Maradjon hát. Ne mozduljon,
de árnyéka ki-kilépjen a
körből. Két tenyerében a
kéket, a kék ereket mint
felhőt, lassú patakot,
hullámzó, tengerszerű jelzést,
kikeresse.
Maradjon hát. Tulajdon kezdeteit
kikutatván, üljön vagy lépteit
szaporítsa.
Serkenjen fel győzedelmesen.
Elég egy kör, egy jelrendszer-perem,
ahol a szivárvány szagáról beszélhetsz.
Ezen a peremvidéken alszol.
A valóságok gyűrűjén egy szalmaszálat
húzni át, ennyi az álom. Amit ott
látni: fák és bogarak, egy cincér
amint madártekintet villan a hátán.
Akárha levélnehezéket, úgy tartja
szempillád az éj. Ébredésed:
a tájleírás.
Harminc méteres magasságban
a legfelső rügyek.
Karcsú nyakát hajlítja
szélbe. Jegenye-hattyú.
Nem véletlen, hogy erről írok.
Szappanozott tárgyak a fákon.
Tekintetek rögzített
villanásai.
Ilyenkor lehet megkívánni
a hosszú éveket.
Egy festő a mező közepén,
ahogyan rendező barátja
filmtekercseit bontogatja.