Sokan nincsenek még ma sem tisztában azzal, a levéltár (archívum) fogalma mit takar. Talán egyesek azt gondolják, a levéltárban õrzött iratok a múlt különbözõ, kisebb-nagyobb jelentõségû eseményeirõl részletes felvilágosítást tudnak nyújtani, és hogy a levéltár feladata a magánszemélyek kíváncsiságának kielégítése. Bár ilyen feladatokat is elláthat, nem ez történelmileg kialakult rendeltetése.

Valószínûleg azt is kevesen tudják, hogy a levéltár eredete korábbi idõkre nyúlik vissza, mint a könyvtáré vagy a múzeumé. Míg például a múzeumnak (azaz a múzsák kertjének) az eredete a görögökhöz kötõdik, addig az uralkodók tetteit, az állami élet szempontjából meghatározó törvényeket és határozatokat megörökítõ okleveleket már a görögök elõtt próbálták megõrizni az elkövetkezõ nemzedékek számára.

A levéltár létrejöttének elsõdleges feltétele az írásbeliség kialakulása volt. Mindenkori birtokosainak érdekében állt azokat a dokumentumokat megmenteni a pusztulástól, amelyeket szükség esetén bizonyítékként lehetett felhasználni. Ily módon a levéltári anyagot azok az írott dokumentumok alkották, amelyek egyének vagy intézmények számára jogbiztosítást vagy jogi szabályozást jelentettek. Az iratok ilyen funkciója azonban idõvel érvényét veszti. Ugyanakkor egyre fontosabbá válik egy másik rendeltetésük: tartalmuk révén lehetõvé válik a múlt különbözõ területeinek tudományos rekonstruálása. Ennek fontosságát különösen akkor értjük meg, ha arra gondolunk, hogy a levéltári anyag összetevõ darabjai egyetlen példányok (unicumok) vagy legalábbis nagyon kis példányszámban jöttek létre. Mindenki számára megszívlelendõ Révész Imrének az az 1868-as megállapítása, amelyet Debrecenben, a Tiszántúli Református Egyházkerületi és Kollégiumi Levéltár kutatótermének falán bekeretezve õriznek: "Ne feledjük végre, és pedig csak egy percre sem - hogy az, amit a levéltárban bírunk, nagy részben unicum, egyetlenegy, tehát kipótolhatatlan a maga nemében. Ha egyik vagy másik templomunk, fõiskolánk, könyvtárunk, gyûjteményünk leég vagy elpusztul: a jó szerencse, az áldozatkészség, a közlelkesedés és az erõfeszítés újakat és dicsõbbeket állíthat a rombadõltek helyett; - de hogyha elpusztul, semmivé lesz pl. egy kerület levéltára: nincs többé az a szerencse vagy erõ, amely azt valaha helyreállíthassa."

A levéltár létrejöttének elõzményei

Az Erdélyi Unitárius Egyház Gyûjtõlevéltárának történetét a 18. század elsõ feléig vezethetjük vissza. Ahhoz, hogy ezt a folyamatot minél jobban megvilágítsuk, szükségesnek vélünk kitérni néhány intézménytörténeti vonatkozásra.

A 18. század elsõ felében jött létre az unitárius egyház mai központjának csírája. Ez a központ az egész egyház ügyeinek az intézésével foglalkozik mind a mai napig, és élén egy vezetõ testület áll, amelynek Egyházi Képviselõ Tanács a neve. Korábban az egyházközségekben felmerülõ ügyeket a püspöki vizsgálatok során maga az egyház fõpásztora intézte, vagy az elnöklete alatt mûködõ Partiale Consistorium.1

Az Unitárius Kollégium mûködtetése kezdetben a városi tanács, késõbb a kolozsvári unitárius egyházközség hatáskörébe tartozott.

Az ellenreformáció súlyos csapást mért a protestáns felekezetekre, különösen az unitárius egyházra. A kolozsvári unitárius egyházközséget is sok veszteség érte: elveszítette templomát (1716), iskoláját (1718) és más természetû javait. Mindez arra indította az unitárius fõurakat, hogy az egyház jövõjének biztosítása érdekében éppen ezt az egyházközséget erõsítsék meg.

