MKBT TÁJÉKOZTATÓ 2004 szeptember - október

Megjelenik minden páratlan hónap elején (lapzárta: minden páros hónap 15-én)

Kiadja a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat

1025 Budapest, Pusztaszeri út 35.

Tel.: 346-0494, tel./fax: 346-0495. E-mail: mkbt@axelero.hu

Szerkesztő: Fleck Nóra. Felelős kiadó: dr. Leél-Őssy Szabolcs

A tájékoztató számára leadott cikkek, anyagok tartalmáért a szerzőik felelősek.

 Floppyn, CD-n és e-mail-en érkező anyagokat Win 98/Office 2000 ill. Win 95 /6.0 formátumban tudunk fogadni.

[!]

NEPPEL FERENC

1927—2004

Végzetes utcai baleset következtében 2004. augusztus 1-én hunyt el Neppel Ferenc geográfus-hidrogeológus, a VITUKI Rt. Hidrológiai Intézetének nyugalmazott tudományos főmunkatársa, az FTC (akkor Kinizsi SK) Barlangkutató Szakosztályának és az MKBT-nek alapító tagja, aki több éven keresztül a Társulat kutatási koordinációs titkára és 1969-ig kiadványaink egyik szerkesztője is volt.

1927. szeptember 3-án született Kapuváron. Iskoláit szülővárosában és Sopronban végezte, majd 1950–54 között az ELTE Természettudományi Karán földrajz szakos középiskolai tanári diplomát szerzett. Egyetemistaként részt vett az égerszögi Szabadság-barlang feltárásában és számos barlang térképezési munkálataiban, a VITUKI (Kessler Hubert) megbízásából a Börzsönyben, a Mátrában és a Bakonyban forráshozam-méréseket, az MTA Földrajzi Kutatócsoportja (Balázs Dénes) részére pedig geomorfológiai felméréseket végzett. Az FTC Barlangkutató Szakosztályának mindvégig aktív tagja maradt.

Neppel Ferencnek kulcsszerepe volt az MKBT-ben megindult „Karsztnevezéktani vita” sikeres lefolytatásában, a karsztokkal foglalkozó különféle tudományágak által használt szakkifejezések egységesítésében, az egyes fogalmak egzakt definícióinak kialakításában.

Neppel Ferit mindenki szerény, kedves, nagy műveltségű, szeretetre méltó és önzetlen, példátlanul segítőkész barátként és kollégaként gyászolja. Számunkra, akik évtizedek óta ismertük és tiszteltük, váratlan halála valóban pótolhatatlan veszteség.

Dr. Lorberer Árpád

~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~ ~

 TÁMOGATÓINK

Kalinovits Sándor, lemondva szerződéses munkáért járó megbízási díjról

Kertai József

Németh Béla

magát megnevezni nem kívánó tagtársunk

 350 000 Ft

2 000 Ft

10 000 Ft

6 000 Ft

Támogatóink nagylelkű adományait szívből köszönjük.

 

PROGRAMOK

ELŐADÁSOK

a Szemlő-hegyi-barlang fogadóépületében (II. Pusztaszeri út 35.)

Szeptember 29. 18 óra

Gipszkarszt–Podolia (video 29 perc)

Carlsbad-barlang (video 24 perc)

Október 13. 18 óra

Szungáj folyó rejtélye (video 52 perc)

HALOTTAK EMLÉKÉÜL – ÉLŐK INTELMÉÜL

A Szemlő-hegyi-barlang feletti Barlangkutatók Emlékkertjében – immár hagyo-mányosan – csendes megemlékezést tartunk elhunyt barlangkutató társainkról  2004. október 29-én 1730-kor. A megemlékezésre minden tagtársunkat és hozzátartozót szeretettel várunk.

BARLANGKUTATÓK SZAKMAI TALÁLKOZÓJA

2004. november 12—14. Székesfehérvár

 

Az évek óta hagyományos rendezvény ez alkalommal az Alba Regia Barlang-kutató Csoport társrendezésével a székesfehérvári Árpád Szakképző Iskola és Kollégium épületegyüttesében kerül megrendezésre. Részletes program (előadások, vetítések beosztása, időpontja, helyszíne) a Tájékoztató november—decemberi számában jelenik meg.

