Június 2003
Vendégmunkás

Molnár Jenő

Emlékeim Hantos Gyuláról

Száz éve annak, hogy Hantos Gyula, egykori jeles professzorom, 1903-ban megszületett. Ez az alkalom arra késztet, hogy emlékezzem ifjúkoromnak azokra az éveire, amikor életpályám alapjait megvetettem azoknak a kiválóságoknak a segítségével, akik a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem földrajz szakán tanítottak. Ezek között volt Hantos Gyula, az emberföldrajz nyilvános rendkívüli, majd rendes tanára.

Hantos Gyula Kolozsváron született. Már mint a Református Kollégium tanulója a Reménység diáklapot szerkesztette. A közgazdasági egyetemet Budapesten végezte, és államtudományi doktorátust is ott szerzett 1931-ben.

Teleki Pál, a gazdasági földrajz kiváló professzora, a későbbi miniszterelnök felfigyelt tehetséges és törekvő hallgatójára, és Hantost tanársegédjének választotta. 1938-ban Komáromba is magával vitte mint szakértőt a magyar–csehszlovák kormányközi tárgyalásra, amelynek tárgya a határmódosítás volt Magyarország javára.

E sorok írója Hantos Gyulát elsőéves földrajz szakos hallgatóként ismerte meg 1940 őszén. Hantos ekkor már visszatért szeretett szülővárosába, és mint az egyetem tanára 1940 és 1943 között, hét féléven át leckekönyvemben a következő tárgyak látogatását szignálta: bevezetés az emberföldrajzba, különös tekintettel a gazdasági földrajzra; idegen világrészek; Európa és Magyarország földrajza, valamint politikai földrajz. Órái világosak, jól dokumentáltak voltak, vizsgáztatását az igényesség jellemezte.

Professzorom a földrajzi determinizmussal szemben a P. Vidal de la Blache-féle posszibilista álláspontot fogadta el (a természet csak kínál, az ember dönt!). Különben ő általában a francia földrajzi iskola ismerője és híve volt.

Hantos Gyula tudományfejlesztő tevékenysége korai elhalálozása (1945) miatt csupán néhány tanulmányban valósulhatott meg. 1936-ban tette közzé Budapesten egyik legérdekesebb írását Magyar tájak, magyar kiválóságok címmel. Az e dolgozathoz mellékelt négyszázezres léptékű kartodiagramból kitűnik, hogy a Kárpát-medence területén a magyar kultúra centrumait illetően Budapest után Pozsony és Kolozsvár következik. Városunk szülöttei között tizenhárom kiválóságot említ a szerző.

Más munkái: Vázlatok Pécs földrajzához (Bp., 1940) és Kétvízközi majorok (Kolozsvár, 1943). A Kétvízköz – mint ismeretes – Kolozsvár központi részének északkeleti folytatásában, a Szamos és a Malomárok között foglal helyet. A szerzőt gyermekkori emlékek fűzték ehhez a sajátos városrészhez, és így e szubjektív indítéknak is szerepe volt a jellemzésében. Ehhez a tanulmányhoz egy igen értékes színes ábra is tartozik: Kolozsvár 1845. évi foglalkozási térképe. Így lehetővé válik az összehasonlítás a város funkcionális szerkezetének későbbi állapotaival.

Gyakorlati jellegű írásai (pl. A nagybirtokok térképe és a közigazgatási-területi felosztás reformja) már a később kibontakozó, alkalmazott földrajz előjelei. E munkák, ha szerzőjük életében nem is nyertek gyakorlati felhasználást, tanítványai számára gondolatébresztőek, hasznosak voltak.

E sorok írója, az egykori tanítvány, már közölt méltató írásokat Prinz Gyula, Tulogdi János és Balogh Ernő professzorokról, most Hantos Gyuláról írva ismét elismeréssel és nosztalgiával emlékezik egykori tanítóira és életének ifjúkorára, amely ma már „messze, mint az ég”.