I.
Schengen neve a határon túli magyarság számára egyre fenyegetőbben cseng, mintegy második Trianonként. A rendszerváltozás eredményeként gyakorlatilag akadálytalanná vált magyarmagyar kapcsolatok jövőjét a közös európai vízumpolitika közeledése bizonytalanná teszi. E bizonytalanság az ellentétpárja annak a sikernek, amelyet az jelent, hogy Magyarország Csehországgal, Lengyelországgal és Szlovéniával együtt abba a csoportba került, amellyel 1998-ban megindultak az érdemi csatlakozási tárgyalásokat előkészítő megbeszélések. [...]
Az természetesen nyilvánvaló, hogy nem az Európai Unió kíván belépni Magyarországba, hanem fordítva. Ebből azonban nem következik az, hogy a minél hamarabb és mindenáron való csatlakozás bűvkörében élve nemzeti érdekeket adjunk fel.
A magyar tárgyalási pozíciókról kibontakozott 1998-as tavaszi magyarországi viták, az ún. három prioritás harmóniájának 19941998 közötti megbicsaklása, az "európai integráció követelményei" címke nyakló nélküli használata miatti frusztráció azt is eredményezte, hogy mind több ponton vált érzékennyé a határon belüli és a határon túli magyarság bizonyos kérdésekre: a határon belül erre a földtulajdon, a határon kívül pedig Schengen a példa. Ez utóbbi számos reakciót váltott ki, ezek egyike az ún. kettős állampolgárság kérdéskörének újragondolására irányuló javaslatcsoport.
II. Schengentől Maastrichton át Amszterdamig és tovább?
Az eredetileg az Európai Közösségek egyes tagállamait kötő 1985. június 14-i schengeni megállapodás előbb kiegészült az 1990. június 19-i schengeni egyezménnyel, majd a maastrichti szerződés uniós eufóriájában megkezdte menetelését abba az irányba, hogy a közösségi jog elsődleges jogforrásává váljon. Az eredeti prioritások is megváltoztak1 és az áruk mozgásának megkönnyítését szolgáló 1985-ös filozófia 1990-re már átadta a helyét a beutazási, idegenrendészeti, menekültügyi együttműködésnek. A schengeni egyezmény így igen részletesen szabályozza a belépést, a különböző vízumfajtákat s azok egységesítésének célját.
A maastrichti szerződés "megnyitja az utat a «közös érdekű kérdések» közösségiesítése előtt (...) az igazságügy és a belügy területén. A 100/C cikk előírja a tagállamok vízumpolitikájának közelítését, mivel a Tanács egyhangúan döntve (és 1996-tól már minősített többséggel) meghatározhatja azoknak a harmadik államoknak a listáját, amelyeknek az állampolgárai csak vízummal léphetnek a közösség területére."2
A K/1 cikk szerint:
"Az Unió céljainak ideértve mindenekelőtt a személyek szabad mozgását megvalósítása érdekében és nem érintve az Európai Közösség hatásköreit, a tagállamok az alábbi területeket közös érdekű kérdés gyanánt kezelik:
1) A menekültpolitikát,
2) A tagállamok külső határainak a személyek általi átlépését és az átlépés ellenőrzésének gyakorlását szabályozó elveket,
3) A bevándorlási politikát és a harmadik államok polgárai irányába folytatandó politikát a) harmadik államok polgárainak belépését és közlekedését a tagállamok területén.
b) A harmadik államok polgárainak a tagállamok területén való tartózkodásának feltételeit, ideértve a családegyesítést és a munkavállalást,
c) A harmadik államok polgárainak a tagállamok területét érintő illegális bevándorlása, tartózkodása és munkavállalása elleni harcot;
[...]"
K/2 cikk
"1. A K/1 cikkben érintett kérdések az 1950. november 4-i Emberi Jogok Európai Egyezményének és az 1951. július 28-i menekültügyi egyezménynek a tiszteletben tartásával fognak történni, figyelembe véve a tagállamoknak a politikai okokból üldözöttek számára nyújtott védelmét.