Miután a kolozsvári városi tanácsban az unitáriusok háttérbe szorultak, a kolozsvári unitárius egyházközség vette át az iskolai nevelés szellemi és anyagi támogatását. Kulcsfontosságú volt tehát ennek az egyházközségnek az anyagi megerõsítése. Az unitárius fõurak 1718-ban felhívást bocsátottak ki, amelyben adakozásra szólították fel az egyház híveit. Ennek a lépésnek egyházszervezeti jelentõsége is volt. Korábban az egyház kormányzása hierarchikus volt, és a világiak nem vettek részt benne. Ettõl kezdve az esperesek mellé világi felügyelõ gondnokokat, a püspök mellé pedig két világi fõgondnokot választottak. Ugyanakkor fokozatosan elkülönült egymástól a kolozsvári egyházközség és az egyetemes egyház vagyonának kezelése, és ezt az 1724-es árkosi zsinat szentesítette.2

A megváltozott helyzetben új ügyintézés, adminisztráció jött létre, amely az egyetemes egyház érdekeit szolgálta. Az ebbõl származó és az évek során felgyûlt iratokat valahol tárolni kellett. Hiteles adataink az iratok tárolásával kapcsolatban a 18. század végérõl vannak. Ezek szerint a dokumentumokat kezdetben a "superintendentialis" azaz püspöki háznál, ládákban õrizték, majd késõbb átszállították az Unitárius Kollégium épületébe.3

A levéltár rendezésének elsõ kísérletei

A 19. századdal kezdõdõen már több adat áll rendelkezésünkre a levéltár történetérõl. Eddigi ismereteink szerint Lázár István püspök (1742-1811) halála után, Körmöczi János püspöksége idején (1812-1836) készítették el a levéltárban található dokumentumok darabszintû leltárát. Ezt két nagy kéziratos kötetben õrizzük (Regestrum A és Regestrum B). Ugyanakkor Körmöczi kéziratában maradt ránk az Ecclesiák Levelei Regestrátiójára Szolgáló Instructió is, amely kimondottan az egyházközségek tulajdonában levõ iratok kezelésével kapcsolatos elõírásokat tartalmazza. Az Instructio szerint az egyházközségek leveleit négy csoportba kell sorolni: "Sub A. Ingatlan jókról szóló levelek fasciculusa, Sub B. Ingó jókról szóló levelek fasciculusa, Sub C. Elocatumokról költ levelek fasciculusa és Sub D. Fasciculus Miscellanae". Talán egy kis magyarázatra szorul, hogy mit kell értenünk az utóbbi két csoporton. A C. alá tartoznak a bérbe adott szántóföldekrõl, szõlõskertekrõl, kaszálókról, erdõkrõl kiállított szerzõdések stb., a D. ponthoz pedig azok az iratok, amelyek az elsõ három csoportba nem sorolhatók be, pl. jegyzõkönyvi iratok, peres iratok. Az Instructio azt is elõírta, hogy az egyházközségek leveleit össze kell gyûjteni a gondnokoktól és egyházfiktól, alaposan át kell olvasni, és tartalmuk szerint a fent említett négy csoportba, azokon belül idõrendbe kell sorolni. Ezenkívül a leveleket sorszámozni kellett, és a szám alá röviden kivonatolni azoknak tartalmát.4 A tapasztalat azt mutatja, hogy ezt a fajta iratkezelési módszert az egyházközségek nem alkalmazták, hanem egyszerûen csak kronologikus sorrendben tárolták az iratokat.

