[Látó, 2010. január]
Hát elkapott ma, kiscicám,
az ellenőr a metrón.
Nem volt érvényes matricám,
kívánom, bárha lett vón.
V. D.
Engem, tudod jól, tubicám,
nem közösségi kedv fűt –
zakómon nem nyit tulipán,
s nem tennék oda szegfűt.
Ott fönt szépek a madarak.
Csak ne zászlót, kitűzőt!
Azzal, hogy ki a magyarabb,
a józan észt elűznők.
Régen volt már friss e narancs,
„A vesztes? Már megint mi!"
– megvakít, mint a noha-pancs:
jobb eztet meg nem inni…
Ér dagad, fog meg csikorog
– több mint gyanús ily eszme;
a réseken meg kicsorog,
amért meg vannak veszve.
A harcos: kőből jelleme;
hűségében parázna.
Ki mást hisz, csak úgy tetszene
őnékie – filézve.
Tudja: a végperc már közel –
rabíga lesz lerázva,
nemzetét megváltni jön el
lángp(h)allosú szeráfja!
Zordabb, mint metróellenőr,
a járatot elállva –
mellednek (nem jó) szegve tőr
– nem AIDS visz el, se nátha…
Galambom, én csak értetek
vágom a lelkem puccba –
szégyen, hogy ezzel kérkedek,
de biz taszít az utca!
Látó Szépirodalmi Folyóirat