Gondoljuk végig a tragikusan korán elhunyt és osztatlan megbecsülésnek örvendő Kelemen Árpád professzor életpályájának állomásait. A Kajántó-Bukarest-Kolozsvár háromszög kitágult terébe Aachen, Mainz, Stuttgart, Oxford, Cambridge” London, Bécs és Egyesült Államok-beli városok ékelődnek. Az Unirea és a Tehnofrig gyárak neve mellé a General Electric, Siemens, Volkswagen, Mercedes, Philips világhírű cégjelzések társulnak.

Kolozsvárt Kelemen Árpád megalapította az ország első mikroüzemét, Nürnbergben megkapta a „legeredményesebb feltaláló” címet. Mi lehet a titka annak, hogy miközben nem lett hűtlen szűkebb pátriájához, mégis egyetemes értékeket tudott magából kigyöngyözni? Hogyan történhetett meg az, hogy szelleme Kajántót és Athént egyetlen ölelésbe ránthatta? Csak a szerencsés csillagzat alatt született, Isten adta tehetséggel megáldott ember egyéni sikere volt ez a pálya, vagy a hely szelleme is determinálta életútját? A kolozsvári Református Kollégiumban tanult, ahol akkor még elevenen élt Apáczai és Misztótfalusi Kis Miklós szelleme, akik külhoni dicsőség és gazdagság helyett a toronyból való levettetés veszélyét, az eklézsiakövetés megaláztatását is vállalták, hogy szülőföldjüket Utrechtté vagy Antwerpenné varázsolják. Tudva tudták: a lét csak úgy teljes, ha hajszálgyökereidből táplálkozol, egyetemes értéket csak a saját kultúrádra alapozva alkothatsz.

Figyelnünk kell tehát e ravatal üzenetére. Kelemen Árpád professzort nemcsak tudományos eredményei helyezik képzeletbeli Transzszilván Pantheonunkba, hanem sorsvállalása is: elhozta Kolozsvárra a nagyvilágot, de a nagyvilágot is Kolozsvár tiszteletére okította. Most értem igazán, miért volt mindig olyan szenvedélyesen vitázó, főként oktatásügyünk modernizációja ügyében. Ezért vállalt fontos stratégiai tisztségeket ezen a téren. Egyszerűen képtelen volt felfogni, hogy a második évezred végén, amikor a modernizációhoz való felzárkózás a talpon maradás egyetlen esélye bármely közösség számára, akkor néha még ezeknek a közösségeknek a sorsáért felelős emberek is leszakadást, az erdélyi értékteremtő készség sérülését eredményező szemléletet képviselnek, nem tudnak túllépni a provincia határain.

Kelemen Árpád professzornak erre az üzenetére figyelnünk kell: nem az a fontos, hogy honnan nézed a világot, hanem az, hogy milyen magasból.

Kuncz Aladár létparancsa jut eszembe ilyenkor: élj erdélyi lélekkel, európai szemmel. Úgy gondolom, ezt az üzenetet kell gyakorlattá változtatnunk közösségi önépítésünk folyamán. S ha, az ezredforduló után beléphetünk a modern nemzetek sorába, Kelemen Árpád tanításainak is köszönhetjük.

Mert a tragikus ténybe, hogy ilyen korán elveszítettük, feltehetőleg az is belejátszott, hogy nem elefántcsonttoronyba zárkózó szobatudós volt, hanem közügyekért örökké lángoló vitázó. Talán ez a láng emésztette fel. Korunk Kőműves Kelemenje Ő, aki magát építette a várba.