Augusztus 2004
A kortárs román irodalom rétegei

Szonda Szabolcs

2003: a pótlás és a műfaji átcsapások esztendeje

Keresztmetszet a román könyvkiadás és szépirodalom egy évéről

Az alábbi összeállítás célja tudósítani – kortárs román irodalomkritikusok vélekedéseinek felhasználásával – a román könyvkiadás, illetve szépirodalom egy évéről, pontosabban az ilyen jellegű 2003-as produkcióról. Nem szándéka kimerítően megvizsgálni a jelzett év teljes termését, és nem tükröz személyes nézőpontot, nagyjából az idézett vélekedésekből kikerekedő helyzetképet kívánja felvillantani, tájékoztatásképpen. A benne szereplő számos, olykor ismétlődő könyvcím, illetve szerzőnév is ennek a célkitűzésnek rendelhető alá: reméljük, ily módon kiderül az alábbiakból, milyen munkákat tart a szakma a tavalyi év legmaradandóbb alkotásainak-publikációinak, végső soron pedig az, hogy mit olvas(hat)nak a román irodalom iránt érdeklődők.

Az irodalomkritikus egyik – többé-kevésbé komoly – meghatározása lehetne: keres és talál. Ha azt állítja, hogy nem nagyon van, amiben keresgélnie, akkor is. A Dilema veche című bukaresti kulturális-társadalmi hetilap „irodalomfelelőse”, Simona Sora legalábbis így tett, amikor ez év elején a tavalyi irodalmi termés műnemekre bontott, szubjektív, ám reprezentatívnak szánt (más véleményekre való utalással is megerősített-kiegészített) szemléjét hozta létre cikksorozatában.1 Indító megállapítása – miszerint 2003-ban nem remekelt a román irodalom – ellenére keresett és talált, főként az irodalmi értékre figyelve, illetve azon művekre, amelyek bizonyos aktuális alkotásvonulatok kiépüléséhez járultak hozzá, esetleg újakat indítottak el. Lássuk, miről számol be! (Terjedelmi okokból szinte teljesen mellőztük a memoárirodalomra vonatkozó cikket.)

 

(1. Próza) 2003 elején vitaindítót közölt Dan C. Mihăilescu kritikus annak kapcsán, hogy a román irodalmat úgymond „elnézően védelmezi esztétikai szempontból” az irodalomítészek zöme, a művek megjelenésére való reagálás szintjén. A probléma lényege, az akkori néhány hozzászólás tükrében, az volt, hogy a kritikusok nagyrészt közönyösek a szépirodalom jelene iránt, nagyobb hangsúlyt fektetnek a pótló jellegű művekre, egyféleképpen a múltra, elhanyagolva eközben a kortárs szépirodalmi termést.

A Mihăilescu által akkor megfogalmazott látlelet („Hipnotikusan hatalmában tart bennünket a múlt, közönyösek vagyunk a jelene iránt, és öntudatlanul szemléljük a jövendőt”) Sora szerint érvényes a tavalyi megjelenésű prózakötetekre is, lévén, hogy az idevágó alkotások közös vonása bizonyos korábbi alkotások újrakiadása, -értékelése, esetleg átírt, javított változatban, sok esetben a szerzői diskurzus módosulásának jegyében. Az ide sorolható művek szerzői hivatásos írástudók, szakavatott irodalmárok, akik nagyon jól ismerik írásművészetük határait, azok feszegetésének kockázatát, tudva eközben, hogy a mindennapok jelenének az irodalomba való beléptetéséhez idő szükségeltetik. Az általuk képviselt irányvonalnak ezért nem annyira a kritika tekintetében lehet hátulütője, hanem az olvasótábor vonatkozásában, amely a román irodalomnak eme termékeitől való elfordulásával fejezheti ki a múltízű tematikai vagy koncepcióbeli opciókkal szembeni elégedetlenségét – véli Sora, hozzátéve: a helyzet paradoxona az, hogy 2003-ban jelentek meg az utóbbi évek legjobb román prózakötetei. Ennek megállapítása érdekében – amint kifejti – hármas kritériumrendszeréhez (irodalmi érték, újszerűség, személyes ízlés) kénytelen volt hozzáadni egy negyedik ismérvet, a kiadói stratégiák megfigyelését, hiszen például a iaşi-i Polirom Kiadó egyik könyvsorozata (Fiction Ltd.) teremtett keretet néhány visszhangos regény megjelenéséhez (Alexandru George: Oameni şi umbre, glasuri, tăceri; Ştefan Agopian: Fric; Norman Manea: Întoarcerea huliganului; Gabriela Adameşteanu: Întîlnirea), és ugyancsak a Polirom adta ki újra a kilencvenes évek elején született „hatkezes”, posztmodern koncepciójú regényt (Mircea NedelciuAdriana BabeţiMircea Mihăieş: Femeia în roşu). Az utóbbi művekben közös a különböző eljárások révén történő múltba fordulás, bizonyos, minden esetben személyes vonatkozású, olykor történelmi, máskor politikai-ideológiai elgondolásokkal való leszámolás érdekében, diskurzusmegújító jelleggel.2

