Divattémává vált az euroatlanti integráció kérdése. Ön szerint a Romániában maradt maréknyi német közösség befolyásolhatja-e valamilyen formában ezt a folyamatot?
Befolyásolhatja. Az is jelentős ütőkártya, hogy e kis közösség még egyáltalán létezik. A romániai (s különösképpen az erdélyi) multikulturalitás meg többnyelvűség pozitív hatást gyakorolhat erre a hosszú folyamatra. Említésre méltó, hogy a romániai németek és a kivándoroltak között egyfajta híd létezik, a német hatóságokkal és éppenséggel a német kormánnyal fenntartott kapcsolatok pedig nemcsak a német kisebbség, hanem egész Románia érdekét szolgálják. Gyakori a kapcsolatfelvétel. Legutóbb mozgássérült gyermekek számára létesítettünk kolozsvári központot. Ez a program a Német Fórum kezdeményezésére született, de az alapok elsősorban Németországból származtak. A segélyből nem a német fiatalok részesülnek. Kolozsváron talán már nincs is német fiatal... Nyilvánvaló, hogy az ilyenfajta tevékenységek nem nyerik el mindenkinek a tetszését. 19911992-ben a kolozsvári sajtóban (főleg az Adevãrul de Cluj-ban) rendszeresen jelentek meg olyan cikkek, amelyek arról szóltak, hogy a segélyekből csakis a németek részesülnek, más nemzetiségűek semmit sem kapnak. Azonnal reagáltunk, és bebizonyítottuk, hogy ez a kijelentés hamis.
A német kisebbség hatása nemcsak gazdasági, hanem kulturális jellegű is. Jelenleg a BabesBolyai Tudományegyetem tanárhiánnyal küszködik. Tárgyalásokat folytatunk, és remélem, sikerül (legalább ideiglenes jelleggel) Németországból tanárokat "importálni".
A segélyek kapcsán megkérdezném, hogy elegendőnek tartja-e a németországi támogatást. A dolgok kulturális és anyagi oldalát tekintve erőteljesebbé válhatna-e a német állam erőfeszítése?
Általában ez a segítség elegendő kellene legyen. Németország a romániai német közösség talpraállását kívánja támogatni, vagyis nem szabad arra számítani, hogy a csomagáradat és a pénz a végtelenségig fog érkezni. Lehetőséget kell biztosítani, hogy az emberek vállalkozásokat indítsanak, majd saját erejükből érvényesüljenek. Az is igaz, hogy meglehetősen kevés német kezdeményezésről beszélhetünk. Kolozsvári viszonylatban egyetlen egyről sem számolhatunk be. Viszont a segélyre szorulók továbbra is szerepelnek a német belügyminisztérium nyilvántartásában. Ez az intézmény felel a német diaszpóráért. Ami a támogatást illeti, ennek java része nem az egyének címére, hanem a közösségére érkezik. Ezt nem mindenki érti meg és fogadja el. Mindenki magára gondol, viszont elsősorban a kulturális-nevelő tevékenységeket kell támogatni. Például fenn kell tartani a német újságokat. Az ilyenfajta támogatás jóval fontosabb, mint az, hogy minden egyén asztalára egy rúd szalámival több kerüljön.
Kolozsvár múltjában erőteljes német kulturális hatás nyomait fedezhetjük fel, ma ellenben kevés német él városunkban. Hogyan érzi magát egy német ebben a környezetben?
Két felvonásról beszélhetünk. Az elsőben, vagyis a középkor folyamán a német közösség fontos tényezőnek számított a város életében. Egyes történészek szerint az a közösség elsősorban vallásos okok miatt tűnt el. Tagjai csupán néhány évre vették fel a református vallást, és áttértek az unitáriusokhoz. A második felvonás során Kolozsvárt német értelmiségiek telepedtek le. Vonzotta őket az egyetem, de a kulturális feltételek is hatottak rájuk. Más városok nem tudták ugyanezt nyújtani. A kolozsvári németek e század folyamán tűntek el, s nem mondhatjuk, hogy ez 1990 után következett be. Akkor fejeződött be. Az egyetem német tanszékéről például még Ceausescu idejében távoztak a tanárok.