2. A jelen cím nem érinti azokat a felelősségeket, amelyek a közrend fenntartása és a belbiztonság védelme területén hárulnak a tagállamokra."
Az 19961997 között zajló kormányközi konferenciát lezáró, az előzetes várakozásokkal szemben igen vérszegény 1997. június 18-i amszterdami egyezmény a schengeni joganyagot "mintha" bevinné a közösségi jogi anyagba. Azért indokolt ez a megfogalmazás, mivel az amszterdami rendelkezések a szerződés hatálybalépése után megnyitják a lehetőségét annak, hogy a közösségi jog klasszikus döntéshozatali szabályai szerint történjék a szabályozás. (Egyszersmind éppen emiatt azt is le kell szögezni, hogy egyelőre tehát jogilag még semmiképpen sem minősül Schengen a közösségi hozomány, az acquis communautaire részének.) Kérdés, hogy az államok mennyire érdekeltek abban, hogy a hatálybalépés megtörténjék: a francia állam saját érdekeiből kiindulva ezt egyáltalán nem tekinti prioritásnak hangsúlyozták az egyik legismertebb francia európai jogi kutatóintézet vezetői egy magyarfrancia videokonferencián3.
Mit is ír elő a vízumrendszer szempontjából az amszterdami szerződés?
73/I cikk
A szabadság, a biztonság és az igazságosság térségének fokozatos megvalósítása érdekében a Tanács meghozza:
a) az amszterdami szerződés hatálybalépését követő 5 év múlva a 7/A cikknek megfelelő szabad személyforgalmat biztosítva (...) a 73/J(2,3) és 73/K cikkeknek megfelelő intézkedéseket
73/J cikk
A Tanács a 83/O cikknek megfelelő eljárással az amszterdami szerződés hatálybalépését követő 5 év elteltével meghozza
1) a 7/A cikknek megfelelően az akár uniós, akár harmadik állam polgárságát viselő személyeknek a belső határokon való áthaladása ellenőrzésének megszüntetését biztosító intézkedéseket;
2) a tagállamok külső határain való áthaladására vonatkozó intézkedéseket, amelyek rögzítik:
a) azokat a normákat és részletszabályokat, amelyekhez a tagállamoknak alkalmazkodniuk kell, hogy megvalósítsák a külső határok személyi ellenőrzését;
b) a max. 3 hónapi tartózkodást rendező vízumokra vonatkozó szabályokat, nevezetesen:
i) azoknak a harmadik országoknak a listáját, amelyek polgárai vízumkötelezettek a külső határok tekintetében, és azokét az országokét, amelyek polgárai ez alól mentesek;
ii) a vízumkiállítás feltételeit és eljárásait a tagállamokban;
iii) egy vízum modelltípust;
iv) az egységes vízumszabályokat;
3) azokat az intézkedéseket, amelyek rögzítik azokat a feltételeket, amelyek mellett harmadik államok polgárai szabadon közlekedhetnek a tagállamok területén, max. 3 hónapig.
73/K cikk
A Tanács az amszterdami szerződés hatálybalépését követő 5 év múlva a 73/O cikkben foglalt eljárásnak megfelelően meghozza (...)
3) a bevándorlási politikára vonatkozó intézkedéseket az alábbi területeken:
a) a belépés és tartózkodás feltételei, valamint a hosszútávra szóló vízumok és tartózkodási engedélyek (ideértve a családegyesítés céljára szólókat is) kiállítási szabályai; b) illegális bevándorlás és illegális tartózkodás, ideértve az illegálisan tartózkodók hazajuttatását is;
4) a harmadik államok valamely tagállamban jogszerűen tartózkodó polgárainak a többi tagállamban való tartózkodásának jogait rögzítő szabályokat s azokat a feltételeket, amelyek mellett ők ezeket [a jogokat] gyakorolhatják.
