A Magyar Értelmezõ Kéziszótár szerint "a levéltár becses iratok megõrzésére létesített intézmény, illetve ennek épülete, helyiségei". A középkorban a kiváltságokat és egyéb jogbiztosító okleveleket a királyi kincstárban õrizték, hiszen értékük vetekedett a legértékesebb drágakövekével.

Magyarországon az 1950-es évektõl törvények és rendeletek szabályozták a levéltárak létrehozását, típusait, fenntartásukat, feladataikat. A Komárom-Esztergom Megyei Levéltár az önkormányzati levéltárak - közlevéltárak sorába tartozik. Az itt õrzött iratanyag mennyisége ma kb. 8000 iratfolyóméter, azaz nyolc kilométer. Illetékessége a mai Komárom-Esztergom megye területére terjed ki, de gyûjti az itt található szervek, elsõsorban a köziratot termelõ szervek jogelõdeinek iratanyagát és a jelentõs személyek, családok iratait, levéltárát is.

Rövid ismertetõmben a megyei levéltárban õrzött - tartalmuk, egyediségük vagy külsõ formai megjelenésük miatt - értékesebb fondokat szeretném bemutatni. Az anyag gerincét az Esztergom megye és az Esztergom szabad királyi megyei jogú város levéltárának összevonásával 1950-ben létrejött Komárom Megyei Közlevéltár iratai képezik.

A történeti Esztergom vármegye életében döntõ fontosságú eseménynek bizonyult Esztergom török általi elfoglalása 1543-ban. Az ostrom elõl a megyei közigazgatás Érsekújvárra menekült, és ennek elestéig, 1663-ig a megye nemessége itt tartotta gyûléseit, törvényszékeit, itt intézte a vármegye hivatalos ügyeit. Az 1663. évi török támadás, az újabb menekülés és az a tény, hogy az egész vármegye hódoltsági területté vált, oda vezetett, hogy a már addig is akadozó ügyintézés rendszere szétzilálódott. Minden bizonnyal ekkor ment veszendõbe a megye "Leveles tárának" anyaga is.

Az 1691-ben tartott tisztújító közgyûléssel újraindult a hivatali élet és az irattermelés. A vármegye igyekezett felkutatni elkallódott iratait is. A kuruc kor háborús évei azonban újabb pusztulást eredményeztek. Nem csodálkozhatunk hát azon, hogy levéltárunkban a legkorábbi vármegyei iratok a 17. század elsõ felébõl származnak. A csupán néhány lapnyi irat s az 1638-1647 és 1654-1659 között keletkezett jegyzõkönyvtöredék felbecsülhetetlen értéket képvisel a helytörténet szempontjából.

A kuruc kor után az Esztergomban állandó székhellyel rendelkezõ vármegyei közigazgatás egyre fokozódó mértékben "termelte" az iratokat, melyeknek elsõ rendezése Tyszó János jegyzõsége idejére esett, de ennek megvalósítását nem ismerjük. A levéltár rendezésére vonatkozó elsõ ismert, kidolgozott koncepciót az 1772 táján fõispáni helytartóvá kinevezett Brunszvik Antal készítette el. A tárgyi rendezést feltételezõ rendszert némi módosítással alkalmazták a munka során. Sajnos az akkor kialakított rend az eltelt évtizedek alatt felbomlott, a segédkönyvek döntõ többsége elkallódott. Mindössze két index maradt meg: egyik az 1741-1757. évi jegyzõkönyvhöz, a másik pedig az 1696-1740 közötti évek irataihoz készült.

II. József közigazgatási reformja teljesen felforgatta a kialakult megyei kereteket: szétválasztották a közigazgatást és a bíráskodást, köz- és kisgyûlések tartását rendelték el stb. A közigazgatási kerületek létrehozása érdekében vármegyéket kapcsoltak össze. Így került sor Komárom és Esztergom vármegyék egyesítésére is.

