Megvívta a maga harcát Erdély is 1849 és 1860 között az osztrák neoabszolutista törekvésekkel szemben, akárcsak Magyarország. Az 1853. január 19-én életbe léptetett rendelet, az ún. definitívum véglegesen intézkedett a helytartóság mûködésének szervezeti kereteirõl és formáiról. A végletekig központosított mûködési rend minden téren biztosította, hogy az osztrákok az élet minden területén teljes egészében kezükben tarthassák az események menetét. Ebbe a magabiztos és jól funkcionáló rendszerbe szólt bele a külpolitikai események alakulása.

Az Ausztriai Birodalom olasz hadszíntereken elszenvedett vereségei az 1850-es évek végén oly jelentõsek voltak, hogy az 1849 õszén kezdõdött és 1853-ban ugyan szervezetileg módosított, de ekkortól kezdve véglegesnek és örök érvényûnek tekintett közigazgatási rendszer 1860-ban teljesen megbukott.

Amíg azonban erre sor került, addig sok minden történt a politika és a közigazgatás területén is.

1849 nyarától Magyarországon Haynau és Karl Geringer, majd Bach totális abszolutizmusra törekvõ államberendezkedése 1849 augusztusától Erdélyben is - Ludwig von Wohlgemuth altábornagy vezetése mellett -, a magyarországival azonos, de egyes területeken még centralizáltabb szervezeti formát alakított ki, amely csaknem öt évig mûködött. Az erdélyi helytartóság - a definitívum megjelenéséhez képest jelentõs késéssel - csak 1854 májusában kezdte meg mûködését, létrejöttével is jelezve, hogy az 1849 óta tartó katonai önkényuralom lassan átadja a helyét a polgári közigazgatásnak. Erre utalt az is, hogy 1854 júniusában közzétették Erdély "végleges" közigazgatási felosztását. Eszerint a korábbi hat vidék helyett tíz kerületre, a brassói, besztercei, dési, károlyfehérvári, kolozsvári, marosvásárhelyi, nagyszebeni, szászvárosi, szilágysomlyói és udvarhelyi kerületekre osztották fel az országrészt. Alapos összekeverése volt ez az 1848 elõtti közigazgatási beosztásnak, hiszen az akkori 13 magyar megyébõl négy kerület, az öt székely székbõl két kerület, míg a 11 szász székbõl négy kerület alakult.

A politikai szorongattatás enyhülésére utalt, hogy 1854. november 30-i határozatával Ferenc József december 15-étõl megszüntette Erdélyben az ostromállapotot. A polgári személyek ellen még tárgyalás alatt álló katonai ügyek átkerültek a polgári törvényszékek elé.

Egyéb, a társadalom szélesebb rétegeit érintõ könnyítésekrõl a késõbbi években sem beszélhetünk. Minden, a legkisebb ügyben is csak felterjesztési joga volt a kerületeknek a helytartóság felé, ahol a döntések egy része megszületett. (A döntések más részét Bécsben, a minisztériumokban és az udvarnál hozták meg.)

Hat év telt el, amíg a Habsburgok szorongatott külpolitikai helyzetükben ismét változtatásra határozták el magukat, és a régóta alkalmazott taktikázáshoz folyamodtak. Teljes jó szándékukról biztosították a magyar, a székely és a szász népet és a fõurakat, álságos módon a politikai egyenrangúság megteremtését hirdették, jelezve, hogy a magyarság a Habsburg Birodalom államalkotó népe, és mint ilyen teljes jogú formálója lehet a birodalom politikájának, saját országa boldogulásának.

Az 1860-ban megjelent októberi diploma1 és ennek Erdélyre vonatkozó kísérõirata nem tartalmazott intézkedést sem a végrehajtó hatalom, sem a közigazgatás szervezetét és feladatait illetõen. Ennél magasabb érdekek szintjén folytak az egyezkedések. A magyar és erdélyi fõurak a nép nyomatékosító segítségével elutasították a diploma elvárásait. Ahogy gr. Széchenyi István fogalmazott a Rückblickre írt válaszában: a magyar népet "komédiázásokkal elbolondítani nem lehet".

Az októberi diploma kiadása - mindezek ellenére - kétségtelenül fordulatot jelentett az erdélyi kormányzati szervek munkájában. A diploma megjelenésének napján az uralkodó Rechberg miniszterelnökhöz írt kéziratában közölte elhatározását a magyar és erdélyi királyi udvari kancelláriák visszaállításáról és egy államminisztérium felállításáról a bel-, az igazságügy- és a vallásügyi minisztériumok helyett.2 Az erdélyi kancellária ideiglenes elnökévé 1860. december 9-én br. Kemény Ferencet, majd egy nappal késõbb az erdélyi Királyi Fõkormányszék ideiglenes elnökévé gr. Mikó Imrét nevezte ki Ferenc József.3

Október 20-a és december 9-10-e, a két kinevezés kihirdetése között nagyon fontos és kevesek által ismert események történtek. Ferenc József Erdély ügyeinek megbeszélésére magához kérette br. Kemény Ferencet. Mind Kemény, mind Mikó Imre az erdélyi konzervatívok tekintélyes képviselõi voltak, akik 1848-as alapokon állva Erdély jövõjét csak a Magyarországgal életbe lépett unió segítségével tartották elképzelhetõnek.

Kemény, feladva korábbi passzivitását, elfogadta a meghívást, a felajánlott kancellári állást, és õ ajánlotta az uralkodónak Mikó Imrét a Fõkormányszék elnöki tisztségébe. Ekkor még Kemény és Mikó is abban reménykedtek, hogy e viszonylag magas tisztségekbõl könnyebb lesz újból életet lehelni az 1848-ban létrejött unióba. Az unióba, amely - mint egy csodateremtõ esemény - minden székely probléma megoldásához kínálja az - ekkor még - eszmei lehetõséget. Kemény a király elõtt is hangoztatta, hogy tevékenységét csak a Magyarországgal közös unió és Erdély alkotmányosságának teljes helyreállítása után tudja elképzelni és végezni. Az uralkodó ennek a véleménynek az ismeretében mindkettõjüknek csak ideiglenes megbízást adott.

