratot, de az ezzel kapcsolatos beadványukat visszautasították.43

A felbujtás vádja. A felbujtás kapcsán a büntetőjogi irodalomban és a törvényhozá-
sok történetében – 1945-öt megelőzően – kétféle felfogással találkozhatunk. Az első szerint a tettesség és a felbujtás összetartozó fogalmak, „a felbujtás közvetlen okozati összefüggésben áll a befolyása folytán elkövetett bűncselekménnyel”. Ezzel szemben a második nézet szerint a felbujtás „járulékos bűnrészesség”, vagyis „magát a bűncselekményt egészen a tettesnek tulajdonítjuk, a felbujtónak nem magát a bűncselekményt, hanem annak előidézését”.44 Felbujtó az, aki rábír bűntettre, vétségre vagy kihágásra.

Büntetéskiszabási szabályok értelmében a felbujtóra nézve „az illető bűncselekményre megállapított büntetési tételt ugyanúgy kell alkalmazni, mint az egyedüli tettesre”.45

A Wass Albert esetében vitatható, hogy a hatósági intézkedés felbujtásra történt. Ugyanis a hatósági személy saját hatáskörében jár el, nem pedig felbujtásra. Wass Albert az ominózus napokban nem rendelkezett sem politikai, sem katonai tisztséggel, vagyis nem volt intézkedő jogköre. A tanúvallomás felbujtás esetén nehezen bizonyítható.

A bíróság nem rendelkezett Wass Albert és Wass András vallomásával, állásfoglalásával.

Wass Albertet és édesapját távollétükben ítélték el. Az általános joggyakorlat az volt, hogy ilyen esetekben a távollévőt többször megidézték, és megjelenéséig a pert szüneteltették. Wass Albert és édesapja esetében a népbíróságnak eszközölnie kellett volna letartóztatásukat és kiadatásukat, tekintettel arra, hogy azok a szövetségesek által megszállt vagy Magyarország területén tartózkodtak. Kiadatási kérelemmel kellett volna hozzájuk fordulni.

A román kormány Magyarországgal szemben ezt megtehette volna, mert a két ország 1945. október 17-én egyezményben rendezte a háborús bűnösök üldözését és kölcsönös kiadatását.46 Még az egyezmény elfogadása előtt, 1945 augusztusában Einhorn Wilhelm a Kolozsvári Tartományi Rendőrség Állambiztonsági Hivatalának főigazgatója egy 75 személy tartalmazó névjegyzéket nyújtott át a Magyar Államrendőrség Budapesti Főkapitánysága Politikai Államrendészeti Osztályának, hogy kihallgatás és részben felelősségre vonás céljából vegye őrizetbe azokat és adják ki a kolozsvári népbíróságnak.47 Hasonló kérést fogalmazott meg 1945. október 2-án a román igazságügyi miniszter is, aki 11 személy kiadatását kérte a budapesti igazságügyi minisztériumtól.48 A román igazságügyi minisztérium 1947-ben már a kolozsvári népbíróságon elítélt háborús bűnösök kiadatásáért fordult a magyar kormányhoz.49 Érdemes megjegyezni, hogy a magyar igazságügyi minisztérium a kolozsvári jogerős ítéletek birtokában nem javasolta az elítéltek kiadatását, mert „a népbíróság kivonatos ítéletéből ugyanis nem tűnik ki a kiadni kért személy által elkövetett bűncselekmény pontos tényállása”.50

A román hatóságok elvben hasonló kérelmet jutathattak volna a bukaresti Szövetséges Ellenőrző Bizottságon keresztül az amerikai megszálló erőkhöz is, akik adatokkal rendelkeztek Wass Albert tartózkodási helyéről.51

A vizsgáló hatóság, a vád és a bíróság ilyen eljárásmódja mellett lehetetlen volt a vádlottak bármilyen védekezése.

Mindezekre alapozva egy jogállamban, mellőzve a politikai és társadalmi hisztériát, csak a perújrafelvétellel útján lehetne fényt deríteni az igazságra.

