Bárányi Ferenc:
Égbe nyúló kockakövek

Immár a második kiadást veheti kézbe az olvasó. A regény cselekménye az 1950-es években Marosvásárhelyen játszódik, s azt a hat évet öleli fel, amely idő alatt a főszerepelő – valójában a szerző –, Beregi Sándor sikeresen felvételizik az orvosi fakultásra, s elvégzi az egyetemet.

A nincstelen szülőktől származó bánsági Beregi számára a dombon elterülő egyetemi épület a szó szoros értelmében a „mindent” jelentette, s a dombra, a fakultásra vezető kockakövek egyenesen az égbe nyúlnak. A jó képességű főszereplőt a forradalmi lendület, a kommunista ideálban és jövőben való feltétlen hit és tenni akarás csakhamar a Ifjúmunkás Szövetség egyetemi szintű aktivistájává lépteti elő. Az „osztályellenséget” nem kímélő Beregi felfogása lassan-lassan megváltozik, miután megismeri az „elvtársak” igazi habitusát, s ugyanakkor szembesül a polgári családból származó diáktársakkal. A szereplők panoptikuma kibővül, s majdnem mindenkinek van valami rejtenivalója: a dzsentricsaládból származónak tűnő, mindig kifogástalan öltözködésű és viselkedésű kollégája, akinek mellesleg az apja egy aktivista megpofozása miatt börtönben ül, valójában éjszakai rakodómunkából tartja el magát és édesanyját; az apparatcsik tanársegéd korlátolt karrierista; a professzor megfélemlített nímand; a szép gyógyszerészhallgató szerető elvált kurva, mi több, a kor szelleme szerint osztályellenség, egykori kakastollas csendőr leánya. A realitás, az elképzelt „szép új világ” megvalósításának lehetetlensége, a szlogenek üressége lassan eltaszítják Beregit a kommunizmustól. Az epilógusban, a 25 éves találkozókor megtudjuk, kiből mi lett, s ki mire jutott. A teljes metszetű korrajz, a sztálini korszak – az új nemzedék számára ismeretlen – paranoiájának légköre és a cselekmény gyors, pergő ritmusa érdekessé és olvasmányossá teszi a művet. (Kriterion Könyvkiadó, Kv., 2002.) – Sz. G.