A külkereskedelmi forgalom gyors növekedése

1992—1995 között a Kínai Népköztársaság szembetűnő eredményeket ért el a külgazdasági kapcsolatok kiszélesítése, a külkereskedelmi forgalom bővítése s e forgalom áruszerkezetének és földrajzi megoszlásának a javítása terén.

A külkereskedelmi összforgalom folyóáras értéke az 1991. évi 135,7 mrd dollárról 1995-ben 280,9 mrd dollárra, ezen belül az export 71,9-ról 148,8 mrd dollárra és az import 63,8-ról 132,1 mrd dollárra emelkedett. E forgalommal 1995-ben Kína a világ tizedik legnagyobb volumenű kereskedelmet lebonyolító országává vált. 227 országgal, városállammal, valamint önálló vámterülettel rendelkező közigazgatási egységgel tartott fenn kereskedelmi kapcsolatot. Tovább javult a kínai külkereskedelem áruszerkezete. A kínai export értékéből 1995-ben a gépek és elektronikai termékek részesedése már 29,4 százalékot tett ki. Az importon belül jelentősen megnövekedett a gépek és szállítóeszközök behozatala. A külföldi érdekeltségű vállalatok, amelyeknek száma 1994 végén a 206 ezret, 1995-ben pedig már a 234 ezret is meghaladta, 1994-ben 87,7 és 1995-ben 109,8 mrd dollár értékű külkereskedelmi forgalmat bonyolítottak le, azaz a Kínai Népköztársaság külkereskedelmi összforgalmának 37, illetve 39,1 százalékát. 1995-ben a kínai exportból való részesedésük 46,9 mrd dollárt tett ki, ami az összexport 31,5 százalékának felelt meg. A fenti adatok összevetéséből látható, hogy a külföldi tőkével működő vállalatok súlya a kínai importban még az exportnál is jelentősebb, mivel 1995-ben az általuk importált 62,9 mrd dollár értékű áru az az évi összimport 47,6 százalékát tette ki. Ez abból adódik, hogy a külföldi érdekeltségű cégeknek csupán fele termelővállalat, a másik fele a szolgáltatási szférában (a kereskedelemben, a vendéglátóiparban, a személy- és teherszállításban, a hírközlésben és — újabban — a pénzügyi szférában) működik. A kínai gazdaság nyitottságára mi sem jellemzőbb, mint az a tény, hogy a külkereskedelmi forgalom összértéke és ezen belül az export 1995-ben már a GDP 48, illetve 21,3 százalékát tette ki.

A KNK legjelentősebb kereskedelmi partnerei részint a távol-keleti és délkelet-ázsiai térség fejlett és újonnan iparosodott országaiból, részint pedig Észak-Amerika, Európa, Eurázsia, illetve a csendes-óceáni térség fejlett ipari államai közül kerülnek ki. A kínai külkereskedelmi forgalom összértékének több mint 80 százalékát reprezentáló és Kínával 1995-ben már külön-külön is több mint 4 mrd dolláros összforgalmat lebonyolító 14 legjelentősebb partnerországnak az utóbbi öt évben csupán a sorrendje változott meg, az összetétele azonban ugyanaz maradt. Az 1995. évi adatok alapján ezen országok sorrendje és a forgalom mrd dollárban megadott összege a következő volt: Japán (57,5); Hongkong (44,6); Egyesült Államok (40,8); Tajvan (17,9); Korea Köztársaság (17,0); Németország (13,7); Szingapúr (6,9); Oroszország (5,5); Olaszország (5,2); Egyesült Királyság (4,8); Franciaország (4,5); Kanada (4,2); Ausztrália (4,2); Hollandia (4,1).

A külkereskedelmi forgalom földrajzi megoszlását tekintve, a kilencvenes években is az ázsiai országok túlsúlya a jellemző, bár a korábbi években tapasztalt kétharmados részesedési arány 1995-re 60,6 százalékra szorult vissza. Ezt követi Európa 18,1, majd Észak-Amerika 16 százalékkal. Így a latin-amerikai és az afrikai országok, valamint Ausztrália és a csendes-óceáni szigetországok a kínai összforgalomból 1995-ben együttesen is csak 5,3 százalékkal részesedtek. A külkereskedelmi forgalomnak Kínán belüli földrajzi megoszlása továbbra is a tengerparti tartományok és tartományi jogú nagyvárosok nyomasztó túlsúlyát mutatja. 1995-ben Kuangtung tartomány egymaga 33,1 százalékkal részesedett az összforgalomból.

