Hudi József Tudós Fábián József, a népművelő lelkész
1814–15-ben Magyarország nyugati felét, a Felvidéket és a Dunántúl tetemes részét bejáró angol orvos, Richard Bright éles szemmel vette észre az ország elmaradottságát, melyet szinte minden területen lemérhetett: a mezőgazdaság gyenge teljesítőképességén éppúgy, mint a közlekedés és hírközlés lassúságán, a közbiztonság állapotán, a szánalmas börtönviszonyokon, az uradalmi szervezetben élő, a lakosság többségét kitevő jobbágyság kiszolgáltatottságán vagy a polgári társasági élet hiányán.1 Az angolt értő magyar olvasók is elismerték, hogy a „földmivelő nemzet” hiányosságai „sok részben helyesen és kényesen fedeztetnek fel”, miközben a „miveltség előmozdításában tett ujjabb ügyekezetek részre hajlás nélkül említetnek”.2
Más nézőpontból, de hasonló következtetésre jutottak azok a peregrinusok, akik az újkor századaiban nyugat-európai egyetemeken tanultak, s hazatérve tudásukat és tapasztalatukat a szűkebb és tágabb haza felemelésére fordították. Közéjük tartozott Fábián József református lelkész is, a magyar művelődéstörténet kevéssé ismert alakja, akinek élete a Balaton-felvidék festői szépségű tájához kötődött.
Az anyakönyvi adatok szerint 1761. február 20-án a Zala megyei Alsóörsön keresztelték meg. A születés idejét ekkoriban nem volt szokás feljegyezni a matrikulában.3 Édesapja, Fábián István helybeli birtokos nemes volt, aki Pados Ferencet és Mórotza Jánost feleségestül hívta meg keresztszülőnek. A Fábián család az Antal, Gál, Hetesi és Mórocza (Mórotza) családokkal együtt a község szerény birtokú, de tekintélyes családjai közé tartozott, amelyek nemcsak a falusi önkormányzatban, hanem a hegyközségben és a református egyházban is irányító szerepet játszottak.
Fábián jelenlegi ismereteink szerint az első tudós értelmiségi, aki a vegyes lakosságú (paraszti-nemesi) és felekezetű (református-katolikus) faluból indult útjára. Őt követte a következő nemzedékből Mórocza Dániel (1792–1864), aki szintén Alsóörsön született, jogot végzett, s uradalmi ügyészként tevékenykedett. Nyugalomba vonulása után a szomszédos Felsőörsön élt. A Gazdaságtudomány alapvonalai című munkáját (Pápa, 1844) a dunántúli református egyházkerületben népiskolai tankönyvként forgatták.4
Fábián József az elemi ismereteket a református népiskolában szerezhette meg. Gyermekként megismerkedett a nemesi gazdaságban folyó munkákkal: a földműveléssel, állattartással, szőlőműveléssel, de megfigyelhette a balatoni halászok életmódját is.
A szülők közelebbi iskola híján a debreceni kollégiumba küldték gyermeküket, hogy annak elvégzése után papi pályára léphessen.5 Fábián megszokva az iskolai rendtartás szigorát, sikerrel megfelelt a követelményeknek, olyannyira, hogy 1789 szeptemberétől a kollégium seniori tisztét is betöltötte.6
A természettudományos érdeklődést a debreceni kollégium szilárdította meg benne. De a debreceni éveknek volt más hozadéka is. A seniori tisztség és a takarékos életvitel lehetővé tette, hogy megtakarított pénzén svájci tanulmányútra induljon. 1791–1793 között a genfi és berni egyetemen tanult. Német és francia nyelvtudását, szakirodalmi ismereteit elmélyítve tért vissza szülőföldjére. Hazatérve a dunántúli református egyházkerületben lelkészi állásért folyamodott. 1793-ban a nagyszokoli (Tolna vármegyei) gyülekezet választotta lelkészéül. Itt rövid ideig szolgált, s csak az alkalmat várta, hogy szülőföldjéhez közelebb kerüljön. 1795-ben Vörösberénybe került, 1808 elején pedig Tótvázsonyba hívták.7 Egyházi karrierje eközben szépen ívelt felfelé: 1800-ban a veszprémi református egyházmegye tanácsbírájává, majd 1805-ben esperesévé választották; e minőségében szolgált haláláig. Sokoldalú munkásságából azokat a momentumokat emeljük ki, melyek a nép felvilágosítását szolgálták.
