A nagy földrajz és kis hazám.
A tél, a tűzifa, az ám,
az öröklétből, mesterünk,
valahogy segíthetsz nekünk.
Az eszmeharc, a kenyérhecc
utolsó hasábom lehetsz,
amikor fázom, ráteszem.
Miként segítsz, szokráteszem?
A kálcium, a só, a snapsz,
ne várd, hogy bármit visszakapsz.
Ez egyirányú forgalom
s nem a világos oldalon.
Kezdettől azért bírom így,
mert száz nyomod lehet a híd,
azt mégis engedem viszont,
hogy pontról pontra visszavond,
és akkor mi nem is vagyunk!...
Nem baj, ha bárkit elhagyunk,
lebegünk virtuálisan,
miközben a világ suhan.
Látom megint az ablakon,
mi van az óceánokon:
a felcsapó hullámokat.
Alkalmi kis zápor szakad,
s szakad a cérna meg a part
,a türelem, a veled-varrt,
a tőled elvárt szerelem:
mint mi segíthetsz még nekem,
asszony, Szokrátesz, Istenem?
-
-
-