A külföldi tőke Kínában 1992—1995 között

Kínában a külföldi tőke bevonása és felhasználása terén gyors ütemű fejlődés következett be. Kedvező irányú minőségi átalakulás vette kezdetét, ami mindenekelőtt a külföldi tőke felhasználására vonatkozóan megkötött egyezmények számának az ugrásszerű megnövekedésében, a felhasználáson belül a hitelek további visszaszorulásában és a működő tőkebevonás további térnyerésében, valamint a ténylegesen megvalósult külföldi tőkebefektetések differenciáltabb ágazati és területi megoszlásában mutatkozott meg.

A külföldi tőke bevonásával 1992—1995 között 217 283 szerződést kötöttek, ami ötszörösen felülmúlta az 1979—1991 között létrejött szerződések számát (42779). A megkötött szerződések száma — szemben az 1991-ben aláírt 13 086 szerződéssel — 1992-ben 48 858-ra, 1993-ban pedig 83 423-ra emelkedett, 1994-ben viszont 47 646-ra, majd 1995-ben 37 187-re esett vissza. A külföldi tőke együttes összege 3897 mrd dollárt tett ki, azaz háromszorosan haladta meg az előző 13 év alatt megkötött szerződésekben szereplő teljes összeget (1217 mrd). Ez a csaknem 390 mrd dollárt kitevő összeg a következőképpen oszlott meg: 1992: 69,4; 1993: 123,3; 1994: 93,8; 1995: 103,2 mrd dollár.

A korábbi időszakokhoz képest lényegesen megváltozott a hitelek és a közvetlen (működő) tőkebefektetések aránya. Míg 1979—1988 között a rövidebb-hosszabb lejáratú hitelszerződések alapján előirányzott évi összegek több mint kétszeresen meghaladták a közvetlen befektetésekre vonatkozó szerződések évi összegét, addig 1989—1991 között ez a trend már megfordult, s az aláírt szerződésekben előirányzott közvetlen befektetések évi összege 20—73 százalékkal volt nagyobb a hitelszerződésekben szereplő összegeknél. 1992—1995 között viszont az egyes években aláírt 48 764, 83 437, 47 459, illetve 37 011 beruházási szerződés együttes évi összegei (58,7, 111,9, 83,1 és 91,9 mrd dollár) már ötszörösen, tízszeresen, hétszeresen és nyolcszorosan múlták felül a 94, 158, 97, illetve 173 hitelmegállapodásban szereplő összegeket (10,7, 11,3, 10,7, illetve 11,3 mrd dollár). A beruházási szerződések esetében az egy-egy szerződésre eső átlagos összeg évről évre növekedett: 1992: 1,2 mó; 1993: 1,3 mó; 1994: 1,7 mó; 1995: 2,5 mó dollár.

1979—1995 között 258 788 beruházási szerződést írtak alá kínai hivatalos szervek és cégek külföldi cégekkel. Együttesen 3959 mrd dolláros közvetlen külföldi tőkebefektetést irányoztak elő, 233 ezer bejegyzett külföldi tőkeérdekeltségű vállalat keretében. Az egy vállalatra eső külföldi tőkebefektetés 17 év átlagában ily módon kereken 1,7 mó dollár, ami nem jelentős összeg, különösen ha számításba vesszük, hogy ezek között meglehetősen sok több milliárd dolláros vállalkozás is van. Külön figyelmet érdemel, hogy az 1979—1995 között aláírt 258 788 beruházási szerződésből 216 761 szerződést (83,8 %) 1992—1995 között írták alá, s az ezekben előirányzott 3435 mrd dolláros közvetlen külföldi tőkebefektetés az összes addig megkötött szerződésben előirányzott (3959 mrd) összegnek a 86,8 százalékát teszi ki.