A Sora által sommásan tárgyalt, az általa kínált összképet alkotó művek a rövidpróza, a regény és a fiktív (vagy fikcióval átszőtt) emlékirat műfajába tartoznak. A Fiction Ltd. sorozatban megjelent alkotásokon kívül (amelyek mindegyike az emlékezésre épül, és a felidézés esetenként lírai hangvételben, cizellált aprólékossággal, kihagyásos stílusban, nosztalgikusan vagy éppen józan realizmussal történik, eszközei pedig az intertextualizmus, az átírás, az irónia, a szövegmögöttiség és a hangulatfestő szóhasználat) a kritikus referenciapontokként sorolja fel a következő szerzőket-címeket: Radu Cosaşu Supravieţuirile című munkájának második kötete (Armata mea de cavalerie – múlt és jelen egymásra tevődése, a „teljes igazságnak” a szerzői én határain belül zajló keresése, nagyfokú intertextualitás – Caragiale, Csehov és „Tolsztojevszkij” sűrű idézésével – és „az élet rabul ejtő líraisága” jegyében); Răzvan Petrescu: Mici schimbări de atitudine (rövidpróza-válogatás, amely igen nagy stílus- és hangnembeli változatosságot tár fel, ezt hatásosan festik alá a különböző prózanemek – realista, fantasztikus, hangulati, ironikus-szatirikus – közti váltások); Gheorghe Crăciun: Mecanica fluidului (a – lényegében – kiadatlanul maradt debütkötet egy 1985 utántól vezetett napló részleteiből, életrajzi adatlapokból, saját rajzokból és fotókból összeálló kollázs, sajátos szerkezetű és hangvételű „rövidpróza”, melynek erőteljes kifejezésmódja túlmutat a „nyolcvanas nemzedék” stílusán); Cristian Teodorescu: Îngerul de la benzinărie; Cornel Mihai Ungureanu: Un fluture albastru; Dora Pavel: Agata murind (előbbi kettő az újságírás/publicisztika határaihoz közelítő, azt kiindulópontként vagy ürügyként felhasználó elbeszélések gyűjteménye, melyekben realizmus és fantasztikum ötvöződik az emlékezés történelmi és jelképes rétegeinek felfejtésével, lényegében egyfajta „itt és most”-típusú látleletet játszva meg, nyitva hagyott kérdések és ironikus megközelítés segítségével; utóbbit bizarr témája – egy temető sírjainak feltárását végigkíséri egy neurotikus nő múltba révedő tekintete –, illetve tudósítást és elemzést ötvöző diskurzusa teszi a tavalyi román irodalmi év egyik meglepetésévé).

 

(2. Költészet) A 2003-as román verstermés esetében három tendencia látszik uralkodó szerepűnek: a) ritkán tapasztalt mennyiségben szerzői, tematikus, kritikai antológiák; b) a szerzők várakozó álláspontra való helyezkedése saját írásművészetükkel szemben; c) fiatal költőnők előretörése, akiknek második vagy harmadik kötete a líra prózába való áthajlása, az eszköztár lecsupaszítása és önéletrajzi elemekkel való átszövése, illetve a lírai én megsokszorozása terén közös jegyeket mutat fel.

