stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



[Látó – 2009. május]


Balázs Anna Magdolna: Magamnak örökre; Visky Júlia: Három kereszt. Koinónia, Kolozsvár, 2007.



A feminista teológia klasszikusának számító Elisabeth Schüssler-Fiorenza az emlékezet és történelem kérdéseivel vívódik híres könyvében, amelynek angol címe In Memory of Her, s amely magyarra leginkább ezzel a szójátékkal fordítható: Az ő emlékezete – nő emlékezete… Schüssler-Fiorenza a Biblia értelmezésének kérdéseit vizsgálva jut többek közt arra a ma már széles körben elfogadott következtetésre, hogy „mint Jézus szolgálatáról vagy a korai egyház életéről szóló történeti jellegű feljegyzések, a bibliai leírások nem azt mondják el, ahogy a dolgok pontosan történtek, hanem ahogyan azok vallási jelentőségét értelmezték", vagyis a rögzítés és hagyományozás, a feljegyzés, megőrzés és későbbi értelmezés módjáról tesz alapvető megjegyzéseket. Könyvében a nyelvhasználatról és az emlékezés, illetve az emlékezet tényeinek történelmi raktározása módjáról is ítéleteket fogalmaz meg, többek közt azt is megállapítva, hogy általában a történelem elbeszélése, mint oly sok mindené, férfiközpontú és férfiszempontú, még az oly nagy értékű és fontos kulturális–vallásos szövegé is, mint a Biblia: a nők történeteit csak akkor őrzi meg, ha e nők és a velük megesettek jelentősen eltérnek az elvárt átlagtól (amelyet ismét csak a férfiak vezette társadalom állapít meg), vagy ha kiemelkedő, jelentős egyéniségekről szólnak (ami lényegében az előbbi kivételes esete, hiszen ismét csak az átlagtól valamilyen irányban eltérőről van szó). Ha elfogulatlanul tudunk/merünk európai történelem-fogalmunkra, történelem-értelmezésünkre visszatekinteni, el kell ismernünk, hogy ez az ítélet helytálló, és ennek nem mond ellent az a néhány nő-történet (nőről szóló és nő által megfogalmazott/leírt történet), amely mint meghatározó jellegű szöveg, ma a tudatunkban, a köztudatban jelen van és hat. Ez az írás a kérdést csak gyakorlatként ajánlja az olvasónak, nincs mód itt és most ezt se bővebben érvelve kifejteni, se részletekbe menően tárgyalni. Ha az olvasó az ajánlott gyakorlatot elvégezte, előtte áll (vagy nem…) egy kis lista a meghatározó jellegű, tudatformáló női történetekkel. A gyakorlat második része lehetne azt megvizsgálni, de legalább gondolatban átfuttatni azt a kérdést: mennyiben és miben árnyalják az úgynevezett „mainstream" történelmet, történelmi tudatot ezek.

A Koinónia Kiadó 2007-es kiadványai közt izgalmas olvasmányként kínálkoztak olyan önéletrajzi jellegű, nő-szerzők által írt emlékezések, amelyek a 20. század történelme egy kis szeletét Európa elfelejtett kis szegletében, a maguk sajátos szempontjai szerint mesélik el. Mesélik: áradóan és akadozva, érzelmesen és szenvtelenül, meghatva az olvasót, és csöppet sem törődve majdani reakciójával… Rögzítve a megesetteket, a magántörténeteket, amelyek a nagy egészet alkotják és formálják, önelemzést és nyilvános bűnvallomást, gyónást téve, elszámolják a tényeket, az adottakat és kapottakat, a tálentumokat, kincseket és hiány(osság)okat, számot vetve és egyszerűen csak megőrizve. Történelmet írva úgy, hogy ennek legkevésbé sincsenek tudatában, sem a hős, sem a mártír pozíciójából. Pedig mindkét történet, a Balázs Anna Magdolnáé és a Visky Júliáé is elképzelhető lenne mindkét szempontból is: mint a történelem hőse vagy áldozata. De e szerzőkre nem jellemző a dramatizálás, a(z irodalmi) szerepkeresés, az utókorra való kacsintás-sandítás. A történelem Urára vetett tekintet fékezi a pátoszt, és segít elkerülni a szenvelgés csapdáját. Segít ebben a vallásos társadalmi keretben elsajátított nő-szerep is, amelynek ideálja az Úr engedelmes szolgálóleánya.