Az egyház levéltárának gyûjtõ jellege már a 19. század közepén kialakult. Árkosi Mihálynak, a székelykeresztúri egyházkör esperesének egy 1848-as felterjesztésébõl következtethetünk erre. Árkosi arra a fõtanácsi határozatra hivatkozik, amelynek értelmében az egyházkörre vonatkozó összes szerzõdés egy példányát felküldi Kolozsvárra, hogy azokat a "közönséges levéltárban", mai kifejezéssel az egyház gyûjtõlevéltárában megõrizzék.5

Az 1848-49-es szabadságharc idején a levéltárnak más rendeltetése is volt, mint a dokumentumok tárolása, ugyanis tanteremként szolgált. Székely Sándor akkori püspök és Székely Mózes fõjegyzõ 1849. április 10-én levelet intézett a kolozsvári városi tanácshoz, amelyben beszámolt arról, hogy mivel a Kollégium épületét katonai kórodaként (kórházként) használták, a nagyszámú tanuló ifjúság oktatására mindössze az egyházi ("Consistoriális") levéltár egyszobás helyisége és a Taufer-ház állt rendelkezésre. Az áldatlan állapot miatt kérték a tanácsot, hogy a város költségén biztosítson a Kollégium számára legalább 6 szobából álló épületet.6 A kérés eredményeképpen a tanítás számára átengedtek a városi vigadó (Redut) hátsó részében öt szobát. Itt folyt a tanítás 1850. február 17-ig.7

Székely Sándor püspök halála (1852) után a püspöki szék kilenc évig betöltetlen volt, mert a bécsi kormány megtagadta az egyház püspökválasztó jogát. Ez alatt az idõ alatt az egyházat Székely Mózes fõjegyzõ, Kaáli Nagy Elek fõgondnok, Mikó Lõrinc kollégiumi tanár és Fejér Márton ügyvéd vezette. Kaáli Nagy Elek egyházi tevékenysége rendkívül sokoldalú volt, figyelme a levéltár állapotára is kiterjedt. 1857-ben elõterjesztést nyújtott be az Egyházi Képviselõ Tanácshoz, és ennek két fontos pontját kell kiemelnünk. Az egyik a levéltár fizikai állapotára vonatkozott: mivel az iskola mellé új házat építettek, a levéltár boltozata megrepedt, és ennek sürgõs megjavíttatását szorgalmazta. A másik a levéltár helyiségének rendeltetését illeti. Eszerint: "Tanácskozási teremnek a levéltárt használni se nem díszes, se nem helyes, azonban pedig könnyen veszélyes lehet, amennyiben abban is tüzelésnek kell történni."8 A fentiekbõl kitûnik, hogy az egyház levéltárának többféle rendeltetése is volt. Korábban osztályteremként, majd tanácsteremként is funkcionált. Kaáli Nagy Elek azt ajánlotta, a tanácskozások céljára külön termet rendezzenek be, amelyben az egyház nagyjainak arcképei is helyet kaphatnak. Még nem sikerült pontos adatokat találnunk arra vonatkozóan, hogy ez mikor valósult meg. Berde Mózes és Benczédi Gergely 1881. február 13-i jelentése viszont említi, hogy a levéltár az Egyházi Képviselõ Tanács ülésterme melletti kis szobában van.9 Ugyanakkor az Egyházi Képviselõ Tanács termében is tároltak iratokat.10

A levéltár rendezésének szükségessége többször is felmerült a 19. század során. A legátfogóbb rendezési tervet az Egyházi Képviselõ Tanács megbízásából Mikó Lõrinc, Buzogány Áron és Pap Mózes készítette el 1864-ben (közülük egyik sem volt levéltáros). E terv jelentõségét abban látjuk, hogy elsõ alkalommal kísérelte meg szakszerûen, provenienciájuk szerint rendezni az iratokat.11

Bár a tervet az Egyházi Képviselõ Tanács teljes egészében elfogadta, és végrehajtását elrendelte, mégsem került sor kivitelezésére. Egy 1877-es jegyzõkönyv tanúsága szerint Ferencz József püspök elõterjesztette, hogy "vallásfelekezetünk levéltára teljesen rendszertelen állapotban van, ennek oka részben a levéltári helyiség rendezetlen állapota is".12 A jegyzõkönyvbe felvett végzés szerint az Egyházi Képviselõ Tanács bizottságot nevezett ki Berde Mózes elnökletével, hogy kidolgozza a levéltári anyag rendezésének és a helyiség felszerelésének módját. Az eddig leírtak alapján láthatjuk, bár többször történt kísérlet arra, hogy az egyre szaporodó iratokat megfelelõen rendezzék, mégsem került sor ezek gyakorlati megvalósításra.