Ami a szövegválogatásokat illeti, úgy tűnik, funkciójuk többrétű: hiánypótlás, újrafelfedeztetés és újraértelmezés. Mircea Cărtărescu Plurivers című kötete például az életmű kezdeti korszakának jelentős darabjait rendeli együvé, utószavaként Paul Cernat fiatal kritikus alapos, értékelő tanulmányával, amely arra is felhívja a figyelmet, hogy ebben a könyvben tetten érhető, amint a szerző áthangolja líráját a prózával való foglalatoskodásra. Emil Brumaru Opera poetică című kötetében a misztikus Erósz (az intimitás) találkozik egyfajta vakbuzgó világi szférával (a közélettel), és a különös „kézfogás” nyomán keletkező freskó (akárcsak a szerző Poeme alese című kötetében) részben manierista módon harsány, részben szelíd, fojtott erotikájú vagy épp gátlástalan szókimondás jellemezte (lásd a szerzőnek a Plai cu boi című szatirikus folyóiratban közölt szonettjeit) darabokból áll össze – mindvégig biztos vonalvezetéssel, egy újszerű, lexikális szinten emancipált irodalom irányába haladva.

A szerelem és – bizonyos mértékben – a testiség jelen van tematikai szinten két másik válogatásban is. Gherasim Lucának, a negyvenes évekbeli román szürrealista hullám egyik képviselőjének a könyvében (Inventatorul iubirii – vers, színmű, próza, publicisztika) egzisztencialista és szürrealista alapállásból szemlélt, nyelvi szinten helyenként vulgárisan megjelenített univerzum van jelen, a válogatás viszont – Sora szerint – a szerzőt nem aktualizálja, hanem inkább izolálja. A Petru Romoşan (maga is jelentős költő) által összeállított 100 din cele mai frumoase poeme de dragoste ale românilor olvasható antológiaként, illetve – a válogató opciói mögött rejtőző (olykor ironikus vagy kvázi-parodikus) reflexiók révén – egyfajta érzelmes versregényként is, miközben felvonultat, sajátos „emberi színjáték” gyanánt, ismert és kevésbé ismert, más-más alap- és a témához való hozzáállású szerzőket egyaránt.

További három verskötet közös jegye, ugyanakkor határozott ismertetőjele a már említett, töprengő, rákérdező visszavonulás a saját írásmódhoz képest, ami esetenként hangvételbeli módosulásokhoz és eszközváltásokhoz is vezet. A világirodalmi és az egyetemes kultúra berkeiből származó utalások sűrű szerepeltetése, a nagyfokú nyelvi játékosság, valamint a nem mindennapi formaművészet révén Kovács András Ferenccel szellemi rokonságba helyezhető Şerban Foarţă Clepsidra de zăpadă című kötetében műfordítások, átdolgozások, átírt és parafrazált szövegek (sok esetben sajátosan tisztelgő főhajtások az egyetemes és román líra nagy alakjai előtt) szerves együttese kap helyet, s hogy – valójában – eredeti műről van szó ez esetben, azt a lapjairól sugárzó költői erő, tudás és műveltség, valamint a szerzői identitás keresésének meglepő módozatai bizonyítják. Ioan Es. Pop Petrecere de pietoni című kötetében „az eltávolítás művészetére” helyezi a hangsúlyt, eszközei pedig a szövegekben felbukkanó nyelvi rétegek szintjén művelt játék és az intertextualitás. Iulian Tănase Sora exactă című könyvében a lírai énkeresés mögött ott húzódik a mester árnyéka, a folyamatot pedig a „sötétség mondattana” határozza meg (részben elfordulva az előző kötet, a Iubitafizica versvilágától).

