Június 2004
Amerika és a többiek

Fülöp László Zsolt–Nagy Imola

Kettős napló

Március 30., 2004., kedd

 

New York

Megpróbálok kicsit tudatosabban (vagy hogy) reflektálni a napjaimra, most, hogy így együtt és külön írjuk a naplóinkat. Amúgy nem sokat reflektálok (nincs mikor). Néha úgy érzem, hogy annyi ideig marad meg egy kép vagy egy gondolat az agyamban, mint a Solaris-féle óceánban.

Miközben ott hömpölyög melletted a sötét Mississippi, itt minden olyan konkrét, gránit, verőfényes és értelmetlenül értelmes, mint a reggeli metrózás a munkába. És olyan változatos: hogy most az előttem álló nő haját nézem, vagy megpróbálok olvasni, vagy a hirdetéseket nézem, vagy metró-verseket keresek. Dr. Zizmort (emléxel) ott felejtették a falon. Pont tizenkét éve hirdeti, hogy olyan pirospozsgás malackaarcot tud varázsolni bárkinek, mint amilyen az övé. Középkorú, ártalmatlan, kopaszodó. Ellenben sima az arca. Sőt ott húzódik a feje mellett egy megfakult szivárvány, amin a sima arc titkáról folyik a szöveg. A maga tizenkét évével ő a folytonosság megtestesítője a nújorki metróban. (Tizenkét éves hirdetéseit még az új, kanadai gyártású, Bombardier – jó kis név – kocsikba is áttettették, mert senki sem merte megkérdezni, hogy az mi. Minden reggel „bombázóval” megyek dolgozni.)

 

New Orleans

OK, ha már Amerikában vagyunk (ez nem királyi többes, hanem Borzos meg én), akkor kezdjem a kocsiban. Mármint itt írom e sorokat. Várok egy barátnőmre. Ezt itt könnyebb mondani: a „friend” lehet fiú vagy lány, a „girlfriend” lenne egy olyan nőnemű barát, akivel együtt eszem, alszom stb. Erin egy „friend”, olyan barát(nő), akivel (már) nem alszunk együtt. Amióta beleszeretett egy nálam fiatalabb fiúba. Előfordult már mással is, gondolom, tizenhárom év különbség van köztünk.

Ezt már itthon az ágyban. Késő van, de ezt a naplót muszáj írni, így beszéltük tegnap Borzossal. Vajon neki hogy telt a napja? Könnyű neki, NYC kapásból lepipálja NO-t (enyhe képzavar). De munkanapokon talán az előny nálam van. Borzos egy csendes ügyvédi irodában dolgozik, én meg a helyi lakosság számára fenntartott kábeltévénél, ahol ma ilyen jó kis párbeszédet hallottam két „újjászületett keresztény” (born-again Christian) férfi között:

A: A lényeg az, hogy rá kell mutatni a jóra és a rosszra. Hiszen csak ez van, jó és rossz. És én tudom, mi a különbség a jó és a rossz között.

B: Ahüm. Láttad már A passiót?

A: Nem, még nem. A nagynéném már látta, de én még nem. Egyből rátér, nem? Egyből a lényegre tér, ugye?

B nem válaszol, vagy nagyon meggondolja, és nem hallom már, mert vissza kell mennem a kis kuckómba, ahol egy műsort vágok a helyi droghelyzetről.

Erinnel libanoni vacsora (bárányhús salátával). Gyönyörű idő van. Húsz fok, és száraz levegő. (Nyáron majd izzadok eleget, New Orleans egy 35 fokos gőzfürdő éjjel-nappal.) Ezért élek itt nyúorlínszban, ezért a tavaszért. Nem csak, de mindegy. Sétálunk a füves-pálmafás villamossíneken. (A villamos jár, csak ritkán; a pálmafa betelepített, nem őshonos.) Erin arról panaszkodik, hogy nem tud megszabadulni a négy házipatkányától. Két ketrecben laknak, nagyon kedvesek és puhák, én is játszottam velük. Erin már az újságban is hirdette őket, négy patkány semmiért, siker nélkül. Hiába, NO régimódi város.

Itthon nincs új üzenet a komputeren. A csaj, akivel az interneten ismerkedtem meg, és holnap kellett volna együtt vacsoráznunk, valószínűleg átvert.

 

Március 31., szerda

 

NY

Víz alatti lét ritka verőfényes Nújorkban. Ma egész nap szemerkélt az eső. Alexandar Hemon szerint ott van az otthon, ahol megvan a pocsolyád, amiben bármikor leellenőrizheted, kinézvén az ablakon, hogy esik-e az eső.

Jó lenne csak naplóírásból tudni, hogy milyen nap van ma. Aztán kibővíthetném a napokat. Őszi lény létemre a márciushoz még hozzátennék egy párat.

Egyszer Gyarmax úgy vázolta fel a nújorki társaságot, hogy vannak katonák, és vannak bohócok. S mikor az egyik (befutott) fotós ismerősét bohócnak nevezte, az halálosan megsértődött.

Vettem egyszer New Orleans-ben egy festett porcelán (szomorú) arcú, csillogó zöld ruhás bohócnőt. Most odaültetem a fikuszom alá, ő lesz a múzsám.

 

NO

Kishitű vagyok: a lány visszaírt éjjel kettőkor. Fél nyolckor vacsora egy francia vendéglőben. Palacsinta mindenféle tengeri herkentyűvel, plusz vörösbor: nem mintha illett volna a kajához, de hideg van ma, 18 körül. Sajtos patés tál volt az előétel, a desszert meg édespalacsinta Calvadosos almával és persze két pohár Calvadosszal.

A csaj persze sokkal csúnyább, mint a fényképen, egy sánta táncosnő. Pontosabban, táncolni már nem táncol, de sántának sánta. Las Vegasban táncolt tíz évig, most is visszajár táncversenyeket elbírálni. Különben jó fej, kisebb filmszerepekben és reklámfilmekben jelenik meg, és persze pincérkedik hétvégeken. Van egy meleg, AIDS-es lakótársa, akit próbál megmenteni az alkoholizmustól. A kis, új bogárhátú VW-jével elmegyünk egy partira, amit lekésünk.