Úgy tûnik, a Berde Mózes vezette bizottság ért el elsõként eredményeket ezen a téren. Pontokba foglalták a legsürgõsebb teendõket, az alábbiak szerint: 1. mivel az iratok egy része megpenészedett, az ablak és az ajtó vastáblájára szellõzõnyílásokat kell vágatni; 2. az üres faloldalak mentén mennyezetig érõ rekeszes állványokat kell állíttatni az ezután beérkezõ iratoknak; 3. a nem levéltárba tartozó munkákat (pl. sematizmusok, törvénykönyvek) a könyvtárban kell elhelyezni; 4. a vasajtó belsejét kitöltõ deszkákat kõvel kell helyettesíteni, amely tûzvész esetén nagyobb védelmet nyújt.13

Benczédi Gergely, a levéltár késõbbi "õre" 1881. május 1-jei jelentésében részletesen beszámolt arról, hogy a fent említett feladatokat teljesítették.14

Ezek voltak dióhéjban a levéltár 19. századi történetének jelentõsebb mozzanatai, amelyek részletesebb megismeréséhez további kutatásokat kell végeznünk.

Kelemen Lajos, az elhivatott levéltáros

A 19-20. század fordulóján épült fel az új Unitárius Kollégium (a mai Brassai Sámuel Líceum). A püspöki hivatal mellett az egyház gyûjtõlevéltára is ebben az épületben kapott helyet, és itt mûködik mind a mai napig.

Levéltárunk 20. századi történetének legjelentõsebb alakja Kelemen Lajos volt. Történelem-földrajz szakot végzett a Ferenc József Tudományegyetemen, és 1908-ban szerezte meg tanári képesítését. Egy ideig az Erdélyi Nemzeti Múzeum Könyvtárában dolgozott. Az Egyházi Képviselõ Tanács 1907 nyarán megválasztotta a kolozsvári Unitárius Kollégium helyettes tanárának, majd tanári képesítõ vizsgája után rendes tanárnak nevezte ki. 1908-ban Ferencz József püspök ajánlatára az Egyházi Képviselõ Tanács megbízta az Unitárius Egyház levéltárának kezelésével is. Az ekkor felvett jegyzõkönyv így tanúskodik errõl: "Kelemen Lajos tanári oklevele megszerzésével idejét és munkaerejét tanári mûködése mellett egyházunk más ügyeinek is bizonyára készséggel és örömmel szentelendi."15 Álljon itt még egy idézet annak szemléltetésére, hogy a püspök milyen sokra értékelte Kelemen Lajos levéltár iránti elkötelezettségét és szakmai tudását: "...ismerve Önnek odaadó buzgóságát és hûségét, E. K. Tanácsunk teljes bizalommal adja át a levéltárt. Meg vagyunk gyõzõdve, hogy okos elmével, legjobb belátása szerint teszi meg rendezését, és õrzi az abban levõ becses iratokat, amit bizalommal el is várunk."16 Kelemen Lajos tehát levéltárosi pályafutását egyházunk levéltárosaként kezdte el. Naplójában is megemlékezett errõl: "Index nem lévén az átadás [ti. a levéltáré - megjegyzés tõlünk] egyszerûen úgy történt, hogy a Levéltár helyiségébe bementünk, megmutatták, innen átmentünk a szomszédos vasajtós szobába, hol a legrégibb generális és partiális jegyzõkönyvek állottak, majd a souteraine-ban levõ újabbkori számadásokhoz mentünk, s fél óra alatt megvolt az átadás. A püspök újra hangsúlyozta, hogy a legnagyobb bizalommal teszik az ügyet a kezembe. Aztán járjak el legjobb belátásom szerint."17 A levéltár akkori állapotára is reflektált: "Az egér sok kárt tett, s mondhatni minden fiókban benne volt a nyoma. Egy szemetesládányi, jó 2-3 véka rongálását sepertettem ki."18 A helyzet felmérését azonnal tett követte, ugyanis õ maga látott hozzá a szolgákkal együtt a munkához: "...aztán mindjárt akkor délelõtt hozzáfogtam egyik új - és rest dög - szolgával a takarításhoz. Azután négy napig délelõtt-délután velük versenyt dolgozva, a mindennap más-más inspekciós szolgákat cigarettával tartva, [július] 14-én estére a kiporolást, a szekrények kitörlését, az anyag némi csoportosítását, a ládák rendbe állítását és a sepertetést elvégeztem. Sokat bajlódtam a szekrények tetejére csak egyik oldalra, jobb felöl összezsúfolt fiókok szétrakásával és csoportosításával, melyeket mindkét szekrénysor tetejére osztottam el, tartalmilag csoportosítva."19 Sokrétû feladatai miatt egyházunk levéltárában mégsem tudott számottevõ rendszerezési munkát végezni. Nem tartozott a nagy rendszerezõk közé. Jakó Zsigmond szerint Kelemen Lajosnak egyetlen rendezõelve volt: hihetetlen memóriája.