Hogyan érzem magam kolozsvári németként? Meglehetősen lassú volt az elvándorlás folyamata, a végeredményt előre láthattuk. Volt időnk megszokni a magányosságot, mégis kegyetlenül hiányoznak a barátok. Az elvándorolt német értelmiségiek munkatársaim, barátaim voltak. Szinte kivétel nélkül mindannyian ismertük egymást.
Vagyis egy kis, összetartó közösség volt?
Nem szervezkedtünk, mert az Ceausescu idejében veszélyes lett volna. Az évfordulók szolgáltattak alkalmat arra, hogy az irodalmárok és a zenészek találkozzanak. Társalgási lehetőségek mindig is léteztek, azonban az ötvenes évek politikai perei után senkinek sem volt mersze intézményesítésről álmodozni. Kisebb vívmányaink voltak. Például a hetvenes években a bölcsészkar óvó szárnyai alatt létrehoztunk egy kórust. Ennek alapító tagja voltam, rendszeresen énekeltem is. Sajnos, egyik kezdeményezésünk sem lehetett hosszú életű. Csupán 1990-től, a Német Fórum megalapítása után sikerült lényegesebb, tartósabb dolgokat szervezni.
Hány német él Kolozsvárott?
Pontos adattal nem szolgálhatok. Félő, hogy legtöbben, akik 1992-ben a népszámlálás alkalmával németnek vallották magukat, csupán német származásúak. Csakhogy németség alatt nem az értendő, hogy valaki, akinek az ősei németek voltak, nem beszéli a nyelvet, és nincs semmiféle kapcsolata ezzel a közösséggel, hanem az, hogy az egyén beilleszkedik egy bizonyos kultúrkörbe és nyelvi közösségbe.
1992-ben mintegy ezer német élt Kolozsvárt. A Német Fórum tagjait nem osztályozzuk "németek", "német származásúak" és "támogatók" címszavak alapján, éppen ezért rendkívül nehéz volna kiszámítani, hányan maradtunk a városban. Azok, akik ismerik a német nyelvet, és valóban német származásúak, nem lehetnek két-háromszáz főnél többen.
Arról nem szólva, hogy a kettős (vagy éppenséggel hármas!) kötődést is figyelembe kell vennünk. Hiszen ön sem "anyanyelvről" beszél, hanem olyan német származású emberekről, akik ismerik a német nyelvet.
Létezik néhány eset, hogy a családban más nyelvet használtak, és a német (annak ellenére, hogy mindannyian birtokolják) háttérbe szorult. Amikor a Fórumot alapítottuk, számításba kellett vennünk a vegyes házasságokat is. A kezdet kezdetén a kulturális tevékenységek időpontja hétfőre esett a Német Fórumnál. Csakhogy hétfőn sugározza a közszolgálati tévé a magyar adást, tehát az emberek kérésére minden rendezvényünket átütemeztük keddre. Sok Fórum-tag a magyar kultúrában is "otthonosan" mozog.
Mi tartja össze a kolozsvári német közösséget? Miképpen fűzi egybe az emberi sorsokat az ugyanahhoz a kultúrához való tartozás "banális" ténye?
E tekintetben Kolozsvár helyzete különleges. A jobbára evangélikus szászok által lakott történelmi Erdély, valamint a katolikus svábok Bánsága között helyezkedik el. Ez a köztes állapot erőteljesen érezteti hatását. A kolozsvári németek egy része evangélikus, és havonta kétszer német nyelvű istentiszteleten vehet részt, míg a katolikusok a közelmúltig nem járhattak német nyelvű misére. A Német Fórum végül kiharcolta, hogy havonta legalább egy német nyelvű misét tartsanak Kolozsvárott. A Német Fórum mindenki által elfogadott, "hivatalos" nyelve a német, azonban amikor valaki a tagsági díjat szeretné befizetni, vagy összejöveteleken, ünnepségeken veszünk részt, akkor mindannyian tudjuk, milyen nyelven beszélhetünk egymással, milyen nyelven kell megszólalnunk. Ha a személyes kapcsolatok terén egyszerűbb a magyar vagy a román nyelv használata, akkor mindenféle gátlást félretéve azt kell használni. A "hivatalos" rendezvényeken (például konferenciákon) viszont csak nagyon ritkán mondunk le a német nyelvről.