 

Április 1., csütörtök

 

NY

Ma nem fogok tudni írni, mert felszedtem egy csajt a metrón, és itt vár mellettem, hogy megmelengessem. Április bolondja!

Ma a vonaton a nagy tömegben véletlenül úgy alakult, hogy a középen levő oszlopot négy nő ragadta meg. A haj- és szemszíneknek megfelelően pontosan egymással szemben álltunk. A két barna hátul felfogott hajjal, a két, kicsivel alacsonyabb szőke kiengedett hajjal. Először a tükörszerűség ragadott meg (azt hittem, a két szőke együtt van, de nem), aztán az, hogy mind a négyen a bal kezünkkel fogtuk az oszlopot, akár el is kezdhettünk volna peregni. Valami kicsit vicces, kicsit szép egyből nyilvánvalóvá vált, egyrészt mert a tömeg ellenére senki sem zavarta meg a négyesünket, másrészt mert éreztem, hogy ők is észrevették. Nőiesen kerültük egymás tekintetét, csak oldalpillantásokkal csekkoltuk, hogy valóban ilyen ritka harmonikus felállás alakult ki a metró közepén. Egyikünk sem adta fel, amíg le nem kellett szállni. Én voltam az utolsó.

 

NO

Bolondok napja. Bolond vagyok, hogy tizenhárom órát dolgozom egy nap alatt. Reggel a stúdióban ültem a számítógép és tévéképernyő előtt, este egy „újjászületett” papnak vágtam a tanításait. Valószínűleg ezért pokolra fogok jutni. Ezt már József Attila is megmondta: pokolra kell annak menni. He-he. Jó éjt, Borzos.

 

Április 2., péntek

 

NY

Ma elváltam Dávidtól és Dávid tőlem. Legalábbis ami a hivatalos papírokat illeti. Különben valószínűleg egy mélyebb kapcsolat soha nem tűnik el a semmibe, hanem átalakul.

DMT-vel ünnepeltük a válásunkat. Dimethyl Trypthamine, azaz Dimitrij. Megtalálható pl. a mimoza hostilis kérgében, és Dél Amerikában hosszú ideje használják. (A nyolcadik századból vannak leletek Észak-Chiléből.) Ezt tesznek az ayahuascába is, amit még kipótolnak a MAOI inhibitorral, amely a szervezet méreglebontó képességét csökkenti. Én egy ausztráliai fa kérgéből származó gyantaszerű, de annál kristályosabb anyagot próbáltam ki. Olyan az illata, mint egy erős molyirtónak, első szaglásra rettenetes, visszahőköl tőle az ember.

Az ayahuasca-szertartást tíznapos mentális és fizikai tisztulás előzi meg. A szertartás 8–10 órát tart. A vezető végig dobol, mert a dob hangjára az eltévelyedettek vissza tudnak találni.

Tiszta pipából szívtam a DMT-t. Egyetlen nagy szippantás után hátradőltem, és nem kellett várnom semmire. Először szinte megfulladtam, de amilyen erős, olyan rövid volt ez a meghalás. Pár másodperc múlva már azt érzékeltem, hogy valamilyen erőszálak veszik körbe a testem, és elkezdenek dolgozni rajtam, nekem csak hagynom kell, hogy végezzék munkájukat. Az egész út kb. 10 percet tart, de hogy 10 perc alatt milyen utat képes bejárni a psziché... A szervezet instans módon válaszol erre a hihetetlen erejű anyagra. A kisebb halál után egyből bejönnek a vizuális, auditív élmények. A testet körülölelő fényháló állandó mozgásban van, és főleg olyan helyeken sűrűsödik be, ahol a szervezet kéri. Mintha a testben felhalmozódott görcsöket, fájdalmakat feszítenék, simítanák ki. Végig lehet nézni, ahogy dolgoznak. Láttam, ahogy hosszú szálat húznak ki a jobb agyféltekémből, ahogy próbálják tágítani azt. Sok dolguk volt a szívem és a tüdőm körül, amit mintha fel is róttak volna. A szív körüli munkának a csúcsa az volt, amikor a szálak közt türkizkék, víztükörszerű felület jelent meg. Derékmagasságban, testemre merőlegesen vízesésszerűen jöttek a fények, és a testem magasságában síkot váltottak. Elegáns, pontos, gyorsan mozgó, változó vonalak cikáztak körülöttem. Úgy éreztem, hogy női, gyógyító energiák vesznek körül, melyek nem szeretik pazarolni az idejüket, és pontosan tudják, hogy hova hatnak. Precízen és gyorsan működnek, nincs szimpátia bennük semmilyen gyengeséggel szemben. A gyógyító, tisztító erőt az első, halálfélelem utáni pillanatban már érezni lehet, érezni azt, hogy megfoghatatlanul helyükre kerülnek a dolgok. Tulajdonképpen ezekből az erőszálakból olyan formákat lehet teremteni, amilyeneket akarunk. Olyanszerű állapot ez, mint a hajnali alvás, amikor észrevesszük, hogy az álmainkat irányítani is lehet. A szinapszisok felgyorsulnak, akadálytalanná válnak, és a test mágneses erejéből táplálni tudja ezeket a félig álomszerű, félig valós képeket. Annyi különbséggel, hogy a DMT nem piszmog sokat a valós világgal, mert a viszony fordított. A valós világ része annak a világnak, amibe a DMT által kapunk ablakot. Végül, ha nem jöttem volna rá arra, hogy feminin energiák (létezők, lények, erők, mezők) vesznek körül, akkor a végén két tojásszerű, átlátszó formát teremtettek elém a levegőbe. Tessék, ez a forma.

Tíz perc múlva tiszta aggyal és kellemesen jelenlévő, működő testtel jöttem vissza – nem tudom, honnan, de messziről.

 

NO

Munka. Reggel egy őrült nővel dolgozom, akit már kitiltottak a kisiskolás fia sulijából is. Tényleg őrült a nő, mindenkit be akar perelni. Persze őt is perelik, mindenféle erőszakos cselekményért. A múltkor a városi iskolatanács gyűlésén nem akart elhallgatni, olyannyira, hogy végül a biztonsági őrt esernyőszerű hegyes és kemény tárggyal okozott sérülések miatt kellett kezelni a kórházban. A hölgyet felfüggesztett valamire ítélték. Azóta várom, hátha csinál valami hülyeséget: talán csak lecsukják majd egy kis időre. Minden péntek este van egy élő műsora, melyben a városi iskolatanácsot szidja. Ehhez én készítem a bevágott hátteret, fényképeket stb.