 

JEGYZETEK

1. Búza László: A nemzetközi jog tankönyve. Bp., 1935. 362. A versailles-i békeszerződés 228. paragrafusa a háború törvényeivel és szokásaival ellenkező cselekményt nemzetközi deliktummá (bűncselekménnyé) nyilvánította.

2. Heller Erik: A magyar büntetőjog általános tanai. Második, átdolgozott kiadás. Bp., 1945. 380.

  3. Uo.: 381.

  4. Uo.: 380.

 5. Zinner Tibor: Háborús bűnösök, népbíróságok. Historia. 1982. 2. 22–23.

  6. Schmidt Mária: Politikai igazságszolgáltatás a háború utáni Európában. In. Uő: Diktatúrák ördögszekerén. Magvető Könyvkiadó, Bp., 1998. 31.

  7. Zinner Tibor: i.m. 22–23., valamint Schmidt Mária: i.m. 21–30.

 8. România marele sacrificat al celui de al doilea război mondial. Documente. (coordontor: Mocanu, Marin Radu) Arhivele Statului din România. Buc., 1994. 312.

 9. Monitorul Oficial 1944. szeptember 19. 216. sz. 6348–6349. Ezt követően több rendelet is megjelent a tisztviselők tisztogatásáról. Pl. Monitorul Oficial 1944. október 8. 233. 486. sz. törvényrendelet. 6559–6560.

10. Focşeneanu, Eleodor: Istoria constituţională a României. Editura Humanitas, Buc., 1998. 94.

11. Dreptate 1944. október 16.

12. România. Viaţa politică în documente, 1945. (coordonator: Scurtu, Ioan) Arhivele Statului din România. Bucureşti 1994. 95.

13. Monitorul Oficial 1945. január 21. 17. 415–419.

14. Giurescu, Dinu C.: Guvernarea Nicolae Rădulescu. Editura ALL. Buc., 1996. 92–93.

15. Monitorul Oficial 1945. április 24., 94. 3362– 3364.

16. A Wasok esetében is hasonlóképpen jártak el, amikor az ítéletet megküldték a minisztertanácsnak.

17. A perre vonatkozó bírósági iratok közül a Román Országos Levéltár Kolozs megyei Igazgatóságának levéltárában (továbbiakban KmOL) található Népbíróság fondja 10/1946. számú ügyiratát használtam fel. A per egyes részleteit közli: A vádlott neve Wass Albert. Az előszót írta és az anyagot összeállította: Szakács István Péter. Litera Könyvkiadó, Székelyudvarhely, 2002. A népbírósági per iratait feldolgozta: Vekov Károly: Tények és dokumentumok egy koncepciós per kapcsán. In: A gróf emigrált, az író otthon maradt. Wass Albert igazsága. Szerk.: Raffay Ernő, Takaró Mihály, Vekov Károly. Szabad Tér kiadó–Czegei Wass Foundation, 2004. 149–183.

18. A második bécsi döntésre vonatkozólag lásd: L. Balogh Béni: A magyar–román kapcsolatok 1939–1940-ben és a második bécsi döntés. Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2002.

19. Illésfalvi Péter: „Édes Erdély itt vagyunk…”Az erdélyi bevonulás során történt atrocitásokról. In. Pro Minoritate, 2004/Tavasz. 61.

20. Hadtörténelmi Levéltár (Budapest, továbbiakban HL), I. hadtestparancsnokság 1940. 1. b. 228. sz.n. Toldalék. Irányelvek a megszálló csapatok magatartására a 777/Főv. hdm. 40. VIII 31. számához. sz.n.