Ceausescu idejében a kulturális pluralizmust nem becsülték meg. A diktátor éppenséggel arra vetemedett, hogy eladta egyes etnikumok tagjait. 1989 után a román állam gyökeresen megváltoztatta-e kisebbségekkel szembeni mentalitását és magatartását? Az interetnikus kapcsolatok megőrzése, netán jobbítása terén eleget tesz-e Románia?
Ceausescu egyetlen kultúrát sem becsült meg. Ő a román kultúra java részét is tönkretette. A folklórban és az irodalomban egyetlen egy téma létezett. Vagy legfennebb kettő... Akkoriban a német kultúra nem vevődött észre, azonban el kell mondanunk, hogy más szocialista államokkal ellentétben Romániában létezett magyar és német nyelvű sajtó, magyar és nemzetiségi kiadó, a Kriterion. Jelenleg azonban a román állam nem tesz eleget. Igaz, pénze sincs...
Politikai értelemben tehetne-e többet s jobbat?
Igen. Csakhogy parlamentáris szinten általános ellenkezés mutatható ki. Politikusaink nem tudják elkülöníteni a politikai, a kulturális és a kimondottan etnikai fogantatású követeléseket. Egyszerű kérdésekből áthághatatlan akadályok születnek... Persze beszélhetünk egyfajta általános megegyezésről, miszerint pénzügyi okok miatt kisebbségi lap nem tűnhet el. A mi esetünkben viszont a sajtótermékek felmorzsolódásának személyi okai vannak. A német kiadványok lassan, de biztosan egyetlen lapba sűrűsödnek össze. Vidéki szerkesztőbizottságok működnek Brassóban és Temesváron, igen ám, de az újságok, a Karpatenrundschau és a Neue Banater Zeitung Bukarestben jelennek meg az Allgemeine Deutsche Zeitung mellékleteként. Csak a szebeni Hermannst-dter Zeitung képes önerőből fennmaradni.
Politikai értelemben elsősorban biztatni kellene a külföldieket. A német kisebbség számára létfontosságú volna, hogy Németországból minél több szakember jöjjön Romániába dolgozni; rengeteg a tennivaló az oktatás és a kultúra területén. Sajnos, a román törvények nem túl kedvezőek a külföldiek számára (amint egyébként a befektetések ütemét és a kereskedelmet sem lendítik előre ezek a szabályozások). Csakis annyit tehetünk, hogy várunk. Várunk, s ki tudja, nem lesz-e túl késő, mire a váltás bekövetkezik...
El fognak tűnni a romániai németek?
Annak ellenére is el fognak tűnni, hogy egyesek már-már rutinosan fel szokták "duzzasztani" az adatokat. Nyilvánvaló, hogy Németországban is, Romániában is jól hangzik, ha "többen vagyunk", a valósággal mégis szembe kell nézni. Jó néhány éve annak, hogy megpróbáltam előrejelzést készíteni. Figyelembe vettem az akkori kivándorlási mutatókat, valamint a születések-halálozások közötti eltéréseket. Kutatási területem a németség erős központja, Szeben volt. (Persze falun jóval elkeserítőbb a helyzet, mint városon...) Szebenben három temetésre jutott egy születés. Akkor azt "jósoltam", hogy 2005-ben mindössze 35 ezer német él majd Romániában. Igaz, hogy időközben az elvándorlás szinte teljes mértékben megszűnt. Németország azt hirdeti, hogy a mi gondjaink megoldódtak. Nem mondanám. Ha figyelembe vesszük a korpiramist, mindenképpen arra a következtetésre jutunk, hogy ki fogunk halni. Az evangélikusok száma 20 ezer alá zuhant, s ez a csoport a romániai német közösség egyharmadát képezi. Ami azt jelenti, hogy 70 ezernél kevesebb német él Romániában.