Simona Sora szerint 2003 legjobban kikristályosodott és legújszerűbb költészeti jelenségét képezi néhány harminc év körüli, a debüt „megrázkódtatásain” már túllévő költőnő kötetének megjelenése, ezek ugyanis egységbe rendelhetők bizonyos esztétikai vonásaik alapján. A kritikus a kirobbanó erejű „csoport” átfogó ars poeticájának tekinti Doina Ioanid Cartea burţilor şi a singurătăţii című művét, amely egyébként a minimalista szövegkezelés és a költői eszközök terén megvalósuló takarékosság, valamint prózai hajlam révén hoz létre egyfajta „matriarchális genealógiát”, biztos kezű, érett alkotó műveként. Az Elena Vlădăreanu Fisuri című kötetéből kibontakozó keresetlen-éles stílus művelőjét Mariana Marinnal rokonítja, miközben „dadaista” jegyeket is hordoz, egyfajta, erőteljesen felvállalt szabadságvariáns meg- és kiírásaként. Ioana Nicolaie Credinţa című kötetében a végsőkig menően megfosztja egzisztenciális rétegeitől a lírai ént hiteles és mélyenszántó visszatekintés, időséta révén, s ez az utólagos önértelmezés emlékezetes „belső alakokban” ölt testet. Ana Maria Sandu Din amintirile unui Chelbasan című munkájában a líra folyton prózába játszik át, és fordítva, miközben meghatározó emlékek és élmények egymásra helyeződnek a könyv és a valóság idejében-terében, a szöveg mélységeiből való felsejlésük igen érdekes párhuzamokat hoz létre a mű szerkezetében. Sora szerint a tárgyalt művek azt is jelzik, hogy egy egész szerzői nemzedék reflexe az emlékezésre, felidézésre alapozó téma- és szövegkezelés, amelynek forrása egyrészt az utóbbi tizenöt év hiánypótló jellegű memoárirodalma, másrészt pedig a „nyolcvanasok” igazán csak napjainkban ható, minimalista, antimetafizikai vétetésű szemlélet- és alkotásmódja.

 

(3. Esszéirodalom) A cím lényegében általánosító jellegű gyűjtőnév, azokat a munkákat tömöríti, amelyek nehezen sorolhatók be műfajilag (ezért történhetett meg az, hogy a Dilema veche irodalomkritikusa néhány, itt felsorolt címet tárgyal a memoárirodalomnak szentelt cikkében is). Simona Sora emlékeztet egy tavaly szeptemberi, a „jó esszé” mibenlétét firtató, M. Cărtărescu kezdeményezte vitára, amelynek végkicsengése az volt, hogy az esszéírásra „pazarolt” tehetség és műveltség nem hoz eredményt kreativitás nélkül: a kikerekedő alkotásnak ugyanúgy világot szabad (és, végső soron, kell) teremtenie, mint a szépirodalmi műveknek. Ennek ellenére vagy épp ezért az esszé tág műfaj, több öntörvényű változattal, amelyek mindegyike megállja a helyét, főként a fentebb jelzett feltételek mellett. A Sora által e kategóriában tárgyalt művek legalábbis ezt látszanak példázni.

Mircea Cărtărescu sokat és sokak által tárgyalt kötete (Pururi tînăr, înfăşurat în pixeli) a periodikákból, a kulturális sajtóban közölt eszmefuttatásokból válogat, megvalósítva a szerző által az említett vita során képviselt modellt, azt az esszét, amely a tudományos igényhez hozzáadja a személyes látásmódot, az ítész értékelése mögé az olvasó szavait, mindegyiket jól lemérve és megfelelő helyére utalva a szöveg szerkezetében. Egyszerre szólal meg a kötetben a költő, a prózaíró és az irodalomkedvelő, hiteles, hihető és jól megtervezett diskurzusegyüttesben. A bukaresti múlt és/vagy jelen világát tematizáló könyvek (Ioana Pârvulescu: Întoarcere în Bucureştiul interbelic, Adrian Majuru: Bucureştii mahalalelor, Dan C. Mihăilescu: Bucureşti. Carte de bucăţi) – a szerzők sorrendjében – a részletekre irányuló megkülönböztetett figyelem és a nosztalgia, a keserű, sötét realizmus, illetve a szélsőségeket és fájó ellentmondásokat összebékíteni szándékozó jótékony, alapvető vonzódást közvetítő irónia eszközeivel rajzolnak meg egy folyton alakuló város- és közösségképet – más-más időkben és eltérő szemléletmódot alkalmazva. Két esszéjellegű portrékötet is helyet kap a felsorolásban: Portretul scriitorului în secol. Eugène Ionesco (Marie-France Ionesco dokumentumokból és interjúrészletekből összeálló, a neves drámaíró objektív újraolvasására ösztönző munkája), Scutul lui Perseu. Nicolae Manolescu între oglinzi paralele (Mircea Mihăieş terjedelmes esszét és mélyinterjút tartalmazó munkája). Ciprian Şiulea könyve (Retori, simulacre, imposturi. Cultură şi ideologii în România) – a szerző szerint egyfajta szükségszerűségből – a román kultúrában uralkodó kortárs eszmerendszerek tisztázásának, szerepük egyértelműsítésének szándékával íródott; a szerző egyaránt bíráló magatartást tanúsít a Noica-követők és a „felvilágosult posztmodern” híveinek irányában (kikerülve ugyanakkor kritikájában bizonyos, az illető táborokba sorolható értelmiségieket), ám – Sora szerint – nem éri el a kitűzött célt, ehelyett jó néhány paradoxonnal és körülírással szolgál (talán ezért is válhatott félig-meddig botránykővé a román kulturális közvéleményben, anélkül hogy tartalma széles körű, pártatlan vita tárgyát képezte volna – tesszük hozzá).

