Nagy Mihály Zoltán

A magyar országgyûlés a királlyal felirat formájában érintkezett, amely lehetett törvényjavaslat vagy az országgyûlést megnyitó trónbeszédre adott válasz. A felirat megfogalmazása során kialakult heves viták felszínre hozták a politikai pártok közötti nézetkülönbségeket, egyben jelezte az uralkodóval szembeni viszonyulásukat is.

A törvényhatóságok szintén élhettek a felirati jog nyújtotta lehetõségekkel. A törvényhatósági közgyûlések a helyi viszonyoknak nem megfelelõ kormányrendelet ellen, a végrehajtás elõtt felírhattak a miniszterhez. Vagyis a felirati jog a nemzeti érdekek artikulálásának, illetve a helyi viszonyok védelmének egyik legfontosabb törvényes eszköze volt. És hogy felirati viták nem csak Magyarországon voltak, azt a kolozsvári Mátyás-szobor "felirati vitája" is igazolta.

Az Erdély címû kolozsvári napilap 1945. május 4-i számában egy, a magyar ajkú lakosság körében nagy közfelháborodást keltõ helyi eseményrõl tudósított. Az újságban közölt cikk szerint: "az éj leple alatt vad indulatoktól irányított kezek Kolozsvár nagy szülöttjének, Mátyás király szobrának talapzatát eléktelenítették". De vajon miért borzolta fel a magyarság kedélyét egy látszólag jelentéktelennek tûnõ felirat lecserélése?

Ha visszatekintünk az 1944 augusztusában bekövetkezett román belpolitikai eseményekre, akkor megállapíthatjuk, hogy az egymást gyorsan váltogató bukaresti kormányok és az újjászervezõdött román pártok nem szakítottak a két világháború közötti nemzetiségellenes politikai gyakorlattal. Az 1944. õszi magyarellenes atrocitások: az észak- és dél-erdélyi magyar lakosság körében véghezvitt deportálások, a visszatérõ karhatalmi szervek visszaélései és a román szabadcsapatok, a voluntárok gyilkos akciói tovább fokozták az egymással szembeni gyanakvást.

Míg a dél-erdélyi magyar nemzetiség ellen tovább tartott a jogfosztó intézkedések bevezetése, addig az észak-erdélyi magyarság politikai szempontból 1944 novemberétõl lényegében konszolidált helyzetbe került.1 A szovjet katonai közigazgatás adta keretek között kiépülõ észak-erdélyi adminisztráció központi irányító szerv hiányában nagyfokú széttöredezettséget mutatott. Minden vármegye önállóan próbálta kiépíteni a közigazgatási apparátusát, és e testületek vezetõ állásait pártmegbízatás alapján töltötték be. A gazdasági élet újraindítását, a közlekedés helyreállítását, valamint az élelmiszer-ellátás és az egészségügy megszervezését csak a helyi erõforrások kiaknázása által valósíthatták meg, mindemellett el kellett viselniük a szovjet katonák garázdálkodásait is.

A politikai szervezkedésre csak a baloldali pártok kaptak engedélyt, habár a román pártok esetében helyenként a jobboldali ideológia mentén szervezõdõ pártok is mûködhettek. Az Észak-Erdély területén megalakult Magyar Népi Szövetség szervezetei, legfõképpen a nagy taglétszámmal, illetve támogatottsággal rendelkezõ kolozsvári és marosvásárhelyi szervezetek nem minden esetben azonosultak a dél-erdélyi, brassói pártközpont irányelveivel. Ennek ellenére megállapíthatjuk, hogy az egyik napról a másikra ügyvédbõl, fogorvosból, íróból vagy kétkezi fizikai munkásból pártvezetõvé, vezetõ funkcionáriussá felemelkedett, illegalista múlttal rendelkezõ személyek szûklátókörûségének köszönhetõen tovább zsugorodott az észak-erdélyi magyar lakosság politikai mozgástere. A Magyar Dolgozók (Országos) Szövetsége (ez alakult át 1944. október 16-án Romániai Magyar Népi Szövetséggé)2 határozata értelmében az észak-erdélyi MNSZ-szervezeteknek is csatlakozniuk kellett a bukaresti Országos Demokrata Arcvonal platformjához. Valójában egy hatalomra törõ kommunista klikkel léptek szövetségre. Ebbõl következett, hogy a politikai mozgástér is leszûkült, ami a késõbbiek folyamán megakadályozta a román jobboldali pártokkal való együttmûködést és a magyar érdekek következetes védelmezését.

Észak-Erdély magyarsága némi illúzióval szemlélte az eseményeket. A román közigazgatás és karhatalmi szervek kiutasítását, valamint a szovjet katonai közigazgatás bevezetését örömmel fogadták, mert ebben egy igazságosabb határrendezés garanciáját látták. Az 1945 februárjában kirobbant bukaresti kormányválság után erõszakkal hatalomra került Groza-kormány legelsõ intézkedése az volt, hogy a legitimáció megszerzése érdekében Észak-Erdélyt mielõbb visszacsatolja Romániához. Észak-Erdély közigazgatásilag Romániához való csatolásának elsõ aktusa a király és a Groza-kormány március 13-i kolozsvári látogatása volt a Szovjetunió meghatalmazottainak részvételével.

A Fõtéren elhangzott szónoklatok nagy reményt keltettek a magyar lakosság körében. Jordáky Lajos, aki ekkor már a Kommunista Párt színeiben politizált, beszédében a következõkre hívta fel a tömeg, illetve a bukaresti kabinet figyelmét: "ez az új kormány egy új történelmi korszak megindulását jelenti Románia életében. [...] Meg vagyunk gyõzõdve, hogy az új kormány az elsõ, amely nem tartományt lát bennünk, hanem önmagával szabadon rendelkezõ, önmagát saját intézményein és közigazgatásán át igazgató országrészt. [...] Legyetek meggyõzõdve, hogy egyenlõek lesztek. Legyetek meggyõzõdve, hogy vezetõitek veletek együtt õrködnek sorsotok és szabadságotok felett."3 Az elkövetkezõ idõszak eseményei azonban nem igazolták ezt.

A március 23-án megjelent földbirtokrendezési törvény, a közalkalmazottak sorainak megtisztításáról rendelkezõ március 30-án közzétett törvény, az április 4-én napvilágot látott állampolgársági törvény és a CASBI-törvény alkalmazása hátrányos életkörülményeket teremtett a romániai magyar nemzeti kisebbség számára.

A minisztériumok, illetve a helyi közigazgatási szervek által kibocsátott rendeletek korlátozásokat vezettek be a nemzeti jelképek használata területén is. Míg korábban a tömeggyûléseken természetes volt a román, szovjet és a magyar zászlók együttes használata, addig március 13-a után megrovásban részesítették a pártvezetõket a magyar zászlók kitûzése miatt, mert ebben a magyar sovinizmus és nacionalizmus burkolt megjelenési formáját vélték felfedezni. Kolozsvár magyarságát egy még jobban felháborító cselekedet hozta lázba: a Mátyás király szobrán levõ felirat lecserélése.

A párizsi világkiállítás aranyérmes alkotását 1902-ben avatták fel ünnepélyes keretek között. A Mátyás királyt ábrázoló szobor talapzatán félkörívben elrendezett Mátyás Király felirat alatt helyezték el a márványkõ táblából megformált királyi Magyarország koronás címerét, melynek közepére illesztették a Korvin-címert.

Az elsõ világháborút követõ impériumváltozások magukkal hozták a feliratcseréket, a feliratvitákat.

A román hatalomátvétellel egy idõben kicserélték a magyar feliratot a Matei Corvinul elnevezéssel, a címer tetejérõl eltávolított korona helyére a ma is olvasható, Nicolae Iorga történésztõl származó idézetet függesztették, és a Magyarország címerét ábrázoló márványkõ táblát vagy gipsszel vonták be, vagy a rajta levõ szimbólumokat lecsiszolták. Csupán a Korvin-címert hagyták meg sértetlenül.

A második bécsi döntést követõ idõszakban újra visszakerült a magyar felirat, és a címert is eredeti formájában állították helyre.

A mellékelt források szerint 1945 májusában újabb módosítások következtek.

A tanúvallomásokban megjelölt idõpontnak ellentmond az Erdély címû lapban megjelent cikk, amely a munkálatok elvégzését "az elsõ, igazán szabad május elsejének"4 éjszakájára tette. A cikkíró megdöbbenését még jobban fokozta az, hogy eddig hitt abban: "Itt 1944. október 11-e óta új történelmet írunk, melynek fundamentuma az Erdélyben együtt élõ népek békés megegyezése, egymás javainak, értékeinek kölcsönös megbecsülése lesz". A továbbiakban értetlenségét fejezi ki, hogy az "állami szupremáció" megnyilvánulásának megvannak a törvényes formái, "és nincs helye az ilyen és ehhez hasonló éjjeli akcióknak.5

Az Erdélyben közölt május 5-i tudósításból azt is megtudhatjuk: "A szobor meggyalázása [egy] Tóth nevû felügyelete alatt történt." A "bûntársait" a lap "fasiszta bûnözõknek" nevezte.