Az itthon maradtak milyen kapcsolatrendszert építettek ki a kivándoroltakkal? Léteznek-e egyletek, kulturális akciók?
Az eltávozottak és a maradók közötti kapcsolatrendszer 1990 után új megvilágításba került éppenséggel a Német Fórum megalapításának köszönhetően. A személyes kapcsolatok természetesek, s mint ilyenek szóra sem édemesek. Viszont el kell mondanunk, hogy a kivándoroltak szervezeteket, intézeteket, bizottságokat alakítottak. Felső szinten létrejöttek az ún. Landsmannschafok, a kivándorolt svábok szervezetei. Schloss Horneck könyvtára állítólag a leggazdagabb Románia határain kívül található erdélyi gyűjteménnyel dicsekedhet. Bizonyára a legtöbb emigráns-szervezet létrehozott és fenntart valamilyen típusú múzeumot, könyvtárat vagy levéltárat. Alsó szinten léteznek az ún. H.O.G.-ok, az egy helységből származók közösségei: Egykori Szebeniek Szevezete vagy Kolozsváriak Szervezete stb. Rendkívül tevékenyek. Történelmi, néprajzi monográfiákat jelentetnek meg. Dr. Fritz Frank, a Kolozsvári H.O.G. elnöke kétévenként találkozót szervez az Alpok lábánál fekvő Altmünsterben. Ezekre az összejövetelekre a kolozsvári Német Fórum elnökét is meg szokták hívni. A kolozsvári szervezetet anyagilag ők támogatják. Az ő segítségük nélkül bezárhatnánk a kapukat. Székhelyünk költségeit teljes egészében ők állják. Igaz, hogy kisebb mértékben, de kulturális rendezvényeinket is támogatják.
A tudományos ülésszakokon rendszeresen találkozunk az emigránsokkal. Említésre méltó az Erdélyi Tanulmányok Köre. Ez a kutatóközpont Németországban, Magyarországon, Ausztriában letelepedett emigránsokkal tart fenn szoros kapcsolatot. Gyakran találkoznak, folyóiratokat adnak ki, vagyis meglehetősen élénk kulturális tevékenységről és cseréről beszélhetünk. Az ilyenfajta kapcsolatokat annak ellenére is ápolni kell, hogy egyesek nem értik, miért szükséges Németországban megjelentetni egy Erdélyről szóló folyóiratot...
A kivándoroltak hogyan épültek be a nyugati társadalomba, és hogyan látják ma Románia sorsát, helyzetét?
Figyelembe kell vennünk a kivándorlás időpontját. Akik korábban távoztak, általában zökkenőmentesen, könnyebben valósították meg céljaikat. Azok viszont, akik az utóbbi időben döntöttek a kivándorlás mellett, nem dicsekedhetnek könnyű sorssal. Volt eset, hogy egyeseket visszaküldtek. Vissza, annak ellenére, hogy németek, nemcsak "német származásúak". S mindez miért? Azért, mert nem tartották be a német törvényeket. 1991 óta hivatalos papírokkal kell Németország határát átlépni, nem lehet várni a végtelenségig egy szövetségi gyűjtőtáborban, hogy a német társadalom befogadja az emigránsokat. A csordaszellem elfogadhatatlan. Senki sem indulhat el vállvonogatva, mint akinek teljesen mindegy, hol és hogyan köt ki. Nyilvánvaló, hogy Németország nem vált mindenki számára az ígéret földjévé. Felvetődik a kérdés, miért nem fordulnak vissza. A gátló tényező pszichológiai jellegű: igaz, hogy melléfogtam, mégsem jöhetek haza, hogy beismerjem bukásomat. Miként is vallhatnám be, hogy munkanélküliként tengődöm vagy legjobb esetben az utcát seprem?! Hogyan is térhetne vissza szülőföldjére a kivándorolt német? Habár itt más (igaz, nem feltétlenül anyagi vonzatú) lehetőségei volnának...