A tudós prédikátor
A lelkészi javadalom és a nemesi birtok révén Fábián Vörösberényben, majd Tótvázsonyban is az egésztelkes jobbágyoknál magasabb életszínvonalat biztosított a maga és családja számára. Mivel mentesült a fizikai munkavégzés alól, szabad idejét gyermekei nevelésére, önművelésre, írásra és kísérletezésre fordíthatta. Családapaként példát mutatott hívei számára, hiszen gyermekeit iskoláztatta, Gábor (1795–1877) fiával az európai kultúrát, irodalmat is megszerettette s mintegy előkészítette az írói, műfordítói pályára.8
Életkörülményei lehetővé tették, hogy természettudományi érdeklődését kielégítse. Vörösbe-rényben a négyszobás „lelkészi lakban egy egész kis természettani szertárt rendezett be; itt kisebb-nagyobb földtekéken, a laterna magica és Car-tesianus ördögén kívül volt még egy villany-gép is, mely akkoriban a ritka dolgok közé tartozott.”9
Írásai alapján bizonyosra vehetjük, hogy a nyugat-európai (főleg a francia és német) természettudományi szakirodalomban ismertetett kísérleteket és eljárásokat (pl. szőlőcukor készítését, a bor minőségének javítását) a gyakorlatban igyekezett kipróbálni. Szenvedélyesen kereste a természeti jelenségek természettudományos magyarázatát. Megfigyelte és leírta például a tihanyi visszhang-jelenséget, foglalkoztatták a légköri jelenségek, az elektromosság természete.
Az 1790-es években, amikor Bécsben járt, nem hagyta ki az akkor Európában divatba jött kínai árnyjáték tanulmányozását, mert kíváncsi volt a természeti jelenségek (például záporeső, holdnyugta, napkelte) utánzásának technikai módszereire.10 Külön tanulmányozta a bűvészek, illuzionisták trükkjeinek technikáját, hogy hallgatóit, olvasóit felvilágosítsa a „csodás esetek” valódi tartalmáról. Esperesként szorgalmazta a gyermekek himlő elleni védőoltását, a népoktatás színvonalának és hatékonyságának emelését.
Természetvizsgálói hajlama, felvilágosodott gondolkodása harmóniában volt vallásos világnézetével. Deistaként kereste a nagy alkotó alkotásainak – a természeti és emberi világnak – működési törvényszerűségeit. A babonaságot azért ostorozta prédikációiban és műveiben, mert úgy látta, megbéklyózza az emberek gondolkodását, félelemmel és bizonytalansággal tölti meg szívüket. Már vörösberényi korszakában a nép műveltségének emelését kívánta szolgálni a maga eszközeivel. Törekvésében nem volt egyedül, hiszen támogatóra talál például a vörösberényi születésű Tóth Ferenc (1768–1844) pápai prédikátorban és egyházkerületi jegyzőben, későbbi püspökben.11 A szin-tén vörösberényi születésű Ángyán János (1768– 1846) és az 1790-es években Tótvázsony-ban szolgáló Naszályi János (1760–1823) egyaránt baráti köréhez tartozott.
A gyakorlati tapasztalatok arra ösztönözték, hogy tankönyvet adjon a gyermekek, a tanítók, a lelkészek, az olvasó nép kezébe, hogy gyökerestül kiirthassák a babonaságot. Hasonló céllal írt az okszerű mezei gazdaságról, a szőlőművelésről, bor-, pálinka- és ecetkészítésről. Arra törekedett, hogy a fejlettebb nyugat-európai országok technikai, technológiai eljárásait hozzáidomítsa a sajátos magyar viszonyokhoz.
Így születtek meg sorra munkái, melyekkel Fábián a magyar nyelvű természettudományi, gazdasági és teológiai szakszókincs kialakításához is hozzájárult. A maga költségén adta ki Természeti historia gyermekeknek című tankönyvét (Veszprém, 1799), majd a Természeti tudomány a’ köznépnek (Veszprém, 1802), A boroknak termesztésekről, készítésekről és eltartásokról való értekezés (Veszprém, 1805) című műfordítását.
1805-ben szerkesztésében jelent meg Veszprémben a Prédikátori Tárház című egyházi folyóirat, amely segítséget nyújtott a protestáns lelkészek elméleti, gyakorlati munkájához és az egyháztörténet műveléséhez. A nyomdaköltségek miatt az 1808-as évfolyam már Vácott jelent meg. Az új nyomdai kapcsolat kiépítésében a szerkesztőtársnak, Látzai Szabó Józsefnek (1764–1828) volt meghatározó szerepe.
