Az egyház küldetését - bármennyire világ feletti jellegű is a célja - a történelem folyamán intézményes keretek között próbálta megvalósítani. Évszázadokon át kiépítette intézményeit, s ezáltal elsődleges feladatainak teljesítése mellett kulturális szerepet is betöltött.
Erdélyben a magyar és német egyházak eredményes lelki működése el sem képzelhető intézményeik nélkül, amelyek a történelmi idők változásainak jeleit is magukon hordozzák. Az ezeréves múltra visszatekintő erdélyi római katolikus egyházmegye intézmény-rendszerének létrejöttében nagy szerepet játszottak azok a körülmények és sajátos viszonyok, amelyek az egyház belső életét is befolyásolták. Az intézmények, a megvalósítandó feladatoknak megfelelően, hol gyarapodtak, hol fogytak vagy átalakultak. Értékük és érdemük elvitathatatlan, még a kÍvülállók szemében is. Az Isten népének mindvégig erős támaszt jelentettek. A nagy erdélyi rendszerváltozások elsősorban az egyházi intézményeket érintették. Ez a megállapítás igaz az 1550-60-as évek reformációs időszakára, az 1690-es évek változásaira, de még inkább a 20. század kezdetének nagy metamorfózisára. Ez az utóbbi nagy változás Erdély magyar lakosságát, ha nem is annyira váratlanul, de felkészületlenül találta. A szinte kétmilliónyi kisebbségbe került ember képviseletét - megfelelő erdélyi világi intézmények és kompetens személyiségek híján - az egyházak vezetői vállalták fel. Akaratlanul is megnőtt a püspökök szerepe az egyházi intézményekével együtt. Azok az egyházi intézmények, amelyek még egy-két évtizeddel azelőtt a támadás célpontjai voltak, most - röviden szólva - felértékelődtek.1 Erdélyben a római katolikus egyház legtöbb kulturális szerepet betöltő intézményének koordinátora és működtetője a Státus, az egyházmegye sajátos történelmi fejlődés eredményeként létrejött önkormányzata volt. Az erdélyi római katolikus Státus alapelvének tekinthető, hogy az egyházmegye felelős munkájában a laikusok is részt vegyenek. Szervezete két részből áll: az erdélyi katolikusok egyetemét képviselő Státus-gyűlésből és az önkormányzatot adminisztráló igazgatótanácsból. Mindkét szervezetnek törvényes feje a gyulafehérvári püspök. A vagyoni ügyek intézésén kívül az iskolai és az alapítványi vagyon kezelése, a tanító- és nevelőintézetek, valamint a tanítás és nevelés ügyei feletti intézkedés és az egyháznak kifelé való képviselete teszik ki a Státus munkáit. 1919-ben - akadályoztatás miatt - már nem tarthatta meg az évi közgyűlését. Az 1920-ban megtartott státusgyűlésen a leköszönő előadó, Fejér Gerő kanonok próféciának tekinthető szavai: "Nehéz napok, viharos idők közeledését látom"2 - a bekövetkező évtizedek nehéz küzdelmét jelezték. Mailáth G. Károly püspök ezen a gyűlésen mondott megnyitóbeszédét is inkább imának minősíthetjük. Közös fájdalmukat imádság formájában mondta el. Kitartásra és összefogásra biztatott minden jelenlevőt.[i] Ha csak szándék maradt is, az utókor akkor sem felejtheti, hogy az Erdélyi Róm. Kat. Autonómia szerve, a Státus "az erdélyi magyar egyetem alakításában, a kánonjoghoz alkalmazkodva, a többi erdélyi autonóm keresztény egyházakkal vállvetve kíván együttműködni," s utasítják a Státus igazgatótanácsát "egy egyetemi állandó bizottság" megszervezésére.3 Milyen intézményei voltak az erdélyi római katolikus egyháznak a trianoni döntéskor? A püspökség, a székeskáptalan, a papnevelde intézménye, a főesperességek, a plébániák, a férfi és női szerzetesrendek stb. sajátos egyházi jellegű intézményei mellett léteztek: papi, kántori, tanítói és tanári, tisztviselői nyugdíjintézetek, árvaházak, kórházak, iskolák, könyvtárak, internátusok stb. Státusi főgimnáziumok voltak Brassóban, Kolozsvárott, Csíkszeredában, Székely-udvarhelyen, Gyulafehérvárott, Marosvásárhelyen, Kézdivásárhelyen. Az 1920-21. tanévre a hét főgimnáziumba felvételt nyert 2166 nyilvános és 180 magántanuló. A nyilvános tanulók száma 382-vel kevesebb, mint az előző évben. Nyelvre nézve a következő volt a megoszlás: magyar 2149, román 12, német 12.4 Fiúnevelő-intézetek - igen sok alapítványos hellyel - a bennlakóknak teljes ellátást biztosítottak: Kolozsváron a Szent József és a Mária Terézia finevelők, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Gyulafehérváron, Marosvásárhelyen és Kézdivásárhelyen.5 A csíksomlyói kántortanító-képző intézet internátussal működött.6 A nagyszebeni Teréz árvaház7 - kétharmadát a hadügyminisztérium megbízottai 1921. május 8-án az Országos Rokkant-, Árva-, és Özvegyegyesület (Oficiul Naţional de Invalizi Orfani şi Văduve) részére önkényesen lefoglalták - áldásos munkát végzett alapításától kezdve. Két évtizedes küzdelem indult meg ennek az intézménynek a visszaszerzéséért. Badilla János árvaházigazgató oroszlánrészt vállalt ebből a harcból. Csak az 1937. évi egyházmegyei tanácsgyűlésen jelenthette be Vorbuchner Adolf segédpüspök: "örömmel konstatáljuk, hogy kölcsönös jóakaratú tárgyalások révén sikerült egyházmegyénk egyik legnagyobb intézményének, a nagyszebeni Teréz árvaháznak vajúdó kérdését szerencsésen elintézni."8 Ezen megoldásig az ügy érdekében szerkesztett emlékiratok dokumentáltan tárják fel az intézmény történelmét. Az 