Eseuri morale című posztumusz művében Petru Creţia az egyéni/személyes, illetve a román társadalomban megnyilvánuló közösségi „neurózis” avatott értőjének bizonyul, többek között az emberi méltóságról, a középszerűségről, a siránkozás divatjáról vagy a „Homo valachicus”-ról szóló értekezései révén. Egy másfajta, ennél összetettebb neurózissal birkózik meg Adrian Mihalache a Demonul dimineţii – exerciţii la computer solo című könyvében, vállaltan paradoxális és dilemmatikus témafelvetéssel, helyenként emlékezetes megfogalmazásokkal élve, egyfajta posztmodern esszé művelőjeként.

Eseményszámba menő esszéprodukcióknak, egy kultúra fejlődésének szempontjából fajsúlyos műveknek tartja a kritikus a következő publikációkat: Despre îngeri (Andrei Pleşu „angyaltani” pszeudoértekezése az emberi élet köztes világairól, kísérőiről, kalauzairól, kérdésfelvető és töprengő mű „mentalitásunk emésztőrendszeréről”, „az intervallum okozta válságról”, az „angyali jelfogóról”, az ember „angyalfölötti természetéről”, egyaránt szigorú, fantáziadús és derűs megfogalmazásban), Enciclopedia exilului literar românesc (Florin Manolescu), Portretul lui M (Matei Călinescu sokat tárgyalt könyve, amely heves kritikusi vallomásoktól misztikus-vallásos, lélektani értelmezésekig avagy az emlékezés filozófiai és tudományos alapjairól szóló értekezésekig menően változatos megközelítéseket váltott ki; a mű, alapjában véve az apai szeretet és az elveszített gyermek halála fölötti vívódás igen erős érzelmi töltetű megfogalmazása, emlékmaradványok, életkori lenyomatok, az autizmus által az emberi személyiségre mért hatások mélyen drámai kollázsa).

 

Az Observator cultural bukaresti kulturális hetilapnak (jó) szokásává vált az utóbbi esztendőkben, hogy évkezdő lapszámában kikérje fiatal irodalomkritikusok véleményét az előző kiadói évről és annak eredményeiről. A 2004. január 1-jei (201–202.) számban a verdikt egy öttagú „rohamosztag” megállapításaiból áll össze, melynek tagjai: Bianca Burţa, Luminiţa Marcu, Iulia Popovici, C. Rogozanu és Paul Cernat. Véleménynyilvánításuk szinte egyöntetűen radikális, ami a könyvkiadás és az irodalmi alkotás ösztönzésére szánt állami támogatások elosztását, az intézményi életet illeti, melynek terén tavaly is az értékorientáltság visszaszorulása és a preferenciális megítélés jelentkezett, olykor bizarr felhangokkal (egyik bizottság elnöke bőkezűen hagyott jóvá támogatást a saját születésnapjára készülő, tisztelgő könyv számára). Abban a tekintetben is nagyjából megegyeznek a vélemények, hogy 2003 nem hozott rendkívülit a román könyvkiadás, tehát az irodalmi termés terén sem. E vonatkozásban viszont árnyaltabbak a megállapítások – és hogy az összkép nem éppen sivár, azt bizonyítja az eléggé sok könyvcímre való hivatkozás mindegyik megkérdezett válaszában.