A tanári és levéltárosi munka mellett 1908 õszétõl az Erdélyi Múzeum-Egyesület titkáraként is dolgozott.

Maradandó érdemei között feltétlenül megemlítendõ: szóban és cselekedetben egyaránt érvényre juttatta ama meggyõzõdését, hogy a levéltár intézményének felbecsülhetetlen fontossága van egy nemzet életében. Szabó T. Attila kiemelte azt a céltudatosságot, amellyel Kelemen Lajos fölkészült hivatása betöltésére: "Az egyetemi tanulmányok befejeztével Kelemen Lajos alapos történettudományi ismeretekkel, a korszerû forráshasználat kívánalmainak tudatosításával a levéltári munkára felkészülten hagyta el az egyetem padjait. [...] pályatársai közül messze kiemelkedve, már akkor a levéltári munkára különlegesen alkalmas szakember volt."20

Mindamellett, hogy egyházi levéltáros és kollégiumi tanár volt, a múlt iránti felelõsségtudat arra ösztönözte, hogy az Erdélyi Nemzeti Múzeum Levéltára gyarapításának és fejlesztésének szellemi irányítója s egyben legodaadóbb munkása legyen. Sok embert meggyõzött arról, hogy a birtokában levõ és az erdélyi múlt írásbeliségéhez tartozó egyéni vagy családi okmányokat a Múzeumi Levéltárnak adja át. Ebben a munkájában tanítványai, barátai, tisztelõi is segítették. Így a 19. század végén alig 40 000 darabot számláló gyûjtemény az erdélyi történelem és társadalom rendkívül gazdag, több mint 600 000 dokumentumot tartalmazó levéltárává fejlõdött.

Egyházunk levéltárosaként 1918-ig mûködött, amikor is az Erdélyi Nemzeti Múzeum levéltárosának nevezték ki. Ezután sem szûnt meg kapcsolata az egyházzal, és amennyire elfoglaltságai engedték, továbbra is segítette.

A levéltár Trianon utáni helyzete

Trianon után levéltárunk, jóllehet román állami ellenõrzés alá került, nem szenvedett jelentõsebb károkat. Kinevezett levéltáros nem volt, Kelemen Lajos segítségét kérték, amikor valakinek levéltári anyagra volt szüksége.