Rengeteg olyan emigránst ismerek, aki jó vagy éppenséggel nagyon jó pozícióba került odakint. Az egyetemi tanárok Németországban is a társadalom hasznos tagjaivá váltak, azonban kétlem, hogy az itthoni elégtételből új hazájukban részük volna.
Remélhetjük-e, hogy valaha legalább a kivándoroltak egy része vissza fog térni? A román állam elégséges meggyőző igyekezettel lép fel, rá tudja-e döbbenteni őket, hogy ide tartoznak?
Nem hinném, hogy az, aki megszerezte a német állampolgárságot, lemondana erről a jogról a hazatérés érdekében. Egyesek kettős állampolgársággal rendelkeznek, azonban tömeges visszatelepülésre nem számíthatunk, ugyanis a fiatalokat a régi haza már nem vonzza. Ha pedig csak az idősek térnek haza, semmit sem oldottunk meg. Tehetetlenül nézzük, hogy a fiatalok általában beilleszkednek a német társadalomba. Ők már németek, nem svábok vagy szászok. Nem hiszek a helyzet javulásában.
Az emigránsokkal fenntartott kapcsolatok után beszéljünk a romániai németnémet kapcsolatokról. A szebeni, kolozsvári, temesvári és brassói németek politikai és kulturális értelemben is egy közösséghez tartoznak? A Német Fórum képes-e megfelelni a rendkívül összetett elvárásoknak?
A Fórum alapszabályában kimondatik, hogy a szervezet elnöke politizál, s ugyanakkor ő a romániai németek parlamenti képviselője is. A többi tag nem politizálhat. Igaz, néha az is politizálásnak számít, hogy egy bizonyos darabot színre viszünk.
Az alapszabály nem tartalmaz olyan kitételt, hogy a tartományi, helyi vagy regionális szervezeteknek politikai kezdeményezéseket kellene tenniük. Ha a központ áldását adja erre, természetesen politizálhatnak is. Néhány éve a kolozsvári Német Fórum megkísérelte tárgyalóasztal mellé ültetni az RMDSZ-t és a Román Nemzeti Egységpártot. Az RMDSZ igencsak elfogadható módon fejtette ki, hogy a magyarság nevében cselekszik, míg az Egységpárt csupán egy a sok közül, tehát nem képviselheti a románság egészét. Erre a kísérletre központi szervezetünk belegyezését adta.
A Fórum felépítésében az országos szint után a regionális szervezetek következnek: Erdély, a Bánság, Szatmár, Bukovina és az Ókirályság. Ezen regionális szervek elnökei a központi Német Fórum alelnöki tisztségét is viselik. A regionális szint után a megyei következik. Szeben megyében éppenséggel két ilyen egység létezik (Szeben és Medgyes). Mindez azt mutatja, hogy szervezeti értelemben minden a legnagyobb rendben van. Ha az alsóbb szintek el kívánnak érni, meg szeretnének oldani valamit, általában végig kell menniük egy jól meghatározott raglétrán. A szászok esetében több a nehézség. A svábok felveszik a telefonkagylót, és pillanatok alatt megoldják gondjaikat. Nem kedvelik a papírmunkát és az időpocséklást. Gondolkodásmódjuk nyitottabb és takarékosabb.
Ön nemcsak a Német Fórum meghatározó személyisége, hanem az Interetnikus Párbeszéd Egyesület tagja is. Tulajdonképp a legrégebbi vezetőségi tag. Hogyan látja ebből a látószögből a tolerancia esélyét?
