A tanár, a diák, a szülő az értékek átrendeződésének kaotikus világában él.

Az iskola célul tűzi ki a munkára való nevelést, s évről évre mégis azt tapasztaljuk, hogy gyermekeink önállótlanok, éretlenek. Makacs ellenállással, rövid odafigyelési időszakokkal, megmagyarázhatatlan érdektelenséggel, gyakran nyílt ellenszenvvel találjuk szemben magunkat.

Iskoláinkban ma még a tekintélyelvű és konzervatív pedagógiai szemlélet uralkodik. A diák alávetett a tanár dühének (hátha felpofoz), a tanár az igazgató dühének (hátha feljelent), az irányítás pedig még mindig az elnyomó szerv szerepében működik.

A reformok égetően időszerűek tehát. Talán nem éppen azért, mert a hagyományos nevelési módszerek rosszak voltak, hanem mert a társadalmi, gazdasági és kulturális környezet ugyan-csak megváltozott.

A magyartanárok szakmai szervezete, a NyIT (Nyelv—Irodalom—Tanítás Társulat) már 1992-ben megfogalmazta az anyanyelv tanításával kapcsolatos szakmai és pedagógiai célkitűzéseit: "az anyanyelvi nevelés általános céljának a személyiségalakítást tartjuk, az iskolai anyanyelv és irodalomtanítást ennek megfelelően személyiségközpontúnak és képességfejlesztőnek gondoljuk el". (NYIT-vélemény a tantervekről. NYIT. Lapok, 1992. 2.) Sajnos, ezek a célkitűzések a tanári gyakorlatban nem valósulhattak meg. Értékes időt veszítettünk a világos célfelismerés megfogalmazása óta.

Nem csoda, hogy 1998 nyarán reményt keltő eseménynek voltunk részesei: egyszerre két új ötödikes Magyar nyelv és irodalom olvasás tankönyvet vehettünk a kezünkbe. (Tulit Ilona: Magyar nyelv és irodalomolvasás. T3 Kiadó. Sepsiszentgyörgy, 1998. — Máthé András—Szász Mihálykó Mária: Magyar nyelv és irodalomolvasás. Ed. Didacticã si Pedagogicã. Buc., 1998.). Tulit Ilona könyvének már az Ajánlása is meghatározza egész évi munkánk hangulatát: "Ez a könyv vidám és kíváncsi gyerekekkel szeretne beszélgetni. Kérdező könyv, feltételezi a beszélgető társat: azt a kisdiákot, aki a válasz után kutatva maga is kérdezővé válik. A kérdés a válaszban nyer értelmet, a könyv a beszélgetés nyomán válhat élővé."

A szelídség, a jóság, a biztatás szól az egész tankönyvból, ahogy a szerző kinyújtja kezét a tanár és a kisdiák felé, a világra és önmagukra nyitja a gyermekek szemét. A tankönyvben olyan feladatsorok és kérdések követik egymást, amelyek megoldása révén az ötödikesek megtapasztalják a rendet, a rendszert a versben, a prózában, a nyelvben. Mindig minden a helyén van, s ez biztonságérzetet ad. A műértelmezéshez szükséges fogalmak észrevétlenül lopják be magukat a nyiladozó gyermeki értelembe, s a látszatra nehéz műszavak passzív szókészletük részévé válnak.

Tulit Ilona tankönyvében nem válik el irodalomtanítás, nyelvtan és fogalmazás. Ez a tankönyvszerkezet a megismerés folyamatszerűségét biztosítja, s a gyermeket emeli iskolapolgárrá.

Máthé András és Szász Mihálykó Mária alternatív tankönyve is a formális képzést részesíti előnyben, a "keveset — jobban" elvét. A tanulás technikáját tanulhatja meg a gyermek, a gondolkodási műveleteket. Szerephez jut az integratív tanári személyiség, aki együtt gondolkozik és együtt dolgozik a gyermekkel. Nem tekinti arc nélküli eseteknek a diákokat. "ő"-ként szólítja meg őket. Ennek köszönhetően megváltoznak kommunikációs viszonyulásaink, tehát igényesebbé válik nyelvhasználatunk.

A szerzőpáros munkája a gyermeket a felfedezés örömével ajándékozza meg: az önálló feladatmegoldás során megéli az önállósodás útjára lépő személyiség szabadságát.

S a tanár személyisége?

Állandó küzdelem önmagunkkal. Magabiztos tanárnak lenni ma sem könnyű. Ezért tudni kell izzani, hogy munkába lendítsük a bennünk bízó, padban ülő munkatársainkat.

Könyv, tanár és diák hármas találkozásában, a közös munka során válik majd bizonyossá, hogy milyen értékek épülnek be a zsendülő gyermeklelkekbe.