A Tanács által a 3) és 4) pontok értelmében elfogadott intézkedések nem akadályoznak meg egy tagállamot, hogy fenntartson vagy bevezessen az érintett területeken olyan nemzeti szabályokat, amelyek összeegyeztethetőek a jelen szerződéssel és a nemzetközi megállapodásokkal.
A fenti (...) 3-a) és 4) pontok alatti intézkedések nem esnek a fenti 5 éves időtűzés alá.
73/O cikk
1) Az amszterdami szerződés hatálybalépését követő 5 év során a Tanács a Bizottság javaslatára vagy egy tagállam kezdeményezésére és az Európa Parlamenttel konzultálva egyhangúan dönt.
2) Ezután az 5 év után:
súlyozott szavazás,
(...) [bizonyos esetekben-KP] egyhangú.
3) A fenti 1)§ és 2)-től eltérően, a 73/J-2-b-i és iii az amszterdami szerződés hatálybalépése után a Tanács a Bizottság javaslatáról az Európa Parlamenttel történt konzultáció után minősített többséggel dönt.
73/Q cikk
A jelen cím a Nagy Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyság helyzetéről szóló jegyzőkönyv rendelkezéseit, valamint a Dánia helyzetéről szóló jegyzőkönyv rendelkezéseit nem érintve érvényesül, s nem érinti az Európai Közösségeket létesítő szerződés 7/A cikk egyes vonatkozásainak a Nagy Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságra történető alkalmazásáról szóló jegyzőkönyvet. [...]
IV. Van-e megoldás?
Magyarországnak alapvetően az az érdeke, hogy a magyarlakta szomszédos országok a vízummentes listára kerüljenek. Szlovákia ismeretesen ebbe a kategóriába tartozik és nem valószínű, hogy ez megváltozik. Romániának van esélye arra, hogy ebbe a kategóriába kerüljön és nekünk érdekünk, amennyiben kialakul a közös vízumrendszer, úgy Románia is a vízummentes kategóriába essék. Ez ugyanúgy érdeke Romániának is, s itt látványosan lehetne demonstrálni, hogy Magyarország külügyi téren támogatást nyújt a román integrációs politikához. A Magyarországba való beléptetés feltételein ez román állampolgárok esetében a jelenlegihez képest semmit sem változtatna.
Az előrehaladó schengeni menetrend értelmében azonban hamarosan és nélkülünk fog eldőlni, ráadásul minősített többséggel, a vízumköteles államok listája, s kérdés, hogy Románia valóban felkerül-e rá. Az EU szempontjából bizonyos érvek a román vízummentesség mellett, mások ellene szólnak. Mellette szól, hogy támogatni lehet így a pozitív belső folyamatokat, ellene szól azonban, hogy Romániának olyan megállapodása van Moldáviával, hogy az ottaniakat kvázi saját állampolgáraként kezeli a határokon átnyúló együttműködés, munkavállalás stb. tekintetében. Így az EU attól tarthat, hogy az amúgy sem csekély lakosságszámú Románia a moldáviai lakossággal kiegészítve zúdulna rá az EU munkaerőpiacra. A másik ehhez hasonló érv, hogy Románia vízummentesítése precedensül szolgálna Ukrajna számára is, azaz kezelhetetlen mennyiségű embertömeg jelenne meg a schengeni határokon.
A magyar álláspont azonban az érintett országok szerint eltérő fogadtatásban részesülhet: ez összefügg azzal is, hogy míg Magyarország hitelesen tudja közvetíteni a román vízummentesítési igényeket a 2 millió magyar miatt, ez azért felemásabban cseng, amikor 150200 ezer magyar érdekei alapján az ukrán vízummentesség fontosságát hangsúlyozza. Ukrajnának, Szerbiának középtávon semmi esélye sincs a vízummentes listára való felkerülésre, és Horvátország esetében is halványak a remények.