Milyen újszerű témák kerültek elő az 1805-ben Veszprémben, majd Vácott kiadott első magyar nyelvű protestáns folyóirat, a Prédikátori Tárház (1805–1808) számaiban?12 Feltétlenül az újdonságok közé tartoztak a himlőoltásról, a magyar hazafiság tartalmáról, a divatról és fényűzésről, a társasági életről, a jótékony intézetekről, a lányok neveltetéséről szóló szentbeszédek.
S ha a folytatást, az 1818-ban Pesten megjelentetett Lelki Pásztori Tárház négy számát kezünkbe vesszük, megállapíthatjuk, hogy az volt a második magyarországi, magyar nyelvű protestáns folyóirat, amely népszerűsítette a történettudományt, és a recenziók segítségével a protestáns egyházak egyesülésének, uniójának kérdését is napirenden tartotta, mellyel feltehetőleg Pap Istvánt is botrányt okozó könyvének megírására ösztönözte.
A folyóirat mellett könyveinek kiadásához is támogatókat kellett szereznie. Chaptal szőlőmí-velésről írt munkájának kiadásához (Veszprém, 1813–1814) zseniális megoldást választott. A kézikönyv megjelentetését hazafias ügynek tüntette fel, s egyenesen gróf Esterházy János Veszprém megyei főispánt és a megye közönségét kereste meg. A megye a maga körében azonnal gyűjtést kezdeményezett, s a többi törvényhatóságot is tudósította a kiadási tervről és az előfizetési lehetőségről. Így a két kötet kiadása ténylegesen nemzeti üggyé vált!
Hasonló megoldást keresett – Fábián nyomán – Márton Gábor (1775–1848) köveskáli lelkész, aki a gazdák számára méhészeti szakkönyvet írt, s kiadásához gróf várkonyi Amade Antal főispántól és Zala megye közönségétől kért és kapott támogatást.13 Márton műve azonban nem keltett országos visszhangot, megmaradt Zala megye belügyének.
Nem lényegtelen kérdés, hogy milyen viszonyt alakított ki híveivel, mennyire fogadták el felvilágosító törekvéseit. E kérdésekre csak közvetett módon tudunk válaszolni. A források arra utalnak, hogy Fábián kellő taktikai és pedagógiai érzékkel bírt, kitűnő képzettsége, emberismerete és -szeretete, jó kommunikációs készsége átsegítette a nehézségeken.
Tótvázsonyba már házas, családos emberként érkezett meg. Az új közeg nem volt ismeretlen számára, hiszen sógora, Somogyi Gedeon révén a tótvázsonyi művelt köznemes családok mindegyikét ismerte. Ők – a Kazay, Somogyi, Oroszy família – voltak a helyi református egyház fő patrónusai. A családok a művelt, felvilágosult köznemesi réteghez tartoztak; a férfiak közül többen vármegyei és egyházkormányzati tisztséget is betöltöttek, s nemcsak olvasták, hanem gyarapították is a magyar irodalmat. Mára nemcsak e neves családok haltak ki, sírjaik is szinte eltűntek a helyi temetőből.
A Fábiánnal közel egyidős id. Kazay Gábor (1763–1840)14 és Oroszy Pál (1763–1833) Veszprém vármegye táblabírája,15 Kazay Benjámin (kb.1764–1826) és a fiatalabb Somogyi Gedeon (1783–1821) Veszprém vármegye járási esküdtje, majd regesztrátora volt. Fábián Józsefet lefoglalta lelkészi, esperesi és tudományos munkája, nincs nyoma annak, hogy a polgári közigazgatásban tisztségekre pályázott volna.16 Rokoni-baráti kapcsolatokat ápolt ezen túlmenően az Armpruszter, Kenessey, Pázmándy, Roboz, Takó családdal, amelyek szintén a vármegyei elithez tartoztak.17
A vörösberényihez hasonló nagyságú s anyagi helyzetű gyülekezet békés, nyugodt alkotó éveket biztosított számára. Lelkészi működését megkönnyítette, hogy elődei rendben tartott egyházat adtak át neki.18 Új kihívást jelentett viszont, hogy működése idején döntő fordulat következett be a helyi társadalomban. Az 1810-es évek elején a katolikusok már megközelítették, az évtized végére pedig már meg is haladták a reformátusok létszámát. Az új földesúr, a jómódú Szentgyörgyi Horváth János támogatta a többségében német katolikus jobbágyok önszerveződését. Támogatásával létesült 1807-ben a katolikus népiskola, majd 1817-ben a tótvázsonyi római katolikus plébánia is megszerveződött.19 Az anyakönyvezést 1818-ban kezdték meg.20
Az új helyzetben Fábián a kölcsönös tolerancia jegyében tevékenykedett. A plébánia kegyurával, Szentgyörgyi Horváth Jánossal jó kapcsolatban volt. A fennmaradt iratokban nincs nyoma annak, hogy a két etnikum és két felekezet között komolyabb villongások történtek volna.21
Lelkészként gondja volt az egyházi épületek karbantartására, a gyülekezet építésére. Legtöbb bosszúságot az iskola jelentette, mert a gyakran cserélődő tanítók közül nem mindegyik felelt meg hivatásának.