Kérjük a rendezvényen részt venni kívánókat, hogy a szervezés érdekében a Tájékoztató végén található jelentkezési lapot legkésőbb szeptember 30-ig szíves-kedjenek a Társulat Titkárságára eljuttatni.

Részvételi díj: 2000 Ft, MKBT tagoknak 50 %-os kedvezménnyel 1000 Ft.

Az érdeklődők tájékoztatására közöljük, hogy az elszállásolás 3 ágyas kollégiumi szobákban történik, 1300 Ft/fő/éjszaka áron.

Étkezés: szombat ebéd (600 Ft/fő), szombat vacsora (500 Ft/fő), vasárnap ebéd  (600 Ft/fő).

ALCADI 2004

7. Nemzetközi Karszt- és Barlangtörténeti Szimpózium

2004. október 20—24. Morva Karszt (Chata Macocha)

Részvételi díj:

Teljes jogú 4000 CZK (magában foglalja a teljes ellátást, kirándulásokat és a kiadványt)

  Kísérő 3500 CZK

  Napi jegy 1000 CZK

Előadások beküldésének határideje: 2004. október 1.

Részletes információ és jelentkezési lap beszerezhető a Titkárságon, vagy a bosak@gli.cas.cz címen.

v v v

FRASASSI 2004

2004. október 29—november 1. Frasassi, Genga

Az olasz barlangkutatók nagy nemzetközi találkozója

Részletes információ: www.ggcs.it vagy info@ggcs.it

BESZÁMOLÓK

BESZÁMOLÓ A TOKAJI-HEGYSÉGBEN RENDEZETT

20. VULKÁNSZPELEOLÓGIAI TÁBORRÓL

A tábort 2004. július 3—11. között rendeztük, melynek bázisa Európa mértani középpontjában, Tállyán, a Zempléni Árpád Általános és Művészeti Iskola területén, a Rákóczi-kúria és a Maillot-kastély parkjában volt. A tábor tevékenységében 27 egyéni és különböző csoportokhoz tartozó kutató vett részt, köztük hatan Németországból és Szlovákiából.

Az idén már ötödik alkalommal szerveztünk tábort a Tokaji-hegység barlangjainak kataszterezésére. A korábbi négy alkalommal átvizsgáltuk a hegység központi és északi részeit, valamint a már régebben is említett barlangokat. E legutóbbi táborunk során elsősorban a Tokaj-Hegyalját és az Abaúji-Hegyalját szondáztuk meg. Össze-sen 23 terepbejáró túrát tettünk az ígéretesnek vélt területekre. Kutakodásaink ered-ményeként 14 korábban nem említett természetes barlangot találtunk. A legna-gyobbak a 20 m körüli erdőbényei Iván-kő barlangja és a fonyi Vércse-kői-átjáró-barlang, a továbbiak csak 4—5 m-es kisebb üregek. A barlangok andezitban, riolit-ban, illetve riolittufában alakult tektonikus és széthúzódásos barlangok, valamint tömbközi álbarlangok. Felkerestük az általunk korábban már leírt regéci vár barlangját és azt tapasztaltuk, hogy az egykor a várfal alatti sziklából nyíló bejárat jelenleg már az újjáépített várfalon belül, az északi várkaput követő folyosóból indul. A tállyai Arany-barlang az 1993-as újrafeltárás óta lényegében nem változott. Kovács József helytörténetíró nyugdíjas tanár külön kérésére vizsgáltuk át a több legendában is említett olaszliszkai Margita-dombot, hogy van-e benne természetes vagy mestersé-ges üreg. Alapos terepbejárásunk és vizsgálódásaink szerint nagyon valószínűtlen, hogy a dombban járható üregrendszer lenne.

Megvizsgáltunk továbbá három barlangtani szempontból is érdekes mesterséges üreget. A mádi Bomboly bánya egyik termében ezres létszámot is meghaladó, főleg közönséges és hosszúszárnyú fajokból álló denevérbölcsödét láttunk. A golopi Somosi-üreg egykor pince volt, de a kőzetleszakadozások miatt egyre inkább kezd konzekvenciabarlanggá alakulni. Mogyoróskán sikerült olyan idős emberre (Béres Tibor) találnunk, akinek útbaigazítása alapján azonosítani tudtuk a Tábor-hegyi-üreg beomlott bejáratát.