Aztán egy új műsorhoz készítek megnyitó grafikát. A cím: Isten hangja. Egy bizonyos „Ambassador Vernon K. Williams, D. K.” a producer, azaz ő fog prédikálni a kameráknak fél órán keresztül. A D. K. azt jelenti, hogy „Demon Killer”, ő a Gonosz Szellemek Legyilkolója maga. Ez komoly. Biztos az, hisz a kábelen fog lemenni. (Ezzel biztosan verem Borzost.)

Hazajövök, és kiszaladok az ajtón a parkba egy felfrissítő hat kilométernyit. Ez megmenti az életemet.

Éjjel fél három. Kilencig próbálok a forgatókönyvemen dolgozni, de aztán a péntek esti láz legyőz. Felhívom Aaront. Épp megérkeztek egy japán vendéglőbe. Húsz perc múlva ott vagyok. Aaron plusz japán felesége, Yuki és egy másik kedves japán lány, akinek sajnos az egyik pincér a barátja. Az olcsó filmcsinálás lehetőségei: ezt tárgyaljuk mi ketten. A japánok valami mást, gondolom. Két japán fiú csatlakozik hozzánk, akikkel Yukiék elmennek inni. Mi hazamegyünk Aaronhoz, ahol Apóval, a török lakótárssal beszélgetünk. Apo egy hónap múlva költözik haza Törökországba, és feleségül akar venni egy őrült nőt, aki nem meri elhagyni a házat, mert akkor, úgy érzi, meghalna. A szexszel nincs baj, mondja Apo elégedetten. Megnézünk egy csomó zenevideót DVD-ről, Aaron épp ezzel foglalkozik, és arról vitatkozunk, hogy miért jó, illetve nem jó (szerintem) az Örökös napsütés című film. A filmet persze egyikünk se látta. Egy csomó vörösbor eltűnt eddig, még fű is kerül, de már túl fáradtak (és józanok?) vagyunk, ahhoz hogy szívjunk. Jóccakát, Borzos.

 

Április 3., szombat

 

NY

Rövid nújorkok:

9:11-kor gyakran ránézek az órára.

Nem szeretek füstölő felhőkarcolókat látni, márpedig az elkerülhetetlen, mert pl. némelyiküket gőzzel fűtik.

Végre bevezették a katonai diktatúrát (eddig csak rabszolgatartó társadalom volt). Éva volt Washingtonban. Kérdeztem tőle, hogy mit csinált a két nap alatt. Válasz: állt egyik sorból a másikba, hogy megmotozzák, leellenőrizzék, átvilágítsák, stb.

 

NO

„Crawfish boil”, a garden party egyik helyi változata. A „crawfish” rákfajta, olyan mint a homár, csak kicsiben. Most van a szezonja. Nyáron meg télen iszapba bújik, és nehéz megfogni. Most drága, mert böjt lévén a katolikusok sok tengeri herkentyűt fogyasztanak hús helyett, de húsvét után le fog menni az ára. Az élő rákokat nagy kondérba dobják krumplival, hagymával, fokhagymával, kukoricával, fűszerekkel. Miután megfőtt, az egészet kiöntik egy újságpapírral borított nagy asztalra. Ezt mindenki körülállja, oszt jól megy sörrel. Egy alacsony, nagyon kövér csaj, Jill Blues (művésznév) visz el oda. Ő a Manizer című műsor egyik producere egy még félelmetesebben kövér nővel együtt. (A „womanizer” szoknyavadász, a „manizer” épp fordítva. Nem hiszem, hogy benne lenne a szótárban. Férfiző.)

Aztán Leslie-vel, a volt feleségemmel megyünk kiállításmegnyitókra a „művészeti negyedbe”. Folyik a dzsessz és a bor. A volt barátnőm is kiállít, fotókat. Gondolkozom, vegyek-e valamit, de nem örül túlságosan nekem, pláne nem Leslie-nek. Biztos azt hiszi, hogy már megint együtt vagyunk, pedig téved. Áltatom magam, hogy bosszúból nem veszek semmit, pedig igazából az árak miatt: minden hétszázötvennél kezdődik. Hazaviszem Leslie-t, majd felhívom a lakótársamat, Amyt. Egy klubban van Aaronnal és Yukival, rövidfilmeket fognak vetíteni. Odamegyek, néhány film elég jó. Aztán egy Microsick nevű banda, és végül haza.

 

Április 4., vasárnap

 

NY

Ma eszembe jutott Castaneda, hogy milyen fontos forrásává vált az életünknek (a vásárhelyinek). (Carlos Castaneda: amerikai antropológus, aki elment Mexikóba Jaqui-indiánokat tanulmányozni, aztán úgy vélte, hogy az antropológiánál komolyabb tudományt fedezett fel ott, és egy Don Juan nevű Jaqui-indián tanítványa lett.) Anna könyvespolcán találtam rá tizenkét évvel ezelőtt. Később kölcsönadtam Rãsvannak. Ő volt az első megfertőzött. Castaneda minden egyes könyvét elolvasta. Aztán Dávid és Robi. Dávid még ma is időnként rá hivatkozik félig-meddig komolyan. A múlt nyáron voltam egy mexikói naptáncon a sivatagban, amit az öreg, nagy tiszteletnek örvendő Don Juan vezetett. A médiát elkerülendő Kacsora nagyapára változtatta a nevét. Tanítványainak ugyanolyan jól kellett működniük a városban, mint a természetben. Egyszerre kellett vezetőknek és álmodóknak lenniük.

 

NO

Két évbe telt, amíg kiderítettem, hogy kell magyarul írni a laptopommal. Ez éjjel háromkor történt. Most kora délután van, ülök egy kávézó teraszán a hatalmas tölgyek alatt. „Live oaks.” Örökzöldek, de ilyenkor tavasszal, friss világoszöld a levelük. Egy néni a buszmegállóban parkol, idejön hozzám, és megkérdi, hogy vajon a busz elfér-e még oda. Megnyugtatom. Vasárnap van, gyönyörű idő, miért ne legyek nagyvonalú.