A Világosságban és az Erdélyben megjelent cikkek nem fedték fel a munkálatokat elvégzõ "fasiszta bûnözõk" kilétét, de a jegyzõkönyvek erre is választ adnak.

Szedlacsek János szobrász és kõfaragómester tanúvallomásából megtudjuk, hogy "felsõbb utasításra [egypár mondattal késõbb az is kiderül, hogy a fõispán és a polgármester6 tudtával] a Mátyás király szobrán lévõ feliratot ideiglenesen el kell távolítani, amíg a román felirat is elkészül, és a koronát le kell faragni". Farkas Károly megérkezése elõtt Szedlacsek János lefaragta a magyar feliratot, majd "segédjével" együtt gipsszel vonták be a címert.

A kedélyek megnyugtatása érdekében a Magyar Népi Szövetség is közbelépett, és hivatalos lapjában, a Világosságban a következõképpen próbálta megmagyarázni az eseményeket: "Illetékes helyrõl szerzett értesülésünk szerint szó sem lehet a magyar nyelv vagy a hagyományok elleni soviniszta merényletrõl. Éppen a hagyományok helyes értelmezése és a sovinizmus esélyeinek a csökkentése volt a helyi hatóságok szándéka, amikor elhatározták, hogy Mátyás királyt, aki az igazság hõseként él mind a magyar, mind a román nép hagyományaiban, mindkét nép nyelvén megnevezzék világhírû kolozsvári szobrán itt, Erdély fõvárosában, ahol az egymásra utalt magyar és román nép testvéri kézfogását kell serkentse és jelképezze minden felirat." A "lábra kapott rémhírek" eloszlatására azt is közölte, hogy: "a mûszaki munkák menete [a] közbejött akadályok és a tervben történt változások folytán megakadt".7 Felmerül a kérdés, hogy a "mûszaki" munkálatok elvégzésére miért titokban és miért az éj leple alatt került sor.

A lassan országos méretû botránnyá fajuló szoborügyben a miniszterelnök, Petru Groza is megnyilatkozott, aki helyeselte a kolozsvári hatóságok döntését. A kérdés mielõbbi rendezését sürgette az a tényezõ is, hogy május 6-án Kolozsváron megkezdõdött a Magyar Népi Szövetség elsõ kongresszusa.

Végül kompromisszumos megoldásként a mindkét felet megnyugtató Mathias Rex felirattal helyettesítették a magyar feliratot, valamint a talapzatról lekerült Magyarország címere.

Ez az új típusú nemzetiségpolitika - a lenini és sztálini modell alkalmazása a hatalom részérõl, a kompromisszumok és kis lépések stratégiája a Magyar Népi Szövetség részérõl -, valamint a Magyar Népi Szövetség politikájában egyre jobban meggyökerezett osztályharcos szemlélet a nemzetiségi érdekek védelmének feladásához vezetett.

Az 1945. július 15-én a Magyar Népi Szövetség kolozsvári és Kolozs megyei vezetõségének tisztújító közgyûlésén felszólaló Mezei Lajos, akit a májusi kongresszus alkalmával a Magyar Népi Szövetség Központi Végrehajtó Bizottsági tagjának választottak, már ennek az új szemléletnek a jegyében tartotta meg beszédét: "A magyarság általános nagy jövõbeni érdekei és célkitûzései, a demokratikus új társadalomba való beilleszkedés útmutató és példaadó magatartása és ebbeni harca nem sekélyesedhetik a mindennapi sérelmek külön orvoslásának pepecseléséig, ezért vannak még sokan, akik ha spontán nem nyernek egyéni sérelmeikre orvoslást, félrehúzódnak, és nem képesek az önzetlenség ama magas fokára emelkedni, amely szükséges erény minden egyes Magyar Népi Szövetségi tag számára ahhoz, hogy az új demokratikus társadalomban a magyarság építõmunkája nyomán az összmagyarság megtalálja a többi baráti népek mellett boldogulását."8

Jegyzõkönyv, mely felvétetett 1945. május 4-én a Magyar Népi Szövetség Farkas utca 7. sz. alatti helyiségében 9

Megjelent Szedlacsek János szobrász és kõfaragómester, Kolozsvár, Erzsébet utca 35. sz. alatti lakos, és elõadja a következõket:

1945. április hó 30-án este 1/2 9-kor, midõn Petõfi utca 30-ik szám alatti Deák János kõfaragómester irodájába behívtak, ahol Salvan10 fõmérnök urat az asztalnál találtam, elõadta, hogy felsõbb utasításra a Mátyás király szobron lévõ feliratot ideiglenesen el kell távolítani, amíg a román felirat is elkészül, és a koronát le kell faragni. Erre azt mondtam a fõmérnök úrnak, hogy éjjel ezt a munkát nem lehet elvégezni, mivel éjjel közlekedni az utcán nem lehet, de a fõmérnök úr azt mondta, hogy rendõrt küld utánam, aki a lakásomról a munkálat helyszínére elkísér, és ott marad velem, amíg a munkálatot elvégzem, utána pedig visszakísér lakásomra. De hogy biztos legyen a dolgában, úgy mondta, hogy még egyszer megkérdezi a polgármester és fõispán urat, hogy elvégezze-e ezt a munkát, amennyiben utasítást kap rá, 10 óráig jelentkezik nálam a rendõr, ha addig nem jön utánam, akkor elmarad. Miután 10 óra elmúlt, lefeküdtem és örvendtem, hogy nem kell elmenjek, mivel nagyon el voltam fáradva. 3/4 11-kor becsengetett a rendõr, és elkísért a szoborhoz. A városházáról adtak egy létrát, hogy elérjem és le tudjam venni a betûket. Miután ezt elvégeztem, a címer lefaragását látva, hogy úgysem tudom elvégezni, úgy gondoltam, hogy gipsszel bevonom, melyet bármikor el lehet távolítani a címerrõl, vagy pedig a hatóság azt eltávolítja. Én a munkát elvégeztem, a rendõr visszakísért lakásomra. Tegnap olvastam az újságban, hogy ismeretlen merénylõk meggyalázták a szobrot. Én kerestem a városi fõmérnököt, akitõl az utasítást kaptam, de nem találtam meg. Ezek után önként feljöttem az MNSZ-hez, hogy tisztázzam a helyzetet.

A jegyzõkönyv felolvasása és helybenhagyása után lezáratott.

Szedlacsek János

Jegyzõkönyv, mely felvétetett 1945. május 4-én a
Magyar Népi Szövetség Farkas utca 7. sz. alatti helyiségében11

Megjelent Farkas Károly Kolozsvár, Petõfi utca 36. szám alatti lakos, foglalkozására nézve kovács, és elõadja a következõket:

Folyó év április hó 30-án éjjel 12 órakor egy oroszul tudó rendõr Szedlacsek János szobrász kíséretében megjelent Farkas Károlynál, és ráparancsolt, hogy az menjen velük. Amikor a Szabadság téren lévõ Mátyás-szoborhoz jutottak, megparancsolták Farkas Károlynak, hogy a szobor gyalázásánál a vizet hordja és a gipszet keverje. Vallomása szerint a Mátyás király szobor felirat betûi már odaérkezésekor le voltak szedve, és csak a tapasztásánál és a gipsz keverésénél segítkezett. A szoborgyalázás elvégzése után a felirat betûit az I. kerületi rendõrség helyiségébe szállították.

Farkas Károly elõadja továbbá, hogy a címer begipszelése és a felirat eltávolítása tudomása szerint Salvan fõmérnök rendeletére történt, mely utasítást egy Deák nevezetû kõfaragómester adott tovább.

A jegyzõkönyv felolvasása és jóváhagyása után nevezett által aláíratott.

Farkas Károly

JEGYZETEK

1. Lásd Vincze Gábor: Illúziók kora. In: Vincze Gábor: Illúziók és csalódások. Fejezetek a romániai magyarság második világháború utáni történetébõl. Státus Könyvkiadó, Csíkszereda, 1999. 29-67.

2. Lipcsei Ildikó: A Romániai Magyar Népi Szövetség az önfeladás útján (1944-1953). Possum Lap és Könyvkiadó, 1998. 27.

3. Magyar Nemzet. 1988. szeptember 6.

4. Erdély, 1945. május 4.

5. U. o.

6. A fõispáni tisztséget Vasile Pogãceanu töltötte be, a város polgármestere Tudor Bugnariu volt.

7. Világosság. 1945. május 6.

8. Országos Levéltár Kolozsvári Igazgatósága. Fond 26. Partidul Comunist Român, Organizaþia Judeþeanã Uniunea Popularã Maghiarã Cluj. Dos. 1/1945. 141.

9. Országos Levéltár Kolozsvári Igazgatósága. Fond 26. Partidul Comunist Român, Organizaþia Judeþeanã Uniunea Popularã Maghiarã Cluj. Dos. 1/1945. 385.

10. Virgil Salvanu mûépítész

11. Országos Levéltár Kolozsvári Igazgatósága. Fond 26. Partidul Comunist Român, Organizaþia Judeþeanã Uniunea Popularã Maghiarã Cluj. Dos. 1/1945. 385.