1770-ben alapított árvaház megszakítás nélkül katolikus vezetés alatt állt. Az erdélyi róm. kat. Státus igazgatótanácsa rendelkezett az intézet összes vagyoni, tanítási és nevelési, stb. ügyei fölött, anélkül hogy valaki ezt a jogát kétségbe vonta volna. Anyagi alaptőkéjét a nagyszebeni árvaháznak Mária Terézia biztosította azáltal, hogy kincstári járulékokat örök-adományként ajándékozott. Az alaptőke gyarapításához még nagyon sok katolikus alapítvány járult hozzá. Az intézmény 150 éven keresztül felnevelt árvákból tisztviselőket, kereskedőket, iparosokat, papokat, néptanítókat bocsátott a társadalom rendelkezésére.9 A kolozsvári Szent Mihály egyházközség tulajdonát képező Marianum intézet - a Miasszonyunkról nevezett szegény iskolanővérek vezetése alatt - több tagozattal létezett 1920-ban: elemi és polgári iskola, hároméves női kereskedelmi szaktanfolyam, női háztartási és felsőkereskedelmi iskola, leánygimnázium, elemi tanítóképző, polgári tanárképző fiúk és leányok számára. Összesen négy nyilvános jogú tagozat és két tanfolyam.10 1923-ban már csak három tagozat működött: elemi iskola, felsőkereskedelmi iskola és leánygimnázium.11 A nagyszebeni tanítóképző - a mallersdorfi ferences nővérek vezetése alatt - öt tagozattal (óvoda, elemi és polgári leányiskola, elemi tanítóképző és polgári iskola, tanárképző) fejtette ki tevékenységét. A tanítóképző internátust is működtetett. Nemzetiségre és vallásra való tekintet nélkül bárki lehetett ennek az intézménynek haszonélvezője.12 Az egyházmegyei róm. kat. elemi népiskolák és polgári leányiskolák közigazgatását Mailáth püspök, a főhatósági jog fenntartása mellett, 1920-ban a státus igazgatótanácsára bizta. Az elemi és polgári iskolák irányítására külön ügyosztályt létesítettek az egyházmegyei segédtanfelügyelővel.13 A róm. kath elemi iskolák száma 1920-ban 265 (95 új népiskola) volt 703 tanerővel.14 Az egyes esperesi kerületekben szám szerint a következőképpen oszlott meg:15 Hegyaljai esperesi kerületben (9 plébánia) 7 katolikus iskolában 402 tanuló a 632 tanköteles katolikus gyermekből Bányavidéki kerületben (11 plébánia) 3 kat. iskolában 102 tanuló a 490 kat. gyermekből Sepsi-miklósvári kerületben (12 plébánia) 12 kat. iskolában 1811 tanuló a 2108 kat. gyermekből Szeben-Fogaras kerületben (10 plébánia) 8 kat. iskolában 604 tanuló a 798 kat. gyermekből Kászon-alcsíki kerületben (15 plébánia) 13 kat. iskolában 2153 tanuló a 3506 kat. gyermekből. Felcsíki kerületben (19 plébánia) 16 kat. iskolában 2736 tanuló a 6602 kat. gyermekből. Erzsébetvárosi kerületben (8 plébánia) 5 kat. iskolában 713 tanuló a 4921 kat. gyermekből Gyergyói kerületben (14 plébánia) 22 kat. iskolában 8880 tanuló a 9290 kat. gyermekből Hunyadi kerületben (15 plébánia) 14 kat. iskolában 2253 tanuló a 2876 kat. gyermekből Kézdi-orbai kerületben (19 plébánia) 22 kat. iskolában 2628 tanuló a 4789 kat. gyermekből Kolozsdobokai kerületben (17 plébánia) 16 kat. iskolában 1892 tanuló a 3389 kat. gyermekből Küküllői kerületben (11 plébánia) 14 kat. iskolában 681 tanuló a 804 kat. gyermekből Marosvidéki kerületben (8 plébánia) 13 kat. iskolában 1480 tanuló a 1857 kat. gyermekből Nyárádmenti tanf. kerületben (14 plébánia) 15 kat. iskolában 1205 tanuló a 1749 kat. gyermekből Belső-Szolnoki kerületben (18 plébánia) 11 kat. iskolában 999 tanuló a 999 kat. gyermekből Torda-aranyosmeggyesi kerületben (10 plébánia) 4 kat. iskolában 374 tanuló a 861 kat. gyermekből Udvarhelyi kerületben (26 plébánia) 33 kat. iskolában 3953 tanuló a 4649 kat. gyermekből Római katolikus polgáriskolák száma 1920-ban 27 (ebből új 15) volt 151 tanerővel: Brassóban - a Szent Ferenc-rendi nővérek vezetése alatt álló polgári leányiskola - 206 diákkal Désen - a Miasszonyunkról nevezett szegény iskolanővérek vezetésével polg. leányiskola - 193 diákkal Gyergyószentmiklóson - az Irgalmas nővérek vezetésével vegyes polgáriskola - 194 diákkal Gyulafehérváron - az irgalmas nővérek vezetése alatt álló polg. leányiskola - 111 diákkal Kolozsváron (Marianum) - az iskolanővérek vezetésével, polg. leányiskola - 365 diákkal Marosvásárhelyen - a Szent Ferenc-rendi nővérek vezetésével, polg. leányiskola - 179 diákkal Nagyszebenben - a Szent Ferenc-rendi nővérek vezetésével, polg. leányiskola - 201 diákkal Nagyszebenben az orsolyita nővérek - az elemi iskolájuk mellett - német nyelvű polgári leányiskolát vezetnek 160 diákkal. Internátust is működtetnek, ahová olyan növendékeket is fölvesznek, akik egyik iskolába sem járnak, hanem nyelveket, zenét s kézimunkát tanulnak magánúton.16 Petrozsény - a Szent Ferenc-rendi nővérek vezetésével, polg. leányiskola - 262 diákkal Székelyudvarhelyen - az irgalmas nővérek vezetésével, polg. leányiskola - 88 diákkal Baróti kat. polgári leányiskola 49 tanulóval, testvérintézete a baróti polg. fiúiskola Brassói polgári fiúiskola 171 diákkal Besztercei polgári leányiskola 52 diákkal Csíkszépvízi polgári vegyes iskola 20 diákkal Gyergyóalfalui polgári vegyes iskola 95 diákkal Gyergyóditrói polgári vegyes iskola 85 diákkal Hátszegi polgári vegyes iskola 65 diákkal Karcfalvi polgári vegyes iskola 67 diákkal Kolozsvári polgári fiúiskola 160 diákkal Marosvásárhelyen - a ferences barátok vezetésével - polgári fiúiskola 150 diákkal Medgyesen - a ferences barátok vezetésével - polgári vegyes iskola 79 diákkal Nagyszebenben - a Teréz árvaház mellett szervezett - polgári fiúiskola 51 diákkal Petrozsényi polgári fiúiskola 108 diákkal Segesvári polgári leányiskola 90 diákkal Szászrégeni polgári vegyes iskola 40 diákkal Szamosújvári - az örmény katolikus egyház által fenntartott - polgári fiúiskola 133 diákkal Szászvárosi - a ferences barátok vezetésével - polgári vegyes iskola Vajdahunyadi - a ferences barátok vezetésével - polgári vegyes iskola 193 diákkal A nagyszebeni mallersdorfi ferences nővérek által vezetett polgári tanárképző 1923-ban megszüntette működését, mivel az oktatásügyi minisztérium nem ismerte el érvényesnek a tanképesítő okleveleket.17 Az egyházmegye gondozásában volt még egy gazdasági iskola és négy iparos tanonciskola.18 A Csík vármegyei Magánjavak igazgatósága 1913-ban árvaházat alapított, amelynek vezetését a vincés nővérekre bízta. Az árvaház mellett egytanerős elemi iskola működött.19 A szatmári irgalmas nővérek 1912-től vezették a kolozsvár-szentpéteri Szent Erzsébet aggmenházat,ahol 1920-ban 5 nővér tevékenykedett. Ugyanennyien ápolták a betegeket a sepsiszentgyörgyi vármegyei kórházban. Az irgalmas nővérek nagy népszerűségnek örvendtek Erdély-szerte. Gyulafehérvárott, Gyergyószentmiklóson, Székelyudvarhelyen, Sepsikőröspatakán óvodáik, elemi és polgári iskoláik irányítása mellett internátusokat vezettek, ahol zenét, kézimunkázást és német nyelvet tanítottak a bentlakóknak.20 Annyira kedveltek lettek, hogy a harmincas évek végére a státusi fiúinternátusok irányítását - a csíkszeredait kivéve - rájuk bízták. A 19. század végén a Nagyszebenben letelepült mallersdorfi ferences nővérek pár évtized alatt nemesebbnél nemesebb intézeteket hoztak létre. Anyaházuk valóságos iskola-komplexummá alakult. Iskoláik keresztény szelleműségének érdekében nagy gondot fordítottak a tanítónővérek képzésére. A két világháború között megszakítás nélkül működött Nagyszebenben a tanítóképzőjük. A ferences nővérek másik jelentős munkaterülete a beteggondozás volt. Petrozsényben és Zsilvajdejvulkánban a bányatársulati kórházakban, valamint Kolozsvárott az egyetemi klinikán (70 szerzetesnővér) végezték lelkiismeretesen a betegápolást. Sepsiszentgyörgyön olyan nagy volt a vonzata a Sancta Maria leányárvaházuknak és nevelőintézetüknek, hogy helyszűke miatt képtelen volt befogadni a sok jelentkezőt.21 A 20. század kezdetére nyúlik vissza az Erdélyi Római Katolikus Népszövetség egyházi intézmény. Ennek az intézménynek az volt a célja, hogy a népet szellemileg, erkölcsileg, társadalmi és gazdasági érdekeiben előmozdítsa és a keresztény világnézetben megerősítse. Erdélyben igen sok népszövetségi tagozat alakult, és szépen is működött 1918-ig, de központi irányítás nélkül. Erre 1921. június 14-én került sor, amikor a katolikus egyesületek egy szövetségbe tömörültek az Erdélyi Római Katolikus Népszövetség neve alatt. E nagy szövetségbe való tömörülés fokozta az emberekben az összetartás érzését, és az evangélium szellemében végzendő szociális munkában tervszerűen tömörítette az erőket. Évente más-más városban megrendezett nagygyűléseik látványosak és bátorítóak voltak.22 A harmincas években nagy lendületet jelentett a Népszövetség életében Márton Áron elnöksége. Egymásután alakultak a Népszövetség keretén belül a különféle szakosztályok: szociális, kulturális, ifjúsági, pedagógiai, orvosi-szakosztályok, amelyek keretében tevékenykedtek.23 Az erdélyi katolikus egyház vallhatja magáénak Románia egyetlen magyar nyelvű akadémikus szervezetét, az Erdélyi Katolikus Akadémiát. Karácsonyi János püspök-egyháztörténész 1919-ben alapította meg Nagyváradon, de igazi központja Kolozsvár lett. Az akadémia szervezési munkáját a Népszövetség intézőbizottsága végezte. Három szakosztállyal (tudományos, szépirodalmi, társadalomtudományi és publicisztikai) működött. Szakosztályi ülései, melyek helye a kolozsvári Lyceum-könyvtár volt, az erdélyi magyar katolikus szellemi törekvéseknek biztosítottak lehetőséget. Tudományos irányú működésének súlypontja főképp a történelem- és társadalomtudomány művelésére esett, György Lajos vezetésével.24 A Népszövetséggel egy időben indult meg a női társadalom szervezése is. A Prohászka Ottokár és Farkas Edit által megalapított Szociális Missziótársulat már a világháború alatt áldásos munkát végzett Erdélyben. A szervezet keretén belül egyre szaporodó egyesületek és társulatok összefogására létrejött az Erdélyi Katolikus Nőszövetség. Ezen belül fejtette ki áldásos munkáját a Slachta Margit által alapított Szociális Testvérek Társasága (szürke testvérek). A Társaságnak saját neve alatt - a szociális iskolákat kivéve - intézménye nem lehetett, de hivatásos és képzett munkásokat adott a legkülönbözőbb egyházi és világi területekre. Így a testvérek mint mozgalmi szervezők, egyesületi vezetők (nőszövetség, Erdélyi Szociális Szervezet, leányklubok), hitoktatók, vasút- és kórházmissziók vezetői, egészségügyi nővérek, vendéglátóipari munkások (Központi Szálló), lapszerkesztők (A Nap, Vasárnapi Harangszó) dolgoztak