Lászlóffy Aladár

Orbán Ottó halálára

Hallod-e, te sötét árnyék - kiáltanék az idő most éppen őt elragadó örvénylő függönyei után, az ő parafrázisát használván varázsigének. A költő, aki a halál árnyékában élt mindenestől, egész sorsával és teljes sorsával, és végig az élet teljességének, bölcsességének bajnoka volt, egy igazán költészetellenes korban. A legnagyobbak és legbefejezettebbek egyike volt, akinek kérdései is kinyilatkoztatások voltak, azon az alapon, hogy az egésznek ugyan lehetnek szelíd órái, maga a lét alapjában veszedelmes. Tisztánlátásunk mégis vidámkodik egy ilyen rettenetes közegben, mint a történelem, s egyáltalán nem a maga kedvéért lepi meg a költő az embert a telitalálatok örömével, hanem hogy felvértezze. Szép, bátorító keringés ez az idő örökké valami vészjósló esti huzatban kavargó függönyeivel. A legszerencsésebbek is ebben élnek, ennél jobbat a legszerencsésebbek sem érdemelnek mintha! Legszerencsésebbek pedig azok, akiknek ilyen mű felépítése, megteremtése, összeszenvedése adatik. Ezt nemcsak a sötét árnyék, hanem a világos élet is tudja, ismeri, tartja, őrzi.
L. A.

Lászlóffy Aladár

Ars poetica
Orbán Ottónak
A világ itt tart, s rokokó még.
A magasságok és a semmi...
Ha kissé északabbra élnék,
érdemes volna délre menni,

ha jelentősen délibb volna,
húzódnék Skandi-Kanadákba.
De Torda, Torontál és Tolna -
itt helyben jár a világ lába,

itt helyben festi álmainkat
éjente ama égi kézzel,
ki fel nem ébreszt, meg nem ingat:
kezdhető bármi ez egésszel,

a mélységgel, mely végül sírnyi,
az alvilágba nem lejárat...
Itt helyben szokás Istent írni,
ha megbízóink megtalálnak.

(2001)