„Akarsz-e játszani mindent, mi élet…”
(Puskin emlékére)
Amerre néz, kolera, vesztegzárak
és szabadulás nem nyílik sehol.
A falakon festmények csendje árad,
s az ablakokon bő eső dobol.
De lám – ki tudja mért –, az álma könnyed,
mint szendergő gyermeké, szép derű.
És lám, a rímek önmaguktól jönnek,
s amit leír, a szó nem keserű.
Mennyi bölcsesség egy kis szótagban, ha
mássalhangzó magánhangzót karol!
Mily önzetlen, tiszta, jó ez a munka!
Milyen boldogság, ha suhan a toll!
Rálelni, ha egy percre is, magadra,
s tudásodon büszkén lepődni meg!
Anyiszja hallja? Vagy Nasztaszja kapja?
Kinek szól? Puskin! Nem mindegy, kinek?
Éjfél után írsz, délután aludhatsz,
szuszogva szundítsz, boldog vagy, s szabad!
Igen, hála az egeknek, – szabad vagy,
Bolgyinóban, a vesztegzár alatt…
BEDE ANNA fordítása
Látó Szépirodalmi Folyóirat