az egyházmegye határain belül és kívül sok helységben. A szociális intézmények képzett szociális munkások, vezetők iránti egyre növekvő igényét látva a Szociális Testvérek Társasága 1933-ban Nagyváradon kétéves szociális iskolát nyitott. Néhány éves kiesés után 1939-ben Kolozsváron hároméves szociális főiskola működött tovább Szociális Szeminárium, majd Katolikus Női Társadalomtudományi Szakiskola név alatt. A végzett növendékeket a társaság az Erdélyi Szociális Munkások Egyesületében fogta össze. A kolozsvári központ körlevelekkel, lelki és tanulmányi napokkal igyekezett tagjaiban fenntartani és továbbfejleszteni a szociális munkához elengedhetetlen mélyebb lelkiséget és szaktudást.25 Az erdélyi római katolikus egyházmegyei intézmények fennmaradásáért a gyulafehérvári püspökök és az illetékes egyházi és világi szervek gigászi küzdelmet vívtak a két világháború közötti időszakban. Az állami szervekkel való hivatalos tárgyalások, a tárgyalásokon tett egyházi engedmények 90 százalékban elsősorban a hitvallásos iskolák fenntartásáért voltak. Nem véletlen, hogy szinte 10 évig tartó előtárgyalási időszakot vett igénybe a konkordátum megkötése és ratifikálása (1919-1929), s még több hercehurcát hozott az Onisifor Ghibu vezette támadás a katolikus iskolákat működtető Státus ellen. Nagy-Romániának jogi keretét tiszteletben tartották az egyházi vezetők, habár a meghozott földreform-törvények és iskolatörvények súlyosan érintették elsősorban a kisebbségi kultúrát szolgáló egyházi intézményeket.26 Igen szomorú hangvételű az 1921. november 10-én tartott Státus-gyűlés bevezetője: "Az új államalakulattal felkavart hullámok még mindig erősen gyűrűznek, intézményeinket ide-oda hányják-vetik; folytonosan Scylla és Charibdis között hányódunk, kitéve a szirtbe ütközés, az alámerülés veszélyeinek."27 A trianoni egyezmény után, hogy az állam és egyház közötti viszony megteremtődhessék, a romániai magyar egyházfők letették a megkívánt hűségesküt. Ekkor Mailáth G. Károly erdélyi püspök (Glattfelder Gyula csanádi püspökkel, 1921. március 21-én) a bukaresti királyi palota tróntermében I. Ferdinánd királyhoz intézett francia nyelvű köszöntő-beszédében annak a reményének is hangot adott, hogy "a vallás szabad gyakorlását, az oktatás szabad gyakorlását [a király] meg fogja védeni [...] s tanintézeteinket fenntarthatjuk".28 Ugyanakkor felhasználta az alkalmat, hogy az egyháznak az állammal szembeni jogviszonyát tárgyalja, függő ügyeit dűlőre vigye. Három emlékiratot nyújtott át az illetékes hatósági személyeknek az egyházi intézmények helyzetének tisztázása érdekében. Egyet Goga kultuszminiszternek - a királynak címezve -, amelyben a katolikus autonómia történelmi kialakulását és jelenlegi célját és tevékenységét taglalja, ti. hogy az összes katolikus intézményt, tan- és nevelőintézetet, árvaházat stb. önkormányzatilag vezeti. Erkölcsi és anyagi támogatást kér a királytól, hogy "intézményeink, főleg iskoláink" zavartalanul működhessenek a törvények és az egyházmegye autonóm jogainak keretén belül. Ennél a pontnál kiemeli, hogy "alantas közegek, hatóságok zaklatásaival szemben jogosan remél védelmet". A második emlékiratot a közoktatási- és a kultuszminisztereknek nyújtotta be a státusi iskolák érdekében. A harmadik emlékirat, amelyet a református és az unitárius püspök is aláírta, a tanulmányi és nevelési célt szolgáló egyházi birtokok kisajátítás alóli mentessége érdekében keletkezett. Ezt Mailáth püspök személyesen adta át Averescu miniszterelnöknek és Garoflid agrárminiszternek.29 Ezek az emlékiratok az egyházi intézményeket ért kezdeti támadásokról árulkodnak. Az egyházmegye főbb intézményeinek ingatlanvagyona 1918-ban 43 890 hold volt. Ez a vagyon az agrártörvények után bekövetkezett kisajátítások után az alábbi változásokon ment keresztül: a püspökség 2556 hold mezőgazdasági birtokából kisajátítottak 2450 holdat, a 9103 hold erdőbirtokból 7103 holdat. A székeskáptalan 818 hold mezőgazdasági birtokából elvettek 795 holdat, 3633 hold erdőbirtokából kisajátítottak 2783 holdat. A gyulafehérvári papnevelde 821 hold mezőgazdasági területét egészében elvették. Az Erdélyi Római Katolikus Státus által kezelt alapok 11 717 hold mezőgazdasági birtokából kisajátítottak 11 138 holdat, 14 820 hold erdőbirtokából 12 150 holdat sajátítottak ki. Az egyházközségek kisajátítási adatai ismeretlenek.30 Mindezek a kisajátítások alapjaiban rázták meg az egyház kulturális intézményeit. Nem lehet eléggé csodálni azt a küzdelmet, amelyet az egyházi vezetők vívtak a két világháború között. Anyagilag gyökereiben megnyirbált intézményeik fenntartását nagy áldozatok árán vállalták. Az állami támogatás akadozása, illetve elmaradása miatt szerény fizetéssel, hősiesen kitartottak a hitvallásos iskolák tanítói és tanárai az ősi iskolák mellett. 