Figyelemre méltó, hogy amíg Ferenc József októberben még csak a kancellária helyreállításáról beszélt, illetve írt, és a kormányzóság ügyeit intézõ helytartóság mozdíthatatlannak tûnt, decemberre már a régi, de 1849-tõl megszüntetett Gubernium élére nevezte ki Mikó Imrét. Ennek alapján azt is feltételezhetjük, hogy Ferenc József bizonyos mértékig komolyan gondolta a korábbi szervezeti keretek teljes visszaállítását (természetesen az osztrák törvények alapján). Mikó kinevezési okiratában ez áll: "megbízom Önt erdélyi fõkormányszékem ideiglenes elnökségével".4

A kinevezések után az események a hivatalok szervezését illetõen felgyorsultak. December 21-én Keményt uralkodói kézirat5 kérte, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket egy értekezlet összehívására, amelyen a késõbb összehívandó erdélyi országgyûlésen részt vevõk összeállításáról szülessen döntés.6 Ugyanebben a kéziratban kapott Mikó felhatalmazást a Fõkormányszék szervezésének a megindítására. Ez az intézkedés lehetõvé tette a Fõkormányszék egykori tanácsosainak, tisztikarának újbóli felkérését és a fõkormányszéki hivatal kialakítását. Konkrét utasításában a legfelsõbb kézirat kimondja: "haladéktalanul terjessze föl a törv. alapon választott azon törvényszéki tanácsosok neveit, kik ez állomások bétöltésére képesek; az elhaltak, elaggottak vagy vállalkozni nem akarók helyett pedig ajánljon fel másokat, az erdélyi nemzetiségek s hitvallások tekintetbe vételével. [...] Terjessze föl indítványait a régibb közigazgatási felosztás visszaállítására nézve, s a fõispáni, fõkapitányi s fõkir. bírói állomások bétöltésére ajánljon fel alkalmas egyéneket."7

Az események egyre mozgalmasabbak és izgalmasabbak lettek Erdélyben mind a Fõkormányszék mûködésének újraindítása, mind a birodalmi országgyûlés összehívása miatt. Komoly feszültség alakult ki a nemzetiségek, a lakosság elvárásai és az ehhez képest lassabban formálódó szervezeti keretek kialakítása és feladatrendszere között.

Schmerling miniszterelnök, aki a magyarországi és erdélyi intézkedéseket illetõen nem mindenben osztotta császára álláspontját, a régi jó és mindig bevált recepthez, az oszd meg és uralkodj elv alkalmazásához fordult. Az októberi diploma megjelenése után Szebenben a szászok, majd 1861. január elsõ felében a románok tartottak többnapos kemény hangú és komoly követeléseket megfogalmazó konferenciát sérelmeik számbavételére. Nem feladatunk most, hogy ezeket a megbeszéléseket elemezzük, de azt mindenképpen jeleznünk kell, hogy amikorra a magyar és székely közösségek a hivatalos utakat betartva egyáltalán eljutottak a közigazgatási szervezés megindításához, addigra már mind a szász, mind a román tanácskozások eljuttatták - a késõbb kialakítandó magyar állásponttal ellenkezõ - állásfoglalásukat az uralkodóhoz.

A december 21-i királyi leirat szerint Károlyfehérvárra kitûzött értekezletet 1861. február 11-én nyitotta meg Kemény Ferenc. A kétnapos értekezleten elhangzottak ismertetése sem feladata ennek az írásnak, de a gyûlésben elfogadott határozat mindenképpen kihatással volt a Fõkormányszék szervezésére, mûködésére és az erdélyi országgyûlés Habsburgok által tervezett összehívására. Az értekezlet ugyanis érvényben lévõnek mondta ki az 1848-as törvényeket és az uniót, ezért feleslegesnek ítélték külön erdélyi országgyûlés összehívását. A magyar országgyûlés tagjainak vallották magukat, oda várták a meghívást.

Ez azonban minden társadalmi akarat és szándék ellenére sem történhetett meg.

Az értekezlet befejezése után a Kemény Ferencet Teleki Domokos vezetésével felkeresõ küldöttség sajnálatát fejezte ki a kancellár elõtt, hogy az októberi diploma lényegében elválasztotta Erdélyt Magyarországtól, s nyomatékosan kérték: segítse elõ Kemény Ferenc, hogy a fõispánok és a törvényhatóságok hivatalnokai megbízható emberek legyenek, és a törvényhatóság hivatalai minél elõbb kezdjék meg mûködésüket. Kemény válaszában biztosította a küldöttséget, hogy a fõispánok kinevezésére és a megyei élet megindítására április 2-ig sor kerül. Az egyes erdélyi székek meleg hangú kérelmekkel árasztották el a kancelláriát, név szerint megjelölve leveleikben, hogy kit szeretnének egy-egy poszton látni.8

Alighogy véget ért az erdélyi országgyûlést elõkészítõ károlyfehérvári megbeszélés, Mikó Imre ideiglenes megbízott fõkormányszéki elnök letette a hivatali esküt Kemény Ferenc elõtt.9

A februári pátens (1861. február 26.) megerõsítette Erdély különállását Magyarországtól. Egész Erdély magyarlakta területein szimpátiatüntetések sora szállt síkra az unió mellett - eredménytelenül. Kemény még mindig bízott abban, hogy "a két testvér haza egyesülését a két ország törvényes és ildomos eljárása következtében" végezhetik el.

A pátens megjelenésének napján az uralkodó Keményhez is címzett egy kéziratot.10 Ebben azt kéri, hogy az áprilisi birodalmi országgyûlés elõkészítéséhez küldje meg javaslatait arról, hogyan képzeli el Erdély megfelelõ súlyú képviseletét a birodalmi országgyûlésben, illetve kik lehetnének a legjobb képviselõi Erdély ügyének.

Az uralkodó a pátens keletkezésének napján már mindenképpen tudhatott a károlyfehérvári határozatokról, de ezekrõl a kéziratban nem vett tudomást. Mintha nem is történt volna semmi. Összbirodalmi érdekbõl lényegtelen is volt az erdélyiek ellenállása, a ragaszkodás a 48-as állapotokhoz. Sokkal fontosabb volt a birodalmi országgyûlés megszervezése. Ezzel kapcsolatban azonban csak április elején született meg a fõkormányszék elutasító állásfoglalása.

Az erdélyi belügyeket illetõen a tavasz meghozta a remélt legfelsõbb szintû döntéseket. Március 24-én megérkezett a határozat Erdély közigazgatásának újraszervezésére, kinevezésre kerültek a fõkormányszéki tanácsosok és titkárok, a fõispánok és a fõkapitányok,11 március 31-én pedig az erdélyi törvénykezés újraszervezését is elhatározta az uralkodó.12 Kemény örömmel üdvözölte a tanácsosok kinevezését. Haynald Lajos r. k. püspököt meleg hangú levélben külön is köszöntötte.13

Kemény Ferenc kancellár március 26-án részletes levélben értesítette Mikó Imrét, hogy "õ cs. k. apostoli Felsége Erdélynek õsi alkotmányos szervezetét helyre állítani, a közelebbrõl az 1791-ikbéli 11-ik Törvény czikk alapján egybe hívandó ország gyûlési általam felterjesztett tervezetet helyben hagyni, a fõkormányszéki Tanácsosokat és Titkárokat, mint szintén a megyei Fõnököket kinevezni legkegyelmesebben méltóztatott".14 A levél Erdély területének korábbi közigazgatási berendezkedése megváltoztatásáról is hírt ad. Azt írta Kemény: "Eõ Felsége az Erdély Ország politikai szervezetét [...] a maga épségibe [...] meghagyván, csupán azon változtatást kívánta benne tétetni, hogy ezentúl az ez elõtt fenn álló 2-ik székbeli Román ezred által bíratott vidék egy külön Naszód nevét viselõ, és tulajdon politikai és törvényes hatósággal bíró vidéket fog képezni, szervezése Fogaras Vidékéhez mindenekben fog hasonlóvá alakíttatván."