A ténylegesen igénybe vett hitelek, illetve a befektetett külföldi tőke nagyságrendjét illetően az utóbbi túlsúlyba kerülése csak 1992-ben következett be, amikor a felhasznált 7,9 mrd dolláros hitellel szemben a beruházott külföldi tőke összege 11,3 mrd dollárt tett ki. 1993-ban, 1994-ben és 1995-ben ez az arány még inkább eltolódott az utóbbi javára: 11,2, 9,3 és 10,3 mrd hitel felhasználásával szemben már 27,8, 33,9 és 37,8 mrd dollár közvetlen befektetés állt. Az 1979 óta igénybe vett 91,4 mrd dollár hitelből és a felhasznált 133,2 mrd dolláros külföldi működő tőkéből a szóban forgó négy évben 38,7 mrd hitel (42,3%) és 109,8 mrd működő tőke (82,4%) került folyósításra, illetve közvetlen befektetésre.

Az utóbbi években befektetett külföldi tőke jelentős hányada már nem csupán a gyorsan megtérülő és viszonylag nagy hasznot biztosító ingatlanpiacra és az idegenforgalommal kapcsolatos szolgáltató ágazatokba, hanem egyre inkább az olcsó kínai nyersanyagot és munkaerőt hasznosító kitermelő és feldolgozó iparágakba áramlik, ami révén ezen iparágak korszerűsítését elősegítő, tartós együttműködési kapcsolatok alakulnak ki. 1995 júniusában a 221 608 külföldi érdekeltségű vállalat 63,6 százaléka a kínai—külföldi közös tőkéjű, 15,3 százaléka a kínai—külföldi közös igazgatású, 21,1 százaléka pedig a kizárólagosan külföldi tulajdonban levő és külföldiek által irányított vállalati formához tartozott. E három formát Kínában "három tőke vállalatként"(san zi qiye) emlegetik, megkülönböztetve a kizárólag kínai tulajdonban levő tőkés vállalatoktól.

Ami a külföldi tőke területi megoszlását illeti, továbbra is a tengerparti tartományok vannak túlsúlyban, azzal a különbséggel, hogy Kuangtung tartomány részesedési aránya az 1991. évi 41,6 százalékról 1995-re 27,1-re csökkent, miközben Csiangszu tartomány részesedése 4,7 százalékról 13,8-ra, Fucsien tartományé 10,1 százalékról 10,8-ra, Sanghaj tartományi jogú városé 3,1 százalékról 7,7-re, Santung tartományé pedig 4,6 százalékról 6,9-re nőtt. Az említett öt tengerparti tartomány, illetve tartományi jogú város együttes részesedési aránya az alábbiak szerint alakult: 1992: 71,6%; 1993: 66,2%; 1994: 64,7%; 1995: 66,3%. A csökkenő tendenciájú részesedési arány a nem tengerparti tartományok és területek fokozatos térnyerését jelzi a külföldi befektetők érdeklődésében. Ennek ellenére a külföldi befektetéseknek még jelenleg is csak kevesebb mint 20 százaléka esik az ország nem tengerparti tartományaira és városaira. Az említett öt közigazgatási egységen kívül Csöcsiang, Hopej (Hebei) és Liaoning tartomány, valamint Tiencsin tartományi jogú város szintén tengerparti területnek számít, s ezek mindegyike legalább egy-egy tengeri kikötővel is rendelkezik.

A külföldi tőkének csaknem az 55 százaléka (még 1995-ben is) Hongkongból és Makaóból származott, 8,4 százaléka viszont tajvani eredetű volt. Ehhez adódott hozzá 5% szingapúri és további 2—3% más délkelet-ázsiai országokból származó kínai tőke. Így a "külföldi" tőkebefektetések több mint 70 százaléka kínai eredetű volt. Az Egyesült Államok részesedése a korábbi évek 7—8% körüli szintjén maradt, Japáné viszont az 1991. évi 13,1 százalékról 1995-re 8,5 százalékra esett vissza. Közel 2,8 százalékos részesedést ért el 1995-ben a Koreai Köztársaság. Az Európai Unió államainak a KNK-ba irányuló működő tőkebefektetései az utóbbi években együttesen sem érik el az 5 százalékot. Ez utóbbi államok azonban 1994-ben a KNK által felhasznált külföldi hiteleknek közel 22 százalékát folyósították, lényegesen többet, mint az Egyesült Államok (5,8%), Japán (10,5%) és Kanada (4,6%) együttvéve. A ténylegesen igénybe vett külföldi hitelek 52 százalékát (4,8 mrd dollárt) — viszonylag kedvező kamatfeltételekkel — továbbra is a Nemzetközi Valutaalap, a Világbank és más nemzetközi pénzintézetek folyósították. Emellett a kínai vállalatok egyre gyakrabban vették igénybe a korszerű, komplett berendezéseket szállító nemzetközi cégek és multinacionális nagyvállalatok által felkínált középlejáratú kereskedelmi és fejlesztési hiteleket is.

