Október 2003
Pártok Európában

Székely Sebestyén György

Lövith. A madarak nyelvén

I. A fészekben. Mexikóban midenütt nagy számban bukkannak fel a madarak: a nagyvárosi életben és a természetben éppúgy, mint a mondavilágban. Lövith Egon Marc evvel magyarázza a madár oly gyakori megjelenítését művészetében, mert Mexikóban töltött gyermekkorának élményvilágát idézik fel.

Eseményekhez, égtájakhoz, elemekhez és érzelmekhez madárfajok kötődnek. A madarak minden mitológiában felbukkannak és számunkra Ikárosz álmának beteljesedését is jelentik: örök szárnyalási vágyunk hordozói ők. A művészt vonzza a madarak sokszínűsége, formákban való dúslakodásuk, takarékos felépítésük, mozdulataik gazdagsága: röptük és gubbasztásuk; maggyűjtésük és tipegésük; harcaik és szerelmes összebújásuk; nyugalmuk, tisztálkodásuk; rikácsolásuk, zenéjük. Nevezhetnénk mindezt a madarak nyelvének, amit Lövith úgy hallgat, mint a madarak Szent Ferenc prédikációját.

A modern művészetben a madár több emblémateremtő és archetípuskereső kisér-lethez kapcsolódik: gondoljunk csak Brân-cuşi és Picasso munkáira.

 

II Repülés. Úgy érzem, könnyű lenne hosszasan írni a madarakról, a témáról, anélkül, hogy az alkotásokról szót ejtenénk.

A művész munkáiban – legyenek azok szobrok, festmények vagy grafikák – forma és tartalom szorosan és szervesen összefügg. Lövith esetében nem a madár – ismert vagy neki tulajdonított – jelentéstartalmai azok, amelyek gondolat és formák gerjesztői, hanem a madár formájának, mozgásának és életmódjának vizuális értéke szül a művészben eszmei és érzelmi társításokat. A viszony tehát fordított és ennek hangsúlyozása lényeges, mert rávilágít arra, hogy a művész kizárólag csak a művészet látványteremtő eszközeivel dolgozik: nem témákhoz rendel formákat, hanem a létrehozott formák magukban hordozzák a jelentést.

Így választott témánk, a madár, amelynek nagyszámú és változatos ábrázólásával találkozunk Lövith életművében, enyhén háttérbe szorul, de alkalmat ad számunkra, hogy Lövith művészetének különböző területeire betekintsünk, formateremtésését és szellemiségét szemléljük.

A bronzszobrok.1 A ciklus keretén belül Lövith több mind harmincszor fogalmazza meg bronzban madáreszméjét, eszméit.

A választott anyag sok kifejezési eszközt tesz lehetővé: csiszolt felülete az anyagtalanságot sugallja; marással, patinázással, ráspolyozással meleg, a fényt megragadó felületei érzékszerveinkre hatnak és életszerűvé teszik a szobrot. A bronznak a kettősségét, kontrasztok létrehozását használja ki a művész. Formaépítése az ellentétekre alapszik, a felületek közötti feszültségekre, de átjárhatóságukra is. A tömzsi, gazdaságos felépítésű tömegekhez gazdag felületek társulnak, amelyeknek érvényesülésében a fénynek és színnek (patina) elsődleges szerep jut. Lövith tehát a fénnyel dolgozik, a különbözőképen megmunkált felületek árnyékos és fényes, illetve negatív és pozítiv formákat hoznak létre. A forma és a felület hatásának szerves összekapcsolódása energiát önt a szobrokba és ebből ered monumentalitásuk.

A Madarak nem feltétel nélkül olvadnak össze környezetükkel, első látásra feszültségbe kerülnek vele, amit a zárt, sűrített forma, a legömbölyítettség (préseltség!) vagy helyenként éppen a darabosság sugall. A környezet elfogadása hosszabb folyamatot igényel, amelyet komoly, próbaszerű játékok előznek meg: a szobrot körbejárva2 a fény megnyitja a rejtőzködő formákat. Játéknak nevezem ezt, mert  különböző irányból eredő fényre, látószögre a fomák más módon nyílnak meg, gazdagságukat feltárva. A szobrász a környezettel való feszültséget feloldani kivánja, de madarait óvatosan bocsátja az érdeklődő tekintete elé. Nem a szabad, gondtalan és könnyed szárnyalás madarait mutatja meg nekünk, hanem a nehézségekkel szembenéző és azokon túl is szárnyalni és játszani tudó madarakat.

 

A pasztellek és a grafika (Bagatelles); a festmények.