Ebben az idõben zajlott a partiumi területek visszacsatolása is Magyarországhoz. Az uralkodó királyi bizottságot küldött ki a visszacsatolás törvényes keretek közötti elintézésére. A bizottság elnöke br. Vay Lajos volt, aki március 26-a és április 9-e között több levélben értesítette Mikót, hogy Kraszna megyét a Szilágysomlyón tartott értekezlet március 26-tól, Közé-Szolnok megyét március 28-tól, Kõvár vidékét április 4-tõl ünnepélyesen Magyarország részévé nyilvánították.15

Mindezek után Kemény Ferenc 1861. április 2-án levélben16 tudatta a fõkormányszékkel, hogy Erdély alkotmányos mûködése elõtt megnyílt az út, mind a közigazgatási, mind a törvénykezési szervezetek helyreállítására az intézkedések megtörténtek. A legfelsõbb határozat április 15-ét jelölte meg a visszaállított intézmények mûködésének megkezdésére.

A megyék, illetve székek újraszervezése viszonylag békésen zajlott. Kolozs megyében volt heves vita a román és magyar képviselõk számát illetõen, de végül is rendben lezajlottak a bizottmányi gyûlések, az újraalakulást kimondták, és azonnal megkezdték a járásokban is a korábbi osztrák hatóságoktól az iratok átvételét.17 A közgyûléseken erõsen vigyáztak arra, hogy a nemzetiségi összetétel biztosítva legyen, hogy anyanyelvét mindenki szabadon gyakorolhassa. Ott, ahol ennek érvényesülése elé akadályokat kívántak állítani a megyei bizottmányok, Mikó azonnal intézkedett. Doboka megyében például a megye tisztikara az érvényben lévõ törvényekkel ellentétes álláspontra helyezkedett. Mikó táviratilag hívta fel a fõispán, br. Bánffy Dániel figyelmét arra, hogy "nem volna helyeselhetõ oly megyei végzés, mely akár a törvény rendeletével ellenkeznék, akár a törvényhozás általi elintézés elébe egy ultimátum formát vetne, akár pedig az országgyûlés felemlítése által annak illetékességére és miképpen össze alkotására nézve törvénnyel ellenkezõ nézetet vagy óhajtást állapítna meg. [...] köz óhajtás, hogy a románok jogos igényei törvényes megoldást nyerjenek, de a törvényes útoni eljárás a mily kívánatos, éppen oly igen helytelen volna egy végzésnek terrorizálás általi kierõltetése." Komoly gondot okozott Fogaras megyében a megyei testület és a bizottságok megalakítása. A román lakosság folytonos lázongása, forrongása miatt csak május végén sikerült a testületek megalakítása.

A megyék újjászervezését mindenhol hatalmas örömünnep követte. Fáklyás felvonulások, gyûlések követték egymást. Feliratok készültek az uralkodóhoz, a magyarországi képviselõházhoz, az erdélyi kormányszékhez, hangsúlyozva ezekben a 48-as törvényekhez és az unióhoz való ragaszkodást. Volt olyan megyei bizottmány, amelyik már a pesti országgyûlésre is választott követeket.18

Semmi sem akadályozta tehát, hogy ismét megalakuljon az Erdélyi Királyi Fõkormányszék. 1861. április hó 24-én, csaknem másfél évtizednyi szünet után megkezdte mûködését Kolozsváron a legfõbb közigazgatási hivatal, egy nappal azután, hogy a helytartóság Szebenben beszüntette tevékenységét.

Április 14-ére Mikó elkészítette a tanácsosok (a 20-21. században úgy mondanánk, fõosztályvezetõk) között a munkafelosztást.19 Eszerint a következõ osztályok mûködtek, az alábbi feladatokkal:

I. Kebelbeli20 ügyek intézése. Vezetõ: br. Bornemisza János, beosztott: Szentkatolnai Bíró Lajos kormányszéki titkár.

Feladat:

- a kormányszék és hozzá tartozó hivatalok és hivatali osztályok személyzeti és fizetési ügyeinek intézése;

- a hivatalok és a szolgaszemélyzet létszámának betöltése;

- az osztályok elhelyezése, fûtése, világítása;

- bútorok, eszközök, írószerek beszerzése;

- a személyzet közötti rend fenntartása;

- a panaszok kivizsgálása;

- nyugdíjügyek intézése.

II. Római katolikusok vallás- és oktatásügyeinek intézése. Vezetõ: Hidvégi gróf Nemes János tanácsos, cs. k. kamarás, valóságos belsõ titkos tanácsos, Leopold-rend kiskeresztese, beosztott: Kronberg József fogalmazó, Brencsán Sándor fogalmazógyakornok és Lemény Demeter írnok.

- köz-és magán vallásgyakorlat;

- áttérések;

- templomok, cintermek, pap- és kántorlakok, oskolaházak, temetõk stb. ügyei;

- új eklézsiák szervezése, fiókmegyésítés (adfiliatiók);

- belsõ emberek, eklézsiák birtoka és birtokilletéke (canonica portio);

- papok, belsõ emberek kiválasztása;

- szabadságos katonák, katonakötelesek nõsülése;

- tanodák;

- tanrendszer;

- alapítványi és kegyes hagyományi ügyek;

- siketnémák és vakok intézetei;

- minden tudományos, kegyes és emberiességi vagy mûvészeti, mûvészképzõ, kisdedóvó, vívó és testgyakorló és egyéb nevelési intézetek, múzeumok, köz-, könyv- és képtárak, tudományos társulatok, vasárnapi iskolák stb. ügyei;

- általában a népnevelés és minden a nevelésügyre vonatkozó tennivaló.

III. Kormányzati, közjogi és közigazgatási ügyek intézése. Vezetõ: Bethleni id. gróf Bethlen Gábor tanácsos, beosztott: Hajós János kormányszéki titkár, Olasz Károly fogalmazó, Tompa Károly és Veszprémi Antal fogalmazógyakornokok, Szigethi Zsigmond írnok.

- a Királyföldön levõ törvényhatósági, tisztválasztási, városi és községi ügyek;

- a Királyföld területén kívül esõ minden királyi és mezõváros, taxalis hely és község ügyei;

- városi hivatalnokok személyzeti és fizetési ügyei;

- közvagyon haszonbérbe adása;

- hivatali bevételek kezelése, felhasználása, városi és községi pénztárak ügyei;

- a tisztviselõk és a helységek elöljárói ellen beadott panaszok kivizsgálása;

- falusi elöljárók és jegyzõk kiválasztása, községi számadások felülvizsgálata;

- falunak mezõvárossá, mezõvárosnak királyi szabad várossá emelése;

- mindenféle középület, templom, iskola, malom stb. engedélyezés utáni építésének figyelemmel kísérése

IV. Ipar- kereskedelmi, közmunka és közlekedési ügyek, protestáns vallás és oktatás intézése. Vezetõ: Magyargyerõn. Monostori báró Kemény Domokos tanácsos, beosztott: Pákei Lajos fogalmazó, br. Apor Zoltán, gr. Bethlen István és Nemes Péter fogalmazógyakornokok, Reich József írnok.

