Simonfy József kolomp; meg ne tedd
az ég
korhadt
hidlásdeszkájáról
rám szakad az isten
elhagyom ezt a világot
hátamra csatolom
mint egy hátizsákot
a föld kapuját
hét lakattal zárom
magam után
hátam mögött
irtózatos múltam
indulok világgá
ahogy az elkóborolt állat
csak én hallom
a nyakamba akasztott
kulcs bús kolompját
meg ne tedd
kudarcok hasogatnak
egymásnak csattan
düh és méreg
feszülök
nem harcos
kezében íjként
nem életunt
kezében hegedű
hangolatlan húrjaként
hanem mint szivacs
mely egyre csak dagad
nem tud üvegként
se száraz hordóként
repedni szét –
istenem
kihalás fenyeget
éveim törmelékéből
ha tudnál is gyúrni
hozzám hasonlót
meg ne tedd