A kínaiak életszínvonalának emelkedéseés életkörülményeiknek javulása

A gazdaság dinamikus növekedése és a külgazdasági együttműködés gyors ütemű kiszélesedése lehetővé tette a kínaiak életszínvonalának számottevő emelését, valamint munka- és életkörülményeik további javítását. Ebben jelentős szerepet játszott a munkavállalási és kereseti lehetőségek bővülése, különösen a vidéki és a falusi vállalatoknál.

A foglalkoztatottak száma az 1991. évi 648 millióról 1995 végére 680 millióra emelkedett, azaz négy év alatt 32 millió fővel gyarapodott. Ez a gyarapodás nagyjából 1/3 : 2/3 arányban (10,3 és 21,1 millió fő) oszlott meg a falusi és a városi foglalkoztatottak között, ami azt jelenti, hogy a falusi foglalkoztatottak száma 1992—1995 között az 1991. évi 478,2 millióról 488,5 millióra, a városi foglalkoztatottaké pedig 169,8 millióról 190,9 millióra nőtt. A városi foglalkoztatottak növekedési üteme (12,4%) nem érte el a városi népesség ez idő alatt bekövetkezett növekedésének az ütemét (15,2%), a falusi foglalkoztatottak növekedési üteme (2,2%) azonban valamelyest meghaladta a falusi népességnek — az urbanizációs tendencia felerősödése következtében lelassult — növekedési ütemét (1,4%). Míg 1991 végén a KNK 1158,2 milliós népességének csak 26,4 százaléka (305,4 mó fő) élt városokban és mezővárosokban, addig 1995 végére ez az arány már meghaladta a 29 százalékot, és abszolút nagyságrendjét tekintve 351,7 mó főt tett ki. A falusi népesség 73,6 százalékos aránya (852,8 mó fő) 71 százalékra csökkent, és abszolút számokban 864,4 mó főre rúgott. Ennek ellenére a lappangó munkanélküliség jelensége továbbra is inkább a falvakra jellemző, aminek következtében az utóbbi években — részben a szabadabb mozgáslehetőséget kihasználva — felerősödött a munkaalkalom keresésével összefüggő, a falvakból a városokba irányuló belső migráció. Az alkalmi munkát kereső és vállaló vándormunkások számát 1995 végén — a szezon jellegétől függően — országszerte 60—120 millió fő közöttire becsülték, ami komoly szociális feszültségforrás is a városok számára. Ezek az ideiglenes munkavállalók ugyanis többnyire "feketén" vállalnak munkát, rendkívül alacsony bérért dolgoznak, szociális ellátásban nem részesülnek, zsúfolt barakkokban laknak, és alkalmi munkalehetőségeiket elvesztve legtöbbször bűnözőkké válnak.

A munkaalkalmak és a foglalkoztatottak növekedésének átfogó, globális alakulásánál lényegesen fontosabb — a falvakban és a városokban egyaránt — a növekedésnek az egyes tulajdonformák közötti megoszlása. A városi foglalkoztatottak 21,1 millió főt kitevő növekedéséből négy év alatt az állami szektor létszámbővítésére csak 6 mó fő jutott, a városi kollektív szektorban pedig 3,8 mó fős létszámcsökkenés következett be. A korábban nem létező vegyes tulajdonú részvénytársaságoknál 1995-ben már 3,2 mó fő dolgozott Ezzel szemben a városi egyéni szektorban, valamint a kínai és külföldi érdekeltségű magánszektorban foglalkoztatottak száma — külön-külön — 8,7 mó fővel nőtt. A falvakban, a 10,3 mó fős globális létszámnövekedés mellett, a falusi és vidéki vállalatoknál a foglalkoztatottak létszámnövekedése 32,5 mó főt, az egyéni vállalkozók szektorában 14,3 mó főt, a magánszektorban pedig 3,5 mó főt tett ki. Ez egyben azt mutatja, hogy a falusi gazdaság egyéb szektoraiban — mindenekelőtt a kollektívától bérelt földön családi keretekben szerződéses termelési felelősségi rendszerben gazdálkodó és éppen ezért a kollektív szektorba sorolt parasztok körében — a foglalkoztatottak száma 40 mó fővel csökkent.