1937-ben az Egyházmegyei Tanács gyűlésén elismeréssel foglalják jegyzőkönyvbe, hogy "a katolikus tanszemélyzet hivatásának magaslatán áll, és tudatában van annak, hogy munkássága folytonos küzdelem az államot és egyházat támadó és romboló törekvésekkel szemben".31 A megnyirbált és földbirtokaiban tönkretett Státus a húszas években azonban még erőt és komoly fedezetet jelentett az erdélyi katolikus intézmények működésében. Ezzel is magyarázható az a nagy támadás az erdélyi egyházmegye nagy múltú autonóm szerve ellen. A már a konkordátum-tárgyalások idején elhíresült Státus-ellenes vezér, Onisifor Ghibu egyetemi tanár a harmincas években valósággal fanatizálódott a katolikusok elleni harcban. Akcióival elérte, hogy a konkordátum becikkelyezésekor a megállapított szövegbe beleszőjék, hogy a felsoroltakon kívül más katolikus szervezet nem élvezhet jogi személyiséget. Ennek fő célpontja volt a Státus. Az intézkedés jó alapot szolgáltatott az évszázadok viharaiban megedződött katolikus egyház fellegvárának megtépázására.32 1932-ben, Rómában Pop Valer igazságügyminiszter és a Státus vezetői hiába jutottak egyezségre (Accord), melynek értelmében a Státus felsorolt birtokait és alapjait a gyulafehérvári egyházmegye tulajdonának minősítették, a hajsza az ősi autonóm intézmény ellen tovább folyt. Csak 1940-ben ratifikálták az Accordot. Addig a pereskedések, a telekkönyvi átírások az állam vagyonát növelték a Státus ingatlanjaiból.33 Az anyagi nehézségekkel küzdő felekezeti iskoláknak évről évre szembe kellett nézniük a helyi iskolaügyi szervek által visszaélésekkel is megtűzdelt iskolatörvények alkalmazásával. De az egyházi vezetők megértették a feladatukat: "az iskolákért verejtékes áldozatot kell hoznunk", hangoztatják az összejöveteleken.34 A jövőbe tekintettek. Boga Alajos előadó, minden nehézséget tudomásul véve, a kor elvárásainak megfelelő iskolákat óhajt: "A mának feladatait csak a ma iskolája oldhatja meg. Ez adhatja azokat az értelmi és erkölcsi fegyvereket, amelyek szükségesek a mai korban. Egyházmegyei Tanácsunk korlátozott lehetőségekkel és szerény anyagi eszközökkel, de arra törekszik, hogy a vezetése alatt álló iskolák a mai kor szükségleteinek megfeleljenek."35 Hogyan alakult az egyházmegye tanintézeteinek helyzete 1939-40-re? A hét főgimnáziumból (fiúlíceumból) megmaradt öt: Kolozsvár 366, Csíkszereda 259, Székelyudvarhely 230, Gyulafehérvár 209, és Brassó 215 diákkal. Marosvásárhely 113 és Kézdivásárhely 105 diákkal gimnáziumi szinten működött. Fiúgimnázium volt még Szászrégenben is 64 diákkal.36 Az Egyházmegyei Tanács igazgatósága 1935-ben Radnóton gazdasági iskolát (60 tanuló), 1936-ban Kézdivásárhelyen téli földművesiskolát (40 tanuló) létesített.37 Két tanítóképző nyert állami jóváhagyást: (1932-ben) a marosvásárhelyi 56 hallgatóval volt, és a ferences nővérek (1929-ben) nagyszebeni tanítóképzője, 100 hallgatóval. A csíksomlyói kántortanító-képző intézet előbb Csíkszeredába, majd Kézdivásárhelyre költözött. Az egyházmegyében egy leánylíceum maradt, a kolozsvári Marianum, 256 hallgatóval. Ugyanakkor hét leánygimnázium - mindegyik szerzetesnővérek irányításával - elégítette ki a szellemi érdeklődést: a gyulafehérvári 54, a brassói 138, a nagyszebeni (orsolyita) 163, a nagyszebeni (ferences) 140, a gyergyószentmiklósi 153, a petrozsényi 94, a marosvásárhelyi 143 hallgatóval működött az 1939-40-es tanévben. Két kereskedelmi líceum kapott működési engedélyt: a nagyszebeni ferences intézet 43, a kolozsvári Marianum 236 tanulóval.38 A hitvallásos fiú- és leánygimnáziumok visszaállítása ma álomszerűnek tűnik. Számontartásuk nekünk, utódoknak mégis kötelességünk. Jelentőségüket akkor tudjuk kellőképpen felmérni, ha tudomásul vesszük, hogy a két világháború között Erdélyben állami magyar nyelvű középiskolák nem léteztek, hanem csak felekezetiek. A húszas évekbeli fiúnevelő-intézetek mind megmaradtak, sőt bővültek a radnótival. Összesen a nyolc fiúnevelőben 835 bennlakóról gondoskodtak. A leánynevelő internátusok irányítását, gimnáziumaik mellett, kivétel nélkül mind a szerzetesnővérek vezették: a mallersdorfi ferencesek a brassói, nagyszebeni, petrozsényi és marosvásárhelyi, a szatmári irgalmasok a székelyudvarhelyi, a gyergyószentmiklósi és gyulafehérvári; az orsolyiták a nagyszebeni, az iskolanővérek a kolozsvári Marianum intézetet. A kilenc leányinternátus bennlakóinak száma összesen 863 volt. Egyházmegyei szinten három árvaház működött: Nagyszebenben a Terézianum, Sepsiszentgyörgyön a Santa Maria és Gyergyószentmiklóson a Szabó György árvaház, összesen 111 árvával.39 1939-40-ben az egyházmegye szervezésében 12 óvoda működött, összesen 470 óvodással. A róm. kat elemi iskolák száma az 1939-40. tanévre a következőképpen módosult: Hegyaljai esp. kerületben (9 plébánia) 7 kat. iskolában 345 tanuló; nem római katolikus iskolákban hitoktatott gyermek összesen: 294. Bányavidéki kerületben (11 pléb.) kat. iskolák megszűnte; nem r. k. iskolákban 258 hitoktatott tanuló Sepsi-miklósvári kerületben (13 pléb.) 10 kat. iskolában 1037 tanuló; nem r. k. iskolákban hitoktatott gyermek 2029 Szeben-Fogaras kerületben (11 pléb.) 5 kat. iskolában 348 tanuló; nem r. k. iskolákban: 524 Kászon-alcsíki kerületben (15 pléb.) 12 kat. iskolában 930; nem r. k. iskolákban 2903 tanuló Felcsíki kerületben (19 pléb.) 12 kat. iskolában 926; nem r. k. iskolákban 5690 tanuló Erzsébetvárosi kerületben (7 pléb.) 5 kat. iskolában 43; nem r. k. iskolákban 375 tanuló Gyergyói kerületben (15 pléb.) 15 kat. iskolában 2758; nem