21. Uo.

22. HL, Magyar Királyi Vezérkari Főnökség, csoportanyag, 2. hadsereg, 1.437/I.b–1940. sz.n.

23. HL, Magyar Királyi Vezérkari Főnökség, csoportanyag, 1. hadsereg, 44.993/eln. 1940. 1–3.

24. HL, Magyar Királyi Vezérkari Főnökség, csoportanyag, 1. hadsereg, 44.993/eln. 1940. 8.

25. A magyar királyi honvéd törvényszékeket az 1925. évi XIII tc. értelmében hozták létre. A második bécsi döntés után a korábban megszervezett hét törvényszék mellé megszervezték a kassai és a kolozsvári törvényszékeket is. Fellebbezési hatóság a budapesti legfelsőbb honvéd törvényszék volt. Fond- és állagjegyzék. A Hadtörténelmi levéltár őrzésében lévő iratok. Sorozatszerkesztő: Szijj Jolán. Második kiadás. Petit-Real Könykiadó, Bp., 2002. 193–194. A Magyar Királyi katonai törvényszék kolozsvári irataiból (1940–1943) csak 0,02 folyómétert maradt fenn. Uo. 195.

26. Uo.: 195.

27. Erdély 1946. június 24. „Kik a háborús bűnösök Észak-Erdélyben”

28. Uo.

29. Vekov Károly: i.m. 164.

30. Wass Albert édesapja.

31. KmOL, Népbíróság fondja, 10/1946. sz. csomó, 3.

32. A két kolozsvári magyar napilap (Erdély, Világosság) egyike sem ír a Wasok ellen felhozott vádakról.

33. Az ítélet szerint cselekedetük kimerítette a 312. sz. tv. 2. szakaszának e pontját: „Háborús bűncselekmények elkövetésével vétkesek az ország rombolásában azok, akik a polgári lakosság ellen kollektív vagy egyéni magtorlást rendeltek el vagy hajtottak végre politikai üldözés céljából vagy faji okokból.” KmOL, Népbíróság fondja, 10/1946. sz. csomó, 43.

34. Uo.: 44.

35. Vármegyei parancsnokság a csendőr.

36. A vasasszentgotthárdi tüzérek egyik egykorú forrásáról lásd: W. Kovács Andrásnak e lapszámban közölt írását

37. HL, Magyar Királyi Vezérkari Főnökség, csoportanyag, 2 hadsereg. 1437./I. b–1940. 2. doboz, 386.

38. Dehmel a magyar fél magatartására utalt, aki a tárgyalás során azzal védekezett, hogy az őrség parancsnoka, Csordás Gergely nem volt jelen a kivégzésen, míg az őrség fegyverhasználatát a helyi románok provokációjával magyarázta.

39. HL, Olasz–német Tiszti Bizottság, 704/klv. öti. 1941. 6–7

40. Ez egy nemzetközi szerződés volt, amelyet Románia elfogadott.

41. Vekov Károly fentebb idézett tanulmányában felsorolt kifogásokat terjedelmi okok miatt nem ismertettem.

42- Ez úton szeretném megköszönni a kolozsvári Kiss András nyugalmazott főlevéltáros jogi tanácsait, észrevételeit.

43. KmOL, Népbíróság fondja, 10/1946. sz. ügyirat, 9–10.

44. Heller Erik: i.m. 201–211.

45. Uo.: 296.

46. MOL, XIX-J-1-k, Külügyminisztérium, Románia admin. iratai, 43. doboz, 30/c. csomó, 61.685/1945. számú jelentés. sz.n. Az egyezmény szövege. Az egyezményt román részről Avram Bunaciu és Bányai László kolozsvári közvádló írta alá.

47. MOL, XIX-J-1-k, Külügyminisztérium, Románia admin. iratai, 43. doboz, 30/c. csomó, 101.514/1946. számú jelentés. sz.n.

48. MOL, XIX-J-1-k, Külügyminisztérium, Románia admin. iratai, 43. doboz, 30/c. csomó, 32.658/ pol.1945. számú jelentés. sz.n.

49. MOL, XIX-J-1-k, Külügyminisztérium, Románia admin. iratai, 43. doboz, 30/c. csomó, 101.509/10.a – 1947. számú jelentés. sz.n.

50. MOL, XIX-J-1-k, Külügyminisztérium, Románia admin. iratai, 43. doboz, 30/c. csomó, 210/1948. számú jelentés. sz.n.

51. Wass Albertet 1945. novemberében a regensburgi fogolytáborban leszerelték és elbocsátották.