Az Egyesület kolozsvári viszonylatban kevésbé ismert, mint nemzetközi szinten. Egyre több meghívást kapunk külföldi konferenciákon való részvételre; kutatómunkák társszerzőivé válunk. Az évek folyamán persze alaposan megváltozott a munkamódszer. Az Interetnikus Párbeszéd eleinte csupán kezdeményezés volt; összegyűltünk, és megbeszéltünk bizonyos kérdéseket. Az első tanácskozás kissé hangosra sikerült, mert megjelent néhány Egységpártos. Később "saját levünkben főttünk". Ismételgettük önmagunkat, és mindenki által elfogadott dolgokat hajtogattunk. Mostanában viszont pályáznunk kell. Munkaterveket kell összeállítanunk, így szerzünk pénzt a székhely fenntartására, a telefonköltségre, a fizetésekre stb. Néhány kutatási anyagunk céltárgya Kolozsvár volt. Kolozsvári multikulturalitás, a különféle etnikumok városalapító és -fejlesztő szerepe stb. Jelenleg egy rendkívül fontos témán dolgozunk. A kisebbségek kolozsvári múzeumokban való jelenlétét vizsgáljuk. Szakemberek bevonásával kívánunk fényt deríteni arra, honnan származnak a gyűjtemények. Mit szereztek be a közelmúltban a múzeumok, mekkora ezen kiállítási tárgyak értéke, és hogyan gazdálkodnak velük. Rá szeretnénk jönni, mit tud és mit nem a román társadalom a kisebbségek helyzetéről. Beszédes az örmények sorsa. Szamosújváron rengeteg értékes tárgy raktárakban porosodik. Kezdeményezés volna, azonban nincs támogatás. Éppen ezért hasznos az elemző munka.
Ami az Egyesületet illeti, akárki tagjává válhat. A kolozsvári németek közül csupán négyen iratkoztak be. Kevésnek tűnik, azonban figyelembe kell vennünk, hogy amúgy is kevés tagunk van, mintegy háromszáz... Kevesen tanúsítanak érdeklődést munkánk iránt. Elsősorban a hagyományos Kolozsvár régi polgárai keresnek fel minket. Számukra a több kultúra által meghatározott környezet a lehető legtermészetesebb. A jövevények nyugtalankodva veszik tudomásul ezt, természetellenesnek, erőltetettnek tartják. Az őshonosok, az itt felnevelkedettek mentalitása másféle. Könnyen beszélhetek erről a kérdésről, hiszen brassói származású vagyok, ahol alapjában véve ugyanez a tökéletes együttélési modell létezik. Egy épületben két román, egy magyar, egy zsidó és mi, egy német család élt. És semmi gond nem volt.
A brassói németek helyzete jobb, mint a kolozsváriaké?
Igaz, hogy a brassói Fórum anyagi lehetőségei jelentősebbek, azonban a kolozsvári szervezet rendkívül aktív. (Majdnem egész Erdély területén félresikerültek a német nyelvű konferenciák. Csupán Brassóban és Kolozsvárott lehet német konferenciát szervezni.) Kolozsvár kulturális programjai szeptember elsején kezdődnek, és július végéig tartanak. Szorgalmasak vagyunk; csupán Temesvár és Resicabánya előz meg minket.
Miért döntött úgy 1974-ben, hogy Kolozsvárt fog élni?
Az egyetem és környezete miatt. Az én szakmámmal csupán középiskolai tanár lehettem volna Brassóban.
A kolozsvári egyetemen német nyelven taníthatja a földrajzot. A diákok elsősorban magyarok és románok vagy ellenkezőleg: sok a német hallgató?
A szakot eredetileg a német kisebbség számára létesítették. Stabilizáló tényezőként kellett volna működnie, azonban ez a lépés túlontúl későn született meg: majdnem az összes német fiatal kivándorolt. Figyelmeztettem az illetékeseket, hogy egy ilyen szak működtetése aberráció. A német líceumokban a diákok 90 százaléka román, magyar és egyéb nemzetiségű. Akkor pedig az, aki 12 éven keresztül a nyelv tökéletesítésén fáradozott, az egyetemen is németül tanulhatna tovább. Így hát meglehetősen kevert a szak. A negyedéves hallgatók, vagyis az első végzős évfolyam tagjai között csupán egy német található. Nyolcan magyarok, négyen pedig románok. Harmadéven egyetlen német sincs... Az első- és másodéven valamivel jobb a helyzet. Vegyes házasságból származó hallgatóink is vannak. A nyelvtudás szintje érezhetően javult, miután bevezettük a nyelvvizsgát. Hiába áll ugyanis az okiraton, hogy az illető németül tanult, ha kiderül, hogy egyesek harmad-negyedéven nem állják nem a helyüket.