Vasárnap este. Az őrült producer, Sandra Hester hív otthon meg a mobilomon, persze nem veszem fel. Az egyik kollégám hív a munkahelyemről, és felkészít a holnapi napra. Egyszer csak ki fognak rúgni S. H. miatt. Most? Jóccakát magamnak.

 

Április 5., hétfő

 

NO

A felettesem kétszer is megemlíti, hogy S. H. valószínűleg ki akar rúgatni. Persze semmi se fog történni ma, sőt holnap se. Egy kollégám megivott egy sört munkaidő alatt, míg az amcsi foci döntője ment januárban, és csak márciusban rúgták ki. Itt minden bizonytalan, hevenyészett, kegyetlen. A mocsár, amelyre NO épült, begyűlt a lelkekbe. Dolgozom. Telik ez a nap is. Azon gondolkozom, menjek-e vissza pincérnek.

Vacsora Erinnel egy afrikai vendéglőben a francia negyedben. Főtt hal, spenót, rizs, plantán (banánfajta). Nagyon finom. El akarunk menni egy Zen templomba, de nem találjuk. Beugrunk egy punkos kávézóba, de a két számítógép foglalt. Bejön egy srác, és idead egy kis képernyőt, hogy keressük ki a Zen helyet a világhálón. Egy másik srác elkezdi mesélni kalandjait Japánról és egy Zen templomról, de már rohanunk is. Magánház, nagy meditációs különszobával. Jólesik nem gondolni semmire. A végén csak bejön a politika: valaki megkérdi a látogatóban levő Zen mester(nő)t, hogy buddhizmus ide meg oda, de mit kellene csinálni Bushsal. A nő épp Hawaiiban volt hosszabb ideig: egy ottani tánccal fejezi be az estét. Tiszta Amerika.

 

Április 6., kedd

 

NY

Csütörtökön jön haza Mark. Itt a tavasz. Pang a pitty. A metróban egymáson alusznak az emberek. Fáradtságorgia van. Én is már az utolsókat rúgom. Persze az utolsó után még van utolsóbb. Olyan, mint a világ vége. De 2012 a szám. Ebben a nagy okkultok mind egyetértenek. Vége a maja kalendáriumnak. Attól fogva nem mérjük az időt. (Nújork biztonságban lesz, mert a komputereket nem érinti a maja kalendárium, s az emberek nem számítanak.) Ez nem holmi 2000 lesz. Tavaszi gondolatok. Nő a fű valahol.

 

NO

Még mindig megvan a munkahelyem. Reggel egy Ismerd meg a családod történetét című műsorban segítek hangot keverni. Egy fekete nő, Antoinette, a műsorvezető, aki nemrég derítette ki DNS-teszt alapján, hogy a tuaregektől származik, akik a kék turbánjukkal járják a Szaharát. Nemrég volt egy tuareg vezér itt a stúdióban. Antoinette meg a nyáron fog Afrikába látogatni, a CNN is követni fogja. Különben ő is része annak a pernek, melyben a Lloydot meg egyéb nagy vállalatokat perelnek, amiért azok hasznot húztak a rabszolgakereskedelemből. Antoinette az egyik helyi hírességünk. Ma egy helyi nő a vendége, aki mindjárt meg fogja tudni, „élőben”, hogy Kamerunból származik. Antoinette felbontja a csomagot (persze ezt ő már felbontotta, s Larry már bekészítette a kameruni képeket). A nő elkezd sírni. Antoinette is könnyezik, meg Larry is. Néhányan betelefonálnak, hogy hogyan lehet ezt a DNS-tesztet megcsinálni.

 

Április 7., szerda

 

NY

Ma olvastam a Village Voice-ban, hogy már a második Kanadába menekült amerikai katona kérte hivatalosan a menedékjogot. Remélem, sokan vannak azok, akikről nem tudunk. Kanadának kb. öt hónap múlva válaszolnia kell, és mivel ezek a katonák szolgálatból léptek meg (nem csak behívottak voltak), amerikai szempontból dezertőröknek számítanak. A Kanadába való menekülésnek hagyománya van (ld. Vietnam). Már több barátomnak megfordult a fejében, hogy Kanadába kellene költözni a katonai diktatúra elől.

 

NO

Reggel bejön Antoinette, s elmeséli, hogy a műsor esti ismétlése után felhívta egy nő, aki öngyilkosságot fontolgatott, de az adás miatt meggondolta magát. Ez egészen megindít: mennyi szenvedés van ebben a kurva országban is stb.

Mexikói vacsora Leslie-vel. Nagyon kellemes, arról beszélünk kedvesen, szeretettel, hogy milyen állat vagyok. Jókedvünk van. Aztán Leslie különböző férfiügyeit tárgyaljuk.

Hazafele Brahmsot hallgatok. Andante i poco még lassabban. Minden más kocsiból bömböl a „rap”. A rap elborítja a kocsikat, az utat, a nyúorlinszi utcákat, engem.

 

Április 8., csütörtök

 

NY

Törékeny csütörtök.

 

NO

Munka után kiszaladok a parkba. Böhöm nagy bűzlő kocsikból szállnak ki a jóindulatú, ártatlan amerikaiak. Szemem láttára pusztul a Föld. Tisztán látható, ezekben a kis utcákban, a park és a házam között, hogy milyen kicsi és fejletlen az emberi agy.

 

Április 9., péntek

 

NY

Nagypéntek, jó péntek, nagyon jó péntek. A türelmem végét járom. Futok. De jó futó vagyok. Lovas sztori: a vonat szélessége a ló farának a szélességén múlott (lovak vontatták a vagonokat). Az űrhajó építőelemei a vonat szélességén, mert vonaton szállították azokat. A ló fara az abszolút mértékegysége mindennek, ami mozog. S ha jól mozgok, nem fognak utolérni.

 

NO

Szabadnap. Kipróbálok egy újonnan megnyílt kávéházat. Huszonhárom fok van, kint ülök a teraszon, a tölgyek gyönyörűek. Az újság azt írja, hogy az első negyedévben a gyilkosságok száma húsz százalékkal kevesebb tavalyhoz képest. Januártól áprilisig csupán 58 emberölés történt. Félmillió dollárnyi drogot és 600 fegyvert koboztak el. A legdivatosabb a rohampuska. Hetente 140 kábszerrel kapcsolatos és 400 más bűnözéssel kapcsolatos letartóztatás történik. Ezek a jó hírek.