A "kalapos király" halála után, 1790-ben visszaállították a vármegyéket, és az idõközben keletkezett iratanyagot szétválasztották. A közös ügyekre vonatkozó iratok eredetije Komárom vármegyéhez, a másolatok Esztergom vármegyéhez kerültek. Visszaállították az eredeti ügyintézést, de meghagyták a közigazgatási iratok és az igazságszolgáltatási iratok külön kezelését. A levéltárban uralkodó rendetlenség, ami lassan a hatékony munkát is hátráltatta, megérlelte az elhatározást egy nagyarányú rendezés elindítására. Esztergom vármegye közgyûlése 1820-ban a Pest vármegyei levéltári gyakorlat bevezetésérõl hozott határozatot azzal a megjegyzéssel, hogy azt a korábbi iratokra is terjesszék ki. A munkát Bencsik János kezdte meg, majd Bobics Antal folytatta, aki mutatókat készített az 1790-tõl kezdõdõ iratanyaghoz. A késõbbi idõszakból nagy levéltárrendezési munkák nem ismeretesek.

Az elsõ és a második világháború határváltozásai Esztergom, illetve Komárom vármegye területét s iratanyagát is nagyban érintették. Az elsõ világháborút követõ békeszerzõdés mindkét vármegye északi, a Duna túlpartjára esõ területeit az új államhoz, Csehszlovákiához csatolta. Az 1938-as elsõ bécsi döntés után az 1923-ban létrehozott Komárom és Esztergom közigazgatásilag egyelõre egyesített vármegyét szétválasztották, s helyreállították a Trianon elõtti állapotot. A második világháborút követõen azonban a két megye újból "csonkává" vált, ezért ismét egyesítették õket. 1950-ben a vármegye nevébõl elhagyták Esztergomot, ezért csak "Komárom megyeként" szerepel az iratokban 1990-ig, amikor visszanyeri a "Komárom-Esztergom" elnevezést.

Ami a vármegyei iratanyagot illeti: a történeti Komárom vármegye anyaga Csehszlovákiában maradt, ma Szlovákiában, a Nyitrai Állami Területi Levéltárban õrzik. A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Levéltárában található történeti Esztergom vármegye anyagának igen értékes részét képezi a jegyzõkönyvi sorozat, melynek 1710-1848 közötti része majdnem teljes egészében megmaradt. A jegyzõkönyvek a megyei közigazgatásról, a tisztségviselõkrõl és az élet szinte minden területérõl tartalmaznak értékes információkat. Egyik leggyakoribb témájuk a felsõbb hatóságoktól érkezett levelek kihirdetése, illetve szükség esetén a válasz megfogalmazása. Gyakoriak a megye mindennapi ügyeivel kapcsolatos bejegyzések is, mint pl. az árvaügyek, a betáblázások, a kifizetések vagy az adózási és árszabási ügyek. Fontossága miatt külön kiemeljük az 1848-as jegyzõkönyvet, ami e sorsfordító napok történései mellett tudósít a népképviseleti választások megszervezésérõl és eredményeirõl, a nemzetõrség megszervezésérõl stb. Érdemes megemlíteni, hogy Komárom vármegye közgyûlése 1848 tavaszi hónapjaiban két ifjút küldött ki Erdélybe, hogy tájékozódjanak az ottani eseményekrõl. Sajnos a követek beszámolóját nem jegyezték föl.

A közgyûlési iratok közül a nemességi iratokat emelhetjük ki. A nemességet kapott személy az ezt igazoló oklevél közgyûlési kihirdetésével vált a vármegye nemességének tagjává. Ma, a családfakutatások reneszánsza idején sokat és sokszor forgatott iratok ezek. Az igazolás mellett az értékes és szép címerrajzok a heraldika mûvelõinek is forrásul szolgálnak. Ki ne ismerné Petõfi Sándor híres versét Pató Pálról. A család nemességét igazoló oklevelek a levéltárunkban találhatók. Pató [Pathó] György az 1623. február 23-án, Gergely pedig az 1626. január 6-án tartott közgyûlésen nyert beiktatást Esztergom vármegye nemeseinek sorába. A család több más tagja 1715-ben igazolta nemességét. A Patók a 19. században Muzslán éltek, s a kutatások szerint megbecsült gazdálkodói és tisztségviselõi voltak a helyi társadalomnak.

A megyei törvényszék, a sedria ítéletei a 18. század elején gyakran még a közgyûlés jegyzõkönyvébe jegyeztettek be, ezt követõen azonban a törvényszék jegyzõkönyvei elkülönülnek. Érdekesek, de sok eredeti információt nem tartalmaznak a boszorkányperek; a polgári perek közül leggyakoribbak a birtokperek, továbbá az örökösödési, a gyámsági, a becsületsértési ügyek.