A 20. Vulkánszpeleológiai Tábor alkalmával fellelt 14 újabb barlangot részletesen átvizsgáltuk – leírások, térképek és fényképek készültek róluk. Így az általunk már korábban dokumentált barlangokkal együtt pontosan 300 természetes nemkarsztos barlangot (és 11 „barlangszerű” mesterséges üreget) ismerünk a közelmúltban még barlangszegénynek tartott hegységből.

Táborozásunk ideje alatt természetesen felkerestünk néhány borospincét, vala-mint történelmi és kulturális emlékhelyet. Meglátogattuk és ámulattal csodáltuk Encsy Györgynek, a tállyai nyugalmazott geológusnak a Tokaji-hegységből származó kövület- és ásványgyűjteményét.

Tevékenységünkhöz az engedélyt a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága adta, anyagi támogatást a Karszt és Barlang Alapítványtól kaptunk, továbbá ingyenes táborozási lehetőséget biztosított számunkra Fehér Istvánné, a Zempléni Árpád Általános és Művészeti Iskola igazgatónője. A támogatásokat ezúton is hálásan köszönjük.

Eszterhás István

v v v

 

MONTENEGRO – NJEGUSI 2004

A múlt nyáron összekovácsolódott magyar csapat – néhány friss erővel kiegészülve – 2004. július 30. és augusztus 14. között, egy újabb kéthetes expedíció keretében folytatta a Kotori-öböl felett, Njegusi térségében elhelyezkedő karsztterület barlangjainak feltárását. A munkában 13 csoport 40 tagja (Adrenalin 5 fő, Alba Regia 1 fő, Anteus 1 fő, Ariadne 1 fő, Baradla 1 fő, Bekey 13 fő, Gubacs 6 fő, Honvéd Aurora 2 fő, Marcel Loubens 1 fő, Papp Ferenc 1 fő, Pizolit 1 fő, Szabó József 4 fő, Vass Imre 3 fő) és 3 egyéni kutató, azaz összesen 43 fő vett – ki egy-, ki kéthetes időtartammal – részt.

Az expedíció tábora a már jól bevált helyen, a Duboki Do-víznyelőbarlang bejárata melletti mezőn volt; ahonnan kiindulva mintegy 10 km2-es körzetben végeztük a részben a terepbejárások során talált, részben a helyiek által mutatott barlangok felderítését. A kutatás fő célpontja ez alkalommal a falu mellett húzódó töbörmező nagy barlangja volt, amiről a múlt évi expedíció utolsó napjaiban a helybeliektől szereztünk tudomást: elmondásuk szerint a nyolcvanas években az angolok 2,5 km hosszúságban járták be anélkül, hogy a végére jutottak volna. Nos, a számtalan bejövő és elmenő oldalággal tagolt, s helyenként megdöbbentően tágas méretekkel illetve látványos fotótémákat kínáló cseppkő- és mésztufa-képződményekkel rendelkező rendszer teljes megismeréséhez a két hét nekünk sem volt elegendő. Az elődök által már bejárt részek térképi- és fotodokumentálásával párhuzamosan  folyó

Kilátás a polje pereméről

felderítések során a második hét közepén az egyik oldaljáratból – az intenzív huzatot

követve – egy újabb, még érintetlen barlangszakaszba jutottunk; amit a hátralévő idő alatt kb. 1 km hosszúságban és 120 m mélységig sikerült felderíteni. Az elért végponton az aktív meander tágas szelvényben, változatlanul ígéretesen erős huzattal folytatódik egy tavacska mögött. A térség híres szülöttjéről elkeresztelt Njegos-barlang általunk ismert hossza azonban még e jelentős új feltárással együtt sem éri el a 2,5 km-t; így vagy az angolok adatával nem stimmel valami, vagy a még be nem járt oldalágak is rejtenek további meglepetéseket.

