Április 2005
Észak-erdélyi autópálya

Horváth Andor

Autósztráda: az emberi tényező

Szülőföldünkre a legnagyobb méretű változást hozza 1990 óta. Nem politikai esemény, bár a politikának is sok köze van hozzá. Nem kizárólag gazdasági vállalkozás, bár természetesen másként elképzelhetetlen.

Az észak-erdélyi autosztrádáról beszélek. Megvan a beruházó, megvan a terv, túl vagyunk már az első lépéseken is, de még nem folynak gőzerővel a munkálatok.

A pillanat kedvez a gondolkodásnak és a vizsgálódásnak. Az esemény olyan természetű, hogy már menet közben mozgásba hozza maga körül a világot. Módosítja a tájat és emberek sokaságának életmódját. Hatása csak fölerősödik attól kezdve, amikor már elkészült. Nem csupán a forgalmat bonyolítja majd le gyorsabban – körülötte a történelmi idő is nagyobb sebességre vált.

Kedvező hatásait könnyű azonnal belátni. Előrelépést hoz abban a világban, amely megköveteli és igényli emberek és termékek, gondolatok és információk gyors áramlását. Földi párja annak a szintén világméretű közlekedésnek, amely újabban interneten valósul meg a számítógép segítségével.

De éppen méreteinél fogva hatásai részben előreláthatatlanok. Kihívás ez a politikának és a tudománynak egyaránt. Tervezni annyit jelent: számolni a várható fejleményekkel. Beleszólni azok alakulásába. Időben cselekedni, ha a folyamatokat kezelni vagy korrigálni kell.

Kívánatos, hogy az útépítés szakemberei jól végezzék a maguk munkáját. De a megvalósuló nagy beruházás hosszú távon kibontakozó, szerteágazó hatásait vizsgálni fogják a tudósok is. Elemzések, felmérések, prognózisok készülnek műhelyeikben. Nem az autópálya-projekt maga kutatásaik tárgya, hanem minden egyéb, ami ennek következtében megváltozik: a történelmi és a természeti, környezeti összefüggések mellett elsősorban az emberi tényező. Más szavakkal, hogyan alakul, és az autópálya megépülése következtében miben és hogyan gyorsul fel a modernizáció folyamata Erdélyben. Az építkezés szakmai szilárdságához hozzáadják a maguk szakmai megbízhatóságát, s ezzel áttekinthetővé, kezelhetővé teszik az út és az ember, az út és a környezet viszonyának alakulását. Már alakulóban van egy ilyen célokat maga elé tűző nemzetközi kutatócsoport is. Velük kezdeményeztünk párbeszédet e lapszámunkban.