Esperesi működése idején sikeresen agitált az iskoláskorú gyermekek himlő elleni védőoltásának bevezetése mellett.22 Az egyházkerület 1814-es végzése nyomán a veszprémi egyházmegye Fábián vezetésével ekkor, majd 1821-ben és 1822-ben is határozottan a védőoltás szorgalmazása mellett foglalt állást.23 Nemcsak maga vállalkozott arra, hogy az iskolák részére tankönyvet állít össze, hanem másokat is segített. Egyházmegyéjéből Ángyán János neveléstudományi kézikönyvének kiadását és terjesztését is segítette.24
Esperesi működésének jelentős eredményeként könyvelhető el a veszprémi református egyházmegyei olvasókör megszervezése (1817), amely folyóiratok (például Kirchen Zeitung, Tudományos Gyűjtemény) előfizetésével gondoskodott a lelkészek számára korszerű olvasnivalóról.25 Újításnak számított az is, hogy 1814-ben egyházkerületi nyomda felállítását javasolta, ötletét azonban csak 1837-ben sikerült megvalósítani.26
A sokirányú hivatali elfoglaltság mellett is volt ideje a tudományos kutatások folytatására, a szőlészeti-borászati szakmunkák tanulmányozására, a külföldi szakirodalom fordítására. 1809 tavaszára készült el élete fő művével, a Visgálódó és oktató értekezés a szőlő-mivelésről című szakkönyvnek a fordításával és kiegészítésével, mely a veszprémi Szammer nyomda jóvoltából 1813– 1814-ben látott napvilágot. Megrendelői között a társadalmi középrétegek képviselői voltak túlsúlyban.
Az évtized második felében a mindennapi tevékenységnek számító kenyérsütést tudományos szempontból tanulmányozta, s megfigyeléseit 1817-ben a Tudományos Gyűjtemény című neves folyóiratban tette közzé. 1818-ban nem kis erőfeszítések árán sikerült kiadni a Lelki Pásztori Tárház című folyóirat egy évfolyamát. A következő évben ugyancsak Pesten adta ki két kötetben a kevésbé ismert klasszikus szerző, Columella mezei gazdálkodásról írt latin nyelvű művét magyar fordításban.
Életrajzát olvasva úgy tűnik, hogy írói ténykedése ezzel lezárult. Közel 60. évéhez, a korabeli felfogás szerint már idős embernek számított, s talán nyugalomra vágyott. De nem egészen így történt. Kéziratos feljegyzéseket készített az „étek-eltartásról”– a kéziratot halála után fia adta ki.27 Egyáltalán nem ismert, hogy 1820-ban három tankönyvet állított össze a dunántúli református egyházkerület iskolái számára. Az egyikben a korszerű természettudományi, a másikban a gazdasági, a harmadikban a számtani ismereteket foglalta össze. Az egyházkerület a kéziratokat – a szokott módon – szakértői bizottságnak adta ki véleményezésre. A bizottság több tagja kedvezően nyilatkozott a művekről, de azok kiegészítését, módosítását javasolták. Fábián a némelyeknél tapasztalható kritikus hangnem miatt valószínűleg megsértődött, mert az átdolgozásra nem volt hajlandó – így tankönyvtervezeteit sosem láthatta viszont nyomtatásban.
Fábián József mint tudományos
ismeretterjesztő
Fábián József szenvedélyes ismeretterjesztő volt, aki
A fizikai-kémiai kísérleteket végző, francia, német és latin szakirodalmat forgató lelkész felvilágosító ténykedését a jórészt még analfabéta hívek valószínűleg fenntartásokkal, míg a művelt köznemesek és értelmiségiek helyesléssel fogadták.