- céhek helyzete;

- iparszabadság biztosítása;

- az ipar színvonalának emelésére vonatkozó javaslatok és intézkedések;

- iparegyesületek, ipariskolák és tanintézetek;

- gyárak;

- a bel- és külkereskedés emelésére vonatkozó javaslatok és intézkedések;

- biztosítások ügyei;

- kereskedõtestületek és azok helyzete;

- ipar- és kereskedelmi kamarák;

- magánbankok és takarékpénztárak, hitelintézetek;

- harmincadi és vámviszonyok;

- ipart és kereskedést elõsegítõ kiváltságok engedélyezése;

- heti- és országos vásárok engedélyezése;

- ártáblázatok alakítása;

- brassói és szebeni görög kereskedõtársulat;

- házaló kereskedés;

- vaskereskedés, vastermelés, általában a bányatermékekkel történõ kereskedés;

- selyemtermelés;

- közmunka és közlekedésügyek (vaspályák, vízszabályozás, csatornák, folyami hajózás, tutajozás, középítések, kõút, hidak, révek, útvonalak, köz- és magánút, hídvám, tavak, mocsarak kiszárasztása, lecsapolása);

- vallás- és oktatásügy a protestánsok között (a tennivaló ua., mint a római katolikusok esetében).

V. Kormányzati, közjogi és közigazgatási ügyek intézése. Vezetõ: Káli Nagy Elek tanácsos, beosztottak: N. Rápolti Szentgyörgyi Imre kormányszéki titkár és Csíkszentdomokosi Kedves Alajos kormányszéki fogalmazó, br. Konradsheim Guido, Szilvási Béla és Tirtzka Gyula fogalmazógyakornokok, Barkó Károly írnok.

1. osztály: országgyûléssel kapcsolatos ügyek:

- követválasztási ügyek;

- országgyûlési törvénycikkek, jegyzõkönyvek és irományok ügye, kinyomtatása;

- országos és diplomával vagy adománylevéllel ellátni szokott hivatalok állás-ügyei;

- bányatörvényszéki bírói kinevezések, konventi és káptalani levéltárnokok kinevezése és a levéltárak ügyei;

- rangok, kitüntetések, nemesség, grófság, báróság stb. iránti kérelmek intézése;

- nemességi perek;

- vezetéknevek megváltoztatási ügyei;

- közhitelû személyek (közjegyzõk) által vezetett jegyzõkönyvek, bizonyítványok ügyei;

- országos határkérdések;

- törvényhatóságok közjogi elõterjesztései;

- kormányszéki közigazgatási bizottságok ügyei;

- zsidóügy;

- népesítések, telepítések;

- lakhatási jog, ki- és beköltözési, átköltözési ügyek;

- agentiák melletti konzulok kiválasztási, megbízási ügyei;

- külföldi szerzõdések ügyei;

- közintézetek felállítási ügyei, ha azokat országos pénzalapból vagy országos gyûjtésbõl építik;

- hivatalok, intézetek személyzetének nyilvántartása, névtárak ügyei;

2. osztály: megyei, vidéki, székely széki közgyûlések ügyei:

- a volt román határõrvidék rendezésének ügyei;

- megyei határkérdések;

- megyei, vidéki és székely széki tisztújítások, az ezekben dolgozó tisztviselõk ügyei;

- ezek ellen emelt panaszok kivizsgálása és egyéb hatósági ügyek;

- ezen hatóságok költségvetési ügyei;

- országház, királyi tábla, megyei, vidéki és székely székek székház ügyei;

- a revindicalt havasok és földterületek ügyei;

- a magyar testõr seregre vonatkozó ügyek;

- a kolozsvári magyar nemzeti színház pénzalapja és fenntartása;

- az unitáriusok vallás- és oktatásügyei

VI. Tartományi fõbiztossági és hadi ügyek, adó, közteher, hadi segélyezés intézése. Vezetõ: Schreiber Simon tanácsos, beosztott: Móga Demeter titkár, Grúz Albert, Bergleiter Gusztáv és Gyárfás József fogalmazógyakornokok, Siniczky János írnok.

- katonaság elhelyezése és beszállásolása;

- katonai gyakorlatokra behívások, a behívottak elhelyezési ügyei;

- katonai átutazások és fuvarozások ügyei;

- katonaság részére szükséges anyagok kiszolgáltatási ügyei;

- laktanyák, szállások, raktárak, kórházak és más katonai épületek ügyei;

- katonaállítási, ujoncozási, elbocsátási ügyek;

- katonaszökevények ügyei;

- katonai kihágások ügyei;

- patentalis és kiszolgált katonák ügyei;

- katonatisztek házassági biztosítéka, katonaözvegyek, árvák, hagyatékok ügyei;

- katonakincstár és katonai személyek elleni követelések ügyei;

- pótlovazási és lóhágatási ügyek;

- lõpor és salétromkészítés ügyei;

- adók, közterhek, hadisegélyek ügyei;

- katasztrális ügyek;

- a közigazgatási költségek kezelése, számvitel készítése;

- országos és kamarai pénztárak közti követelések számontartása;

- pénz és bankjegyek ügyei;

- segélyezések gyûjtése;

- különbözõ pénzalapok kezelése;

- tartományi pénztár ügye

VII. Görög nem egyesült vallás ügyeinek intézése. Vezetõ: Aldulean (máshol: Aldulian) János tanácsos, beosztott Pápiu János fogalmazó, Bartolomei János fogalmazógyakornok.

Feladat: A görög nem egyesült egyház vallási és nevelési ügyei

VIII. Kamarai ügyek, posta intézése. Vezetõ: Dunka Pál tanácsos, beosztott: Phleps Károly kormányszéki titkár, Wilhelm György és Sebestyén Mihály fogalmazógyakornokok, Teslák György írnok

Feladat: a volt királyi dézsma s annak haszonbérével kapcsolatban felmerülõ, vagy úrbéri viszonyokra vonatkozó ügyek;

- minden sóügy;

- bányászati és harmincadi ügyek;

- bányászok és aranymosók tevékenységének szabályozása;

- kincskeresés és találásával kapcsolatos ügyek;

- kamarai díjak, illetékek ügyei;

- pénzügyõrökre vonatkozó ügyek;

- postaügyek

IX. A közrend fenntartási ügyek, börtön és közegészségügy intézése. Vezetõ: Jakab Bogdán tanácsos, beosztott: Gerendi Popp Máté kormányszéki titkár, Lugosi József fogalmazó, ifj. Bodor Pál, Szabó Béla és Filep Elek fogalmazógyakornokok, Farkas József írnok.

