stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Van, akinek a tér, van, akinek az idő – nekem a lélek


Mindenkinek más a fontos, mondja Regőczy Andor a Taxidermia befejező jelenetében. Van, akinek a tér, van, akinek az idő. Úgy gondolom, hogy ez a záró mondat az, ami valamelyest magyarázatot szolgáltat arra a sok kérdésre, ami a film során a nézőben megfogalmazódik.


És amint elhangzik ez a mondat, visszapereg bennem a film. Hogyan is jut érvényre a képekben, a szereplők attitűdjében ez a két fogalom? Mitől válik fontossá a tér és az idő? Ki számára válik fontossá?


A Regőczy Andor kissé pátoszos beszédében örök érvényű kijelentésként hangzik ezek központisága. Kérdés, hogy mennyire örök érvényűek? Az idő örök, de az ember ideje véges. A tér végtelen, az ember számára azonban behatárolt. Az egyes szereplők célja ezt a behatároltságot megszüntetni, a teret kitágítani, a mulandó emberi testet pedig időtlenné tenni. Azaz megragadni a megragadhatatlant. Sikerül-e nekik?


És amint elhangzik a mondat, visszapereg bennem a film. El egészen a teknő körforgásszerű megjelenítéséig. A második illetve harmadik részben a szereplők attitűdje nyilvánvalóan jelzi, hogy melyiküknek mi a fontos, és milyen formában próbálják ezt megélni. Balatony Kálmán a testének körvonalait tolná ki a versenyszerű evéssel, mely során úgy érzi, hogy űrtartalma nagyobb, mint amekkora ő maga. Fia, Balatony Lajos pedig ettől elrettenve, a test kimerevítésében leli örömét, míg végül önmagát is „szobor” formájában hagyja hátra az utókor számára. Azaz, halhatatlanná teszi az egyébként porladásra ítélt testét. Nem ennyire jól körvonalazható az idő vagy tér megfogásának vágya az első részben, hacsak a görcsös nemi vágyat nem azonosítjuk a szerelemre való vággyal. A szerelem pedig közhelyesen szólva kiemel a térből és időből. Ennek a – szerintem csökevényes – feltételezésnek ellenére azonban a tér és idő fogalmának fontossága az első részben sem hagy alább. Morosgoványi, úgy tűnik, egy állapotot – a testi kielégülés állapotát – szeretné örökkévalóvá tenni. Tulajdonképpen itt kezdődik el az a körforgás, amelynek során az ember folyamatosan beleütközik saját korlátaiba. És ezt talán a nagyon hatásos technikával ábrázolt teknő érzékelteti leginkább.


Az ábrázolás módja, ahogyan a teknő egy folyamatos körkörös mozgásban önmagát mutatja meg különböző szerepekben, utal az emberi lét végtelenségére. Hiszen ez a mozgás bármeddig eltarthatna. De a kör – szimbolikája révén – ugyanakkor a zártságot is jelzi, azt, hogy ebből a forgásból nincs kilépés. Íme, az idő körbe zárt megfoghatatlansága. Erre utal a teknő tartalma is.
Mi is jelenik meg tulajdonképpen a teknőben? Morosgoványi vágya, ahogyan beleszagol a fürdővízbe; a vágy tárgya, a fürdő női test (Irmáé); az alvásban rejlő testi és szellemi regenerálódás, Morosgoványi ágyaként; a halál mint az emberi lét határa (ügyesen ötvözve egy mélyebb jelentéssel azáltal, hogy az alapul szolgáló novellák szerzője fekszik a koporsóban); az emberi időbe való belépés kezdete, a csecsemőkor; a munka mint létfeltétel (mosás, kenyérdagasztás); a megfoghatatlan űr, melynek a teknő öble formát ad; a feldarabolt disznó síkos anyagisága; majd újra a vágy tárgyai, ezúttal a két fiatal lány fürdőző meztelensége.