A bécsi döntés értelmében visszacsatolt területek levéltárainak felügyeletével a Magyar Országos Levéltár fõigazgatóját bízták meg. Az erdélyi megbízott, Kossányi Béla országos fõlevéltárnok azt a feladatot kapta, hogy megállapítsa, érte-e valamiféle károsodás a különbözõ levéltárakat 1918 óta. Kossányi Kelemen Lajost kérte meg, készítsen jelentést a kolozsvári Állami Levéltár, az Unitárius Egyház Gyûjtõlevéltára és a kolozsvári Unitárius Egyházközség Levéltára állományáról. Ezúttal csak a gyûjtõlevéltárról teszünk említést. Kelemen Lajos beszámolójából kiderül, hogy a román fennhatóság alatt nem érte különösebb kár a levéltárat. Elhelyezése azonban nem megfelelõ, és ez lényegében a politikai helyzet következménye. A magyar egyházakat, így az Unitárius Egyházat is nagymértékben kifosztották vagyonukból, és emiatt a megmaradt kevés ingatlant bérbe kellett adniuk, hogy valamelyes jövedelemhez jussanak. Ilyen körülmények között a levéltárnak nem lehetett értékéhez méltó helyet biztosítani. Kelemen Lajost idézve, az egyház "Így is igyekezett legalább az iskolaudvar porának és a napsütésnek kitett levéltárat a kollégiumépület északi része délre nézõ zárt folyosójáról a régi kollégium egykori tanácstermébe helyezni. Ebben az alacsony boltozású szobába azonban a helyet nem lehet jól kihasználni. Emellett a Levéltár egy része az 1851-tõl kezdõdõ közigazgatási és iskolai ügydara-bokkal s vele az egyházi kiadású könyvek raktárával az újabb kollégium egyik északi alagsori helyiségében maradt, dolgozószobája s egy könyvtárszobája pedig az újabb kollégiumépület régi levéltári folyosóhelyiségének egyik szobája. Így tehát a Levéltárat három, egymással össze nem függõ helyiségben, két külön épületben õrizik."21

Kelemen Lajos arról is írt jelentésében, hogy melyek a levéltárunkban található legértékesebb dokumentumok. Eszerint a levéltár anyaga a 16. század végével kezdõdik, és a legrégibb darabja egy 1587-ben kezdõdõ válóperes jegyzõkönyv. A 17. századból értékesek az 1629-tõl kezdõdõ zsinati jegyzõkönyvek, az 1640-es években kezdõdõ püspöki vizitációs jegyzõkönyvek, amelyekbõl az elsõ teljes 1692-93-as keltezésû. Szintén nagybecsûek a kolozsvári Unitárius Kollégium iskolafõnökeinek 1626-ban kezdõdõ számadáskönyvei, a Fasciculus Rerum Scholasticarum kötetei, továbbá a Kollégium tanulóinak névsorai, amelyek a 17. század utolsó évtizedében kezdõdnek, és az 1940-es évekig megvannak. Említést érdemelnek még az egyház sérelmeire valamint az egyház nyomdájára vonatkozó iratok.

A Kelemen Lajos említette anyag mind a mai napig megtalálható levéltárunkban.

A második világháború után az egyházi és egyházközségi levéltárak szigorú román állami ellenõrzés alá kerültek. Elsõ lépésként az anyakönyveket kellett beszolgáltatni. Az unitárius egyházközségek azonban az állami anyakönyvezési törvény megjelenése után is saját levéltáraikban õrizték anyakönyveiket a 153/1950-es román elnöki rendelet és a 61. számú román belügyminisztériumi határozat megjelenéséig. A rendelkezések értelmében minden egyházközségnek a néptanácsokhoz kellett leadnia a tulajdonában lévõ anyakönyveket, ahonnan késõbb a Román Állami Levéltárak megyei fiókjai vették át.22 A törvények végrehajtásáig két-három év telt el. Csak ritka esetben menekült meg egy-két anyakönyv. A román levéltári törvények értelmében a nem kimondottan egyházi jellegû iratokat is be kellett adni az állami levéltárakba. Így vitték el az 1980-as években a Gyûjtõlevéltárunkban õrzött kolozsvári és tordai unitárius kollégium, illetve gimnázium iratait.