Az expedíció másik fix programja a Duboki Do 283 m mélységben elhelyezkedő, s tavaly ősszel egy szerb búvár által átúszott 55 m hosszú, 9 m mély szifonja mögötti további légteres járatok felderítése lett volna, mert az ígérkező búvártársak ismét csak nem érkeztek meg. Így az itteni kutatások – ha már beszereltünk – a mélyzónában egy esetleges szifonkerülő (sikertelen) keresésére, illetve néhány kimászásra korlátozódtak; mely utóbbiak egy 60 m-es, felszínközelbe vezető oldalág megis-merését eredményezték. Kimászásokkal és további oldalágak felderítésével közel 800 m-re sikerült növelni a Njegusi közvetlen közelében tavaly felfedezett, 100 m mélységű Dögös-barlang hosszát is; ami helyzete alapján feltehetően kapcsolódik a Njegos-barlang rendszeréhez. 

A tágabb térségben a helyiek által mutatott néhány, illetve a terepbejárások során talált több tucat további, zömmel függőleges barlangnyílás közül a rendelkezésre álló

idő alatt 23 objektumot sikerült átvizsgálni; a többiek – köztük nem egy Vecsem-átmérőjű zsombolyakna – felderítése a következő expedíció feladata lesz. Az átvizsgált új barlangok közül a leghosszabbnak a Njegusitól DK-re nyíló Szama-ras-barlang (308 m, -60 m), míg a legmélyebbnek a Mrajanik és Tetinac közötti nyeregben található Lépő-száras-barlang (-70 m) bizo-nyult; ezekről, továbbá az 50 m-es mélységet meghaladó két további aknarendszerről ugyancsak fotó- és vázlatos térképdokumentáció készült. Természetesen megtörtént a talált barlangok zömének GPS koordináta-meghatározása is, de az adatok sajnos a rendelkezésre álló, legalább 20–30 éve készült felszíni térképen – annak fokbe-osztása alapján – nem valós topográfiai helyükre esnek.

Az expedíció eredményeit összegezve, a két hét alatt a már      ismert barlangokban  

Njegos-barlang (Kiss Attila felvételei)

 

több mint 1500 m új feltárásról, az újabb barlangokban további mintegy 1000 m járat első bejárásáról számolhatunk be; amelyek mellett Suunto és lézeres távmérő segítségével közel 2500 méternyi barlangjárat vesztettpontos felmérését végeztük el, és legalább 100 (részben digitális, részben hagyományos kamerával készült) fel-vétellel gyarapodott a térség felszín alatti világának fotóanyaga is. Ám, amint az a fentiekből is kiolvasható, tovább gyarapodott a hátrahagyott kérdőjelek száma is; így a fő beszédtéma a búcsúesten – amit Szása barátunk, a Krstac-i kocsma vállalkozó szellemű, immár a barlangjárásba is belekóstolt tulajdonosa rendezett számunkra – már a jövő évi folytatás volt.

Az expedíció sikeres lebonyolításához szükséges felszerelések zömét a részt vevő csoportok és személyek biztosították; de kötelek, gépek és műszerek köl-csönzésével jelentős további segítséget nyújtott a GURU, a TvH Barlangtani és Földtani Osztály, valamint Kis Péter (Pepe), Bródy Andor és Kovács József (Hozé) kutatótársunk is – köszönet érte! 

Kiss Attila–Takácsné Bolner Katalin

HIVATALOS KÖZLEMÉNYEK

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium

a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulattal közösen 2004-ben is

meghirdeti az immár hagyományos

CHOLNOKY JENŐ  KARSZT- ÉS BARLANGKUTATÁSI PÁLYÁZATOT

a Környezetvédelmi és Vízügyi Célelőirányzat terhére.

A pályázat célja: a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat keretén belül működő kutatócsoportok, személyek által a karsztterületeken ill. barlangokban végzett feltáró és tudományos munka dokumentálásának fellendítése, a dokumentáció szín-vonalának emelése, a KvVM TvH Barlangtani és Földtani Osztálya által a 13/1998. KTM rendelet szerint vezetett közhiteles barlangnyilvántartás és az ahhoz kapcsolódó adattár fejlesztése érdekében.