r. k. iskolákban 5497 tanuló Hunyadi kerületben (19 pléb.) 9 kat. iskolában 867; nem r. k. iskolákban 2185 tanuló Kézdi-orbai kerületben (21 pléb.) 12 kat. iskolában 727; nem r. k. iskolákban 4967 tanuló Kolozsdobokai kerületben (17 pléb.) 11 kat. iskolában 1475; nem r. k. iskolákban 1559 tanuló Küküllői kerületben (12 plébánia) 13 kat. iskolában 556; nem r. k. iskolákban 681 tanuló Marosi (Marosmentén és Nyárádmentén) kerületben (23 pléb.) 25 kat. iskolában 1753; nem r. k. iskolákban 1452 hitoktatott tanuló Belső-Szolnoki kerületben (17 pléb.) 8 kat. iskolában 513; nem r. k. iskolákban 845 tanuló Tordai kerületben (12 pléb.) 4 kat. iskolában 235; nem r. k. iskolákban 702 tanuló Udvarhelyi kerületben (29 pléb.) 26 kat. iskolában 1701; nem r. k. iskolákban 4482 tanuló40 Márton Áron püspökként először 1939. november 16-án vett részt az Egyházmegyei Tanácsgyűlésen (régi nevén: Státus-gyűlés). Beköszönőbeszédében nagyra értékelte a hitvallásos iskolákkal kapcsolatos áldozatos küzdelmet. Először szomorúan állapította meg: "Az utolsó húsz esztendő alatt a katolikus gyermekeknek majdnem 70 százaléka maradt iskoláink falain kívül. S ha a jelenleg beírtak számát az összes katolikus tanköteles számával vetjük össze, arra az eredményre jutunk, hogy gyermekeink mindössze 25 százaléka látogatja a mi iskoláinkat."41 De - folytatja tovább a püspök - "kötelességmulasztással nem vádolhatjuk egymást. A védelemre mozgósítottunk minden szellemi, erkölcsi és anyagi erőt. [...] Középiskoláink kereteit nagyjából megmentettük [...] Legtöbb főgimnáziumunk, erősen lecsökkentett létszámmal, éppen csak tengődik. Tanáraink dicséretes odaadással dolgoznak, vállalták és vállalják a helyzet áldozatait, a változó pedagógiai és didaktikai rendszerek nehézségeit. A többség a hivatás buzgóságával ereje javát adja bele a munkába, hogy növendékeit ellássa az élet küzdelmeihez megfelelő erkölcsi habitussal és ismeretekkel, de igyekezetük jórészben önkínzó munka, nem jár arányos eredménnyel, mert a gondozásuk alá került anyag átlagos minősége jobb lehetne."42 A továbbiakban Márton Áron az általános helyzetet is jellemezve irányt szab. Szinte követeli, hogy a tehetséges ifjakért hozzanak nagyobb áldozatot az illetékesek. "Egy nép többségi helyzete elbírja a bizonyítványokkal és diplomákkal ellátott középszerűek nagyobb tömegét is [...] Kisebbségi sorsban azonban a középszerűek rászabadítása a vezető helyekre nemzeti veszedelmet jelent [...] Kérem, hogy az ösztöndíjalap tárgyalásánál méltóztassanak ezt a szempontot is figyelembe venni. S menjünk el tovább is - hiszen vannak lelkesítő példák - teherbírásunk és az áldozatkészség utolsó határáig, létesítsünk iskoláinkban és intézeteinkben a legtehetségesebb és legjobb gyermekek - és csakis azok! - részére annyi kedvezményes helyet, hogy elégséges számban nevelhessünk olyan férfiakat, akik az életben rájuk váró harcot győzelmesen meg tudják harcolni..."43 A gyulafehérvári római katolikus egyházmegye intézményei közül "középkori maradványként" kezelhető a Batthyaneum. Értékelésére és jelentőségének ecsetelésére ebben a tanulmányban nem térhetünk ki. Annyit azonban megjegyezhetünk, hogy a könyvtár a 20. században mindig a "begyükben" volt az utána "sajátosan érdeklődő" embereknek. Nagy értéke miatt - külön jogcímet kitalálva - a szekularizáció áldozata lett a püspökségi tulajdont képező Batthyaneum A Batthyaneum Intézetet 1791-ben alapította Batthyány Ignác (1741-1798) erdélyi püspök. Az intézet székhelyének a II. József császár által feloszlatott trinitarius szerzetesrend templomépületét kapta meg. Ide helyeztette el a családi vagyonából évtizedek óta felvásárolt könyvtárát, a csillagdát, majd az egyházi múzeumot és éremgyűjteményt. Az 1791. évi alapítólevélben ezeket mind a gyulafehérvári római katolikus püspökség gondozásában és kezelésében hagyta. Az idők folyamán a püspökutódok hűségesen végrehajtották a testamentumot. Egyéni könyvtáraikkal gyarapították az értékes könyvállományt. A püspökök könyvtárgyarapítását követték a teológiai tanárok és a kanonokok. A 20. század közepére kb. 60 000 kötete lett a Batthyaneumnak. A püspökség annyira magáénak tudta, hogy Mailáth G. Károly püspök családi vagyonából létrehozta a tűzmentes "Mailáth-páncélszobát", ahová a legnagyobb értékeket lehetett elhelyezni. Amikor pedig - betegség miatt felmentést kap a püspökség alól - 1938-ban Budapestre távozik, magánlevelezésének értékes dokumentum-anyagát a Batthyaneumba helyezték el. Az intézet vezetője mindig jól képzett paptanár volt, volt állandó adminisztratív személyzete, amely kiszolgálta a tudományos kutatókat és látogatókat. Vezetői között találjuk Beke Antal egyháztörténészt, Varjú Elemér (a Glosszák közzétevője) történészt vagy a 20. században Szentiványi Róbert, Léstyán József, Baráth Béla és Jellmann Gyula igazgatókat.44 A Gyulafehérvári Róm. Kat. Püspökség kezelte ezt az intézetet 1949-ig nyilvánosan, anélkül hogy valaki tulajdonjogát kétségbe vonta vagy háborította volna. Egy-két vészfelhőt jelző érdeklődés azonban már észlelhető a negyvenes évek elején. a 40 232/1941. számú "számonkérő" iratára válaszolva a dél-erdély-i viszonyok között élő Márton