A vármegye élén a fõispán állt - Esztergom vármegye örökös fõispánja hosszú ideig a mindenkori érsek volt. Az 1867-1944 közötti fõispáni iratok szinte teljesen megsemmisültek. A megye elsõ tisztviselõje a választott alispán. Iratai döntõen a 19-20. századból maradtak meg. Esztergom vármegye két járásának, a párkányinak és az esztergominak a legkorábbi megmaradt iratanyaga a Bach-korszakból való. A járások élén a fõszolgabírák álltak. Az õ feladatukat képezte - a helyi igazgatás sokrétû ügyeinek intézése mellett - a kisebb jelentõségû perekben (mint pl. a kölcsön- és zálogügyekben) való bíráskodás is. Az 1945 után újjászervezõdõ közigazgatás, illetve az 1950 után létrehozott tanácsrendszer helyi kiépülésének és a megyeszékhely Esztergomból Tatabányára való 1952-es költöztetésének értékes dokumentumai találhatók a megyei tanács anyagában.

Esztergom szabad királyi város iratanyaga valószínûleg a település török kézre kerülésekor pusztult el. A lakosság Buda visszafoglalását követõen tért vissza a városba. Iratok 1699-bõl is maradtak meg, de a jegyzõkönyvek hiánytalan sorozata 1706-tól indul. Az iratanyag rendezett, egykori segédletei alapján jól kutatható, de a két világháború közötti idõszak erõsen selejtezett. A törvénykezési ügyek külön jegyzõkönyvben 1787-tõl szerepelnek. Az elnöki, bizalmas iratok az 1867-tõl 1945-ig terjedõ idõszakból hiányoznak.

Külön említést érdemel a város 1708-ban elnyert kiváltságlevele. Ezzel kapcsolatban megemlítjük, hogy Esztergom város története szorosan kötõdik az ezeréves magyar államiság kialakulásához. Géza fejedelem és az elsõ Árpád-házi királyok székhelye, Szent István királyunk szülõhelye minden bizonnyal kiváltságolt hely, szabad királyi város volt már a kora középkorban is. Kiváltságlevele azonban csak a török háborúkat követõ idõkbõl maradt ránk. A privilégium megszerzésére az újjászervezõdõ város vezetése igen nagy hangsúlyt fektetett, és komoly anyagi áldozatoktól sem riadt vissza annak kieszközlése érdekében. Erõfeszítései 1708-ban sikerrel jártak, mivel I. Józseftõl a város elnyerte a kiváltságlevelet. E fontos dokumentum elõírásai meghatározták a város közjogi állását, keretül szolgáltak igazgatása, gazdálkodása, igazságszolgáltatása, adózása számára. A szép, díszített bõrkötésû "könyvecske" tartalmazza a barokk címerrajzot is, ami az esztergomi várat idézi. A kiváltságlevél megerõsítését még két ízben kérte a város, elõször 1725-ben III. Károlytól. A város kérésére, a jogfolytonosság hangsúlyozása érdekében ekkor belefoglalták a középkori Esztergom gyönyörû - a török hódoltság idején elveszett, majd a 18. század elején, Gyöngyös környékén elõkerült - pecsétjét is. Másodszor I. Ferenc erõsítette meg a kiváltságlevelet 1807-ben.

A jegyzõkönyvek és az iratok a város hanyatlásáról is tudósítanak. A hanyatlás szomorú eredménye, hogy az 1876. évi XX. t. c. rendelkezése értelmében - alacsony lélekszáma miatt - Esztergom elvesztette törvényhatósági jogállását. E csapás is hozzájárult ahhoz, hogy a királyi város és a szomszédos települések: Víziváros (más néven Érsekváros), Szentgyörgymezõ és Szenttamás mezõvárosok 1895-ben egyesültek egymással, létrehozva a mai közigazgatási határai között ismert Esztergomot. Az egyesülés és a Mária Valéria-híd átadása gazdasági fellendüléshez vezetett, amit az elsõ világháború és a megye északi területeinek elvesztése ismét megakasztott. A két háború között keletkezett iratok Esztergom iskola- és fürdõvárossá válásának dokumentumai is egyben. A második világháború történetébe - elsõsorban Etter Jenõ polgármester tevékenységének köszönhetõen - a lengyel menekültek befogadásával és védelmével írta be magát a város. A nagy világégést követõ kommunista idõszakban újabb csapás érte Esztergomot. Elvesztette megyeszékhely rangját, sõt a járási székhelyet is áthelyezték a szomszédos Dorogra. A magyar prímások székhelye "megbélyegzett hely" lett évtizedekre. A tanácsi korszak iratai egy iparosított kisváros képét tárják elénk.

