E havi indítókérdéseink:

Kinek mi jut erről eszébe?

Ki mit tud róla?

Ki ért hozzá?1

Barabási Albert László alaptétele: Mindnyájan egy világméretű hálónak a szerves részei vagyunk, amely meghatározza, esetenként segíti és máskor korlátozza életünket.

Valójában Karinthy volt, aki először megfogalmazta – Barabási professzor is ezzel kezdte az előadását a hálózatok új elméletéről: öt embernél több nem szükséges ahhoz, hogy a világ két különböző pólusán élő ember közös ismerősöket találjon. 5 klikk! Világosabban: mondjuk bármely X emberi lény ismerősének az ismerősének az ismerősének az ismerősének az ismerősét ÉN is ismerem. Na, ez a hálózatok új elméletének a kiindulópontja.

Így jöhetnek létre olyan dolgok, hogy én két klikknyire vagyok Barabási Alberttől.

Hát ez az ötszemélyes távolság tényleg egy kicsit fura. S ha meg tényleg Karinthy találta ki, akkor lehet, hogy kész röhej...

Egyáltalán nem! Az elméletet nem Karinthy találta ki, és az ötös (vagy hatos) tulajdonképpen csak egy megközelítő érték, a teljes bizonyításhoz ismerni kellene az egész emberiség szociális gráfját; nem igaz? De tény, hogy statisztikailag a kapcsolatok 90 százalékánál több van 6 embernyi távolságon belül. Egy ilyen jellegű játék az „Oracle of Bacon”, amely filmszínészeket köt össze Kevin Baconnal, azt véve kapcsolati alapnak, hogy X szerepelt-e Y-nal egy filmben, adatbázisként az IMDB-t használva. Az oldal statisztikái szerint 703 599 színész közül mindössze 110-nek van 6-nál nagyobb „Bacon-száma”. Ez 0,015 százalék, ha jól számolom... és ez messze nem egy komplett szociális háló, „csupán” filmszerepekre alapozó.

Ja, ezt a Bacon-dolgot Barabási is leírja. Az érdekes az, hogy bár véges számú ember létezik, és ezek az elmélet alapján mindenképpen kapcsolhatók egymáshoz, mégis tátogunk, amikor ez bekövetkezik. Csak egy példa: tavaly a hasamat fogtam a röhögéstől, mikor kiderült, hogy az egyik barátnőm a volt pasimmal jött össze, akiről hét éve nem tudok semmit. Eddig nem lenne semmi fura a dologban, de miért éppen Finnországban történt?

Szerintem az elmélet kevéssé számol azzal, hogy nem minden közösség él a modern civilizációban. Ha nincs levél, nincs internet, nincs külföldi látogatás, nincs kimozdulás pl. egy faluból, hogyan jön létre a háló?

Jogos megállapítás. Arra viszont nem emlékszem, hogy ezt volt/van/lesz-dologként tárgyalják-e a „háló-elmélészek”, vagy csak a jelenről beszélnek.

Hogyan jön létre ez esetben a háló: közösségen belül... Aztán van tűz s annak füstje... Lármafák...

Összetévesztesz egy statisztikai megközelítést a „teljes igazsággal” (whatever that is).2 Egy ilyen jellegű elmélet megenged bizonyos (többé vagy kevésbé meghatározott) hibaszázalékot, megenged elszigetelt csoportokat (amelyeken belül amúgy valószínűleg szintén érvényesül), valamint megenged elszigetelt egyéneket is. De mindez nem érvényteleníti az elméletet és csak nagyon kis hányada a teljes tömegnek. Nemcsak telefonban, internetben és külföldi látogatásban lehet mérni a kapcsolatlétrehozás lehetőségeit. Igazából sokkal kevesebb elszigetelt ember él ezen a földön, mint gondolnád, lévén, hogy még a világvégi őserdei faluból is néha kilép valaki világot járni (értsd: a következő városba) és akkor már az egész falu „kapcsolatba kerül” a világgal. Ne feledd: hatodfokú ismeretséggel dobálózunk, ami egy hatalmas kör!

A kísérlet arról szólt, hogy  mi módon lehet modern technikai eszközökkel „megtalálni” valakit. Van jegyzett kísérlet arról, hogy hány lármafa kell ahhoz, hogy két egyén kontaktusba lépjen.