- polgári és büntetõ rendõrség;

- nyomda, nyomtatványok és hírlapok ügyei;

- színház és színmûvek ügyei;

- nyilvános elõadások, látványok, táncvigalmak engedélyezése;

- gyûlés engedélyezése;

- termés- és ínségügy, takarék magtárak, élelmiszerek és más szerek piaci árjegyzéke;

- útlevelek, igazolójegyek és vándorkönyvek;

- mérték- és súlyügyek;

- dolog- és lelencházak ügyei;

- tébolyda ügyei;

- hivatalos hirdetések ügyei;

- cselédrend szabályozása;

- húsárszabás;

- házasok, szülöttek, kereszteltek és halottak jegyzékei és egyéb statisztikai adatok;

- koldulási ügyek;

- rablók üldözése;

- rögtönbírósági jogengedés és csendõrség ügyei;

- ártalmas vadak, madarak és férgek kiirtási ügyei;

- fegyverviselés és használat engedélyezése;

- tiltott játékok ügyei;

- közbiztonság és tisztaság, gyógyvizek és fürdõk rendszabályaira vonatkozó ügyek;

- építészeti, vadászati rendszabályok;

- tûz, víz, jég stb. által károsultak megsegítése;

- jég- és tûzkármentõ és hasonló társulatok ügyei;

- börtönügyek (szamosújvári és más országos fogházak, törvényhatósági városi és községi börtönök, fenyítõházak), õrszemélyzet ügyei;

- közegészségügyek (kórházak, tébolydák, betegápoldák, orvosi rendõrség, orvosi intézetek, állatorvosi ügyek, gyógyszerészek ügyei, Goldberg-féle orvosi alapítvány)

X. Egészségi ügyek intézése. Vezetõ: Czegei gróf Wass Albert fõkormányszéki titkár, beosztott: Sala Sámuel és Ponori Sándor fogalmazógyakornok

- orvosokat, sebészeket, szülészeket, bábákat, gyógyszerészeket, himlõ-oltást, betegségeket, járványokat érintõ ügyek;

- orvosi jelentések, statisztikák;

- a fogva tartottak egészségi állapota;

- beteg és meghalt katonákról készült jegyzékek;

- kimutatások az orvosi kar személyzetérõl;

- egészségügyi statisztika;

- a Goldberg-ösztöndíjért beadott kérvények intézése;

- sebészmûhelyek, gyógyszertárak, vegyi gyárak engedélyezése;

- orvos-sebészeti tanintézeti ügyek

XI. Földmûvelés és úrbéri ügyek intézése. Vezetõ: Hatolykai Páll Sándor fõkormányszéki titkár, beosztott: Koncz László fogalmazógyakornok, Bodor Elek írnok.

Feladat:

- a megszüntetett úrbéri tartozások és tized kárpótlására és ezek igazolására vonatkozó ügyek;

- javaslatok és intézkedések a földmûvelés színvonalának emelésére, javítására;

- gazdasági egyesületek, tanintézetek;

- lóversenyek ügyei;

- termés kimutatások, gazdászatra vonatkozó statisztikák;

- úrbéri és földesúri ügyek;

- királyi javadalmak (regalék) ügyei (kocsma, malom, vadászat, halászat, stb.);

- osztatlan közhelyek ügyei;

- birtokossági és községi közerdõk ügyei;

- szarvasmarha legeltetéssel kapcsolatos ügyek;

- mezei és erdei rendõrség ügyei;

- erdészeti ügyek.

XII. A római katolikus "catholica comissio" által tárgyalt vallásos és nevelési ügyek.

Ennek a nevelési, egyházi és alapítványi ügyekkel foglalkozó osztálynak az élére nem volt vezetõ kinevezve. Fogalmazógyakornok ifj. Filker Elek, írnok Murát Márton volt.

A közigazgatási teendõk felosztását Bornemisza János elõterjesztése alapján Mikó gróf hagyta jóvá. Ezek mellett az érdemi ügyeket intézõ, összesen 54 fõt foglalkoztató osztályok mellett mûködtek még az ún. segédhivatalok (jegyzõkönyvi, elõadói, levélkiadói, levéltári), amelyek kb. 20-25 fõt foglalkoz-tattak.21

Érdemes felfigyelni az ügykörbeosztásban arra, hogy a kormányszék elõtt álló régi-új feladatokat "csak" szétosztották, figyelmen kívül hagyva a hozzáértést, a szakértelmet. Az oktatási és vallási ügyeket például felekezeti hovatartozás szerint osztották szét. Több összetartozó területet csak azért bíztak két-három tanácsosra is, hogy arányosan oszthassák el a feladatokat.

A Fõkormányszék ügyköre egyértelmûen bizonyítja, hogy a közigazgatásban tovább éltek a korábbi, a rendi társadalomra jellemzõ feladatmegosztások, szervezeti keretek. Igaz, hogy az egykor mûködõ Gubernium feladatköre nagymértékben bõvült, az abszolutizmus évtizede alatt megszületett hatóságok tovább mûködtek, és újabb napi feladatokat jelentettek az országos fõkormányszéknek, de az is igaz, hogy mind Kemény, mind Mikó nem az erdélyi közigazgatásban akartak elsõsorban lényegi változást elérni. Elsõsorban Erdély és az ország lakosságának az érdekeit, a viszonylagos függetlenség elérését kívánták. Ez a végsõ cél lebegett szemük elõtt, és nagyon valószínû, hogy az 1849-1860 között végbement és a polgári államberendezkedést szolgáló közigazgatási változásokra nem figyeltek fel, vagy ha érzékelték is ezeket, az elnyomó hatalom erõszakos intézkedéseinek egyikeként vették számításba. Erre utalhat az is, hogy Erdélyben nem találtunk egyetlen olyan erõtlen törekvést sem, amely a modernebb közigazgatási szervezeti rendszert és a korszerûbb ügyintézési módszert szorgalmazta volna.

A Fõkormányszék visszaállítása tehát csak formai, de semmiképpen sem érdemi változásnak tekinthetõ. Az 1848-ban szentesített törvényeket a szervezés során mind a fõkormányszék, mind a megyék mûködésében teljesen figyelmen kívül hagyták, mert figyelmen kívül kellett hagyniuk.

A Fõkormányszék megalakulását követõ hónapokban keletkezett iratanyagot átnézve észre kell vennünk, hogy az ügykörbeosztás - bár az egész korabeli közigazgatási feladatot átölelte - semmiféle vagy alig néhány apró-cseprõ ügyben biztosított önálló tevékenységet a hivatalnak. A megyék legegyszerûbb ügyekben is felterjesztéssel éltek a Fõkormányszékhez, a Fõkormányszék a minisztériumhoz vagy az uralkodóhoz, ahol meghozták a döntést, és visszaküldték a határozatot a Fõkormányszékhez, az pedig a megyéhez. Hiába történt meg tehát a Királyi Fõkormányszék visszaállítása, az ügykörök visszavétele, ha önállósága nem vagy csak jelentéktelen ügyekben volt. A döntéseket továbbra is az osztrák minisztériumokban helyet foglaló hivatalnokok hozták meg, az osztrák törvények alapján.

Mind az erdélyi kancellária, mind a Fõkormányszék elfogadta ezt a helyzetet. A politikai csatározásokban fontosabbnak tartották, hogy az unió visszaállítására és a birodalmi országgyûléstõl való távolmaradásra összpontosítsák az erõket.