Ami a jövedelmi és fogyasztási viszonyokat illeti, az egy parasztlakosra eső tiszta jövedelem az 1991. évi 708,6 yuanról 1995-re 1577,7 yuanra nőtt, ami — az infláció hatását leszámítva — a reáljövedelem évi 4,3 százalékos átlagos növekedését jelenti. Ugyanezen idő alatt a városokban az egy főre eső nominális jövedelem az 1991. évi 1544 yuanról 1995-re 3893 yuanra emelkedett, ami a reáljövedelem évi 7,7 százalékos átlagos növekedését jelenti. Ennek megfelelően a falusi és a városi lakosok közötti átlagos jövedelemkülönbség az 1991. évi 1:2,18-ról 1995-re 1:2,47-re módosult. Az egy főre eső fogyasztás pénzben kifejezett értéke még nagyobb eltérést mutat a kínai lakosság e két rétege között. Míg a mezőgazdasági lakosság körében az egy főre eső fogyasztás folyóáras értéke az 1991. évi 621 yuanról 1995-re 1479 yuanra emelkedett, változatlan árakon számítva pedig átlagosan évi 7,4 százalékkal nőtt, addig a nem mezőgazdasági lakosok egy főre eső fogyasztásának a folyóáras értéke az 1991. évi 1925 yuanról 1995-re 5044 yuanra emelkedett, változatlan árakon viszont átlagosan évi 8,4 százalékkal nőtt. A két réteg közötti arány ily módon az 1991. évi 1:3,10-ről 1995-re 1:3,41-re növekedett. E jövedelmi és fogyasztási mutatók azonban valójában felnagyítják a falusi és a városi lakosok életszínvonalában ténylegesen meglevő különbségeket, mivel a falusi népesség az élelmiszerellátás tekintetében jelentős mértékben még ma is önellátó, miközben a városi lakosság élelmiszerszükségleteit csaknem teljes egészében vásárlás formájában elégíti ki. Ezenkívül a városi lakosság egy főre számítva közel két és félszer magasabb pénzjövedelmének lényegesen nagyobb hányadát takarítja meg, mint a falusi lakosság, mivel a parasztok az utóbbi években jövedelemtöbbletüket elsősorban házépítésre és mezőgazdasági munkaeszközeik korszerűsítésére, illetve falusi és mezővárosi ipari, építőipari és különféle szolgáltatóvállalatok létrehozására igyekeztek fordítani. Ettől függetlenül a legfontosabb használati cikkek egy főre eső fogyasztásában és a legkeresettebb tartós fogyasztási cikkekkel való ellátottságban még 1995-ben is jelentős különbségek mutatkoztak a falusi és a városi családok között.

A kínai városi és falusi lakosság egy főre eső fogyasztása 1995-ben

A városi és falusi lakosság 100 családra jutó ellátottsága 1995-ben néhány alapvető fontosságú tartós fogyasztási cikkből

Forrás: Zhongguo Tongji Nianjian - China Statistical Yearbook 1996. 283. és 309.

A kínaiak megtakarítási hajlama egyike a legerősebbeknek a világon. 1995 végén a lakossági takarékbetét-állomány folyóáras értéke már megközelítette a 3000 milliárd yuant. Ebből a városi lakosok betétállománya 2346,67 mrd yuant, a falusi lakosok betétállománya pedig 619,56 mrd yuant tett ki. A növekedés 1995-ben — az előző év végi betétállomány összegéhez képest — a városi betéteknél 676,39 mrd yuan, a falusi betéteknél pedig 137,96 mrd yuan volt. Ilyenformán az egy főre eső megtakarítás 1995 végén országos méretekben 2449 yuant tett ki. Városokban 6672, a falvakban pedig 721 yuant. Ennek eredményeként, a lakosság kumulált megtakarításai 1995-ben már meghaladták az az évi folyóáras GDP több mint felét, ami példa nélküli a világon. Az ilyen mértékű és volumenű megtakarítás Kínában ma már nem kényszertakarékosság, vagyis nem arról van szó, hogy a kínaiaknak nincs mire elkölteniük keresetüket, hanem egy olyan általános, az igények és a szükségletek minőségi változásait tükröző jelenségről, ami általában az újonnan iparosodó távol-keleti országokra s különösen a konfuciánus életfelfogás hagyományaival rendelkező társadalmakra jellemző. A kínai ember szereti biztonságban érezni magát és családját, ezért igyekszik felkészülni és pénztartalékot gyűjteni az esetleg bekövetkező "szűk esztendőkre". Biztonságosabb befektetés híján ezt hajlandó az állami bankoknál és a takarékszövetkezeteknél elhelyezni. Ez a jelenség ugyanakkor a tömegeknek a kínai gazdaságpolitika iránti bizalmát is tükrözi, ami még inkább erősödött azáltal, hogy a pénzügyi vezetésnek sikerült az 1994-ben 21,7 százalékos inflációt 1995-ben 14,8 százalékra visszaszorítani.