Pályázni két kategóriában lehet:

Egyéni kategóriában a Társulat egyénileg és csoportokban tevékenykedő tagjai egyaránt pályázhatnak a karszt- és barlangkutatással kapcsolatos:

- 2003-ban megjelent magyar nyelvű publikációval;

- 2003-ban elhangzott magyar nyelvű előadás teljes anyagával (az előadás helyének, időpontjának és a rendezvény programjának csatolásával);

- 2003-ban készített szakdolgozattal, TDK dolgozattal vagy középiskolai, szakmai tanulmányi versenyre készült dolgozattal;

- saját kutatási eredményeket összefoglaló, még nem publikált tanulmánnyal;

- egyéni bibliográfiai tevékenységgel (szakbibliográfia, időszaki bibliográfia);

- videofilm készítésével.

Csoportos kategóriában a pályázaton kizárólag a Társulat keretében működő csoportok, ill. kutató kollektívák (nem megbízásos munkát végző ad hoc bizottságok, legalább három egyéni kutatóból álló munkacsoportok) vehetnek részt 2003. évi jelentésükkel, ill. zárójelentésükkel.

A pályázatok értékelésének szempontjai

Egyéni pályázatok:

· A témaválasztás újszerűsége       0–10 pont

· A munka alapossága, szakszerűsége 0–30 pont

· Az elért eredmények jelentősége (egyediség, szakmai újdonság,
 dokumentatív érték, stb.)         0–40 pont

· A megjelenítés színvonala (logikai felépítés, nyelvezet, helyesírás,
illusztrációk minősége, stb.) 0–20 pont

Összesen:                                       100 pont

 

Csoportos pályázatok:

1) Összefoglalás
(az egyes fejezetek tartalmának tömör összegzése) 0–10 pont

9

2) Feltáró és barlangvédelmi tevékenység

      (szöveges ismertetés térkép- és fotódokumentációval,

      műszaki leírás stb.) 0–25 pont

3) Tudományos tevékenység

      (karszt- és barlangtani alapkutatás, vizsgálat, megfigyelés, mérés,

      kísérlet, kutatási módszer és eszközfejlesztés stb.) 0–25 pont

4) Dokumentációs tevékenység

(kataszterezés, részletes térkép- és fotódokumentáció, film, barlangi túrakalauz, útvonal ismertető, bibliográfia stb.) 0–25 pont

5) Egyéb tevékenység

      (rendezvények, tanfolyam, publikációk, oktatás, túraszervezés

stb.) 0–15 pont

Összesen:                              100 pont

 

A pályamunkák nem tartalmazhatják a KvVM illetve a nemzeti park igazgatóságok megbízásából végzett tevékenységek eredményeit; a Bíráló Bizottság az ilyen adatokat illetve dokumentumokat tartalmazó pályamunkákat a pályázatból kizárja. 

A pályázatokat öt főből álló Bíráló Bizottság értékeli, melynek tagjait a MKBT javaslata alapján a Természetvédelmi Hivatal kéri fel.

Az egyéni és csoportos kategóriában egyaránt egy-egy I., II. és III. díj, valamint különdíj(ak) adható(k). A Bíráló Bizottság a pályázatok értékelését követően fenntartja a jogot a díjak megváltoztatására.

 

Díj Egyéni kategória Csoportos kategória

I. 100 000 Ft             300 000 Ft

II. 70 000 Ft 200 000 Ft

III. 40 000 Ft 100 000 Ft

 

Különdíjban az a pályázat részesülhet, ami legalább 60 %-os összteljesítményt (60 pontot), illetve csoport kategóriában a 2., 3., 4. témarészek közül legalább egyben minimum 15 pontot ér el. A Bíráló Bizottság ezen felül pénz- és tárgyjutalmakat, illetve közép- vagy felsőfokú tanintézményben tanuló egyéni pályázó részére ifjúsági díjat is kiadhat. Ezek összegéről és a tárgyjutalmakról a Bíráló Bizottság a pályamunkák ismeretében dönt.

Az eredmény ünnepélyes kihirdetésére, a díjak átadására a Társulat 2004. évi Szakmai Napok rendezvénye keretében, novemberben kerül sor.

A pályázatok beadási határideje (postabélyegző kelte): 2004. szeptember 30.