Könyveiben saját megfigyeléseit is úgy adta elő, hogy senkit meg ne sértsen. Tapintatos eljárására egy példát említünk. Vörösberény környékén történt az eset, melyet a mozgás törvényeiről értekezve, lábjegyzetben tett közzé a pórul járt rostaforgató asszonyról.
„Itt, a’hol ezeket írom – meséli szerzőnk –, egy furtsa história történt ezelőtt mintegy négy-öt esztendőkkel a’ rostaforgatással. A’ szomszéd faluba ellopták valami sidónak némelly portékáit. Egy bizonyos aszszonyra volt
Lejön azért ide hozzánk [Veresberénybe] egy S. J-né nevű öreg aszszonyhoz, kiről hallotta volt, hogy nagyon ért a rostaforgatáshoz. Ezt kéri men[n]yre-földre, hogy segítsen rajta, és a’ tolvajt a’ rosta által keresse ki. Az öreg aszszony egy-két garasért és holmi sovány ígéretért mindjárt ajánlja szolgálatját, előveszi a’ rostát, és mindenben úgy tselekszik, a’ mint fellyebb mondánk; és minthogy megértette, kire van a gyanúság, pontban arra fordult a’ rosta is.
Erre a’ sidó viszszamegy nagy sietve, megtámadja a’ gyanúba[n] lévő aszszonyt, tolvajnak, mindennek kiáltja. E’ szegény, nem tudja, mi dolog; keményen öszvevesznek, egymást szidják, motskolják, an[n]yira, hogy végre vármegyére kelnek.
Minekutánna a’ n[emes] vármegye a’ dolgot megvisgálta volna, látván, hogy a’ babonás aszszony mindennek az oka, ezt befogatja, és egynehány napi szenvedése után hazaküldvén, itt a’ falu közepén korbátsoltatta meg.
Így adta meg az árát az öreg aszszony a’ rostaforgatásnak, mellynek a’ lett a’ következése, hogy azolta nemtsak az, hogy nem forgat rostát, de még hasznos végre se akarja azt a’ kezébe venni.”28
Nemcsak az anekdota formában előadott történet, hanem a Fábián által írt vagy közölt számos prédikáció is a természeti jelenségek tudományos magyarázatának megértetését szolgálta. Széles körben ismertette az új technikai felfedezéseket: a villámhárítót, a barométert, a pálinka-szeszfokmérőt, a léghajót, a cukorgyárakat stb. A szőlőművelésről szóló könyvének bevezetőjében a francia méterrendszer talán első magyarországi népszerűsítője.29
Emellett praktikus tanácsokat is adott, amelyek az egészséges életmódot népszerűsítették. Azt tanácsolta az embereknek, hogy ne építsenek alacsony házat, rendszeresen szellőztessenek, s ha betegek, ne a babonás népi gyógymódokat alkalmazzák, hanem forduljanak szakorvoshoz, és szedjenek gyógyszerészek által előállított gyógyszereket.
Összegzés helyett
Fábián József élete és működése – jelentőségénél fogva – monografikus feldolgozást igényel. Fenti áttekintésünk nem több vázlatnál, amely egy új lelkésztípus, a közjót, a nép és haza felemelkedését szolgáló felvilágosult református lelkész munkásságát igyekezett felvillantani. Arcvonásait – mivel arcmása nem maradt fenn – egyedül tárgyiasult tevékenysége révén tudjuk megrajzolni. Mintegy 4000 kéziratos és nyomtatott oldalnyi írás és műfordítás s közel 2500 folyóiratoldal őrzi keze nyomát. A fennmaradt dokumentumok segítségével a családapa, a lelkész-esperes, a gazdasági szakíró, a folyóiratalapító-szerkesztő, a tudományszervező és tudományos ismeretterjesztő elfelejtett alakja tűnik fel előttünk közel két évszázad távolából.
JEGYZETEK
1. Richard, Bright: Travels from
2. Külföldi Literatura. Tudományos Gyűjtemény 1819. IV. 105–119., idézet 118.
3. Alsóörsi Református Egyházközség iratai.
4. Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. IX. Bp., 1903. 316–317.
5. Kis Ernő: A dunántúli ev. ref. egyházkerület pápai főiskolájának története 1531–1896. Pápa, 1896. 94–139.
6. A debreceni kollégiumtörténet Fábián nevét nem említi. Barcza József (szerk.): A debreceni református kollégium története. Bp., 1988.