A kínai nemzetgazdasági teljesítmény a termelés naturális mutatói alapján talán még szembetűnőbb. Kína az 1995-ben elért 1298 millió tonnás szénkitermelésével, 450 millió tonnás cementtermelésével, 21 milliárd méteres pamutszövet-termelésével, 19,6 millió darabos színestelevízió-gyártásával, továbbá 466,6 mó to gabonatermésével, 50 mó t hústermelésével, 25,4 mó t halászati termékével és 22,5 mó tonna olajtartalmú növénytermesztésével az első helyet foglalja el a világtermelés ranglistáján. 1000 mrd kWó villamosenergia-termelésével, 94 mó tonna acéltermelésével és 24,5 mó tonna műtrágyatermelésével a világranglista harmadik helyén áll. A kínai társadalom a nyolcvanas—kilencvenes évek fordulóján lépett be a "hűtőszekrény-szocializmus" korszakába, háztartási hűtőszekrényekből 1995-ben már több mint 9,3 milliót gyártottak. Kína átlépte a fekete-fehér televíziózás korszakát, s jelenleg már a városi háztartások közel 90 százaléka, a falusi háztartásoknak pedig 15 százaléka rendelkezik színes televízióval.

A világ népességének több mint 21 és a világ megművelhető területeinek mindössze 7 százalékával rendelkező Kínában megoldották a lakosság élelmezésének a problémáját. Az 1,2 milliárdos összlakosságon és a több mint 800 milliós falusi lakosságon belül kevesebb mint 1/10-re tehető azoknak a száma, akik az "abszolút szegénység", azaz a fizikai létminimum szintjén élnek.

Különösen jelentős az infrastrukturális építkezés, s ezen belül is az út- és vasútépítés, a távközlési hálózatfejlesztés, valamint a lakásépítés felgyorsulása, mely utóbbi következtében az egy főre jutó lakóterület a városokban az 1991. évi 6,9 négyzetméterről 1995-ben 8,1-re, a falvakban pedig 18,5-ről 21-re nőtt.

JEGYZETEK

1. Az 1990. évi népszámlási adatok tükrében 1990-től a korábbiaknál lényegesen magasabb foglalkoztatási adatokat közölnek mind a városi, mind a falusi foglalkoztatottak számára vonatkozóan. A korábbi adat 1991-re vonatkozóaan 583,6 mó összfoglalkoztatott, 152,7 mó városi és 430,9 mó falusi foglalkoztatott volt, az új adat viszont 648 mó összfoglalkoztatott, illetve 169,8 mó városi és 478,2 mó falusi foglalkoztatott. Vö: Zhongguo Tongji Nianjian (Statistical Yearbook of China) 1992—1997.

2. Ennek az egy családtagra eső tiszta jövedelemben kifejezett értékhatára — a yuan vásárlóerejének állandó csökkenése miatt — évről évre változik. 1995 végén a 350 yuan alatti egy főre eső jövedelemmel rendelkező családokat tekintették az "abszolút szegénység" szintjén élőknek. Ezek száma 1995 folyamán 10 millióval — 80 millióról 70-re — csökkent. Ilyen mértékű, illetve ütemű csökkenés mellett az évtized végére teljes mértékben felszámolhatják az abszolút szegénységet.

FORRÁSOK

Zhongguo Tongji Nianjian (China Statistical Yearbook) évkönyvei

A Beijing Review című angol nyelvű hetilap

A Renmin Ribao (Zsenmin Zsipao) című napilap

A Guoji Maoyi (Intertrade) című havilap

A Zhongguo Gaige (China Reform) című folyóirat

A Far Eastern Review című angol nyelvű hongkongi hetilap