Nem tudok róla, de a „six degrees of separation” kifejezést Stanley Milgram 1960-ban találta ki, egy akkori kísérletsorozat eredményeire alapozva, jócskán internet előtt (és némileg egyéb kommunikációs módszerek előtt is). Ami szintén fontos, hogy ebben ismeretségről és nem feltétlenül állandó (vagy friss) kommunikációról van szó. Tehát én, lehet, hogy nem beszéltem veled tíz éve, de attól még ismerlek.

Kicsi a világ. Az egyik kiindulási pont a már Karinthy Frigyes Láncszemek című novellájában (1929) előrevetített „kicsi világ”-koncepció. Lényege: a Föld lakossága sokkal közelebb áll egymáshoz, mint gondolnánk. Bárki bárkivel öt kézfogáson keresztül képes kapcsolatot teremteni – állítja valamelyik szereplő. És nemcsak a hírességekkel, hanem a leghétköznapibb emberekkel is. Később, 1967-ben (Karinthytól függetlenül) Stanley Milgram dolgozta ki az elméletet. Az Egyesült Államokban élő, találomra kiválasztott két személy közötti „távolságot” kutatta. Átlagosan öt és fél közvetítőre volt szükség – a jelenség John Guare 1991-es színdarabjának címe alapján hatlépéses távolságként (six degrees of separation) vált ismertté a populáris kultúrában. „Ezen a bolygón mindenki csak hatembernyi távolságra van a többiektől” – így az eszmefuttatás. „Lehet az, kettőnk és tőlünk mérve, bárki más… Az Egyesült Államok elnöke. Egy velencei gondolás… Bárkihez e bolygón hat emberen keresztül vezető út kapcsol. Minden egyes ember egy újabb ajtó, amely másféle világokra nyílik.”

Igen, de Stanley az USA-ban végezte a kísérletet, két amerikai között. Feltételezem, hogyha egy amerikai és egy szomáliai között mérte volna le a távolságot, nem lett volna az a feelingje, hogy mindenki csak egy karnyújtásnyira van tőlünk, meg hogy a társadalom könnyen bejárható!

Valószínű, hogy ez a hálózatosdi egy kicsit túlfutott saját korlátain. Mindenesetre szerintem ez az öt- vagy hatlépcsős elmélet nem csak körülhatárolt (pl. amerikai) társadalomra vonatkozik. Számomra a legizgalmasabb az egészben a „kapu”-személyek helyzete. Hiszen pl. magyar és magyar között szerintem nagyon sok ötlépcsős út van, de magyar–zimbabwei között nagyon összeszűkül a keresztmetszet. Ezek a szűk, áteresztő keresztmetszetek a „kapu”-személyek. Ahhoz, hogy valaki kapu legyen, nem sok, hanem speciális kapcsolatra van szüksége. Pl. egy magyar egyiptológus egyáltalán nem kell hogy sok magyart ismerjen, mégis kapu a magyarok és az egyiptomiak között. A sok kapcsolattal rendelkező összekötők egy körülhatárolt csoportot szerveznek (pl. magyar társadalom). Rajtuk keresztül lehet elérni a kapukat. Persze a „kapu”-személyek is rendelkezhetnek sok kapcsolattal, és ezáltal összekötők is, de ez nem szükségszerű.

„Van-e a hálónak etikája?” Hogyne... a netikett... kicselezhető kiskapukkal...

Mennyire maradhat titokban az internetet használó személye? Mennyire lehet „lekövetni” a hálón valakit? Vannak-e törvényei ennek? Érvényesek-e a „való világ” etikai törvényei az internetre is? Mennyiben más az internet „erkölcse”, mint az utca erkölcse? Sok kérdés, de összefüggnek.

Igazi kutató előtt az internetező esetenként többet árulhat el önmagáról, mint azt általában gondolná. Az interneten rengeteg nyomot termelsz s hagysz elszórva magad után, digitális formában. De ezekhez az adatokhoz a legtöbbeknek egyáltalán nincs hozzáértésük, és még kevesebbeknek van hozzáférésük. Így az internet a nagyközönség számára mindig is az anonimitás illúzióját fogja kelteni. Ennek előnyeivel és hátrányaival egyaránt.

JEGYZETEK

1. Forrás: www.disputa.ro

2. whatever that is – akármi is az (angol)