Burţa szerint sem a próza, sem az emlékirat, napló, vallomás stb. terén nem hozott kiugró eredményeket a tavalyi év (bár amint megállapítja, utóbbiak továbbra is komoly konkurenciát jelentettek a fikcióra épülő prózai alkotások számára, anélkül azonban, hogy igazán újszerű szerzői elképzeléseket domborítottak volna ki; ezzel szemben felelevenítették a hetvenes-nyolcvanas évek kánonjait is, olyan szerzőknek a figyelem előterébe hozásával, mint Augustin Buzura, Nicolae Breban, Ileana Mălăncioiu, Bujor Nedelcovici, Jánosi János/Ion Ianoşi, Nina Cassian, Dumitru Ţepeneag). A kiadói tevékenység legfontosabb vonulataként inkább a sok esetben átdolgozott-kiteljesített műveket értékesítő, emlékezetes narratív megoldásokat nem hozó újrakiadások és az ezek révén megvalósuló újraértékelések folyamata azonosítható (Ştefan Agopian: Fric, Gabriela Adameşteanu: Întîlnirea, Alexandru George: Oameni şi umbre..., Mihai Zamfir: Fetiţa – a Polirom Kiadó Fiction Ltd. sorozatában); kiemelt helyen említ ugyanakkor néhány – véleménye szerint maradandó, időtálló – művet, amilyen például az Întoarcere în Bucureştiul interbelic (Ioana Pârvulescu), az Enciclopedia zmeilor és a Plurivers (Mircea Cărtărescu) vagy az A citi, a reciti (Matei Călinescu).

Cernat optimistább, az említett körülmények jellemezte kulturális-irodalmi-kiadói közeg ellenére úgy véli, az elmúlt év során világosabban elkülönültek bizonyos szellemi erőterek, a megjelent könyvek révén is. Szerinte is határozottan jellemezte a tavalyi évet az eredeti szépprózai alkotás kreativitásválsága, a próza eszközeit felhasználó memoárirodalom, valamint az irodalomelméleti szakírás és akár a szociológiai vétetésű, határterületeken mozgó írott produkció előretörése (kulturális tanulmányok, oral history – Dan Lungu és Rostás Zoltán könyvei), valamint az újraértékelés mint kiadói stratégia. Mindez szerinte egyetlen közös törekvéshez rendelhető hozzá: bizonyos (irodalmi, ideológiai vagy épp kiadói) önazonosságok keresése, illetve tisztázása. Az általa kiemelt címek terén ily módon találunk prózát és verset, irodalomtörténeti vagy -elméleti jellegű műveket, esszét, illetve mindezen műnemek összefonódását keretként vagy módszerként értékesítő alkotásokat, mint például (az átdolgozott újrakiadásokat is figyelembe véve): Enciclopedia exilului... (Florin Manolescu), Portretul lui M (Matei Călinescu), Copacul din câmpie (Gelu Ionescu), Despre îngeri (Andrei Pleşu), Întoarcerea huliganului (Norman Manea), Jurnal 1990-1993 (Monica Lovinescu), Imaginarul violent al românilor (Ruxandra Cesereanu), Traficul de frontieră (Adrian Oţoiu a „nyolcvanasok” prózájáról), Teatralizarea şi reteatralizarea în România (Miruna Runcan), Cioran în oglindă. Încercare de psihanaliză (Valentin Protopopescu), Eliade, ezotericul (Marcel Tolcea), Pururi tînăr, înfăşurat în pixeli, Enciclopedia zmeilor, Plurivers (utóbbi három Mircea Cărtărescu alkotása), Supravieţuiri – második kötet (Radu Cosaşu), Caminante. Jurnal (şi contrajurnal) mexican (Octavian Paler), Întîlnirea (Gabriela Adameşteanu), Oameni şi umbre... (Alexandru George), Proză cu amănuntul (Dan Lungu). Figyelemre méltó kezdeményezésként jelzi Cernat a „bukaresti önazonosság” keresésének tárgykörébe tartozó, egymást kiegészítő és ellenpontozó három könyvet (Ioana Pârvulescu, Adrian Majuru és Dan C. Mihăilescu már említett köteteit), Cornel Ungureanu munkájának (Geografie literară) – amely a román irodalom szerzőit földrajzi hovátartozásuk szerint rendszerezi – első, Havasalfölddel foglalkozó kötetét, valamint a pop-rock jelenség hazai vonatkozásait népszerűsítő kismonográfiákat (Miron Ghiu munkái a Humanitas Kiadónál) és a punk mozgalom történetét taglaló, Ioan Big által írt művet. A kortárs irodalmat felpártoló kiadók közül megemlíti a Paralela 45-öt – olyan címekkel, mint: Îngerul de la benzinărie (Cristian Teodorescu), Petru şi Pavel (Mircea Daneliuc), Petrecere de pietoni (Ioan Es. Pop), Credinţa (Ioana Nicolaie), Din amintirile unui Chelbasan (Ana Maria Sandu) – és a Vinea Kiadót, melynek gondozásában jó nevű költők (így Mihai Ignat, Doina Ioanid, Iulian Tănase) jelentkeztek köteteikkel.

