A családi lapok piacát Erdélyben az import vagy a román nyelvű kiadványok uralják. Legalábbis ez a benyomása támadhat annak, aki a lapok nyilvánosságát pusztán az újságosstandok kínálata alapján próbálja meg számba venni. Ez a módszer természetesen félrevezető: vannak lapok, amelyek olyan, jól körülhatárolt közönséggel rendeleznek, amely az újságosstandok közbeiktatása nélkül is megszólítható. Az egyik legismertebb példa a kolozsvári Napsugár című gyermeklap, amely a legnagyobb példányszámú erdélyi magyar kiadványok közé tartozik, mégis hiába keresnénk a standokon: sokkal közvetlenebb módon jut el olvasóihoz.

Erdélyben nincs is magyar nyelvű családi lap, mióta megszűnt a Családi Tükör (a Dolgozó Nő jogutódja) – mondhatná ki tehát az elhamarkodott véleményt az, aki nem számol az alternatív, a hivatásos lapterjesztő cégeknél voltaképpen sokkal hatékonyabb megoldásokkal. A családi iratgyűjtőket figyelve, az emberek otthonában járva azonban más következtetéseket vonhatunk le: előbb-utóbb felbukkan az a zöld borítós folyóirat, amely címében is tartalmazza a „család” szót. A lap felelős szerkesztője Adorjáni Zoltán, társszerkesztőként Csetri Elekné, Csutak Csabáné, Nagy Aranka, Nagy Irén és Tonk Istvánné jegyzik a kéthavonta Kolozsváron megjelenő Református Családot, amely az Erdélyi Református Egyházkerület Nőszövetségének kiadványa.

A református egyház felfogásában, gyakorlatában központi érték a család, számos nagycsaládos református lelkipásztor teljesít szolgálatot Erdély-szerte. Nem tekinthető esetlegesnek tehát a címválasztás, illetve az a problémakezelés, amely a lapot jellemzi. Az egyházikiadvány-jellegből fakadó szerkezeti elemek mellett számos, családi lapokra általában is jellemző rovat, ötlet jelenik meg a laptestben.

A november–decemberi szám nyilván az egyik leginkább „családi” jellegű ünnep, a karácsony és a karácsonyra való várakozás jegyében szerkesztődött. A főként másodközlésekből (Dsida Jenő, Reményik Sándor, Nagy Gáspár, Rudnyánszky Gyula és mások szövegeiből) összeállított versanyag az adventi és karácsonyi hangulat felkeltését szolgálja. Szintén ehhez az élményhez kapcsolódik a lapszám vezető anyaga, Szakáli Erzsébet Fényképek árnyékában, árnyak fényében című írása, amelyet Adorjáni Zoltán gondolatai vezetnek fel. Az írás különdíjat nyert az Üzenet című lap által meghirdetett riportpályázaton: nem riport született, inkább szubjektív beszámoló, helyzetkép egy család életéből, emlékek időt kitágító keretében. „Életízű erőforrásnak” nevezi felvezetőjében a szerkesztő azt, ami Szakáli Erzsébet írásából, az adventi diótörés és közös fényképnézegetés folyamatában kibomlik: „Nem az adatokkal alátámasztott száraz történelem lapjai tárulnak fel, hanem a hitvalló és templomépítő elődök életének képei s az ő sorukat folytatóké: fiaké és konfirmáló unokáké. Az idill azonban mégsem teljesen harmonikus, s ettől lesz valós: a leány csitítgatja a jelen bajai felett zsörtölődő édesanyját, hogy – ha morgolódva is, de – megegyezzenek abban, amit a nagyapától vettek át: »Türelmesnek kell lenni. És kitartónak.« Folytonosan várakozunk, de tevékenykednünk is kell. Gyakran egészen kis, könnyen szerteguruló dolgok után kell nyúlnunk” – írja Adorjáni Zoltán.

Maga az írás elsősorban élményszerűségével hat, illetve azzal a természetességgel, ahogyan az emlékek előkerülnek, ahogy titokzatos aurájukkal együtt helyet találnak a jelenben: „Eltaszítom magam elől a dióhéjakat, és bemegyek elővenni a bibliát. Ebben a fiókban mindig érdekes dolgokat lehet találni, valóságos kincsesbánya. Ritkán nyúlunk ide be, szinte félek is megbolygatni a szunnyadókat. Anyu gyerekkori fémkeretes szemüvege, nagymama, nagyapó tintaceruzái s még ki tudja mi kedves kis kacat. Egy fiókkal lennebb a dédi bibliája. Állaga nem engedi meg csak az áhítatos lapozást. [...] Kiviszem anyuhoz a bibliát és a fényképes-kazettát. Elkezdünk kutatni a megsárgult fotók között. Számomra már nagyon sok az idegen arc. Jól fésült és a kordivatnak megfelelően öltözött hölgyek és urak néznek vissza a megsárgult fényképekről.”

A lap szerkezetéből nem hiányzik a gyermekeknek szánt rovat: ezúttal A legkisebb karácsonyi angyal című kis történet olvasható a Gyermekeink felcím alatt. A mellékletben egy papírból hajtogatott Mikulás elkészítésének fogásaival ismerkedhetnek meg az olvasók. A családi lapokban oly gyakori tanácsadó rovatok tárgya és stílusa pedig leginkább Nagy Irén Virág holtnak és élőnek című kis írásából köszön vissza – ebben a virág ajándékozásáról és illő elfogadásáról olvashatunk jól hasznosítható információkat és véleményeket.

A lapszámot élménybeszámolók, megemlékezések, illetve a különböző életkorok (ezúttal az öregedés) sajátos problémáit tárgyaló írások teszik teljesebbé. (Református Család, 2003/6. november–december)