Este egy bárban várok egy internetes nőre, aki nem jelenik meg. Beszélgetek egy detroiti nővel, NO-ba jött berúgni. Veri az unokaöccseit. A gyerekeit már nem veri, mert nagyok. Tizenöt percet gondolkozik, hogy mit tudna Kanada nyújtani, amit Amerika nem. Nyomatékosan kijelenti, hogy a hidegen kívül semmit.

 

Április 10., szombat

 

NY

Barokk zene és vécéeldugulás. Vágyakozás a kertbe. Ha a kert a házban lenne. Ha a ház a kertben lenne. Mark az én botanikus kertem, de főleg esőerdőm. Van egy ózontermelő gépem, de túl kicsi. Termelem ide, úgy látszik, a mondatokat, de túl rövidek. Pedig megírhatnám előre ezt a napot, hisz még csak déli tizenkettő van. Tengerparti sétalovaglás a magányos ciprussal.

 

NO

Ma kiderült, hogy költő vagyok. Egyszer beneveztem az interneten egy sorshúzásra néminemű turistaútra. Be kellett küldeni egy verset, amit három perc alatt meg is írtam. Ma kaptam egy levelet, hogy publikálni fogják szép keménykötésben, és megvehetem a könyvet potom ötven dolcsiért. Fantasztikus ez az ország.

De. kávéház. Du. borkostoló egy borosüzletben. Jó kis régi ház, mintha pince lenne. (Persze pince nincs NO-ban, tíz centivel a föld felszíne alatt már víz van. A házakat téglalábakra építik, be lehet mászni alájuk. A halottakat is a föld fölé „temetik”.) Hátul szép kert. Jó páran összegyűlünk, és a kóstolás után elkezdjük vásárolni a 25 dolcsis borokat helyi fogyasztásra. Megint politika (is).  Bush és a választások mindig szóba kerülnek.

Elmegyek Leslie-ért félrészegen. Nyertem egy pár jegyet a helyi dzsesszrádióban. Jane Monheim és bandája NY-ból. Fehér nő, gyönyörű hang, klasszikus dzsessz. Leslie-nél alszom – külön szobában. Éjjel óriási jégvihar, a komputer mellett ömlik a víz a plafonról.

 

Április 11., vasárnap

 

NY

A természet lágy ölén. Vadpulyka, sok őzzel. Fakopáncs, aminek mi a másik magyar neve? És mókusok, békák. Kanadai ruca. És, sajnos, engem is külön jó érzéssel tölt el az emberek hiánya. Kellemesen érzékelhető az emberek hiányának a jelenléte.

 

NO

Húsvéti brunch (reggebéd?). NO-ban olyan sok a jó vendéglő, hogy az emberek ünnepekkor nem akarnak otthon főzőcskézni. Jól bepezsgőzünk. Mellettünk egy idős pár: mindketten kólát isznak, a nő alszik, míg a férfinak be nem áll a szája. Mindenki boldog.

 

Április 14., szerda

 

NY

Libanoni kaját ettünk: olyan egytálételszerű, de annál folyékonyabb fő fogást, amit kanállal kell enni. Shejk Mahshid a neve: joghurtszósz, darált bárányhús és sült vinettaszeletek, menta, mogyoró gyönyörkeltő kombinációja.

Ma lejárt az esős idő. Visszavonhatatlanul kitisztult, és olyan finom fényeket hozott magával hogy az emberek megkergültek (még a szokásosnál is jobban). Csak fútta a szél a román zászlót, ami alatt naponta elsétálok útközben a munkahelyemre, miután kibukkanok a Chrysler épület alól. A 43-as utcát, ami az ENSZ-hez vezet, teleaggatták zászlókkal.

 

NO

Munka és adócsalás.

 

Április 16., péntek

 

NY

Frankie és Ági loftjában kiállításmegnyitó volt. Szerettem Duke fehér-fekete-szürke mozaikokból kirakott kalózjeleneteit. Megbeszéltük, hogy Red Hookban a ködkürt hangja fenséges (ő is Red Hookban lakik, mint minden rendes kalóz), és hogy Hakim Bey amerikai, amit nem tudott, és láttam rajta, hogy nagy meglepetéssel és örömmel veszi tudomásul. Hogy Peter Lamborn Wilson az igazi neve, és lefordítottam a Kalóz utópiáját magyarra. Ezen elgondolkozott egy kicsit, aztán mondta, hogy az great. Most éppen (és többek közt) két hajót építenek, Duke és barátai, szemétből. Kb. két hónap múlva meg fognak küzdeni az East Riveren (a zsaruk hogy fogják élvezni). Duke bostoni származású kalózvilágban élő idealista. Saját tetováló üzlete van, és szerinte az életben az a legfontosabb, hogy az ember három percre legyen valamilyen hatalmas víztömegtől.

 

NO

A férfiző Jill Blues ideadott egy levelet a magyar apja hagyatékából, hogy fordítsam le angolra.

Demény Ferencnek

Kelt Kisfülpösön 1934. V. 22-én

Kedves Bátyám Ferencz Kívánóm hogy ezen pár sóraim a leg jób egéségben találjón titeket Nekünk is móst meglehetös jo egéségünk van hála a jó Istennek. Kedves Bátyám Ferenc hógy vagy írjál vagy egy levelet hógyvagytók hány gyermeketek van. Nem számítok haza jönni móst it lehetne veni földet olcsón es Benvalót is házak is vannak eladok gyere haza vagy csináljátók ugy hógy menjek én óda én it el adnék mindent és elmennék írd meg hógy lehetne veni ót valamit vagy kerülne valami szólgálat vagy múnka a részemre. Beszéljétek meg Pistával és ha jónak látjátók én azónal elmegyek elöb csak én asztán Bevíném a családómat is. Ird meg Ferenc míjen szólgálatban vagy menyi a fizetés. Ird meg mijen az ídöjárás it minálunk nagy száraság van ezen a tavaszón még nem volt ójan esö hógy megázik a föld most más ujságót nem írók. Tisztelünk és csokólunk minjájan kedves családodal együt.