A pályamunkákat két (azonos kivitelű) példányban a következő címre kell beküldeni:

Környezetvédelmi Minisztérium Természetvédelmi Hivatal

Jelige: "Cholnoky Karszt- és Barlangkutatási pályázat"

1121. Budapest, Költő u. 21.

Kérjük továbbá a pályázókat, hogy amennyiben pályamunkáikat számítógépen készítik, azt a Barlangnyilvántartás számára történő feldolgozás elősegítésére 1 példányban floppyn vagy CD-n is mellékelni szíveskedjenek.

A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítást ad:

KvVM TvH Barlangtani és Földtani Osztály tel.: (1) 325-9503, 325-9504

Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat tel.: (1) 346-0494, 346-0495

v    v v

KARSZT és BARLANG

A Karszt és Barlang elmaradt számait (1995–1996 és 2000–2001) ez év végéig meg kívánjuk jelentetni. A következő (2002–2003) összevont szám szerkesztését megkezdtük, és terveink szerint 2005 első félévében jelenne meg, majd a második félévben a 2004–2005 évi szám is, s ezzel be tudnánk hozni a sok éves elmaradást – abban a reményben, hogy a kiadás anyagi feltételeit sikerül továbbra is megteremteni.

A folyóirat sok éves elmaradása sajnos a cikkírási kedvet is visszavetette. Felhívjuk ezért tagtársainkat, hogy elsősorban a 2002–2003. évi számba, de a következőbe is küldjenek anyagokat, hogy az érdemi szerkesztést mielőbb meg tudjuk kezdeni, hiszen az elmaradás ledolgozásának ez is feltétele.

A kéziratok leadásának követelményei: a tudományos igényű dolgozatok, tanulmányok terjedelme 30 000 karakter (szóközökkel együtt + ábrák), a kisebb közlemé-nyeké 10 000 karakter lehet.

A cikkek szövegét lehetőleg floppyn, CD-n vagy e-mail-on (Win 98/Office 2000 ill. Win 95/6.0 formátumban) kérjük megküldeni, szerkesztés nélkül, valamint egy nyomtatott példányban is. Az ábrákat, fényképeket eredetiben mellékelve, vagy elektronikus hordozón külön-külön fájlokban kérjük megküldeni.

Hazslinszky Tamás

főszerkesztő

v     v   v

TECHNIKAI TANFOLYAM

A folyamatban levő engedélyek beszerzését követően a Társulat Technikai tanfolyamot tervez október 9–17-ig, bentlakásos jelleggel Alsó-hegy térségében A tanfolyam 3–4 fős csoportokban zajlana, a régiektől annyiban eltérően, hogy sok szeretettel várunk mindenkit, akinek legalább alapfokú végzettsége van, de olyanokat is, akiknek van túravezetői végzettségük és úgy érzik, hogy az ott tanultakat szeretnék bőségesen kiegészíteni. Tehát több, különböző szintű csapat lenne, mindenki a maga szintjéről mehetne tovább. Újabb eszközök, technikák és sok minden, ami az utóbbi években kimaradt, mert nem jutott rá elég idő.

Előzetes információ: Hegedűs András 06-30-2758511, 06-1-3256001 ju.ju@freemail.hu

HÍREK, HIRDETMÉNYEK

 

Nagy Sándor főtitkár

Társulattal kapcsolatos ügyekben az alábbi mobiltelefon-számon érhető el: 06-20/338-9169

v v v

LÉTRÁSI HÁZ

Az utóbbi időkben történt többszöri változ(tat)ás után tájékoztatásul közlöm a létrás-tetői kutatóházat igénybe venni szándékozóknak, hogy a szoba szállásdíja jelenleg 800 Ft/fő/éj. Szállásfoglalás Kiss Lászlónál a laci.kiss@enternet.hu e-mail címen, vagy a 70/369-9002 telefonszámon lehetséges. A vendégszobával kapcsolatos (mindig aktu-ális) további információkat a http://mlbe.hu/lethaz.htm címen lehet megtalálni. (Az oldal elérhető az MLBE honlap Másoknak/Hírek oldalán a "Bükki szállás"-ra kattintva is.)

Kovács Attila  kovatt@mlbe.hu http://www.kovatt.webzona.hu/

v v v

GYÁSZOL AZ UIS VEZETŐSÉGE

José Ayrton Labegalini, az UIS elnöke az alábbi hírt juttatta el valamennyi tagállamhoz.