Magyarország, mint nem tagállam, nyilvánvalóan nem tud meghatározó szerepet játszani a vízummentes lista és a mintavízum elemeinek és feltételeinek összeállításában. Amennyiben valóban eljut az Unió az amszterdami szerződés hatálybaléptetéséig és azután az európai vízum koncepcionális kérdéseinek eldöntéséig, úgy magyar szempontból a logikai kiindulópontok a következők lehetnek:
Azon országok tekintetében, ahol külön megállapodás biztosítja az útlevélmentességet4, kishatárforgalmat5 vagy a vízummentességet6, ezek hatályának fennállta alatt a magyar államot kötelezettségek terhelik. Így a schengeni vízumlista elfogadására való rákényszerülés esetében e szerződéseket fel kell mondani. Mivel ezeket a szerződéseket határozatlan időre kötötték és bármikor felmondhatók, esettől függően 30, 60, 90 napos felmondási idővel, így az Európai Unió tárgyaló delegációja nyilvánvalóan arra mutat rá, hogy éljünk a felmondás jogával. A felmondás azonban jóval nehezebbé válhat, ha e szerződéseket mi magunk újítjuk meg vagy kötünk esetleg újabbakat, amelyek határozott időre szólnak (pl. 10 évre) s az alatt nem lehetne felmondást eszközölni.
Érvényesíthető lesz-e ránk a schengeni vízumlista EU-csatlakozásunk előtt? Az érvényesíthetőség sem a nemzetközi jogból, sem a közösségi jogból nem következik, az EU vízumlistája számunkra res inter alios acta, azaz bennünket nem kötelez semmire. Az ugyanakkor nyilvánvaló, hogy nem tekinthetünk el attól, melyek ennek a tartalmi elemei, mivel a csatlakozás után számunkra ez már a hozomány, az acquis communautaire része lesz. Minden olyan törekvés az EU részéről, hogy a rendszerbe szálljunk be már EU tagságunk előtt is "érettségünket bizonyítandó stb." a legegyértelműbben ütközik a magyar érdekekkel, s ezért a csatlakozási tárgyalások során ennek előre hozott vállalása elől ki kell térni.
A csatlakozási tárgyalások során a magyar érdek a schengeni szabályok érvényesíthetőségének időbeli elhúzására való törekvés, a derogáció kieszközlése. Mivel a legnagyobb magyar kisebbséget magában foglaló Románia a második körbe tartozik, azaz azok közé, akiknek a felvételéről folyó tárgyalások az EU hivatalos álláspontja szerint is "belátható időn belül" megkezdhetők a körülmények megfelelő alakulása esetén, a derogáció igénylése egyáltalán nem szentségtörés és egyáltalán nem abszurd módon hosszú időszakra vonatkozna. Ez Horvátország, Szerbia és Ukrajna esetében lényegesen bonyolultabb és nehezebben ütemezhető kérdés.
A schengeni vízumlista és a vízumgyakorlat működtetésébe való remélhetően legkorábban az EU-tagsággal együtt történő kényszerű belépési kötelezettség esetén is maradnak bizonyos, a schengeni, maastrichti, amszterdami dokumentumokban is rögzített fogódzók ahhoz, hogy egyes speciális magyar érdekeket érvényesítsünk. Igaz, hogy az ugyanakkor messze nem egyértelmű: a schengeni, maastrichti, amszterdami szabályok ahogy ma ismerjük őket valóban ebben a formában fognak-e átkerülni az EU vízumrendszerbe. Így például kérdés, hogy a schengeni egyezmény tételes jogi szabályként vagy csak intézménytörténeti előzményként fog-e bekerülni a majdani EU-szabálykomplexumba.
a) Fogódzók Schengen szerint:
A schengeni szerződés maga is tartalmaz kivételeket és ezeket érdemes szem előtt tartani a csatlakozási tárgyalások során is, abból a szempontból, hogy maga Schengen is "párhuzamos" rendszerekkel számol, igaz, közte egy dominánssal, de mindenesetre nem egy homogén rendszerrel. A schengeni szerződés 9. cikke erre elvi lehetőséget nyújt, de csak "kivételesen/exceptionally" és "alapvető államérdekből/for overriding reasons of national policy". Ami köznapi értelmezésben a határon túli magyarok vezérkara számára nyújtott kivételes elbánás megőrzését jelenti, de tömegeket nem érinthet. A kivételnek ugyanakkor ellentétele is van: az így beengedett személy viszont az EU többi tagállamának területére nem léphet be, azaz ebben benn is vagyunk Schengenben, meg nem is: nyugati határainkon az ellenőrzést éppen hogy fokozni kell.