Irodalmi szövegként tekintve, a megformálás egyszerűsége kap meg első olvasásra, az a megformálatlanság látszatával bíró megformáltság, amely az amatőrökre és a nagyon nagy írókra jellemző: előbbi még nem, utóbbi már nagyon is tudatában van saját íróságának, ugyanakkor túl is van rajta… A memoárirodalomra jellemző módon az emlékek, az elbeszélt történelem eseményei formálják az írást: Balázs Anna Magdolna teljes pályaképet fest, a születéstől az időskorig, az emlékek papírra vetésének motivációja egy távolról jött ír lány elbeszélése, aki az ünnepi alkalomkor való bemutatkozás szokását hozza, s kínálja a szerzőnek alkalmul a történet megfogalmazására és megformálására. Ezt az írást a bemutatkozás, a zsigerekig való megmutatkozás szándéka és az Úr előtt való kitárulkozás őszintesége motiválja és formálja, a szerző annak tudatában fogalmaz, hogy úgysem marad semmi rejtve, hogy a legfőbb, aki előtt lényegében és mindenekfölött megnyilatkozik, aki hívta és elhívta, ki-kihívta a világ és a saját benseje csapdái és tévútjai közül, egyrészt mindent tud, másrészt és épp ezért semmi nem idegen, érthetetlen vagy megbotránkoztató számára abból, ami megtörtént. Ellenkezőleg, ami kimondatik és meg is bánt, az és csakis az megbocsátható. Nincs ugyan szó nyilvános botrányokról, inkább a napi élet esetleges kis megalkuvásairól, kényelemből, hiúságból választott könnyebbségeiről, amelyek azonban a választott életút és eszmények szempontjából buktatók, bukások, kerülők. Mindezeket bámulatosan tiszta szívvel és őszinteséggel sorjázza a szerző, a gyermek megőrzött tisztaságával. Azt mondhatnánk, ennek az önéletírásnak a bibliai gyermekségfogalom a szervezőelve és írói módszere, egy olyan, időskorig megőrzött gyermekségé, amely a tekintet és a világlátás szent naivsága, s amely a feljegyzésre érdemesnek tartott eseményeket is meghatározza.

Visky Júlia írása ennél irodalmibban megformált, már motivációja is: egy, távolban élő régi barátnő kérésére készített beszámoló, összeszedettebb és gondosabb szerkesztést feltételez: nem csak az emlékek áradása, nem csak, nem egyedül az Úr előtti bűnvallás formálja az írást. A szerkesztés tudatosabb voltára a címbeli és a szöveg szintjén is újra meg újra megjelenő három kereszt utal: a szerző hitvilágának, világnézetének alapelemei, amelyek utólag az életpályára tekintve a sorsot is meghatározták, s amelyek így az önéletírás formáját is befolyásolják. Visky Júlia története nem kevésbé drámai, mint Balázs Anna Magdolnáé, és mint irodalmi kifejezőerővel megáldott emlékező, mindezt még jobban tudja írásában érvényesíteni. Elbeszélésmódja ugyan egyszerű, ragaszkodik a történetmondáshoz, az események időrendjéhez, sorain mégis folyton átsüt a gondolatait-érzéseit folyton megformáló író: a szigorú időrendet át- meg átszövik a reflexiók, a bibliai igék, idézetek és azok értelmezése.

Az erdélyi memoárírók sora e két kivételes asszony-alkotóval és sorsuk leírásával bővült a Koinónia Kiadó jóvoltából. A 20. század még elég közeli, elég jól dokumentált eseményeiről nyújt sajátos képet a két kötet. Egyrészt asszonyszempontút, érzelmeset, de nem érzelgőset, gyenge-erőset, ismert-ismeretlent, másat, nőit, ahogyan a „férfitörténelem" párja már rég műfajilag is létezhetne. Másrészt a történelem alul- és belülnézetét kínálja a két szerző, a frontok mögötti világét, azt, ahol a társadalom másik fele, a lövészárkok és védősáncok mögötti, eddig inkább láthatatlan, de nagy létszámú serege élte mindennapjait, ahol felnevelte a puskák sortüze elé álló következő férfigenerációt, meg az őket otthon váró és a világ értékeit a harcok múltáig őrző nőkét. És végül a 20. század egy olyan értelmezését is kínálja a két kötet, amelyet a kommunizmus dúlta korszak után szinte elfelejtettünk tájainkon: a vallásos érték motiválta életvitelét, amely értelmet tud találni a nehézségben és szenvedésben, amely át tudja ölelni a keresztet, amely zúgolódás nélkül, hálával tud egy olyan életútra is tekinteni, amely külső értelmezésben legkevésbé sem sikertörténet. E két szerzőnek mégis az, e két történet mégis csendes, de sugárzó örömmel és békével zárul.





Kategoria:  Téka
Denumire autor:  Bodó Márta

Látó Szépirodalmi Folyóirat


stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret