Aranyásók
A kolozsvári Báthory István Elméleti
Líceum
és a székelyudvarhelyi Tompa László Általános
Iskola diákjainak írásai
Milyen képekben, milyen történetekben jelenítik meg manapság a gyerekek az aranyat? Amikor arra kértem magyartanár barátaimat, hogy segítsenek ezt kideríteni, az volt a munkahipotézisem, hogy a legifjabb korosztályok nézőpontja fontos lehet ahhoz, hogy rálássunk saját, kulturálisan meghatározott értékrendszerünkre. Nem igazán tudtam, mire számíthatok, talán valamiféle primer tudósítást vártam az arannyal való személyes kapcsolatról. Bizonyos értelemben meg is kaptam ezt a tudósítást. Az arany a gyerektörténetekben többnyire nem valami közeli dolog, kacskaringós út vezet hozzá az álmon, halálon vagy éppen az óceánon keresztül. A "fényes kő" megtalálása voltaképpen csak egy epizód, amely szinte minden írásban hasonlóképpen következik be: "Már-már minden reményt elvesztettünk, amikor megpillantottunk egy fényes, csillogó fémdarabot a szikla oldalán"; vagy: "Már akartunk csomagolni, hogy hazamegyünk, mikor a kisebbik fiam bejött a sátorba, és valami fényeset tartott a kezében"; "ami a barátom nyakába esett, az nem szerencse volt, hanem a bánya mennyezete... A meglepetés akkor következett be, amikor kicibáltuk Ed-et a kőhalom alól: egy akkora sárgás színű fémdarab, mint az öklöm." Az arany továbbra is rejtőzködő, inkább spirituális, mintsem anyagszerű tárgy a gyerekek számára.
Volt azonban néhány írás, ahol a történet mintegy önállósodott az aranytól. Az alábbi válogatás ezekre az írásokra épül. Nemcsak az arany megtalálása az örömforrás itt (és nem is mindenhol örömforrás), hanem maga a történetmondás is. Néhány elejtett mondatban pedig benne van az, amit az értékrendre való rálátásként lehet értelmezni -- olyan mondatok ezek, amelyek már nem az aranyról szólnak, hanem mellette, alatta, fölötte valami másról. Köszönet értük a kolozsvári és székelyudvarhelyi diákoknak és tanáraiknak, Dáné Szilárdnak és Zágoni-Joikits Melindának.
Az aranyásó egy napja
Nagyon szép reggelre ébredtem, kimásztam az ágyból, kinéztem az ablakon, és megállapítottam, hogy csodálatos az idő, és pont jó az aranyásáshoz. Gyorsan vettem a felszerelésemet, és leballagtam az utca végében található Cigány-patakhoz. Leültem a kutyaürülékkel teli partra, és jó étvággyal megreggeliztem. Aztán nekifogtam aranyat keresni. Először a tálamat merítettem a patakba. Csak kevés aranypor rakódott le, de többszöri próbálkozás után néhány aranyrögöt is találtam. Ezekkel hazafutottam, és jól elzártam őket a széfembe, amely egy Picasso-kép mögé volt rejtve. Aztán visszaszaladtam a patakhoz, és újra nekiláttam a munkának. A szomszéd irigykedve figyelt az ablakból, a felesége nem hagyta, hogy a patak közelébe jöjjön.
Nekifogtam lecsákányolni a követ, amelyet még nagyapáink tettek oda. Gondoltam, ha aranyat nem is találok, valami más hátha előkerül. És tényleg találtam is egy lelakatolt ládát. Hívtam egy lakatost, és felbontottuk a ládát. Egy rongy volt benne tele pacákkal, először nem is tudtam, mit kezdjek vele, de aztán rájöttem, hogy az nem lehet más, mint székely rovásírás. Előkerestem egy naptárt, amelyen meg volt fejtve az írás, ennek segítségével kibogoztam a térkép jelentését. A térkép egy másik ládához vezetett el, amelyet valahogy sikerült felfeszítenem. Ebben egy könyvet találtam, a címe A gyíkkirály volt. Ezen nagyon elcsodálkoztam, de gondoltam, elolvasom. Érdekes volt, mert minden könyvoldal után legalább két lehetőség között választhattam, hogy hová lapozzak tovább. Szükségem volt dobókockákra is. Az első dolog, amit tennem kellett, az volt, hogy el kellett mennem egy barlanghoz. A barlangban volt három elágazás, én a jobb oldalit választottam. Végigmentem rajta, majd egy vékony pallón kellett átmennem. Három napon keresztül mentem, de nem értem a palló végére. Különböző ügyességi feladatokat kellett megoldanom, néhány torzszülöttel kellett megküzdenem, küzdés közben pedig teszteket és logikai feladatokat kaptam. Utolsó feladatom a gyíkkirállyal való megmérkőzés volt. Játszottunk néhány parti pókert, de a partik döntetlenre végződtek. Végül úgy határoztunk, az legyen a győztes, aki több aranyat ás ki. Természetesen én győztem, hiszen mindennapi munkámat végeztem. A gyíkkirály szótlanul átadta a ládát, amelyben a kincs volt, cserébe én megígértem neki, hogy nem árulom el senkinek azt, hogy nem tud aranyat ásni. Újra ki kellett hívnom a lakatost, és kibontottuk a ládát. Legnagyobb meglepetésemre ebben is egy könyv volt, Az aranyásás titkai címmel. De mikor el akartam olvasni a könyvet, hirtelen csengetett az óra, én pedig felébredtem. Rájöttem, hogy csak álmodtam az egészet. Ezek után elhatároztam, hogy aranyásó leszek.
Az aranyásók
Hosszú és fárasztó út után a VII.A. és a VIII.B. osztályok megérkeztek az Almási barlanghoz. Körülbelül harmincan lehettünk. Nagyon jól ismert személyek voltak közöttünk, mint például Tót-Harsányi Gábor, a világ leggazdagabb embere, Kádár Attila, a világ legzselésebb embere, Tokos Csaba, a bandavezér, Kolumbán Sándor, a világ legszerelmesebb embere és a tudós Dimenziómadár. Ahogy megérkeztünk, kipakoltunk, és felhúztuk a sátrakat. Később ettünk, a fiúk elkezdtek focizni. Közben ismeretlen tettesek elvitték a közös kenyerünket. Akik látták (lányok), állították, hogy egy kutya volt a tettes, persze ők semmit sem tettek, hogy megakadályozzák. Estefelé fát hoztunk a tábortűznek.
Reggel, ahogy megbeszéltük, elindultunk a barlanghoz. A barlangban sokat nem maradtunk, mert minden járat el volt zárva, vagy csak nagyon nehezen lehetett átjutni egyik helyiségből a másikba. Így hát visszafordultunk. A barlang kijáratánál Dimenziómadár, aki tegnap nagyon jól sikerült előadást tartott az F--22-es vadászgépről, talált egy érdekes térképet. A tábor felé menet mindenki megnézte, de senki sem tudta, mit ábrázol. Dimenziómadár megtartotta, és elrakta a sátorba. Este találkoztunk egy érdekes emberrel, úgy hívták, Dzsungel Törvénye. Majdnem mindent tudott a természetről és az életről, egész este történeteket mondott.
Éjjel egy órakor Molnár, Kádár és én elloptuk a Dimenziómadár térképét, és elvittük Dzsungel Törvényéhez. Gondoltuk, ő majd megfejti. Jól is gondoltuk, megfejtette. A térkép a barlangot ábrázolja és az utat, amelyen eljuthatunk az aranyterembe. Reggel, miután reggeliztünk, Molnár, Kádár, Rácz, Kolumbán és én elmentünk a barlanghoz. A barlangban találkoztunk egy emberrel, aki meglátta a térképet. Ő igazi aranyásó volt, és tudta, mit ábrázol a térkép, hiszen már egy hete azt kereste a barlangban. Megegyeztünk, hogy segíteni fog nekünk megtalálni az aranyat, persze hogyha tíz százalék az övé. Útközben belőlünk is aranyásókat csinált. De először néhány kérdésre kellett felelnünk: hogy mennyi az arany atomtömege, hányadik főcsoportban van, és hogy hány elektron van az utolsó héján. Ötórai mászkálás, gyaloglás és szenvedés után megérkeztünk az aranyterembe. Gyönyörű volt. Minden csillogott. Nekiálltunk aranyat csákányolni, de az alig törött. Már két órája csákányoltuk, kalapáltuk, törtük, és még alig volt egy kevés. Aztán éhezni kezdtünk, és még egy óra munka után úgy döntöttünk, visszamegyünk a táborba. Megraktuk a zsebünket, cipőnket és egy zsákot arannyal, majd elindultunk vissza. Azaz elindultunk volna, ha a mennyezetről nem esett volna rá Kolumbánra egy nagy rakás arany. Elkezdtünk ásni lefelé, de nagyon nehezen haladtunk, hiszen már alig volt erőnk. Pedig Kolumbánnál volt a térkép, és térkép nélkül nem tudtunk volna kijutni. Egy idő múlva feladtuk, már alig volt erőnk, otthagytuk Kolumbánt, és térkép nélkül indultunk el. Egy idő után eltévedtünk. Már öt óra volt, és féltünk, hogy napvilág nem jutunk ki. Jobbra-balra mentünk, arannyal megrakva, míg elértünk egy kis helyiségbe. Az aranyásó szerint ez a pokol harmadik szintje volt. Egyszer csak előjött az ördög, a pokol ura. Felolvasta bűneinket, s azok olyan súlyosak voltak, hogy a pokol törvénye szerint meg kellett volna halnunk. Mi sem voltunk olyan buták, felajánlottuk az ördögnek a zsák aranyat, csak engedjen el minket. Az ördög elvette az aranyat, de minket nem engedett tovább. Azt mondta, bűneink annyira súlyosak, hogy a halál elől nincs menekvés. De mielőtt megölt volna, három napot kínozott minket.
Az első napon a pokol forró tüzében kellett aranyat ásnunk az ördögnek.
A második napon a pokol birodalmában fel kellett szednünk az összes szemetet, és mindent újra kellett hasznosítanunk. Nem volt könnyű dolog. Molnár bele is halt.
Éjjel már a halálunkat vártuk. De amíg az ördög éppen aludt, óriási ötlet jutott eszembe. Az, hogy a Kádár zseléjével ragasszuk az ördögöt a falhoz, és öljük meg. A terv jó volt, sikerült megölni az ördögöt, s így elpusztítottuk a birodalmát. A barlang arannyá változott. Visszaszereztük a zsák aranyat. Mivel fáradtak voltunk, úgy gondoltuk, először alszunk, majd továbbindulunk.
Reggel arra ébredtünk, hogy a barlang minden járata arannyal van tele. Minden reményünket elveszítettük, hogy valaha kijuthatunk. De nem adtuk fel. Sokáig ástunk az aranyban, míg valahogy kijutottunk. Útközben Kádár megbolondult, az aranyásó eltörte kezét-lábát, de mindannyian boldogok voltunk, hogy kijutottunk. Kint a csoport már várt minket, nagyon megörvendtek, hogy sikerült visszatérnünk, kezünkben a sok arannyal. Azóta is mindenki úgy emleget minket, hogy "az aranyásók".
Hazatértünk. Első dolgunk az volt, hogy elmentünk az ékszerészhez, ahol nagy meglepetés ért minket. Az arany nem arany volt, hanem guanó. Nem mondtuk el senkinek, de sokan érdeklődtek, hogy mit csináltunk a sok arannyal. Elkeseredve mentünk haza és folytattuk a szokásos, mindennapi életet, de hírnevünket, "az aranyásókét" mindenki ismeri.
Az aranykövecske levele
Egy aranykő vagyok. Elmesélem neked, akinek kezébe jut a levél, hogy milyen életem van. Valakinek el kell mondanom.
Bányában éltem egy pár évvel ezelőtt. Sötét volt, unatkoztam. Egy nap aztán egy bányász elkezdett ütni valami hideg dologgal. Leestem. Kezébe kapott, és futott velem. Nagy kényességben éltem két évig. Aztán egy néni elvitt egy olyan helyre, ahol sok hasonló kő volt mellettem. Megvertek egy újabb hideg dologgal, megpróbáltak elégetni, mígnem egy kerek helyre kerültem, a néni ujjára. Kedves néni volt. Hanem egyszer betett egy hideg, de puha helyre, és nagyon sokat rángatott. Addig-addig, míg kiestem a helyemből. Szörnyű volt. A néni nem vett észre, és napokig a bőröndben ültem. Egy nap a néni férje kivett a bőröndből, és odaadott egy kislánynak, abban a tudatban, hogy egy műanyag kő vagyok. A kislány nagyon vigyázott rám, de egyszer nem figyelt, és beleejtett a patakba, ahol aranymosók találtak rám. Egy toll részévé váltam, s így tudtam levelet írni neked. Tartsd meg, és vigyázz rá. Hosszú utat tett meg!
Amikor aranyásó voltam
Volt egyszer, amikor még nem tudtam mindent, azt sem, hogy mit jelent az "arany" szó. Mindenütt ástak, aranyat kerestek, és nekem mind az "arany" szó visszhangzott a fülembe: "hol az arany, hol van?" -- ezt kiabálták mindenfelé.