A schengeni 14. cikk utal az egyes érintett országokra vonatkozó korlátozott érvényességű útlevelekre, azaz a rendszerváltás előtti években használt zöld útlevél, piros útlevél újjáteremtése Romániában, Szerbiában, akár kishatárforgalom címen, akár egyéb, az ország teljes területét érintő látogatási joggal is elképzelhető. A határrendészet szempontjából ennek ugyanaz a következménye, mint az előbbi esetben, azaz nyugati határunkon kell működtetni a schengeni kontrollt.
Semmi sem utal arra, hogy a vízumkiállításnak országonként centralizáltnak kellene lennie. Nemcsak az erdélyi magyaroknak, de az ottani románoknak is jobb, ha a vízumot nemcsak Bukarestben, de Kolozsvárt a konzulátuson is megkaphatják, vagy ugyanabban a decentralizált formában, mint a Kádár-rendszer végén a nyugati határon, azaz ha az illető nem volt tiltólistán, akkor a vízumot a határállomáson is megkaphatta és az illetéket is ott rótta le. Mivel a schengeni együttműködés egyik központi eleme a közös informatikai adatbázis, a rendészeti szempontból aggályos elemek kiszűrése (a vízum meg nem adása) a közös lista és a számítógéprendszer alapján a határon megtörténhet. Ennek a megoldásnak az lenne az előnye, hogy ebben az esetben nem az osztrák-magyar határon húzódik Schengen, hanem a déli és a keleti határainkon. Egy ilyen hatékony, de decentralizált, a határra telepített vízumrendszert én összeegyeztethetőnek vélek Schengennel. Ugyanebben a gondolatkörben mozogva lehetőség nyílna arra is, hogy a kolozsvári, illetve a belgrádi konzulátusnak több kirendeltsége legyen a magyar határhoz közel eső városokban, településeken, ideértve a tiszteletbeli konzuli hálózat kiszélesítését és ilyen értelmű feljogosítását is.
b) Fogódzók Maastricht szerint:
Mivel a maastrichti szerződés maga is utal az Emberi Jogok Európai Egyezményének alkalmazhatóságára7, célszerű figyelembe vennünk, hogy a hátrányos megkülönböztetés tilalmát8 is kimondó EJEE igenis lehetőséget lát a pozitív diszkriminációra és egyáltalán nem tilt minden elbánásbeli különbséget.9 Mivel a maastrichti szerződés az EJEE-t általánosságban is bevitte a közösségi jogalkotást és joggyakorlatot kötelező jogi normák közé10, így a magyarmagyar családi kapcsolatok, a történelmi és kulturális önazonosság, a magyar nemzet (a magyar nép) határok által metszett volta mind olyan tényező, amelyekre fel lehet építeni az ésszerű indokoltság elméletét. Szövegszerűen semmi sem indokolja, hogy az EJEE-re vonatkozó utalást kizárólag a schengeni menekültpolitikával összefüggésben vegyük figyelembe. Következésképpen tehát elméletileg egyáltalán nem kizárt, hogy nyelvi, nemzetiségi alapon nyújtsunk bizonyos preferenciát, amennyiben ennek megfelelő megfogalmazását, valamint az eszköz és a cél belső arányosságát meg tudjuk valósítani.
c) Fogódzók Amszterdam szerint:
Az amszterdami szerződés maga is utal arra hogy hatályos nemzetközi szerződések szabályai eltéréseket eredményezhetnek11, ami a vízummentességi egyezményeink évekre szóló kifuttatására adhat módot, feltéve, hogy közben azok felmondása az érintett államok egyetértése alapján technikailag megnehezül, illetve a szerződés határozott idejűvé válik, az ún. automatikusan önmegújító formában.