Kelemen Lajos szellemi hagyatéka is hasonló sorsra jutott. Az egyházra hagyta, de halála után, 1963-ban az Állami Levéltár kiküldöttei lefoglalták és elszállították az anyagot.

Az 1989-es változások új lehetõségeket nyitottak levéltárunk történetében. Egyházunk elöljárói a korábbinál nagyobb figyelmet szenteltek a levéltár fejlesztésére. Folyamatban van az anyag szakszerû rendezése, rendszerezése és dobozolása, a raktárhelyiségek felújítása, a központi fûtés és a modern polcrendszer beszerelése, a számítógépes rendszer kiépítése stb.

Levéltárunkban jelenleg kb. 400 folyóméter iratot õrzünk, és ez a mennyiség folyamatosan gyarapodik. A már említett dokumentumok és az egyházigazgatási iratok mellett sok neves unitárius személyiség teljes vagy részleges szellemi hagyatékát õrizzük. Közülük megemlítjük a következõket: Lázár István (1742-1811), Körmöczi János (1762-1836), Kriza János (1811-1875), Ferencz József (1835-1928), Boros György (1855-1941), Kiss Elek (1888-1971) püspökök, Augusztinovics Pál (1763-1837) fõgondnok, Simén Domokos (1836-1878), Brassai Sámuel (1800?-1897), Kovács János (1846-1905), Benczédi Gergely (1839-1906), Kanyaró Ferenc (1859-1910), Borbély István (1886-1932), Gál Kelemen (1869-1945) teológiai és kollégiumi tanárok, Bölöni Farkas Sándor (1795-1842), Kõváry László (1819-1907) stb.

Kelemen Lajos szellemi örökségének jegyében elindítottuk az Erdélyi Unitárius Egyház Gyûjtõlevéltárának és Nagykönyvtárának kiadványsorozatát, amelynek elsõ, 2001-ben megjelent kötete Boros György unitárius püspök naplója 1926-1941. A sorozat keretében még két kiadványunk jelenik meg ebben az évben: Gál Kelemen: Kaáli Nagy Elek (monográfia) és Dávid Ferenc: De falsa et vera unius veri Dei... címû teológiai munkájának magyar fordítása.

Amint dolgozatunk címében is jeleztük, a teljesség igénye nélkül tekintettük át levéltárunk történetét. További kutatásra van szükségünk ahhoz, hogy részleteiben pontosítani és kiegészíteni tudjuk eddigi ismereteinket.

JEGYZETEK

1. Az unitárius egyháznak az a kormányzási szerve volt, amely a télen ülésezõ Fõtanács és a nyáron összehívott Zsinat közötti idõszakban intézte az egyház folyó ügyeit. A jegyzõkönyvek tanúsága szerint ebbõl alakult ki az Egyházi Képviselõ Tanács. Lásd Dr. Tóth György: Az Unitárius Egyház rendszabályai 1626-1850. Cluj-Kolozsvár, 1922. 53-55.

2. Lásd Ferencz József: Unitárius kis tükör. Átdolgozta Vári Albert. Kolozsvár, 1930. 78-80.

3. Ez a mai Egészségügyi Iskola épülete, a Sora és a belvárosi unitárius templom között. Idõben ez a Kollégium harmadik épülete.

4. Lásd Körmöczi János hagyatéka. Az Unitárius Egyház Gyûjtõlevéltára (ezután UEGyLt) Kolozsvár.

5. UEGyLt. Egyházi Képviselõ Tanács (a továbbiakban EKT) iratai 1848. 113/1848.

6. UEGyLt. EKT iratai 1849. 12/1849.

7. Lásd Gál Kelemen: A kolozsvári Unitárius Kollégium története. I. Kolozsvár, 1935. 375.

8. UEGyLt. EKT Jegyzõkönyv 1857. 143. sz.

9. UEGyLt. EKT iratai 1881. 44/1881.

10. UEGyLt. EKT Közigazgatási Jegyzõkönyve 1898. 454. sz.

11. UEGyLt. EKT Jegyzõkönyv 1864. 432. sz. "[...] a levéltárak rendezésében két rendszer ismeretes, úgymint: fascicularis és chronologicus rendszer.