 

Prof. Song Linhua, az UIS iroda segédtitkára 2004. augusztus 14-én, barátjával Prof. Yang Mingdével egy tragikus közlekedési balesetben elhunyt. A 2001-ben Braziliában tartott kongresszus közgyűlésén választották az UIS iroda tagjává, azóta aktívan részt vett az iroda munkájában.

Halálával nagy veszteség érte az UIS vezetőségét

v v v

DENEVÉRMÚZEUM NYÍLT ABALIGETEN

A denevérek kialakulását, fejlődését, életét 140 m2-en bemutató állandó ki-állítás az Abaligeti-barlang tőszomszédságában található. Az épületet 1958-ben építették és turistaszállóként üzemelt az 1990-es évek első feléig. Néhány évi hányattatás után a közben életveszélyessé  vált épületet a körülötte lévő területtel

együtt megvásárolta a Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság. Felújítása és a kiállítás megvalósulása a Széchenyi-terv Turizmusfejlesztési pályázatából vált lehetségessé. A 2004. július 12-én megnyílt múzeum sok színes fotóval, ábrával, mesterségesen kialakított padlástérrel, barlanggal, odvas fával és interaktív képernyővel segíti az érdeklődő látogatókat. Bepillantást nyerhetnek e sokak által nem szeretett élőlénnyel kapcsolatos kutatásokba, meggyőződhetnek az ökológiai szerepük fontosságáról és mesterséges megtelepítésük lehetőségéről.

A látogatás feltételeiről célszerű az alábbi telefonszámon érdeklődni: 06-72/498-684.

Zalán Béla, múzeumvezető

 

 Spelunca 2004. 3. No 95.

 

 

 

 

 

Az idei Barlangnap és a Pál-völgyi-barlang évfordulója alkalmából készített

Jubileumi póló

XL és XXL méretben 900 Ft-os áron

még kapható a Társulat Titkárságán.

v v v

KÖNYVÚJDONSÁGOK

 

Hazslinszky Tamás:

A Baradla-barlang 19. századi nevezetes látogatói

A rudabányai Érc- és Ásványbányászati Múzeumi Füzetek sorozat 33. tagjaként meg-jelent könyv részletesen feldolgozza a Baradla-barlang két 1835—1877, valamint az 1877—1893 közötti időszakáról fennmaradt két vendégkönyv 15 ezer bejegyzéséből mindazon nevezetes személyiségeket, akiknek a személye legalább egy lexikonban vagy hasonló forrásban szerepel. Ugyancsak foglalkozik a kiadvány a barlanggal kapcsolatban fennmaradt levelek, naplók, útleírások, valamint irodalmi alkotások nevezetes szerzőivel is.

A korlátozott példányszámban megjelent kiadvány 450 Ft-ért kapható a Társulat Titkárságán.

Beküldendő: 2004. szeptember 30-ig.

JELENTKEZÉSI LAP

a Barlangkutatók Szakmai Találkozójára

Székesfehérvár, 2004. november 12—14.

Név: .................................................................................................................………….

Levelezési cím: ...............................................................................................………….

.........................................................................................................................…….……

Előadásom címe (időtartama 15 perc): ..........................................................…………..

.........................................................................................................................................

...........................................................................................................…………………….

    Szükségem van: táblára, diavetítőre, írásvetítőre, egyébre: ..........................………

Pószterem címe: ...........................................................................................…….…….

.........................................................................................................................…….……

.........................................................................................................................…….……

     Helyigénye: ......…..m x ........m.

Önálló diavetítésem címe: ............................................................................……………

........................................................................................................................………..…

     Időtartama: ...….... perc.

Videóm címe: .................................................................................................……….…

.........................................................................................................................…………

     Időtartama: ....….... perc.

Szállást kérek: 12 -én 13  -án éjszakára    (kért nap(ok) beikszelendők)

Étkezést kérek:

XI. 13. szombat

ebéd

 

 

(a kért étkezések az előző

kockában beikszelendők)

 

 

 

 

XI. 13. szombat

vacsora

 

 

 

XI. 14. vasárnap

ebéd

 

 

 

2004. ............……………………….                                                                                

                                                                         .............................

aláírás