Említette, hogy viszonylag gyakran utazik Németországba, Ausztriába. Miért tér vissza mindig Romániába, mi fűzi ehhez az országhoz? Mi tartotta itt főleg a barátok, a munkatársak, a rokonok távozása után?
Szakmai szemszögből az, hogy csupán egy szakosítással rendelkezem. Mihez kezdhetnék Németországban? El kellene végeznem egy újabb egyetemet vagy el kellene fogadnom a "városról városra"-típusú életformát. Arról nem beszélve, hogy amikor valaki csak látogatóként megy Németországba, az emberek kedvesek vele, de ez a magatartás megváltozik, ha kijelenti, hogy nem tér vissza szülőföldjére. Én a maradás mellett döntöttem. Romániában remek állásom van. Németországban hasonlót nem kínálnak fel tálcán. S hogyan mondhatnék le a kolozsvári kulturális, értelmiségi életformáról, a koncertekről, az előadásokról és a konferenciákról? Vajon elég szerencsés lennék Németországban, ott is hasonló környezetet "fognék" ki?
Miért oly fontos a kórus és a templom a romániai német közösség életében?
Az 1970-ben alakított Viva la Musica! nevű kolozsvári kórus tulajdonképp nem is német. 1990 után kemény megpróbáltatásokon ment keresztül, mégis megőrizte sajátosságát. Akármilyen nyelven hajlandók vagyunk énekelni. Román, német, magyar, katalán, ó- és újgörög, bolgár, angol, francia, dán, olasz, spanyol, latin dalok szerepelnek repertoárunkban. Minden évben részt veszünk országos és nemzetközi versenyeken, és sosem térünk haza babérok nélkül.
Az evangélikus templomba mintegy húsz ember szokott betérni. A katolikusoknál is ennyien lehetnek. Az az érzésem, ugyanazok az emberek járnak templomba, mint akik hetente találkoznak a Fórumnál. Sajnos, sokan nem ismerik a nyelvet vagy egyáltalán nem érdekli őket az ilyenfajta tevékenység. Ők a Fórumhoz sem jönnek el, templomba sem járnak.
A családi környezeten kívül milyen gyakran adódik alkalma németül beszélni?
Az egyetemen majdnem minden egyes nap. Csupán arra kell vigyáznom, hogy ezzel senkit meg ne sértsek. Azokkal a hallgatókkal, akik jól beszélnek németül, pompásan lehet társalogni. Kevés idő marad viszont barátkozásra. Az 1990 előtti állapotok s ezalatt nem kimondottan a kolozsvári németekkel, hanem a kollegákkal fenntartott kapcsolatokra is gondolok , a társadalmi viszonyok eltűntek, leépültek. Emberközi kapcsolatokra immár egyáltalán nincs idő.
Hogyan jellemezné a magyarnémet kapcsolatrendszert? Egyrészt milyen a Német Fórum és az RMDSZ, másrészt pedig az egyének viszonya?
Jó, de nem elég hatékony, nem túl rendszeres.
A politikai cselekvés szintjén?
Igen. A romániai németek általában tudatában vannak annak, hogy ugyanabban a hajóban eveznek, mint a magyarok és a többi kisebbségiek. A magyar gondok akkor is ugyanazok, mint a mi gondjaink, ha mi történetesen nem követeljük ugyanolyan kitartóan ezek orvoslását. Ennek ellenére hiányzik a két szervezet közötti érdemi párbeszéd. Legjobb és legfrissebb bizonyíték erre a PetőfiSchiller eset. Fogalmam sincs, milyen mértékben kérték ki a magyarság véleményét, azonban a németekére nem voltak kíváncsiak, senki sem kopogtatott a Fórum ajtaján.