Egy szép napon megkérdeztem édesanyámat, hogy mi is lehet az az arany. Tárgy? Fa? Ennivaló? Édesanyám azt mondta, hogy egy nagyon értékes, drága kőfajta, amelyet olvasztani lehet. Nagyon jó és érthető választ adott. Most már megértettem, miért fut mindenki az arany után. Ezután már én is futottam, azt mondtam édesanyámnak, hogy ha majd nagy leszek, aranyat fogok keresni.
El is jött az ideje annak! Elővettem az ásót, és vándorútra indultam. Nagyon összevesztem édesanyámmal, és szomorú voltam. Megyek, megyek, egyszer csak előugrik valaki az útmenti bozótból, és azt mondja:
-- Jó napot, én Robin vagyok! Elveszem a gazdagoktól, és odaadom a szegényeknek!
A kezembe nyomott egy batyut, én köszönetet mondtam volna, de már el is tűnt. Kibontottam a batyut, és egy csomó pénzt láttam. Hazamentem és kiáltottam:
-- Anya! Anya! Nézd! Gazdagok vagyunk! -- mondtam könnyezve.
Időről időre feltűnt előttem Robin arca, és az, ahogy mondja: -- Jó napot, én Robin vagyok! Elveszem a gazdagoktól, és odaadom a szegényeknek!
Egyszer kimentem a kertbe az ásóval, ástam, ástam, és közben mondogattam:
-- Ások, ások, aranyat találok!
Alig mondtam ki, és máris megvalósult a vágyam.
Minden nap arra gondoltam, és féltem, nehogy az én aranyam is Robinhoz kerüljön.
Amikor aranyásó voltam
Egyszer, aranyásó koromban elmentem, hogy ássak egy embert, aki aranyból volt. Úgy hívták, Arany János.
Hát mentem, mentem, és láttam egy aranyalmafát. Láttam a fán az aranydiókat, és teleettem magam vele. Persze az aranyszilva aranymagját zsebre tettem.
Egyszer jön velem szembe egy aranymedve. Futottam volna, de megfogott. Ezért hazamentem puskáért, és agyonlőttem. Az aranybundáját megtartottam. Ahogy mentem tovább, láttam egy lyukat, benne Arany Jánost. Hát zsebre vágtam és hazavittem.
Így ért véget ez a valódi történet. Szervusztok!
Nagyon sok ember nem tudja, hogy miután meghal, újjászületik, de nem mint ember, hanem mint növény vagy tárgy. Mindezt egyetlenegy személy vezérli: Adikörüz.É
n most másodszorra vagyok ember. Amikor az első életemet éltem, egyáltalán nem voltam boldog. Adikörüzről nem is hallottam. Nagyon szegény voltam, minden perc kín volt számomra. Reggeltől estig dolgoztam, mint egy rabszolga, de hiába, mert kenyér nem nagyon került az asztalomra. A nyomor lassan halálomhoz vezetett. Ilymódon találkoztam Adikörüzzel.--
Én vagyok Adikörüz, a világmindenség ura, így a te urad is. Most meghaltál, de ne keseredj el, mert újra fogsz születni.
Számomra ez az esemény fontos volt, így nem beszélhettem sokat, hisz túlságosan izgultam. Mielőtt Adikörüz új életett adott volna, pár percig egyedül hagyott. Kihasználtam az időt, és belenéztem a könyveibe. Az egyikben találtam egy furcsa verset: "Adi mandzsála, / te kuta katana. / Sed sed por med, / kara dia bala ped." Párszor elolvastam, és megjegyeztem, de nem tudtam, hogy mit jelent.
Közben megérkezett Adikörüz is. Nem vette észre, hogy jártam a dolgaival. Így szólt hozzám:--
Nem akarom, hogy megfeledkezz a munkáról, de azért azt sem akarom, hogy megint úgy élj, mint egy rabszolga. Biztos szereted a kincseket, a nemesfémeket... Szóval csak annyit akartam mondani, hogy aranyásó leszel.
Adikörüznek ez a határozata nagyon meglepett. Én mint aranyásó? Reggel egy palotában ébredtem fel. Üvegbe voltam zárva. Már ásó voltam. Kis időn belül felfedeztem, hogy a tulajdonosom egy öreg bácsi, és az értékem miatt tett olyan helyre, ahol mindenki láthat. Ahányszor vendége jött, megmutatott neki, és elmondta azt a történetet, amit ő tudott rólam: XIV. Lajos udvarából származom, valamilyen tolvajok elloptak tőle, ezek utódai örököltek, és a mostani gazdám megvett tőlük sok pénzért.