Az elnökbõl és a kinevezett tanácsosokból álló Királyi Fõkormányszék elsõ ülését április 12-én tartotta. Mikó köszöntõ beszédében megfogalmazta a mindannyiuk elõtt álló feladatot: "Mi leszünk tehát e napon túl, kikre e kis országrész (kiemelés alább is tõlem - TB) kormányzása bízva van, kik a közvélemény, Isten és világ elõtt felelõsek vagyunk arról, hogy minden nép és hitfelekezet törvény adta jogával élhessen, saját törvényes körében akadálytalan mozoghasson, tehetségeit kifejthesse, s a király, haza s családi kör javára hasznosíthassa, s hogy ehhez képest magát megelégedettnek és boldognak és az alkotmány jótéteményeibõl magát ki nem rekesztettnek tarthassa."22 Kulcsfontosságú gondolatot fogalmazott meg Mikó: tudatosította, hogy az ország egy részének a kormányzására hivatottak csak; hogy minden nép - román, szász és magyar -, minden hitfelekezet - római katolikus, unitárius, református, evangélikus, nem egyesült görög vallásúak - a törvény által biztosított jogokkal élhessenek, és élvezhessék az alkotmány által biztosított elõnyöket is. Ehhez az alapálláshoz lényegében egész hivatali mûködése alatt következetes maradt Mikó gróf és Kemény báró is. Ezen az értekezleten a Fõkormányszék elzárkózott attól, hogy Erdély képviseltesse magát a birodalmi tanácsban.23 Az uralkodóhoz intézett felirat végén a hivatal védelmében és mûködésének biztosítása érdekében azt is megfogalmazták, hogy ha a birodalmi tanácsban részt venne Erdély, a fõkormányszék minden hitelét elvesztené a társadalom elõtt.24

Április 15-én, a Fõkormányszék ülésén tárgyalták azt az uralkodói rendeletet,25 hogy az 1791-es 11. törvény értelmében kezdjék meg az erdélyi országgyûlés összehívására és a választások megtartására az elõkészületeket úgy, hogy az "a nép azon osztályára is kiterjesztessék, mely eddig az ország képviseletében részt nem vett [...] Mely legfelsõbb királyi határozat nyomán, a királyi kormányszéknek ajánltatik, (kiemelés tõlem - TB) mikép ezen kir. Határozat az elõ fordulandó esetekben sinórmértékül megtartva magát ahoz alkalmazza, és mi elõbb azt országosan hirdettesse ki." Ezt a burkolt fenyegetést is tartalmazó leiratot a Fõkormányszék26 megvitatta, és az abban foglaltakat teljes egészében elutasította.27

Ez az igen kemény és az uralkodóval szemben szokatlan hangvétel28 jól érzékelteti a politikai közhangulatot. Az uralkodó meggyengült helyzetét Erdélyben is érzékelték, ugyanakkor a Fõkormányszék tagjai maguk mögött érezhették a megyék és a megyék háta mögött a magyar lakosság teljes támogatását. Hogy ez a magabiztosság a késõbbiekben sem csökkent, azt jól érzékelteti az 1861. augusztus 7-én kelt elnöki közlemény,29 amelyben Mikó a magyarországi országbírói javaslatok erdélyi használatának engedélyezését kérte, és ennek érdekében felterjesztéssel fordultak az uralkodóhoz.30

Magyarországon is hasonlóképpen zajlottak az események, de ott már augusztus elején berekesztette az uralkodó az országgyûlést, és ez az Erdélyi Királyi Fõkormányszék jövõjét is megpecsételte. Nem volt véletlen, hogy alig egy hónappal a magyarországi események után, 1861. szeptember 19-én a császár menesztette Kemény Ferencet, majd november 24-én Mikót saját kérelmére felmentette. Az események ilyen alakulásában jelentõs szerepet játszottak - az itt most nem tárgyalt és a legfelsõbb körök részérõl támogatott - nemzetiségi törekvések is.

1861. december közepén bevezették a provizóriumot, Erdély ideiglenes kormányzását, és ezzel egy idõre megszûntek a társadalmi törekvések is Erdélyben.

JEGYZETEK

1. Megjelent 1860. október 20-án "Császári diploma a monarchia államjogi belviszonyainak szabályozására" címmel.

2. A királyi kéziratot idézi Ürmössy Lajos Tizenhét év Erdély történetébõl (Temesvár, 1894) c. munkája 242-243. oldalán.

3. Erdély Nagyfejedelemség hivatali Tiszti névtára 1863-dik évre. Hozzá járul: a rendeletek és intézkedések tára ... Kolozsvár, 1863. 2. Továbbiakban: Tiszti névtár..., vmint MOL D 228. Erdélyi Udvari Kancellária, elnöki iratok, 1 csomó, 1/1860 és 2/1860 sz. iratok.

4. Lásd a 3. jegyzetet.

5. MOL D 228. 1. csomó, 4/1860 sz. irat. "Ugyanakkor az erdélyi fõkormányszék felállításával bízza meg [ti. Kemény] volt kincstárnok gr. Mikót, - kit én annak élére állítottam..." Tiszti névtár, 2-3.

6. MOL D 228. 1. csomó, 5/1860 sz. fogalmazvány. Ebben a körlevélben Kemény a Károlyfehérvárra összehívandó értekezlet idõpontját (1861. február 26.) és a témáját (erdélyi országgyûlés összehívása) közli. Az elõzetes megbeszélésre meghívást kaptak: gr. Mikó Imre (Kolozsvár), Haynald Lajos (Fehérvár), gr. Teleki Domokos (Kolozsvár), gr. Béldi Ferenc (Kolozsvár), ifj. br. Kemény István (Enyed), Zeyk Károly (Kolozsvár), Weér Farkas (Dés), Nagy Elek (Kolozsvár), br. Apor Károly (Szeben), Horváth István (Szeben), Gál János (Szeben), id. Ugron István (Kolozsvár), Fosztó Ferenc (Enyed), Berde Mózes (Kolozsvár), Dósa Elek (Marosvásárhely), Nagy József (Marosvásárhely), Salmen Ferenc (Bécs), Maager Károly (Bécs), Trausch József (Bécs), Schreiber Simon (Szeben), Schmidt Konrad (Szeben), Schmidt Vilmos (Brassó), br. Konradtscheim Vilmos (Szeben), Stebiger Dániel (Beszterce), Stetka Schulucz (Sulutz Sándor - Balázsfalva), br. Schaguna András (Szeben), Aldulian János (Szeben), Leményi Bran János (Szeben), Moldován Demeter (Szászváros), Dunka Pál (Szeben), Leményi Ferenc (Fodorháza), Ládai Ágoston (Fehérvár), Jakab Bogdán (Szamosújvár), Simon Elek (Kolozsvár), Dobai Sándor (Marosvásárhely), Szentkirályi Zsigmond (Zalatna), Szoboszlai György (Fehérvár), Roth Pál (Dés), Kovács Dániel (Kézdivásárhely), Polgári Lajos (Zilah). Maager lemondta a részvételt, és helyébe Binder Frigyest (Medgyes) hívták. (Ürmössy szerint csak Dósa Elek nem vett részt a tanácskozáson. Lásd 256.)