Áron püspök a román kultuszminiszter tudomására hozza, "hogy a fent említett iratban megnevezett Batthyaneum című könyvtárnak kizárólagos tulajdonosa és fenntartója a gyulafehérvári latin szertartású római katolikus egyházmegye, s így annak felelős képviselője és őre én vagyok, miért is mindennemű ellenőrzés és beavatkozás ellen, amely jogainkat korlátozni akarja, tisztelettel, de a leghatározottabban tiltakozom".45 1949-ben elkezdődött a Batthyaneum Intézet kisajátítása. Lógó lapra lejegyzett eseménybeszámolóról olvashatjuk: "1949. március 3-án dr. Valeriu Munteanu min. inspector és Dumitru Ciumbrudeanu megyei consilier a 27 400 din 31 Iulie 1948 sz. rendelettel előírt leltározásának felülvizsgálására megjelentek. Majd 16-án ismét jöttek egy rendőr kíséretében. Lepecsételték, mert a leltározás nem volt meg a kitűzött határidőre."46 Márton Áron püspök 1949. március 19-én kelt iratában tiltakozott a kultuszminiszternél. Memorandumában kihangsúlyozta, hogy a könyvtár egyházi vagyon, állami támogatást soha nem kapott, sőt olykor súlyos adóterhekkel sújtották.47 A könyvtárat a lepecsételés után pár hónappal megnyitották, de már az állami hatóságok vezetésével. Az egykori trinitárius templom épületében azonban nemcsak a könyvtár volt elhelyezve, hanem a Hittudományi Főiskola és Kántoriskola hallgatói is lakták. Még Batthyány Ignác püspök idejétől, aki a papnevelde újjászervezője is volt, a templomépület első emeletének egy részét és a földszintet hálószobáknak használták. Ez a rész érintetlen maradt, egyelőre. Márton Áron börtönévei alatt, hogy az állami hatóságok által protezsált egyházi vezetésnek is kedvezzenek, nem bolygatták a Batthyaneum ügyét. Az elért "eredményt" sikernek könyvelték el, hiszen nagyobb és lényegi részét az intézetnek "elrabolták" és birtokba vették. Márton Áron börtönből való szabadulásakor a hivatalos állami szervek a Batthyaneum-üggyel is előhozakodtak. Petru Groza államelnök ígéretet tett, hogy minden rendeződni fog. De hiába. A gyulafehérvári rajoni néptanács 1960. március 11-i 5029. sz. egyszerű kérésére és a gyulafehérvári törvényszék 296-1960. sz. telekkönyvi záradékával a román állam javára betáblázták. Ezt a tettüket az 1954-ben kiadott 31. számú törvényrendelet 26- és 53-as cikkelyeire alapozták, amelyek előírják, hogy azoknak a jogi személyeknek javai, amelyeket azért oszlattak fel, mert céljuk ellentétben áll a törvénnyel, átmennek az állam tulajdonába. A gyulafehérvári 559. sz. tk.-ben 1973/1. helyrajzi szám alatt szereplő ingatlan, emeletes kőépület, az A+3 rovatban úgy van bejegyezve, hogy a gyulafehérvári római katolikus csillagvizsgáló intézet tulajdona. Ennek az épületnek a tulajdonjogát átírták egy új telekkönyvbe a 6199. sz. alatt mint a román állam tulajdona. E záradék ellen a gyulafehérvári róm. kat. püspökség fellebbezett, de a dévai Hunyad tartományi törvényszék 1961. dec. 19-én a 2662-es számú határozatával elutasította mint meg nem indokolt fellebbezést. A művelődési és tanügyi miniszter 1961. január 13-án kiadott 1558. számú rendelete értelmében a Batthyaneum könyvtár a Román Népköztársaság állami központi könyvtára ellenőrzése és irányítása alá került. 1961-ben indították meg az állami hatóságok a Batthyaneum Intézet teljes birtokbavételének procedúráját. Október 23-án a gyulafehérvári végrehajtó bizottság keresettel fordult a dévai Hunyad tartományi állami döntőbírósághoz,48 melyben kérte a gyulafehérvári róm. kat. teológia és kántoriskola kilakoltatását a gyulafehérvári Filimon Sîrbu u. 1. sz. (G. Bethlen u. 1. sz.) alatt lévő épületből azon a címen, hogy az "alperes jogtalanul használja ezt az épületet, nincs lakbérleti szerződése, és nem fizet lakbért". 1961. november 6-án a döntőbíróság a 996. számú határozattal jóváhagyta a gyulafehérvári rajon végrehajtó bizottságának keresetét, és kötelezte a püspökséget, a teológiát és a kántoriskolát, hogy november 20-ig költözzön ki a Batthyaneum épületéből. A püspökség 1961. november 22-én egy memóriumot intézett az állami első döntőbíróhoz, kérve az ügy újratárgyalását, de a 152. sz. határozattal 1962. január 26-án elutasították a kérést. Márton Áron püspök a határozat ellen 1962. április 5-én egy újabb emlékiratot küldött az RNK. főügyészségére, melyben felügyeleti fellebbezést kért, de 1962. május 21-én az 12036-12040. számú átiratban negatív választ kapott. Érdekességként megjegyezzük, hogy Márton Áron püspök 1962. május 5-én kelt leiratában a teológia és kántoriskola elöljáróit utasítja: "... egyetlen négyzetméter területet se ürítsenek ki, és ne adjanak át senkinek".49 De a fizikai erőszaknak kénytelen engedni. A kivezényelt munkások olyan építkezési munkálatokba kezdtek a második emeleten, amely veszélyeztette a papnövendékek életét. Áron püspök május 23-án rendelkezik a teológia elöljáróinak, "hogy a papnövendékek a veszélyeztetett részekből kivonhatók"50. Az erőszakos események zajlása közben, 1962. október 15-én a püspökség még egy memóriumot intézett az Legfelső Államtanácsához, ahonnan 1963. július 3-án megkapta a 12.892. számú negatív választ. Azóta még nagyon sok memorandum született, de a válaszok mind negatívak voltak. Még a "pozitív" válasz (kormányrendeletileg visszaadva) esetében is a tulajdonos jogának érvényesítése nem valósult meg. Összefoglalóként elmondhatjuk, hogy a gyulafehérvári római katolikus egyházmegye intézményeinek fenntartásáért és megtartásáért a nehéz történelmi időszakban meghozta a maga áldozatát. 