Az Evenimentul zilei napilap kultúrafigyelő rovatának munkatársai, Luminiţa Marcu és C. Rogozanu bővebben kitérnek írásaikban a román irodalmi-kulturális élet és intézményrendszer működésének jelenkori (mindenkori?) visszásságaira (a metsző iróniával fűszerezett szókimondásáról ismert Rogozanu a maga rokonszenves modorában bejelenti például, hogy „belefáradt” azok ismételt felsorolásába, akik még mindig monopolizálják – a politikai hatalommal karöltve – a kulturális érvényesülés mezejét, beszűkítve azt, diagnózisa pedig az, hogy ismét terjedőben a „pofátlanság”), ám örömre okot adó jelenségeket is említenek. Marcu véleménye szerint például ilyen történés – a kitartó emigrációs hullám közepette – Matei Călinescu hazajövetele és visszatérése oktatóként a Bukaresti Egyetemre (akárcsak könyve, a megrázó, a szerző elhunyt fiának emléket állító, a halállal való szembenézést tematizáló Portretul lui M), Monica Lovinescu naplójának tavaly megjelent, a romániai társadalmi átmenet korszakának kezdeti éveit vizsgáló, a semleges szerzői alapállásból eredő hitelessége és körültekintő részletessége révén alapműnek tekinthető, főként az akkoriban gyerek- vagy kamaszkorukat élő mai olvasók számára hiánypótló kötete, Ruxandra Cesereanu könyve (Imaginarul violent...), amely megvilágítja több ártalmas mai kollektív magatartás, viszonyulásmód mozgatórugóit, hátterét, illetve Mircea Cărtărescu esszékötete, a Pururi tînăr... Rogozanu bizalomgerjesztő fejleménynek minősíti – az „igazi”, nem a mondvacsinált kulturális események terén – többek között azt, hogy a román értelmiségiek az utóbbi időben megpróbálják valamivel nyíltabb érvütköztetés révén tisztázni ideológiai opcióikat, hovatartozásukat, lemondva a gerilla-szagú „címkézésről” az árnyaltabb véleménymondás, illetve az önkritika javára, s ez a másfajta vita – véleménye szerint – elvezethet ahhoz is, hogy a jelenleg még domináns „baráti”, tehát elnézőbb, vállonveregető, az irodalmi érték iránt ily módon közömbös recenzió- vagy kritikatípus visszaszoruljon (az irodalomkritika tavalyi produkcióját egyébként az év csalódásának tartja Rogozanu).3 A maga során ugyancsak kiemeli a tavalyi irodalmi-kiadói termésből M. Lovinescu naplóját, M. Călinescu könyveit, F. Manolescu enciklopédiáját és a Bukarest-témájú könyveket (amelyek sokaságát azonban egyfajta divathullámnak tekinti), illetve azt, hogy Eugen Negrici megjelentetett egy újabb kötetnyi anyagot a kommunizmus idejének román irodalmát és irodalmárait vizsgáló munkásságának eredményeiből. Személyes nyereségnek tartja, hogy tavaly több kortárs román irodalmat olvasott, mint világirodalmat, főként fiatal szerzőktől, akik közül megemlíti Radu Pavel Gheo, Lucian Dan Teodorovici és Sorin Stoica nevét mint egyfajta újszerű prózavonulat képviselőiét.