7. Tiszti névtár ... 2-3. és MOL D 228, 1. csomó, 32/1861 sz. irat, amelyet Mikó 1861. január 7-én Keményhez írt. Levelében jelezte, hogy kik azok a személyek, akik már nem élnek, akik betegek, idõsek, vagy nem vállalják a tisztséget az 1848/49-es fõkormányszék egykori tanácsosai közül. Ilyen okok miatt nem jelölheti Kováts Miklós (r. k. püspök), br. Bedeus József (tartományi fõbiztos), Lészai Lajos, Sala Mihály, gr. Dégenfeld Schomberg Ottó, Földvári Farkas, Kozma Pál, Szegedi Mihály, Gebbel Károly, valamint gr. Lázár László, br. Brukenthal József, Szabó Lajos, Szacsvai Zsigmond korábbi tanácsosokat. A 36/1861 sz. levélben a kinevezendõ titkárok személyére tett javaslatot Mikó.

8. Udvarhelyszék képviselõi pl. az alábbi levelet (MOL D 228, 1. csomó, 120/1861 sz. irat) küldték Kemény Ferencnek: "Vissza tekintve megyénk - székely anya Udvarhelyszék - politikai múltjára, hogy annak az alkotmányos életterén annyiszor kitüntetett szellemét, t. i. a szentesített törvények és jogokhoz való hív és szilárd ragaszkodását, a jelen nehéz és kétes viszonyok közt is a legmagasabb trón és közös haza érdekébe fenntarthatni magunkat telyes reménnyel biztathassuk, - bátorkodunk nagyméltóságodhoz következõ legalázatosabb kérelemmel járulni: Méltóztassék nagyméltóságú Báró Korlátnoksági elnök úr, magos hatóságánál fogva eszközölni azt, miszerint székünk fõkirálybírói helyettesséül M. Zsákodi K. Horváth János neveztessék ki. Legalázatosabb kérelmünk elõterjesztésére bátoríta a nagy Magyarhon példája, mely számos tanuságát adja annak, miszerént a megyék élére oly férfiak állítattak, kiknek politikai multjok kezességet nyújt az iránt, miszerint a mostani válságos idõkben is rendíthetetlen szilárdsággal, s ugy a felséges fejedelem, mint a haza iránt, osztatlanul tanusított és tanusítandó hûséggel kezelik és kezelendik hivatalukat. Eme jelesekhez hasonló kormányzóját megyénknek a már szerepelt és tettszõs politikai multtal bíró, elõbbi alkotmányos életünkbõl a gondviselés által életbe fenntartott s kellõ tekintélyû férfiaink között - minden mások felett - a fent megnevezett honfitársunkban véljük és hisszük feltalálhatni. ..."

9. MOL D 228. 1. csomó, 128/1861 sz. irat.

10. Tiszti névtár 4.: "Minthogy az alkotmányszerû végleges megállapodás a birodalmi tanácsba küldendõ képviselõk választási módját illetõleg az összes birodalom különbözõ országai bel-alkotmányos viszonyainak alakulásától sok tekintetben föltételezve van: ez okon meghagyatik javaslatainak azonnali fölterjesztése, hogy azok nyomán intézkedéseket lehessen tétetni, melyek szerint aztán egyfelõl az erdélyi nagyfejedelemség béfolyása már az ápr. 29-ikére bészólított birodalmi gyûlésen kellõleg biztosítva legyen az octóber 20-ikai diploma II-dik fejezete szerint a monarchia összes népeinek célszerûen rendezett részvételével elhatározandó ügyek tárgyalásánál, s másfelõl a birodalmi tanácsba küldendõ követek megválasztásának módját is a viszonyok érett megfontolásával véglegesen szabályozni lehessen."

11. A kinevezés szerint az alábbi, a korábban (1848-ban) választott tanácsosok kaptak megbízást: Nagy-Ajtai Cserei Farkas, Branyicskai br. Jósika Lajos, Kászoni br.Bornemisza János, br. Salmen Ferenc és Hidvégi gr. Nemes János; nem választott személyek lévén, csak ideiglenes megbízást kaptak: br. Haynald Lajos erdélyi r. k. püspök, id. gr. Bethlen Gábor, id. br. Kemény Domokos, Káli Nagy Elek, Schreiber Simon, Schmidt Konrád, Aldulián János, Dunka Pál, Lázár Sándor, Nagybaczoni Incze Mihály, Jakab Bogdán (Adeodat); fõkormányszéki titkári megbízást kaptak a korábbi megbízásuk alapján: Iszlay László, gr. Wass Albert, gr. Kálnoki Pál; újonnan neveztettek ki: Gebbel Károly, Phleps Károly, Pál Sándor, Bíró Lajos, Szentgyörgyi Imre, Móga Demeter, Poo Mátyás, Hajós János; fõispáni kinevezést kaptak: Tisza László (Torda m.), gr. Bethlen Farkas (Küküllõ m.), br. Nopcsa Ferenc (Hunyad m.), gr. Béldi Ferenc (Kolozs m.), Pogány György (Alsó-Fehér m.), Ládai Ágoston (Felsõ-Fehér m.), Vér Farkas (Belsõ-Szolnok m.), br. Bánfi Dániel (Doboka m.); fõkapitányi megbízást kapott Leményi Brán János (Fogaras-vidék); fõkirálybírói megbízást kapott Dániel Gábor (Udvarhelyszék), gr. Toldalagi Mihály (Marosszék), gr. Kálnoki Dénes (Háromszék), Mikó Antal (az egyesült Csík-, Gyergyó- és Kászonszék), Béldi Gergely (Aranyosszék). Tiszti névtár ... 4-5.

12. Tiszti névtár ... 6. A jog- és birtokviszonyok tekintetében továbbra is az osztrák polgári és bûntetõ törvények maradtak életben. A járási hivatalok és törvényszékek helyébe a partialis székeket, a kerületi törvényszékek helyébe a generális székeket, az országos fõtörvényszék helyébe a törvényes kir. táblát, a legfelsõ és a semmítõszék helyébe a kir. fõkormányszéket állították vissza. A szabad kir. városok is visszakapták korábbi jogaikat.

13. MOL D 228. 1. csomó, 157/1861 sz. irat. Többek közt ezt írja Kemény Haynaldnak: "... nem tehetem, hogy ne szerencséltessem Excellentziádat, de ne szerencséltessem szeretett hazámat is, mely Nagyméltóságodban egy oly kitûnõ tulajdonokkal bíró államférfit nyert, kinek mély belátása, bölcs tanácsa és hazafiúsága mindenkor az ország boldogítását erélyesen elõmozdítandják."

14. MOL F 263. Visszaállított Fõkormányszék, elnöki iratok, 1. csomó, 8/1861. További kutatást igényel annak az ellentmondásnak a feltárása, amely a károlyfehérvári határozat (az erdélyi országgyûlés összehívásának feleslegessé nyilvánítása) és Kemény most idézett levelének megfogalmazása ("egybe hívandó ország gyûlés általam felterjesztett tervezete") között található.

15. MOL D 228. 1. csomó, 133/1861 sz. irat és F 263. Visszaállított Fõkormányszék, elnöki iratok, 1. csomó, 13/eln./1861; 24/eln./1861.