Az elsõ szerént a külön tárgyakhoz tartozó minden levelek külön csomagokba, folyó számok alá rendezendõk, a második szerént pedig a tárgyak megkülönböztetése nélkül minden beadvány csatolványaival együtt évek száma alá helyezendõ. Ezek közül melyiket kelljen alkalmazni, a tárgyak természetétõl függ. A levéltárunkban levõ levelek következõ átalános czímek alá tartoznak:

I. Beadványok s azoknak csatolványai

II. Pénz és pénzértéket illetõk

III. Jogot tárgyazók

IV. Diplomatica körébe tartozók

V. Számadások

VI. Jegyzõkönyvek

Ezekbõl kiindulva levéltárunkat a bizottság következõleg véli elrendezendõnek:

I. Minthogy a Wertheim-féle szekrény nemsokára meg fog érkezni, ebbe jövének fascicularis rendszerrel:

1. A pénzrõl szóló kötelezvények

2. Értékpappirok

3. Letett pénzek és pénzértékûek

4. Praetisumok

5. Alapítványi oklevelek és végrendeletek, noha ezek jöhetnének a jogot tárgyazók közé is, a hely fog határozni, hogy mennyire férnek a Wertheim-szekrénybe.

II. A jogot tárgyazókra nézve készíttetni kellene egy célszerû záras tékát s ebbe jõnének fascicularis rendszerrel:

1. A státust egészben

2. A kolozsvári

3. A tordai

4. A keresztúri oskolákat illetõk külön-külön

5. Az ecclesiákat illetõk, egyházi környékek és ecclesiak szerint.

III. A diplomatica listába, melynek szintén zárosnak kellene lenni, jõnének fascicularis rendszerrel:

1. Diplomák, donatiók, collationalisok s hasonlók

2. Történelmi nevezetességek

3. Üldöztetésinket s abból következett sérelmeinket illetõk

IV. A jegyzõkönyvek fascicularis és chronologicus rendszerrel lennének elhelyezendõk:

1. Közigazgatásiak, Fõ és K. Tanácsiak

2. Pénztáriak

3. Fõpapi székiek

4. Püspöki vizsgálatokról készültek

5. Esperesi vizsgálatokról szólók környékenként

6. Egyházköri gyûlések jegyzõkönyvei környékenként

7. Aranykönyvi kivonatok, környékek és ecclesiák szerént

V. A számadások szintén fascicularis és chronologicus rendszerre:

1. Közpénztáriak

2. Augusztinovich alapot illetõk

3. Administratori számadások

4. Koncz alapot illetõk

5. Oskolafõnöki számadások

VI. A folyó beadványok csatolványaikkal együtt tiszta chronologicus rendszer szerént lennének, mint eddig is, elhelyezendõk.

1. Közigazgatásiak

2. Pénztáriak

3. Fõpapi székiek külön-külön."

12. UEGyLt. EKT Közigazgatási Jegyzõkönyve 1877. 244. sz.

13. UEGyLt. EKT iratai 1881. 44/1881.

14. UEGyLt. EKT iratai 1881. 114/1881.

15. UEGyLt. EKT Jegyzõkönyvi kivonata 1908. 148/1908.

16. Uo.

17. Kolozsvári Állami Levéltár. Kelemen Lajos fond. 40. Kelemen Lajos naplója. 1894-1925. 1908. augusztus 17.

18. Uo.

19. Uo.

20. Szabó T. Attila: Kelemen Lajos élete és munkássága. In: Kelemen Lajos: Mûvészettörténeti tanulmányok. Kriterion. Buk., 1977. 12.

21. Kálnoki Kis Tamás: Reménytelen reménységben, avagy remény a reménytelenségben. In: Levéltári Közlemények. 70 (1999). 149.

22. Liviu Moldovan: Registrele Confesionale de stare civilã din Transilvania. In: Revista Arhivelor - Seria nouã - 1. Buc., 1958. 159.