Január 2003
Európai integráció Magyarok - Románok

Gidó Attila

Shoah Romániában

Carol Iancu: Shoah în România. Evreii în timpul regimului Antonescu (1940-1944)
Az érdeklődő nem csak forrásközlést vesz a kezébe, és nem is jut általa soha ki nem mondott, gondosan elrejtett titkok birtokába. Pedig sok minden erre engedne következtetni: a bevezetés, majd a felvezetés (a dokumentumoké) elítéli a Hazudósokat ‘’kik kisebbítették vagy egyenesen eltagadták a Bűnösök vétkeit ion antonescu marsallból Ion Antonescu marsallt faragva ‘’és a Kirekesztőket (a kifejezést Karsai Lászlótól kölcsönöztem), akik folytatva az Ókirályság intézményesített antiszemita hagyományait, mindent megtettek annak érdekében, hogy az 1923’’as alkotmányban elismert egyenjogúság puszta formalitás maradjon. Romániában egész irodalma fejlődött ki a zsidóüldözések tagadásának, 1989 után pedig megindult a harc Antonescu rehabilitálásáért. Egyesületek alakultak ilyen céllal (Funda?ia Ion Antonescu, Liga Mareşalului Antonescu), emlékműveket lepleztek le, utcákat neveztek el róla, és megindult a sajtóban a kampány (a România Mare és az Europa járt az élen).
Mégsem hoz igazán újat ez a kötet. Néhányat leszámítva ugyanis a legtöbb dokumentum a román zsidóellenes rendelkezéseket, a sajtóban megjelenő zsidóellenes vagy zsidóságot érintő írások tartalmát közvetíti a francia külügyminisztérium felé. Az ún. helyzetjelentések is általában a sajtóban megjelenteken alapulnak, habár akadnak közöttük olyanok is, amelyek szemtanúk beszámolói alapján íródtak. Ami viszont pontosan nyomon követhető a dokumentumokban, az az, hogy a francia kormány milyen mértékben igyekezett tájékozódni a romániai helyzetről, miket reagált le, milyen eseményekre volt érzékeny.
Carol Iancu történész, a könyv 2000’’es francia kiadásához 1998’’ban írta az előszót, a román kiadáshoz pedig egy évvel később. Úgy fogalmazott, hogy a könyv megjelenése azért időszerű, mert a romániai holokauszt tagadóit cáfolja. Olyan, eddig kiadatlan dokumentumokat közöl a francia külügyminisztérium levéltárából, amelyek az Antonescu’’rezsim antiszemita politikájára, illetve a pogromokra világítanak rá. Felvezető tanulmányában Nagy’’Románia megszületésétől Antonescu bukásáig követi végig a román antiszemitizmus útját és a zsidóellenes törvénykezést. A tanulmány második része tulajdonképpen a kötetben publikált dokumentumok alapján próbálja rekonstruálni a romániai zsidóság történetét az Antonescu diktatúra alatt.
A francia külügyminisztérium levéltárának romániai zsidó vonatkozású anyagai különböző iratcsomókban lelhetők fel: belpolitikai iratok, katonai, vallási és demográfiai kérdések, jogi és nemzetiségi ügyek, gazdasági ügyek, a romániai általános helyzet, a franciák Romániában, illetve a románok Franciaországban stb. A szerző a publikálandó anyag kiválasztásakor három szempontot érvényesített: az antiszemita törvénykezés, a zsidó tulajdonok kisajátítása és a románosítás következményei, illetve a zsidó lakosságot érintő erőszakos cselekedetek, pogromok, deportálások, mészárlások.
Az Antonescu’’diktatúra alatt bevezetett zsidóellenes rendelkezések a romániai zsidóság történetében nem számítottak újdonságnak. Egy évvel az után, hogy 1923’’ban megszavazták Románia új alkotmányát, amelynek 133’’as cikkelye román állampolgárnak ismeri el az összes romániai zsidót, a Mârzescu’’féle törvény értelmében mintegy százezer zsidó minősült idegennek, és esett el állampolgárságától. Rendeletek, törvények által próbálták korlátozni a zsidóknak a  gazdaságban és a közéletben betöltött szerepét. Fokozatosan kizárták őket az oktatásból, a szabadfoglalkozású pályákról (pl. zsidó ügyvédek csak zsidók közötti perekben gyakorolhatták hivatásukat) és a hadseregből is. Mindemellett napirenden voltak a pogromok, amelyek pontosan az Antonescu’’diktatúra évei alatt érték el csúcspontjukat. Egy 1940. november 29’’i jelentés (25. dok.) még csak a várható pogromokról szól a Vasgárda által rendezett Codreanu’’megemlékezés kapcsán: ‘‘Az utcák tele gyászszalagos zöld lobogókkal. Szombaton az ország élete megáll, a közigazgatás, a közhivatalok és magánintézmények, egyetemek és iskolák, előadótermek be lesznek zárva. Tegnaptól országos gyászt rendeltek el. Az összes legionáriust Bukarestbe hívták, mivel ezek a grandiózus szertartások tulajdonképpen ürügyül szolgálnak ahhoz a tömegmegmozduláshoz, amely méreteiben felül fogja múlni a iaşi’’it. A lakosság fél, és a legnagyobb túlkapásokra, erőszakoskodásra számít a legionárius tömeg részéről. Azt is mondják, hogy nagyméretű pogrom készül [...].’’
Jacques Truelle francia nagykövet 1941. augusztus 6’’án kelt levele (64. dok.) már konkrét eseményekről (a június 29–30’’i iaşi’’i pogrom) számol be: ‘‘Sok zsidót letartóztattak és kivégeztek. Biztos források szerint legalább hatezer zsidót öltek meg. Egyes esetekben a legnagyobb kegyetlenséggel bántak velük. [...] Az orvosi kar dékánja, aki egyébként kórházigazgató, több alkalommal is tanúja volt az atrocitásoknak, de hiába tiltakozott ellenük, eredményt nem ért el. Kétezer zsidót szállítottak el vonattal néhány kilométerre Iaşi’’tól, majd hagyták, hogy ott étlen és szomjan haljanak [...].’’ A iaşi’’i pogromban zsidók ezreit mészárolták le a város utcáin és a rendőrprefektúra udvarán. A pogromnak megközelítőleg tizenkétezer zsidó esett áldozatául.
A transznyisztriai deportálások ugyancsak kényes kérdést jelentenek mind a mai napig a román történetírás számára, és most sem lehet tudni az áldozatok pontos számát. Mihai Antonescu 1941. július 8’’án jelentette be a minisztertanácsi ülésen a romániai zsidók deportálásának szándékát. A kezdetben kijelölt terület Besszarábia, Bukovina és Transznyisztria volt. Július végére az említett területek vidéki zsidóságának nagy részét szó szerint kivégezték. A megmaradt besszarábiai és bukovinai zsidókat szeptemberben deportálták Transznyisztriába (megközelítőleg 180 000 főt), ahonnan kb. 87 000’’en tértek vissza.
A romániai holokauszt mérlege a következő: a 607 790 zsidó közül (Észak’’Erdélyt leszámítva) 264 000 (43%) esett áldozatául a mészárlásoknak vagy a deportálásoknak.