16. Tiszti névtár 6-8.

17. MOL F 263. 1. csomó, 80/1861, 109/1861, 110/1861 és 111/1861 sz. iratok. A marosszékiek pl. ezt jelentették Mikónak: "...Maros Székben a Közgyûlés megnyitatván, a Birtokosságnak arra meg jelent rendkívüli nagy száma és azon öröm, mely minden egyesek arca képérõl olvasható vala, elég tanú jele annak, mennyire fájlalhatta a Székely nemzet alkotmányos életének nélkülözésit, s mennyire örvendett annak ismét élvezhetésin."

18. MOL F 266. Visszaállított Fõkormányszék közigazgatási osztály általános iratai, 3. csomó, 342/1861 sz. irat. Udvarhelyszék mellett Küküllõ megye feliratban javasolta az uralkodónak: "már most is saját országgyûlésünknek tekintjük azt, melyet Felséged Pesten folyó év ápril 2-ra össze hívott, és alázatosan esedezünk, méltóztassék Felséged megyénket is, mint magyar országhoz tartozót, mielõbb királyi meghívó levelével szerencséltetni, hogy arra képviselõinket megválasztván, közös hazánk törvényhozásában részt vehessünk."

19. MOL F 263. Elnöki iratok, 1. csomó, 47/1861 sz. irat.

20. Kebelbeli = saját személyi, gazdasági stb. ügyeit intézõ szervezeti egység.

21. Lásd errõl bõvebben: D. Tóth Béla: A levéltáros Jakab Elek pályakezdõ évei és az elsõ magyar iratkezelési utasítás. Levéltári közlemények. Hetvenegyedik évf. Bp., 2000.

22. Ürmössy: Tizenhét év... 288-289.

23. MOL D 228. 1 csomó, 15/1861. A Fõkormányszék az alábbi véleményt fogalmazta meg az uralkodó rendeletére: "az érintett mélyen tisztelt legfelsõbb kézirat a legkomolyabb hazafi aggodalommal tölti el a K. fõkormányszéket, mert az által a hazára nézve több törvényhozási tárgyat illetõleg egy idegen, eddig ismeretlen és nem létezett törvényhozói hatóság felállítása intéztetik, mind pedig azért, mert ezen birodalmi tanácsban az Erdélyt alkotó részeknek alkotmány ellenes s a hazai törvényhozás függetlenségét és jogait minden tekintetben sértõ és megingató képviseltetése foganatosítása van véleményezés tárgyául kitûzve." A Habsburgok által is korábban elismert törvények alapján egyértelmûen bebizonyították, hogy Erdély törvénytelenül cselekedne, ha részt venne a birodalmi tanácsban. Kifejtették, hogy "ezen birodalmi kapocs csupán az együttes birtoklásban és a kölcsönös védelemben határozódik, törvényeink, jelesen éppen az idézett törvénycikk (1791. évi 6. tc.) szerint is kétségbe hozhatatlan, miként Erdély a magyar szent koronához tartozik és hogy valamint õ cs. Kir. Apostoli felségednek elõdei, úgy felséged és utódai is mint Magyarország törvényes királyai jogosítvák az erdélyi országrész feletti uralkodásra".

24. Az erre történõ utalást nagyon szépen fogalmazták meg: "midõn a megszakadt törvényes kormányzat újbóli megindítása, a törvényesség helyre állítása, az aláásott bizodalom felélesztése, s a letölt gyászos korszak tettlegességei által csaknem kiirtott kegyeletesség felébresztése volna legfõbb feladata ezen kir. Fõkormányszéknek, valóban mind ezek ellen cselekednék, a bizodalmat játszaná el, az alkotmányosságnak és törvényességnek nem csak színleg, hanem valóban helyre állítása iránti reményt és hitet semmisítené meg, midõn igazgatása megkezdésének egyik elsõ és fõbb teendõje az volna, hogy egy oly intézvény keresztül vitelét, mely nemcsak alkotmány- és törvény-ellenes, hanem egyszersmind országszerte általános ellenszenvvel találkozott, kívánná kierõltetni..."

25. MOL D 228. 1. csomó, 194/1861 sz. irat.

26. Gr. Mikó Imre elnöklete alatt az alábbi tanácsosok vettek részt az ülésen: Cserei Farkas, Br. Bornemisza János, gr. Nemes János, gr. Bethlen Gábor, Nagy Elek, Schreiber Simon, Aldulián János, Dunka Pál, Lázár Sándor és Jakab Bogdán.

27. Az alábbi, egyhangúlag megszavazott végzést hozták:

"Miután a késõbbi törvény az elõbbit eltörli;

Miután továbbá törvényt hozni, változtatni, vagy eltörölni csakis az arra feljogosított és törvényesen öszvehívott országgyûlésnek a Fejedelemmel együtt van hatalma;

S miután végre a nem illy módon és alapon öszve hívott ország gyûlés törvényes nem lehet, a királyi fõ kormány szék ezen rendeletet, melyben külömben is semmi ezuttal tellyesítendõ kitûzve nincs, félre teendõnek s ez okból a törvényhatóságokhoz ki nem küldhetõnek találja, különben is tanácsosnak nem tartván, hogy azoknak éppen a vissza szervezkedés pillanatában kellemetlen és a kormány tekintélyét is csökkentõ közjogi vitákra alkalom és méltó ok adassék."

"Az említett rendeletben az ezelõtt nem jogosított nép osztálynak tekintetbe vételét illetõleg tett figyelmeztetésre ezen kir. Fõ kormány szék, a nélkül hogy ezt a fenn tisztelt rendelet tárgyával kapcsolatba kívánná hozni, ki jelentendõnek találja, hogy miután a jog egyenlõség törvényhozásilag e hazának minden lakosaira nézve, nemzet, nyelv, és vallás külömbség nélkül örök és változhatlan elvül el esmertetett és az ezzel ellenkezõ eddigi törvények eltörölteknek nyilváníttattak, ezen kir. Fõ kormány szék nem csak meg gyõzõdésbõl, hanem egyszersmint a törvény rendeletének is hódolva hazafi kötelességének ismeri törvényadta hatóságából folyó minden téteményeiben ezen magasztos elvhez alkalmazkodni, s annak a haza javára leendõ keresztül vitelét és további kifejtését alkotmányosan eszközölni."

28. Szeretnénk azonban felhívni a figyelmet arra, korántsem biztos, hogy ezek az éles hangvételû határozatok kerültek továbbításra. A felterjesztésen mind Mikó, mind Kemény jelentõsen finomíthattak, illetve kihagyhattak részleteket.

29. MOL D 228. 1. csomó, 1487/1861 sz. irat. Mikó javasolta: "Erdélyre nézve is célszerû volna a magyarországi országbírói értekezlet már Õ Felsége Legkegyelmesebb Urunktól is jóváhagyott határozatait életbe léptetni", és ezért a fõkormányszék felterjesztésben kérje az uralkodótól az országbírói határozatok Erdélyre történõ kiterjesztését is.

30. 1861. nov. 1-jén megjelent a legfelsõbb királyi rendelet arról, hogy az uralkodó szigorúan megtiltja Erdélyben az engedélye nélkül használt országbírói határozatok alkalmazását. Ezek szerint néhány megye meg sem várta a legfelsõbb engedélyt, saját belátása szerint alkalmazta a magyarországi országbírói értekezlet javaslatait, mintha az unió létezne.