1941-ben dr. György Lajos a két világháború között folytatott katolikus iskolaküzdelmet többek között - a valóságot hűen tükrözve - ezekkel a szavakkal jellemezte: "Úgy érezzük, hogy az erdélyi katolikus szellemiség nem töltötte tétlenül az elszakítottság keservesen fájdalmas 22 esztendejét. Problémáin szüntelenül gyötrődött, gondolkodott, dolgozott és tevékenykedett. Azzal az érzülettel viseltük az élet súlyos terheit, hogy magasabb rendeltetést töltsünk be, mert a katolicizmus az örök elégedetlenség, a szakadatlan küzdelem azzal, ami van, és ahogyan van [...] nem álltunk be a jajveszékelők közé, akik állandóan szánalomra számító könnyeket pergettek, hanem a romokon, a sivár pusztaságon is építeni törekedtünk."51JEGYZETEK
1. Vö. Mikó Imre: Huszénkét év. Bp., 1941. 22. 2. Az Erdélyi Róm. Kath. Státus 1920. szeptember 29-én Kolozsvárott tartott rendes gyűlésének jegyzőkönyve, Kolozsvár, 1921. 11. 3. Jegyzőkönyv. Kolozsvár, 1921. 3-4. 4. Jegyzőkönyv. Kolozsvár, 1921. 16. 5. Az Erdélyi Róm. Kat. Státus Igazgatótanácsának jelentése az 1921. év november hó 10-ére összehívott Státus-gyűlés részére. Sz. 3475-1921. Kolozsvár, 1921. 20. 6. Az Igazgatótanács jelentése. 1920. 15-17. 7. Az Igazgatótanács jelentése. 1920. 17-18. 8. Az Igazgatótanács jelentése. 1920. 18-19. 9. A Gyulafehérvári Római Katolikus Egyházmegyei Tanács Gyűlésének jegyzőkönyve 1937. nov. 18-án, Cluj-Kolozsvár, 1938. 4. 10. Az Erdélyi Róm. Kat. Státus Igazgatótanácsának jelentése az 1921. év november hó 10-ére összehívott Státusgyűlés részére. Sz. 3475-1921. Kolozsvár, 1921, 36-45. 11. Az Igazgatótanács jelentése. 1920. i. m.19-20; az Igazgatótanács jelentése, 1921. 47-48. 12. Bilinszky Lajos: A női szerzetes nővérek működése Erdélyben In: Az erdélyi katolicizmus multja és jelene, Szerk. Gyárfás Elemér. Dicsőszentmárton, 1925. 540. 13. Az Igazgatótanács jelentése. 1921. 45-49. 14. Az Igazgatótanács jelentése. 1921. 49-50. 15. Balázs András: A román uralom évei. In: Az erdélyi katolicizmus múltja és jelene. Szerk. Gyárfás Elemér. Dicsőszentmárton, 1925. 355. 16. Az Igazgatótanács jelentése. 1921. 50-54. 17. Bilinszky Lajos: A női szerzetes nővérek működése Erdélyben. In: Az erdélyi katolicizmus multja.. 525 18. Balázs: i. m. 356. 19. Balázs: i. m. 355. 20. Bilinszky Lajos: i. m. 542. 21. Bilinszky: i. m. 526-528. 22. Bilinszky: i. m. 528-539. 23. Sulyok István-Fritz László szerk.: Erdélyi Magyar Évkönyv 1918-1929. I. évf., Kolozsvár, 1930. 57-58. 24. Marton József: Az erdélyi egyházmegye története. Kolozsvár, 1993. 179. 25. Heszke Béla: A kisebbségi katolikus egyház. In: Erdélyi Magyar Évkönyv. Szerk. Kacsó Sándor. Brasov/Brassó, 1937. 62. 26. Marton: i. m. 178. 27. Diószegi László: A romániai magyarság története 1919-1940. In: Hetven év. Szerk. Diószegi L. - R. Süle Andrea, Bp., 1990. 21-34. 28. Az Igazgatótanács jelentése. 1921. 3. 29. Az Igazgatótanács jelentése. 1921. 5 30. Az Igazgatótanács jelentése. 1921. 6-10. 31. Sulyok I.-Fritz L. szerk., Erdélyi Magyar Évkönyv 1918-1929. i. m. 40-41. 32. A Gy. R. K. Egyházmegyei Tanács Gyűlésének jegyzőkönyve 1937. nov. 18-án. Cluj-Kolozsvár, 1938. 32. 33. Marton József - Jakabffy Tamás: Az erdélyi katolicizmus századai. Kolozsvár, 1999. 103. 34. Salacz Gábor: A magyar katolikus egyház a szomszédos államok uralma alatt. München, 1975. 77-80. 35. Sándor Imre In: A Gy. R.. K. E. Tanács Gyűlésének jegyzőkönyve 1938. nov. 17-én. Cluj-Kolozsvár, 1939. 41. 36. A Gy. R.. K. E. Tanács Gyűlésének jegyzőkönyve 1938. nov. 17-én. Cluj-Kolozsvár, 1939. 33. 37. A gyulafehérvári Római Katolikus Egyházmegye Tanintézetei az 1939-40. tanévben, Tipographia Lycei Episcopalis, Albae Iuliae, 43-46. 38. A Gy. R. K. Egyházmegyei Tanács Gyűlésének jegyzőkönyve 1937. nov. 18-án. Cluj-Kolozsvár, 1938. 30-31. 39. A Gy. R. K. E. Tanintézetei az 1939-40 tanévben. i. m. 37-43. 40. A gy. R. K. E. Tanintézetei az 1939-40 tanévben. i. m. 47-51. 41. A gy. R. K. E. Tanintézetei az 1939-40 tanévben. i. m. 7-37. 42. A Gy. R.. K. E. Tanács Gyűlésének jegyzőkönyve 1939. nov. 1-án. Cluj-Kolozsvár, 1940. 3. 43. A Gy. R.. K. E. Tanács Gyűlésének jegyzőkönyve 1939. nov. 1-án. Cluj-Kolozsvár, 1940. 4. 44. A Gy. R.. K. E. Tanács Gyűlésének jegyzőkönyve 1939. nov. 1-án. Cluj-Kolozsvár, 1940. 5. 45. Gyulafehérvári Püspöki Levéltár, Batthyaneum-csomag, Boross József nagyprépost véleménye a Batthyaneum helyzetéről, kelt 1955. október 5. 46. Gyulafehérvári Püspöki Levéltár, Batthyaneum-csomag, Márton Áron 1941. augusztus 6-án kelt levele. 47. Gyulafehérvári Püspöki Levéltár, Batthyaneum-csomag. 48. Vö. Püspöki Levéltár, 604-1949. sz. 49. A 845, 853, és 854/1961. számú aktacsomó. 50. Gyulafehérvári Püspöki Levéltár, 722/1962. május 4. sz. 51. Gyulafehérvári Püspöki Levéltár, 722/1962. május 23. sz. 52. György Lajos: Erdélyi Katolikus szellemi éle.t In: Egyház és élet. Szerk. Erőss Alfréd, Kolozsvár, 1941. 20.