Kolozs megye szintjén is érződik, hogy nem alakult ki párbeszéd a Német Fórum és az RMDSZ között. A kapcsolatfelvétel megtörtént, azonban pontosan tudjuk, hogy mi Kolozsváron túl apró és jelentéktelen kisebbségnek számítunk... Rendben, ne politizáljunk, hiszen a kolozsvári Fórum nem politizál, viszont szívesen tudomásul vennénk egyfajta hangsúlyosabb kulturális közeledésre való igényt. A kolozsvári Német Fórum kulturális tevékenységéért felelő emberként örömmel fogadnám, ha valaki német előadást tartana a magyar folklórról, zenéről vagy irodalomról. Mi, kisebbségiek sajnálatosan keveset tudunk egymáról. Mindannyian megtanuljuk a román irodalmat, azonban nem foglakoztat a magyar illetve a német irodalom sorsa. Egy kezdeményezésre emlékszem. 1995. február 2-án a Korunk novemberi lapszámbemutatóján, amely egyébként a német kultúráról és irodalomról szólt, magyarul és németül olvastak fel néhány verset.
A Magropresst minden alkalommal érdeklődéssel vettem kézbe. Ez a kiadvány óriási segítség számomra, mert nem beszélek magyarul, s ugyanakkor magyarok által készített válogatásból szerezhetek tudomást arról, mi foglalkoztatja ezt a közösséget. Valamikor a kolozsvári Szabadság német oldalt szándékozott indítani. Németekről németül. Azért nem valósult meg ez a terv, mert a Fórumnál kevesen dolgozunk. Csak ketten írunk a bukaresti lapba.
A kissé bonyolult kolozsvári helyzetet is figyelembe kell vennnünk. Mi, németek mindenkivel jó viszonyban vagyunk. Igen, a kolozsvári polgármesteri hivatallal is!
Ezek szerint ha eléggé cinikusak vagyunk, ebből azt a következtetést vonhatnánk le, hogyha Kolozsvár életében elfogadható kisebbséggé kívánunk válni, akkor előbb meg kellene tizedelnünk sorainkat?
Amikor "a németekről" van szó, az emberek segítőkészek. Ha a kolozsvári magyarság kérne valamit, bizonyára nem teljesítenék óhaját, miközben a németek előtt minden ajtó tárva-nyitva. A polgármesteri hivatal székhelyet biztosított számunkra, és legutóbb a mozgássérült gyermekek iskoláját is támogatta stb. Ilyen esetekben kimutatható a kellő jóindulat. Sajnos az Interetnikus Párbeszéd számára még mindig nem utalt ki a város egy székhely-épületet.
Mivel azon a bizonyos cégtáblán a felirat magyarul is fel van tüntetve? Kolozsvárott csak a magyar nyelv sérti egyesek szemét?
Az Interetnikus Párbeszéd névtábláját azért nem tettük ki a bejárathoz, mert ideiglenes székhelyen tevékenykedünk. S mi történik, ha a magyar opera programajánlatát keresem? Egyes németországi látogatók nem tudnak románul. El szeretnének menni az operába. Aznap történetesen csak magyar előadás kerül színre. Igen ám, de nem találom a plakátokat. Kénytelen vagyok elballagni a Sétatérig. Ha létezik valamilyen tiltás, akkor az mindenkire érvényes legyen. Mert ugyanbizony miért nem sértő egy-egy rock-banda angol nyelvű plakátja?! Csak a magyar plakát zavaró? S mindez miért? A polgármester "barátságos" természete miatt... E téren mi szerencsésebbek vagyunk. A Fórum kifestésénél a polgármesteri hivatal alkalmazottai segédkeztek. Igaz ugyan, hogy nem úgy sikerült a dolog, ahogyan elképzeltük, de Romániában megszokott tény: az ember egyet kíván, mást kap... Ez történt egyetem-ügyben is.