Nagyjából 60 község zömmel 20. századi iratanyaga található ma a levéltár õrizetében. A "leveles könyvek", "dobolási könyvek" csak a községi iratanyagban fordulnak elõ.

A közigazgatás területi szakszervei közül az egyik legnagyobb terjedelmû fond a Komáromi Pénzügyigazgatóság anyaga (1942-1944). A tanfelügyelõség iratai is fontosak, mivel szinte az egyetlen forrást jelentik a legtöbb községi elemi iskola történetére nézve.

A jogszolgáltatás területi szakszerveitõl átvett iratanyagok közül kiemelkedõ értékûek az esztergomi járás 19. századi kataszteri felvételei. Az Esztergomi és a Komáromi Járásbíróság iratai között jelentõs mennyiségben kerültek be telekkönyvi iratok. A Komárom Megyei Bíróság 1950 után keletkezett anyaga is a levéltár õrizetében van, s az 1956-os helyi események elsõdleges forrását jelenti. Különösen érdekesek az Esztergomban 1956. október 26-án a Várhegyen, az ún. Sötétkapunál eldördült sortûzre vonatkozó iratok. Az üzemekben, falvakban, a megye más városaiban lezajlott eseményekre is a peres iratokból kaphatunk képet.

A gazdasági szervek anyaga közül említést érdemel pl. a komáromi Fiedler János Lenipari Rt. (1904-1947) anyaga. A kiemelkedõ jelentõségû tatabányai, oroszlányi és dorogi szénbányák iratai a Magyar Országos Levéltárban találhatóak.

Intézményünk egyetlen családi levéltárat õriz, a Hont megyei kisbirtokos Palásthyakét. Ebben az anyagban található - néhány kivételével - a közel 250 darab Mohács elõtti oklevél. A legrégibb közülük 1256-ban keletkezett, és a család két ága közötti birtokmegosztásról szól. A jogbiztosító iratokat a család mindenkori feje õrizte. Miután a 18. század közepén Palásthy Ferenc, a család Paláston élõ ágának utolsó férfi tagja is meghalt, a levéltár Palásthy Borbála és férje, Nedeczky Kristóf õrizetébe került a Komárom megyében birtokos Nedeczky család irataival együtt. Az iratok rendezését és publikálását a család történetét feldolgozó Palásthy Pál püspök végezte el, aki munkája befejezését követõen az okmányokat az Esztergomi Székesfõkáptalan Hiteleshelyi Levéltárában helyezte el; ez utóbbival együtt kerültek a Palásthy-iratok is 1950 körül a megyei levéltárba. A hiteleshelyi anyag Prímási Levéltárnak történt átadása után - a család még élõ tagjainak a rendelkezésére - a Palásthy-levéltár továbbra is intézményünk õrizetében maradt. Az iratok a középkori és kora újkori Magyarország, fõként Hont és Nyitra vármegyék történetére vonatkozóan tartalmaznak értékes adatokat. Ezen túlmenõen is a megyei levéltár legrégibb és talán legértékesebb dokumentumai találhatók a Palásthy család levéltárában.

A gyûjteményes fondok közül a térképtár külön is említésre méltó, hiszen például ennek részét képezi a szemet gyönyörködtetõ kéziratos térképek sorozata. A legrégebbiek az Esztergom városi sorozatban találhatóak, 1777-bõl valók, és Eperjessy István keze munkáját dicsérik.

A megyei levéltár anyagának rendszeres feldolgozása forráskiadványok formájában a kilencvenes évektõl kezdõdött meg. Bár elsõsorban a helytörténészek munkája kapcsolódik levéltárunkhoz, kiadványainkkal és az õrizetünkben lévõ anyagok ismertetésével a szélesebb közvélemény és kutatói érdeklõdés figyelmét is szeretnénk felkelteni a nemzeti örökség részét képezõ gazdag anyag iránt.