szeptember a nyárból
jó nagyokat harap
s ráborul a tájra
mint egy öreg kalap
köddel telt párnák
bújnak ki belőle
futna a természet
ha tudna – előle –
meztelen ágakon
borostás szél zenél
táncot lejt pajzánul
ezernyi falevél
a nyaruk elmúlt
de szerelmük megmaradt
ölelkeznek az
őszi fák alatt
avarba bújnak
nevetve zörögve
tudják a vén kalap
nem marad örökre
Látó Szépirodalmi Folyóirat