7. Dunántúli Református Egyházkerület Levéltára (a továbbiakban DREL) II. 217. fond. A veszprémi egyházmegye közgyűlés 1808. február 4. közgy. No. I/2. Fábián József vörösberényi lelkész meghívása a tótvázsonyi gyülekezetbe.
8. Fábián Gábor élete második felében Aradon élt, ott is hunyt el.
9. Szinnyei József: Magyar írók és költők munkái. III. Bp., 1894. 25..
10. Fábián József: Természeti tudomány a’ köznépnek. Veszprém, 1802. 25–26..
11. A vörösberényi református egyház 1820. évi vagyonleltárában feljegyezték, hogy 1805-ben Tóth Ferenc „az oskola mester számára régi imakönyvet” ajándékozott. Tóthnak később meghatározó szerepe volt a dunántúli református egyházkerület népiskolai tantervének (1808) bevezetésében is.
12. Mivel az egyháztörténet „beszédgyűjteménynek” tekintette a folyóiratot, igazi jelentőségét nem ismerte fel. Vö. Zsilinszky Mihály: A magyarországi protestáns egyház története. Bp., 1907. 593–594.
13. Márton Gábor: Gazdaságos méhtartás.
14. Id. Kazay Gábor Theodicaea című filozófiai értekezését 74 éves korában, 1836-ban állította össze Tótvázsonyban. Kéziratos könyvének tartalmát a következőképpen határozta meg: “Philosophusi észrevételek a’ vallásbéli vakbuzgóságról (Aberglaube), babonáról, és fanátismusról”. Vö. Bezenyi Béláné: Egy deista köznemes a reformkorban. In: Az Egyetemi Könyvtár Évkönyvei IV Bp., 1968. 307–317.
15. Oroszyról és a tótvázsonyi értelmiségi körről bővebben Hudi József: Oroszy Pál táblabíró könyvtára. Honismeret XXXI (1993). 4. sz. 138–143.
16. Veszprém Megyei Levéltár (VeML) IV. 1. a. fond. Veszprém vármegye nemesi közgyűlésének jegyzőkönyvei 1805–1825.5.
17. DREL III 252. fond. A Tótvázsonyi Református Egyházközség iratai. Vegyes anyakönyv II. 1793–1837(–1955).
18. Hudi József: A tótvázsonyi református egyház törvényei 1793-ból. In: A Pápai Református Kollégium Évkönyve 1997–1999. Pápai Kollégiumi Füzetek 4. Pápa, 1999. 179–188.
19. Veress D. Csaba: Tótvázsony múltja és jelene. Veszprém, 1994. 105.
20. Schematismus cleri almae dioecesis Wesprimiensis ad annum jubilaei 1938. Weszpremii, 1938. 5
21. DREL III 252. fond. A Tótvázsonyi Református Egyház iratai 1800–1825.
22. Magyarországon először 1801-ben végzett himlő elleni védőoltást Bene József egyetemi tanár. Vö. Benda Kálmán (főszerk.): Magyarország történeti kronológiája. II Akadémiai Kiadó, Bp., 1983. 619. A Prédikátori Tárházban Fábián közölte Látzai Szabó József prédikációját, melyben Látzai a saját példájával buzdította a szülőket gyermekeik beoltatására. „A’ Tehénhimlő Óltásra serkentő Tanítás.” = Prédikátori Tárház 1806. I. 30–46.
23. DREL II. 217. fond. A Veszprémi Református Egyházmegye közgyűlési jegyzőkönyvei. 1821. No. 35., valamint 1822. No. 30.
24. Ángyán János Vörösberényben született 1768. március 1-jén, a debreceni kollégiumban, majd a jénai egyetemen tanult, 1808-tól haláláig Veszprém prédikátora volt, itt is hunyt el. Fő műve: Nevelés és tanítás tudománya.
25. DREL II. 217. fond. A Veszprémi Református Egyházmegye iratai. A Veszprémi Tractus jegyzőkönyvének kivonása. 1829. 120.
26. DREL I.1. a.fond. A Dunántúli Református Egyházkerület közgyűlési jegyzőkönyvei. 1814. július 12. közgy. No. 18..
27. Étek-eltartás mestersége.
28. Fábián József: Természeti tudomány a’ köznépnek. Veszprém, 1803. 38.
29. A méterrendszert hivatalosan csak 1874-ben vezették be Magyarországon.