Július 2005
Irodalom és/vagy siker

Fejtő Ferenc

Levél Párizsból

2005 áprilisában e-mail üzenetet kaptam Párizsból, Fejtő Ferenctől: a hónap utolsó napjaiban Budapesten lesz, kér, hívjam fel telefonon. A szerencsés véletlen épp azokban a napokban Pestre szólított, és így létrejöhetett az újabb találkozásunk (Neuilly, Budapest után) a Korunk legrégibb és legöregebb s egyik legnevesebb munkatársával. A kilencvenhatodik évében járó író, történész, politológus arra volt kíváncsi, hogy mi is az a vita, amely a marosvásárhelyi A Hétben történik, miért támadják Sütő Andrást. Másfél órás beszélgetésünk életem egyik nagy élménye, szeretném egyszer megörökíteni. A világ – ezen belül a magyar világ, a magyar irodalom – dolgaira való oly hihetetlen nyitottsággal és kíváncsisággal találkoztam, ami a józanság napjainkban ritka szintjével párosul, hogy azóta is keresem ennek a titkát. Talán a közel évszázadnyi tapasztalat a magyarázat? József Attila és Illyés Gyula barátsága? Nagykanizsa, Zágráb és Párizs világa? Mindenesetre jó tudni, hogy Fejtő Ferenc a miénk (is).

K. L.

 

Kedves Kántor Lajos,

 

Találkozásunk óta Szabó Magdától megkaptam a Sütő– Földes-ügyet illető dokumentumok egy részét. Az utolsó egy „önfelmentő” című cikk Sipos Géza tollából. Meg kell jegyeznem, hogy úgy el vagyok álmélkodva és ugyanakkor felháborodva, mintha Illyés Gyula barátommal kapcsolatban írdogálták volna ezt a rengeteg förmedvényt, amelyben az életirigység, az életmű-irigység, a féltékeny gyűlölködés játssza a főszerepet.

Micsoda alantas öröm lehet meghurcolni, rágalmazni, erkölcsileg tönkretenni, lekicsinyelni egy nagy írót egy ifjúkori eltévelyedésért, amelyet ezerszer jóvátett kiállásaival – amelyekben elvesztette szeme világát –, annyi írásával, alkotómunkájával és közéleti szereplésével.

Kinek akarnak örömet szerezni ezzel a könyvtárnyi hisztérikus vádirattal, amelyben a Csaucseszku-korszak szennyesét kavarják fel és hintik Sütő András homlokára?

Azt hiszem, nekem senki sem hányhatja a szememre, hogy valaha elnéző lettem volna akár a nácik, akár a bolsevik gazságok elkövetőivel és cinkosaival. De ahogy Saulnak megbocsátom, hogy vak hitében inkvizítornak indult Damaszkuszba, és amit azelőtt művelt mint a fanatikus zsidó klerikálisok ügynöke, arra való tekintettel, amit látomása után tett, hogy mint a pogányok apostola életét áldozza az Egyistenhit elterjesztésére a Római Birodalomban, úgy bocsánatosnak tartom Sütő hajdani eltévelyedését, amikor a magyarországi népfelkelést mint az akkori eszméivel ellentétes zendülést értelmezte, és eszerint viselkedett Földessel szemben. Talán Görgey Artúrnak, a Szabadságharc nagy hadvezérének örök bűnéül kellene betudnom, hogy egyszer megtagadta az engedelmességet a köztársasági Kossuthnak, mert a Ferdinánd császár által előírt alkotmány jogszerű védelmében folytatott harcot nem vélte okosnak és korszerűnek az egész Monarchia szétbomlását célzó és eleve vereségre ítélt testvérháborúvá átalakítani? Valamennyi 1849-es békepárti magyart hazaárulónak kellene bélyegeznem, és csak a nemzetközileg megalapozatlan függetlenségieket kellene elismernem mint hazafiakat? (Jegyzet: lásd a magyarul Népek tavasza címmel 1948-ban a Népszava kiadásában  megjelent kétkötetes művemet.) Talán Németh Lászlót vagy Szabó Lőrincet a nyilas Szálasi bűntársaiként kellene elítélnem? S folytathatnám a sort.

Kérdezem: mikor hagyják már abba Magyarországon és Erdélyben azt a csúf szokást, hogy szálkát keresnek a másként gondolkodók szemében, amikor a sajátjukban gerendát hordanak? Mikor hagynak fel a bűnbakkeresés mániájával? A mai Erdély magyarjainak nem arról kellene inkább gondolkodniuk, hogy lehetne észre téríteni azokat a honfitársaikat, akik a nagyon is virtuális nemzeti egység nevében állhatatosan maguknak vindikálják a 15 milliósra becsült nemzet érdekeinek kizárólagos képviseletét, és hazaárulónak bélyegzik azokat, akik a nemzet érdekeit más, konkrétabb, időszerűbb, hatékonyabb módon igyekeznek előmozdítani, semmint egy anakronisztikus nacionalizmus zászlóit lobogtatva?

Hadd fejezzem be e nyilván eretneknek bélyegzendő írásomat Sütő András iránti tiszteletteljes barátságom és egyetértésem kifejezésével.

 

Szeretettel

Fejtő Ferenc