Teltek a percek, hónapok, évek, és én még mindig üvegek közé voltam zárva. A gazdám meghalt... Már nem bírtam ezt az életet tovább.
Egy nap eszembe jutott a vers, amit Adikörüznél olvastam. Kíváncsiságból elmondtam: "Adi mandzsála, / te kuta katana. / Sed sed por med, / kara dia bala ped." Ahogy befejeztem, újból Adikörüzzel szemben találtam magam. Mintha félt volna tőlem. Reszkető hangon megszólalt: --
Mit akarsz? A hatalmamat? Már a tied... mert elmondtad a Szent Verset. Csak arra kérlek, válassz nekem egy olyan tárgyat, amiben jól fogom magam érezni... És bocsáss meg, amiért szenvedtél mindkét életedben.--
Miket beszélsz? -- kérdeztem. -- A te hatalmad most az enyém?--
Miután gondolkoztam a történteken, így szóltam:--
Légy nyugodt, nem akarom a hatalmadat, mert az túl nagy felelősség lenne számomra. Neked hagyom. Cserébe viszont én is kérek tőled valamit: ember szeretnék újból lenni. És azt is szeretném, hogy életemen a boldogság és harmónia uralkodjon.--
Köszönöm, beleegyezem -- mondta Adikörüz.
Így váltam újból emberré... És végre boldog vagyok.
Egy aranyásó mindennapjai
A nevem James, és aranyásó vagyok. A következőkben elmondom, milyen az én aranyásói napom.
A helyszín Klondike vidéke, egy híres aranyásó hely nem messze a helyi falutól. Mindennap ide jövök ki aranyat keresni, a klondike-i patakhoz. Minden reggel nekilátok, és szitálgatom a sár és a homok közül az aranyat, van, amikor többet, van, amikor kevesebbet. Ma délelőtt egy csapásra három aranyrögöt találtam, de sajnos nem valami nagyok, csak néhány grammos kis vacakok. Mire befejezem ezt, már sötétedik is, és az utamat egy bánya felé veszem. Amikor odaérek, nekiállok csákányozni a bányában. Ezt csak azért, hogy egy ilyen nedves munka után megszáradjak egy kicsit. Ezután lefekszem a zsákomra, és egy jó nagyot alszom.
Másnap leviszem a faluba az előző napi termést. Átkelek a Magányos Farkas erdején, utána az Aranyásók Szirtjén és a sivár, kietlen pusztán. Onnan már csak tíz kilométer a falu. Mikor a faluba érek, bemegyek a bankba, és beteszem az aranyat. Csak annyi a baj, hogy ezzel az utazgatással egy teljes napot veszítek. A bankból indulok a csarnokba. Ott felpakolok magamnak egy hátizsáknyi szárazbabot, mert az finom és olcsó. Ez a napi élelmem. Visszafelé másik úton megyek, hiszen lehetetlen volna akkora csomaggal átkelni a sziklán, az ételszagra pedig felfigyelnének a farkasok.
Egyik nap nagyon szerencsés napom volt, azt hiszem az ilyesmi nem túl gyakori egy aranyásó életében. Tehát egy nap éppen elhagyni készültem a falut, hogy visszatérjek a munkához, amikor találkoztam a postással. Megkért, hogy vigyek el három levelet három aranyásó barátomnak. Eleinte nem akartam vállalni, de végül meggyőzött a postás, az ajánlata előnyös volt. Hamarosan odaérkeztem az első címzetthez, aki nem túl jó szívvel fogadott, de mikor megtudta, hogy a mamájától kapott levelet, nagyon megörült, és hálából egy háromdekás aranyrögöt adott nekem. A másik két levelet sem volt egyszerű átadni a címzetteknek. Nem bizony, mert mi aranyásók örökös rettegésben élünk a rablók miatt, és nem bízunk meg akárkiben. A feladat tehát fárasztóbb volt, mint gondoltam, de mikor végre hazaértem, rájöttem, hogy bőven megérte. Csak a hálájuk többet hozott, mint az egész napi munkám. Másnap először bementem a bankba, aztán bevásároltam a csarnokban. De utána rögtön találkoztam a postással. Alá is írtam a szerződést, és attól a perctől kezdve én lettem a körzet távolsági postása. Persze fizetett szabadsággal és nyugdíjjal. Így ez is bekerült mindennapi programomba, de legalább megéri.
Nagyjából ilyen az én aranyásói napom, és ha így folytatom, még milliárdos is lehet belőlem.
Bíró Róbert
Székelyudvarhely, Tompa László Általános
Iskola, VIII.B.