Maradók Tiszteletel atávólban öcséd Gergely

a választ várók

ez a cím

Demény Gergely

Filpésúl Míc

Judetul Mures

u.p. Tonca (?)

Romania

 

 

 

Április 17., szombat

 

NY

Szilvia kerámiamunkáit néztük hajnali 2-kor Markkal. Érdekes, mondja Szilvia, hogy a japánok szerint a fekete az élet színe (a fehér a halálé, a vörös a napfényé), a négyzet a káosz jele (a kör a harmóniáé). Legújabb, fekete-fehér-piros munkájába belefoglalta mindezeket az elemeket. Nem szabad a porcelánfigurákat megérinteni, mert ha láthatatlan is, az érintés nyoma kiüt égetés után. Szép munka, játékos, komoly, egyszerű, megfoghatatlan, érzéki. Nem csoda, hogy többet állít ki Japánban, mint itt. 

 

NO

Kedden és szerdán éjjel háromig fenn voltam adóbevallás, pontosabban adócsalás miatt. Az adócsalásba belekényszerítenek: bár a negyven órát ledolgozom a kollégáimmal együtt, és törvény szerint a tévé alkalmazottja kellene legyek (ahol levonnák az adót a fizuból, fizetett szabadság stb.), ennek ellenére mindannyian szabadúszóként dolgozunk. Ezért sokkal több adót kell fizessünk, mert pl. a munkahelyünk nem fizeti a társadalombiztosítást. A csalás ott jön be, hogy mindenfélét ki kell találni, mi mindent fizettem szabadúszóként oly dolgokra, melyekre szükségem volt, hogy a szakmámat gyakoroljam. Pl. ebéd a munkatársaimmal. Ezt aztán le lehet vonni. Az egész túl sok időt vesz igénybe, így is túl sokat kell fizetni, és főleg nem jó a naplóírás szempontjából.

 

Április 18., vasárnap

 

NY

Vörös naplemente-csík. Merre alakul az este? Ezután esténként írni akarok. Szeretem J. G. Ballard furcsa, posztindusztriális érzékenységét. Szeretnék végre magam is kialakítani egy tartósabb érzékenységet, amiben fel tudom oldani ezt a világot, aminek ez a világ csak része, s ami által ez a világ is inkább létezik, mert telítődik érzékenységgel, személyességgel, értelemmel, álommal, hittel.

 

NO

Depresszió, egyenes arányban a tegnapi kaszinói kicsapongással. Két kollégámmal Mississippi államban megnéztünk egy cirkuszi műsort. Minden lég- és egyéb tornász orosz volt meg román, gondolom. Aztán elpalltuk minden pénzünket a huszonegyes asztalnál. Ez az adózás után tragikusan érintett, a depresszió mégis inkább az elfogyasztott alkoholmennyiséggel van közelebbi kapcsolatban.

Faulknert fogok olvasni. Depresszió ellen Faulkner vagy Foucault a legjobb.

 

Április 19., hétfő

 

NY

Minden ebédszünetben egy, az ENSZ melletti téren eszem, cigarettázom, olvasok. Úgy hívják a teret egyébként, hogy Dag Hammarskjold. (Laca, Dag az nem teret jelent véletlenül?) Sajnos tizennyolc napja figyelem, hogy három fiatal tibeti éhségsztrájkol. Az ENSZ-re próbálnak nyomást gyakorolni, hogy segítsenek három buddhista szerzetes megmentésében, előkerítésében és legalábbis hivatalos törvényszéki eljárásban való részesítésében. Mind a hármukat a kínai kormány rabolta el. Közülük az egyik, egy hatéves fiúcska, a Panchen Láma, akit a Dalai Láma azonosított, mielőtt elrabolták volna. A kínai kormány azt állítja, hogy csak meg akarta védeni a lámát a tibetiektől, akik meg akarják ölni. Ezen a végtelen mocsokságon csak röhögni lehet, de amikor látom a három lassan haldokló tibetit, nagyon nem jön, hogy röhögjek. A „corporate” világ (ami egyébként Kína-párti a piac miatt) meg ott ebédel mellettük.

 

NO

Reggel egy hívás a mobilomon Dallasból. Az egyetlen állás, amit az idén megpályáztam. Holnap hívnak a részletekkel. Jó lenne megkapni.

 

Április 20., kedd

 

NY

Eltűntek a tibetiek a Dag Hammarskjold térről. Nem lehet tudni, milyen okból kifolyólag, egyelőre.

Tombol a tavasz Nújorkban. Minden mozog, él, fénylik. A természet beköltözött a városba, és vele együtt az az érzés, az a mozgó kép, hogy egy nagy, lélegző, mozgó egész részei vagyunk. Vettem bazsalikom-, angol kakukkfű-, rozmaring-, oregano-, zsályapalántákat. Ott vidámkodnak az ablakban, amíg meg nem esszük őket.

 

NO

Senki se hív Dallasból. Szokásos keddi vacsora Erinnel, aki teljesen ráállt a Zenre az utóbbi három héten. Sétálunk a nagy tölgyek alatt a parkban, és arról beszélünk, hogyan kell meditálni Zen módra.

 

Április 21., szerda

 

NY

Kicserélték a régi vonatokat (metrókat) újakra. Suhanó, acél Bombardierokra. Az állomásokat már rögzített hang mondja be, of course, gépies pontossággal. Amikor hosszabb szünet van két megálló közt, olyankor mindenféle dögunalmas, de hangos szöveg folyik a hangszórókból, arról, hogy veszélyes nyitva tartani az ajtókat stb., mintha azért lennének, nehogy az ember elmerüljön a saját gondolataiban. (Nú-jorkban semmiben sem divatos elmerülni, sőt valósággal veszélyes.) Régebben a vonatkezelő mondta be az állomások neveit, ha úgy volt kedve. Olyan kezelőt is kifogtam, aki selypített, és tudat alatt az összes r betűs szót kifogta, azokat is, amelyeket el lehetett volna kerülni. Viszont a világ legtermészetesebb módján selypített. Mindig vidámsággal töltött el. A csúcs azért az volt, amikor egy zsúfolt, fáradt vonaton a vezető mély, őszinte sóhaj után megszólalt a hangosbemondóban, hogy, óóóóóóóóóó, istenem, hogy hiányzik egy pina (pussy). Volt röhögés. Mit látsz, Laca?