Az amszterdami szerződés maga is számol a differenciált rendszerrel, hiszen egyik rendelkezése, illetve kapcsolt dokumentumai12 az Egyesült Királyság és Dánia számára különleges státuszt biztosítanak, azaz ők különböző okokból kívül maradnak a rendszeren. Igaz, ez alapvetően azért történik, mivel ők tulajdonképpen a schengeni külső határellenőrzés dacára is ragaszkodnak a saját határaikon való újabb ellenőrzéshez, azaz nem gyengítik, hanem szigorítják a kontrollt. Ebből Magyarország számára az a következtetés adódik, hogy Schengen acquis-jellege viszonylagos: jogilag ki lehet belőle maradni, ha a különleges rezsim nem gátolja a schengeni célok elérését. Ettől független az, ha a tárgyalások során elhangzik, hogy a különböző területeken az Egyesült Királyság által kiharcolt speciális státusz nem precedens a csatlakozni szándékozók számára: a lényeg az, hogy jogilag Schengen is működni tud nem teljes körő részvétellel.
V. Következtetések
A fentiak alapján az alábbiakban összegzem azokat a koordinátákat, amelyek álláspontom szerint a schengeni árnyékban vonatkoztathatók a magyarmagyar kapcsolatokra és EU-integrációs politikánkra:
1) A schengeni típusú együttműködés fejlődése a közvetlenül előttünk álló években nem esik egybe a magyar érdekkel, azaz nekünk az a jó, ha minél lassabban halad előre.
2) A schengeni együttműködés valószínűleg előrehalad és a vízumlista, a mintavízum tekintetében megszületik a döntés, éspedig értelemszerűen nélkülünk és minősített többséggel. Ebben a mi szempontunkból a német magatartásnak lesz döntő szerepe, ami a németfrancia tandem hagyományait figyelembe véve fog érvényesülni:
3) A kettős állampolgárság tömegessé tétele politikailag, alkotmányjogilag és diplomáciailag nem járható út, több problémát vet fel, mint amennyit megold. 4) Magyarországnak és a magyarságnak az az érdeke, hogy az érintett országok maradjanak benn, illetve kerüljenek át a vízummentes kategóriába s ebben a magyarromán érdek teljesen egybeesik.
5) Amennyiben magyar szempontból fontos állam vízumköteles lesz, illetve marad, Magyarországnak nem érdeke a schengeni szabályok csatlakozás előtti érvényesítésének vállalása.
6) A csatlakozási tárgyalások során a derogációs igényt jelezni kell és érvényesítésére kell törekedni. A derogáció lehetőségére a schengeni, maastrichti és amszterdami szerződésekben több cikk is utal.
7) A derogáció "ára" az, hogy Magyarországnak EU és Schengen tagsága esetén az EU többi tagállamával érintkező határain, jóllehet az EU "belső határ", schengeni külső határként kell azt működtetnie, ennek minden személyzeti és adminisztratív költségével.
8) A tárgyalások során nyilvánvalóan eljön az a pillanat, amikor az EU tárgyaló delegáció hangsúlyozottan közli, hogy a schengeni együttműködés elfogadásával való ideiglenes szembehelyezkedés, az 51015 éves derogációhoz való ragaszkodás hátráltathatja a magyar felvételi tárgyalás ütemezését. Amint bizonyossá válik, hogy ez a puszta tárgyalási taktikán túlmutató figyelmeztetés, a magyar diplomáciának készen kell állnia arra, hogy az alkotmány, a nemzetközi jog és a nemzetpolitika követelményeinek megfelelően felelős döntést hozzon.
9) Az EU Tanácsán belüli súlyozott többségű döntések miatt Magyarország taggá válása után sem lesz abban a helyzetben, hogy egyedül maradva is érvényesítse érdekeit. Amennyiben az érintett szomszédállamok felvétele megbicsaklik, úgy a kedvező vízumgyakorlat csak úgy érvényesíthető, ha azt Magyarország addigra magának már kikötötte és elfogadtatta.