Játékról és játékosságról már esett szó. A játék felől közeledve a művész grafikai és festészeti munkáihoz, több kapu megnyílhat a néző számára. Lövith madarak iránti érdeklődését meghatározhatja azoknak játékos voltuk, választékos színviláguk, az apró  madarak expresszív fecsegése, amiben mind emberi jellemzőket ismerhetünk fel. Amikor a madarakat festi vagy rajzolja, akkor benne van az emberekre való gondolás. Az egész játékos formát ölt, mert bábszínház jellegű, ahol az emberek érzelmeinek, hibáinak, netán erényeinek madarak a megfelelői. Lásd például a filccel, gyors rajzzal megragadott Kakast, amely kétségtelenül társul a hölgyek előtt lovagi mezben tetszelgő férfi, kicsit nevetséges, alakjával. A fákon gubbasztó madarakról csóró, árva gyermekek juthatnak eszünkbe, akiknek egyetlen kapaszkodójuk az életben a művész által alájuk húzott vonal-ág. Lövith nem moralizáló és nem kíván lélektani mélységeket feltárni, de gondoskodó és akár elnéző megértéssel foglalkozik alakjaival.

Nézzük meg közelebbről a munkákat. A pasztellek színei kényelmetlenek is lehetnek, kihívóak és egzotikusak: neonzöldek és citromsárgák, vad narancssárgák és feketék kombinációja. A pasztellre mint átmeneti műfajra mutat rá Lövith, amikor a két véglet, a rajz, illetve a festészet felől közelíti meg és ennek megfelelően a szín vagy vonalba sűrűsödve hozza létre a vizuális jelet, vagy pedig színes foltokból és árnyalatokból teremti meg a látványt.

A Bagatelles sorozat a Mester jegyzeteit öleli fel és számtalan rajzból áll. Különböző igényű munkákkal talákozhatunk. Egy részük festmények vázlatait képezi, mások szobrászrajznak illenek be, és vannak olyan rajzok vagy kis festmények, amelyek arra vannak ítélve, hogy azok is maradjanak, mert úgy jók. Nagy részük akvarellfoltoknak a tussal való „pontosításából” jön létre. Ezek esetében a gondolatindító tehát egy folt, egy paca, ami ködös elképzelését hordozza egy létrehozható alaknak. A létrehozás a kiegészítésből, a pontosításból áll, a megérzett formának az érzékeltetéséből. Rókák, lovak, malacok, kecskék mellett madarakat is meglát és kiemel a Mester az alaktalan foltokból. Más bagatellek filctollal rajzoltak; esetükben a művész nem kapaszkodhat semmilyen adott formába, csakis a képzeletébe. Sajátos és a festményekben is megtalálható megoldást láthatunk a Flamingók rajzon. A művész megrajzolja a kecses, de ügyetlen flamingókat, amelyekhez a médiumot vonalakból teremti meg. A vonalak ezen a képen a vizet képezik,, melyben a madarak tipegnek és a rajz egy kotta látványát nyújtja, ezért nem tévedünk, ha a flamingók táncáról beszélünk. Festészetében a vonal a nyers festékrétegbe van belekarcolva és szabálytalanabb, festőibb is, mivel a festék változatosan rücskösödik a kis árkok szélein. Ebből adódóan a festményekben a fény-árnyék hatás megteremtésében a harmadik dimenzió is közrejátszik. A Mester festményei nem szobrászati jellegűek, de valószínűnek tartom, hogy a szobrász anyag- és tömegszeretete az, ami készteti arra, hogy a festészetben a tapintásra is hasson, akkor, amikor csorgatott festékfelületein az olajfesték „kivirágzik”. Egymásra torlódott festékfoltokból jön létre a fák őszi lombja.

A festményeken a figuratív és nonfiguratív elemek korlátok nélkül ötvöződnek és a megjelenítésnek legalább két rétegét foglalják magukba: a tematikus, leolvasható látványt, ami az értelmi és érzelmi társításokat válthatja ki, valamint az elsődleges, anyagi látványt. Ez utóbbi rétegben minden azonosítható elem levetkőzi jelentését és konkrét művészeti felületté alakul.

Ez a művészet intim szférája, ahol saját eszközeiről tesz vallomást, ahol a „létrehívás” mozzanatáról árulkodik. Közelről megtekintve, majd távolodva rádöbbenünk, hogyan jön létre a látvány rücskös és csorgatott festéknyomokból: legyen az madár vagy madár röptéből megtekintett táj. Ez az eltávolodás, a felszállás pillanata, az, amikor tudatosul, hogy a kézzel fogható anyagból és körülhatárolható eljárásokkal jön létre egy olyan létező, aminek már csak kevés vagy megváltozott kapcsolata van az anyaggal és magasabb szférákba emelkedik.

JEGYZETEK

1. Lövith Egon Marc bronszobrairól lásd az Egon Marc Lövith kötetben (szerk. Alexandra Rus, Kolozsvár-New York, 2003), Németh Lajos, Alexandra Rus és a szerző tanulmányát.

2. Írom, hogy körbejárva, noha a szobrok ököl-nagyságúak, de a körüljárhatóságot követelik.