 

NO

Túl sötét van olvasni. Itt ülök a parkban a Művészeti Múzeum előtt. Szabadtéri klasszikus hangverseny. „Tanulnék” az interjúmra. Három napot kell majd hiányoznom, mert nem volt jegy vasárnapra. Vasárnap egyszerűen nem lehet elrepülni NO-ból. A dzsesszfesztivál első hete fejeződik majd be. Hétfő délben repülök, interjú kedden és szerdán.

 

Április 23., péntek

 

NY

Tegnap találkoztam egy, a kanadai konzulátuson, illetve ENSZ-képviseletben dolgozó párral, és eszembe jutottak a szlovén konzulátuson töltött boldog napjaim (ott dolgoztam egy ideig). Egy kemény, szép szlovén nő vezette a konzulátust. A főkonzul is szót fogadott neki, és okosan tette. Akkoriban még cigizett Mojca, ezért az egyedüli hely, ahol nyugodtan el lehetett szívni egy cigarettát az egész felhőkarcolóban, mi voltunk. Az épület menedzsere is hozzánk járt cigizni titokban. Tomaz Salamun, igen jó szlovén költő volt a kulturális attasé akkoriban. Ők ketten tartották bennem a napfényt.

 

NO

A stúdióban nem kérdezik, hogy miért kell három szabadnap. Hazudnék úgyis. Dallasból megint nem hívnak, mint ígérték volt.

Este Neville Brothers-koncert. Tetovált, félelmetesen kinéző fekete testvérek. Az egyik börtönben is ült. NO funk. A közönség színtiszta fehér. Persze a dolog nem olcsó: 38 dolcsi. (A rádióban nyertem két jegyet.)

 

Április 24., szombat

 

NY

Tegnap este meglátogatott Robi, útközben Toronto felé. Kalacsakra iniciációra megy, a dalai láma Vancouverből érkezik. Robi végigjárta az összes nújorki/vásárhelyi ismerősét, kiknek nagy része nő. Olyan volt, mintha locsolni járt volna.

 

NO

Leslie hív: ételmérgezést kapott, egész éccaka hányt valami kocsiban hagyott szusi miatt. Viszek neki almapürét, levest, gyümölcsleveket. Vacsora Balázsékkal Rochesterből. A két kis kölyök, mint két kis értelmes állat, egyfolytában nyüzsög.

 

 

 

 

Április 25., vasárnap

 

NY

Koreai–magyar esküvő. Frankie és Ági. Yi és Gyarmathy. Szépen végigcsinálták. Frankie a vége felé kezdte elveszíteni a fonalat. Aranyos volt, a koreai szertartás alatt dőlt fel, mint egy kisbaba, és esett le a fejéről a nagy koreai kalap. Merthogy a végére hagyták a rendezők a koreai részt. A nújorki koreai negyedben történt a dolog, egy erre az alkalomra fenntartott teremben, ami ahhoz képest nem is volt túl csicsás. Először egy koreai keresztény pap adta őket össze, a végén volt a koreai szertartás. De azért a közönségsiker a karaoke éneklés volt, amit valamiért imádnak a koreaiak. Marknak Freddy Mercury jutott, Bohemian Rapsody. A ceremónia erdélyi része az volt, amikor ketten táncoltunk a menyasszonnyal. (Ő földig érő fehérben, én földig érő vörösben.) Szép volt, éreztem, hogy a koreaiak nagyon figyelnek, és senki más nem állt fel táncolni, amíg mi be nem fejeztük. Ági a koreai menyegzői ruhában olyan volt, mint egy különleges, sok színben pompázó virág. Csak az idős hölgyek voltak hagyományos ruhában, és ez óriási, lehajtott fejű virágbimbókká változtatta őket. Vagy fényes gömbökké.

Négy órát tartott Ági öltöztetése, és ugyanannyit az ünneplés. A színpad háta mögötti dolgokat mi filmeztük. Az egész Frankie édesanyjánál kezdődött, ahol nagyon finom, otthon készített koreai kaját ettünk. (Az volt a baj, hogy egyikünk sem sietett felkelni az asztal mellől, a földről, ahol a finom kaját ettük.) Aztán Frankie testvére, Harold, aki San Franciscóból repült ide, levágta Frankie kicsi kecskeszakállát. Ez a kezdete a nem hivatalos dokumentumfilmünknek.

 

NO

A hang fontossága a filmekben: készülök a dallasi előadásra.

 

Április 26., hétfő

 

NY

Olvastam a neten, hogy a metrórendszer dolgozói számára minden nap hétfő. Szerintem minden nújorki munkás számára minden nap hétfő. Péntek valahol a középen lenne, bár ahol a kezdet egyben a vég is, ott nehezen van közép. Pénteken simábban működik a metró. Csak a mi B61-es buszunk, amire Brooklyn centrumában váltunk, marad kitartóan délibábjelenség. Helyi viccünk: vigyázz, nehogy elüssön a B61-es.

 

NO

Dallas, Texas. Tíz nagy épület a szállodám körül, azonkívül csak autósztrádák és házak. Földszintes Amerika. Milyen lenne itt élni? Lemegyek körülnézni: némi üzletek és vendéglők az irodaházak alsó szintjein. Minden tíz évvel ezelőtt épült. Azelőtt nem volt itt semmi, csak kovbojok. Lám, egy mozi: és épp egy filmfesztivál megy. (Mégsem olyan rossz ez a hely?) Beülök egy dokumentumfilmre: Word Wars, profi scrabble-ezőkről. Rosszul forgatták, és rosszul van vágva, különben érdekes.