JEGYZETEK
1. Kende Tamás (szerk): Európai közjog és politika, Osiris-Századvég, 1994. Budapest, 167.
2. Serre, Françoise de la: Le traité d'Union Européenne (La Documentation FrançoiseSpécial Maastricht, 1992., 21)
3. A program a Centre Européen Universitaire (Nancy) és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, illetve a Miskolci Egyetem nemzetközi jogi tanszékei szervezésében zajlott 1998. februárjában és márciusában a MATÁV budapesti Távoktatási Központjában.
4. Az erről rendelkező magyarszlovén megállapodás 1998. június végén lépett hatályba.
5. pl. 1969. június 17-i budapesti magyarromán megállapodás (1969. évi 43. tvr.); 1975. november 5-i budapesti magyarjugoszláv megállapodás, (1976. évi 19. tvr.);
6. pl. 1965. november 11-i belgrádi magyarjugoszláv megállapodás (1966. évi 4. tvr); 1994. augusztus 5-i pozsonyi magyarszlovák megállapodás (160/1994 (XII. 2) Korm. r.; 1992. augusztus 21-i felsőszölnöki magyarszlovén megállapodás (61/1993 (IV. 15) Korm. r.;
7. K/2 cikk
"1. A K/1 cikkben érintett kérdések az 1950. november 4-i Emberi Jogok Európai Egyezményének és az 1951. június 28-i menekültügyi egyezménynek a tiszteletben tartásával fognak történni, figyelembe véve a tagállamoknak a politikai okokból üldözöttek számára nyújtott védelmet.
2. A jelen cím nem érinti azokat a felelősségeket, amelyek a közrend és a belbiztonság védelme területén hárulnak a tagállamokra."
8. 14. Cikk: "A jelen Egyezményben meghatározott jogok és szabadságok élvezetét minden megkülönböztetés, például nem, faj, szín, nyelv, vallás, politikai vagy egyéb vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, nemzeti kisebbséghez tartozás, vagyoni helyzet, születés szerinti vagy egyéb helyzet alapján történő megkülönböztetés nélkül kell biztosítani."
9. A 14. cikkely a Bíróság értelmezésében végső soron az olyan elbánásbeli különbségtételt tiltja, mely nélkülözi az objektív és ésszerű igazolhatóságot vagy ha hiányzik az ésszerű arányosság az alkalmazott eszközök és az elérni szándékozott cél között. A contrario jogszerű az elbánásbeli különbségtétel, amennyiben lényegileg különböző tények objektív értékelésén alapul, s ha a közérdektől hajtva, a közösség érdekeinek védelme és az Egyezmény által biztosított jogok és szabadságok közötti igazságos egyensúlyt is biztosítja."
A Bíróság ezt az ún. belga nyelvi ügyben (1968. 7.23: lásd a 7. és 9. §-t) mondta ki, s azóta számtalanszor megismételte.
10. A maastrichti szerződés F. cikkely 2. §-a az alábbiakat tartalmazza: "Az Unió tiszteletben tartja az alapvető jogokat, ahogyan azokat az 1950. november 4-i római Emberi Jogok és Alapvető Szabadságjogok Európai Egyezménye biztosítja, és ahogyan azok a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiból, a közösségi jog általános elvei gyanánt következnek."
11. 73/K cikk: "(...) A Tanács által (...) elfogadott intézkedések nem akadályoznak meg egy tagállamot, hogy fenntartson vagy bevezessen az érintett területeken olyan nemzeti szabályokat, amelyek összeegyeztethetőek a jelen szerződéssel és a nemzetközi megállapodásokkal."
12. 73/Q cikk
A jelen cím a Nagy Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyság helyzetéről szóló jegyzőkönyv rendelkezéseit, valamint a Dánia helyzetéről szóló jegyzőkönyv rendelkezéseit nem érinti az Európai Közösségeket létesítő szerződés 7/A cikk egyes vonatkozásainak a Nagy Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságra történő alkalmazásáról szóló jegyzőkönyvet.