A főként színikritikát művelő Iulia Popovici szintén hangsúlyos olvasmányélményként említi meg M. Cărtărescu Enciclopedia zmeilor című illusztrált kötetét (egyfajta posztmodern gyerekirodalmi mű, amelynek darabjaiban a klasszikus eszközök ráhangolódnak a mai gyerek érdeklődési köréhez találó témákra, így a számítógépes játékok virtuális világára is), M. Călinescu könyvét (Portretul lui M), I. Pârvulescu esszé-, illetve dokumentumregényét (Întoarcere...), illetve M. Runcan színháztörténeti munkáját (Teatralizarea...), ezenkívül kiemeli a kiadói termésből az egyik legkülönösebb stílusú és koncepciójú, tragikusan korán elhunyt román írónő, Aglaja Veteranyi regényét (Raftul cu ultimele suflări).

A fenti kép kiegészítése gyanánt meg kell említenünk a Paralela 45 Kiadó szintén tavaly indított sorozatát (Biblioteca Erotică), amely átgondolt koncepciójú kiadói stratégiával helyettesíti az eddigi elszórtabb megjelenéseket az erotikus irodalomnak abból a világirodalmi terméséből, amely a hazai olvasótáborhoz még nem jutott el román nyelven, most viszont pótló jelleggel bekerül a szépirodalmi nyelvezet szempontjából minden bizonnyal emancipáltabb szemléletű közönség érdeklődési körébe.

JEGYZETEK

1. Vö. Dilema veche, I. évf. 1-es (2004. január 16–22.), 2-es (2004. január 23–29.), 3-as (2004. január 30.–február 5.), 4-es (2004. február 6–12.) szám, minden esetben 15. lap (Anul literar 2003).

2. A Polirom idén is egyedi színfoltként ható kezdeményezéssel rukkolt elő, „Szavazz a fiatal irodalomra!” mottóval-jelszóval sorozatban hozva ki hét prózaíró debütkötetét, olyan mérvű promóciós apparátussal támogatva a megjelenéseket, ami ritkaság a könyves szakmában; természetesen külön téma lehetne – ha a román Coelho-recepció reklámhátterére gondolunk – a marketingeljárás helyénvalósága, de a tény az tény, ereje pedig a megfelelő mértékű.

3. Hozzá kell tennünk: az érvelési stílus alakulása egyelőre nem járt szerencsével: a Dilema veche által nemrég kezdeményezett vita, amely bizonyos, úgymond ideológiai alapokon szemben álló, bár egyaránt liberális értékeket valló táborok – így a Noica-féle „păltinişi iskola” folytatói egyfelől és az Observator cultural által is képviselt, Amerika-párti, egyes vélekedők szerint az Államok egyetemeinek környezetében létező baloldali beállítottságot, a „kulturális szocializmust” felvállaló vonulat másfelől – eszméit kívánta ütköztetni, ám rövid távon megdöbbentő személyeskedésbe, helyenként sértegetésbe és mindenképpen klikkárnyalatú megnyilvánulásokba torkollt még olyan, kiegyensúlyozottnak ismert véleményformálók részéről is, mint Andrei Pleşu, Gabriel Liiceanu vagy H.-R. Patapievici; ily módon az akció célja nem teljesedett ki, a közönség elvárásaira pedig nagyon kis mértékben válaszolt, hiszen a tétet szem elől tévesztő, esetleg azt személyes „bosszúállások” érdekében kisajátító vagy kikerülő, tehát – lényegében – semmitmondó hozzászólások közt elveszett az érzelemmentes ideológiai tisztázás, kikristályosodás lehetősége. (A természetesen ennél bővebb, összetettebb kontextusban – így például a Ciprian Şiulea fentebb említett könyve és Sorin Adam Matei Boierii minţii. Intelectualii români între grupurile de prestigiu şi piaţa liberă a ideilor című munkája által bevezetett, román kulturális téren megütközést keltő fogalmak értelmezése közepette – lezajlott „érvcsata” tekintetében lásd a Dilema veche és az Observator cultural idei júliusi lapszámait.)