 

Április 27., kedd

 

NY

Perui vendéglő, különleges, finom kajákkal. Seviche-t ettünk: nyers haldarabkák, szilantróval (korianderlevél), hagymával, lime-ban (kis citromfajta) „sütve”. A lime savának olyan hatása van, mint a tűznek: kifehéríti a halhúst. Hidegen főtt kaja. Marknak személyes viszonya van a seviche-csel, ő még el is készítette többször. A magas, vékony, bátran kopaszodó pincér (Nújorkban nem divatos kopaszodni) elmutatja, hogyan izeg-mozog a hal. A hal mozgásából mennyi mindent meg lehet állapítani. Például azt, hogy milyen halat eszünk. Apropó, Nújorkban a nagy, átfogó közös téma a kaja. Igen, Nújorkban túl sok időt töltünk:

a gyomrunkban

az agyunkban

a tömegben

papírok közt

komputer előtt

munkával

fáradtsággal

idegeskedéssel

szomorúsággal

magányérzettel

talajtalansággal

elvesztettségérzéssel

önsanyargatással

bizonytalanságérzéssel

várakozással

gyors kikapcsolódással:

Egyedül, szabadon, szépen.

 

NO–Dallas

Kurva fáradt vagyok. Interjú mindenkivel, tanítás stb. reggel nyolctól este tizenegyig. Este drága, gyenge vacsora a „bizottsággal”. A forró levest az egyik nő ölébe önti a pincér. Ezért ingyen pezsgőt is kapunk a tulajnőtől, aki pár évvel ezelőtt még hűséges férj volt. Aztán hagyott csapot-papot, feleséget-gyereket, és átállt az ellenfélhez nőnek. Hatalmas mellei vannak, és persze magas sarkú cipellőben diktálja az iramot a konyhából.

 

Április 28., szerda

 

NY

A tibetiek előkerültek. Lehet, hogy csak tartottak egy szabadnapot, nem tudom. Huszonhét napja éhségsztrájkolnak az ENSZ előtt, és valahogy nem látom az esélyeiket, hogy elérnének bármit is. Vajon meddig birná egy amerikai az éhségsztrájkot? Ha csak a zsírtartalékon múlna... Viszont a mormonok hetente egyszer böjtölnek. Találkoztam egyszer egy mormonnal (hogy milyen állat az?), aki tizennégyszer olvasta el a Doktor Zsivágót, és részleteket énekelt nekünk annak a megmusicalosított változatából.

 

NO

Hazaértem. A férfiző nőkkel kell mennem nyers halat enni, aztán Jill Blues bevisz a House of Bluesba. A kisteremben Charlie Musselwhite, egy fehér bluesharmonikás a bandájával. Őrülten jó technikájuk van. Füvet szívunk a tömeg kellős közepén, mintha a hatvanas években éldegélnénk. Miután vége, átmegyünk a nagyterembe. Dől össze a ház. George Clinton és még legalább tizenöten a színpadon. A tömeg egy tenger, nincsenek egyének. Aztán egyórás ráadás. Mikor a zenének vége éjjel háromkor, mintha egyetlen hatalmas szájból jönne a hang. Jillnek megsúgják, hogy George már a buszon van, nincs több ráadás.

 

Április 29., csütörtök

 

NY

Kedves anyám, ne aggódj, még szex is van Nújorkban. Még apácaélet közben is. (Ezzel érintettem is Nújork másik nagy témáját, az első lévén a kaja.) És születnek értelmes és szép gyermekek. Van minden színű belőlük. Kedves anyám, most nem tudok minden színből hazaküldeni egy unokát, pedig tudom, hogy te mennyire szeretnéd, és én meg is ígértem-forma neked, hogy ahogy lehet, teljesítem a kívánságodat. De egy harmincnyolc éves nő még vidám húszas éveit járja, férfiakról nem is beszélve. 

 

NO

Négy óra alvás után munka egész nap. Kb. a tizenkettedik órában felhív Borzos, hogy meghalt Gágá. Olyan fáradt vagyok, nem is tudom, ez mit jelent. Lehet, ha nem lennék fáradt, akkor se tudnám. Mit jelent az, hogy Gágá öngyilkos lett? Még dolgozom két órát este tizenegyig.   

 

Május 1., szombat

 

NY

Hat óra vezetés után Montrealban vagyunk egy kocsmában Markkal (aki vancouveri angol kanadai), Bugival (chiar din Târgu Mureº), Claude-dal (quebeci francia), Miljánával (kanadai szerb-horvát-magyar) és Péterrel Hamburgból, aki szintén itt él. Folyékony, nyitott, meleg társaság. Miljána Aleksandar Hemon óvodástársa volt, és tudja, hogy kell papírcsónakot készíteni. Pétert a szerelem hozta ide Hamburgból, utána jött rá, hogy milyen jó hely ez. Claude valami örzőangyalként ott lebeg a társaság felett, végül készít egy lökhajtásost papírból, és nyílegyenesen szíven talál egy, a szomszédos asztalnál ülő fiatal fiút, aki viccesen nem méltányolja a dolgot. Mark a helyi mennyországban gesztikulál a karjaival, Bugi csendben lesi kívánságainkat. Éljen május elseje, a munkások ünnepe, Montrealban. Komolyan és többször is koccintunk.

Nújorkkal mindig egy rejtvény a viszonyom. Vonz és taszít. Sohasem tudom feltétel nélkül elfogadni, túl sok az ideológia körülötte (lásd a szabadság lelőhelye). A montreali emigránsok fenntartás nélkül szeretik a városukat. Nújorkban valamilyen racionális magyarázatot kell adni arra, hogy miért élsz ott. Mert ezt és ezt el akarod érni. Montrealban elég, ha azt mondod, hogy azért vagy ott, mert szeretsz ott lenni. Ezért aztán úgy tűnik, hogy Montrealban az emigránsok sokkal hamarabb elérnek sokkal több mindent. Könnyebben megtalálják a helyüket. Nújorkban az élet küzdelem, Montrealban a küzdelem az élet része. 

    

NO

Ma is esett. (Tegnap olyan vihar volt, hogy a dzsesszfesztivált meg se nyitották. Pedig ott legalább ötvenezer ember fizetett volna, és minden színpad fedett.) A rádióban élőben megy a fesztivál. Egy indián az „Irakban levő fiúknak” ajánlja a zenét, majd az „amazing grace”-t kezdi játszani valami fúvós hangszeren. Tökéletes példája a tökéletesen agymosott indiánnak: annak a fehér embernek drukkol, aki őt is leigázta. (Ráadásul kifelejtette az Irakban állomásozó nőket.)

Éljen Európa!