A teknő körforgása Morosgoványinak azzal a mozdulatával kezdődik, ahogyan beleszagol a lányok fürdővizébe. Az eközben elkezdődő háttérzene már utal az elinduló képsor kiemelt jellegére, és arra, hogy itt olyasmi fogalmazódik meg, ami többféle értelmet hordoz magában. Milyen kontextusokban beszélhetünk Morosgoványinak e mozdulatáról? Természetesen, ez is az erőteljes testi vágy kifejezője. És azzal, hogy a lányoknak csak a nyoma, az illata van jelen, fájdalmasan beteljesületlenné válik. Kérdés marad, hogy beszélhetünk-e erről a vágyról úgy, mint a szerelem utáni vágyakozásról. Egy olyan szerelem utáni sóvárgásról, amely kiemeli őt jelen helyzetéből, a megaláztatásból, a hidegségből. Tény, hogy Morosgoványi magányos, egyetlen társa, akihez néha szól, az a disznó. Testi vágyainak kielégítése pedig – történjen az bármilyen módon is – tekinthető a magányból való menekülés stratégiájának. Ebben a menekvési létmódban élve azonban úgy tűnik, hogy a melegséget, biztonságot nyújtó érzelem kívánsága teljesen hiányzik. A vágy célja nem két ember lelki és testi egyesülése, hanem az öncélú, száraz kielégülés, mely egyfajta fenntartó erővé minősül át. A nézőnek sokszor támad az az érzése, hogy Morosgoványi, ha tehetné, feloldódna, egy univerzális orgazmusban. És talán ebben ragadható meg az időtlenség és testi örökkévalóság mint áhított létforma.


Ehhez a képhez és gondolatmenethez kapcsolódik szorosan a nők, előbb Irma, végül a lányok fürdése. A meztelen nő mint a vágy tárgya jelenik meg, azonban a fürdőző lányok fiatalsága, és Irma kora egymás ellentéteiként szemléltetik a múló időt, mely egyben a testi formák megváltozását is magában hordja. Itt már elénk tárul a nagy test, ami a későbbiek során erőteljesebb hangsúlyt kap. A nagy női test azonban itt nem a tér kiterjesztésének jelképeként van ábrázolva, hanem egy olyan formaként, amely a maga módján előhívhatja ugyanazt a vágyakozást, mint bármelyik másik. Ugyanakkor a megteremtője, az ősszülője a következő részben szereplő nagy testnek, amely már valóban az evés általi terjeszkedésre koncentrál.


A teknő körforgásában a következő kép az alvó Morosgoványi lenne. A tény, hogy ugyanabban a teknőben alszik, mint amiben a nők fürdenek, amelyben a feldarabolt disznót tartják, amely bölcsőül és koporsóul szolgál, illetve, amelyben a házimunkák legfontosabbjait is végzik, arra utal, hogy részese lesz annak a folyamatnak, amely az ember időbe való betagolódását jelenti. A megjelenített dolgok végül is elkerülhetetlenek. Nem szabályozhatjuk sem a születést, sem a halált, ezek a létünk határai. Ugyanakkor e két határ között rá vagyunk utalva a munkára, elemi szükségleteink kielégítésére. Ezen túl azonban, még többre is vágyik az ember – hiszen ember. Azzal, hogy Morosgoványi a teknőbe fekszik, egyfelől beilleszkedik az emberi lét szabta korlátok közé, másfelől részt vállal abból a humánus tulajdonságból, miszerint az elemi szükségleteken túl is létezik törekvés. És újra eljutunk a tér illetve idő megragadhatatlanságához mint vágy tárgyához.


Különösnek tartom a teknő körforgásában a rendezőknek azt a döntését, hogy a bölcsőként való ábrázolást a ravatal képe után illesztették. Mi lehet ennek a sorrendiségnek a funkciója? Hiszen az ember előbb megszületik, aztán meghal. Úgy gondolom, ennek a fordítottságnak mélyebb értelme van annál, hogy természetszerűen a halál a születést követi. A fennebb is említett jelentésen túl – miszerint a születés és a halál létünk határvonalai – fontos szerepe van annak, hogy a koporsóként funkcionáló teknőben nem akárki a felravatalozott személy, hanem maga Parti Nagy Lajos, a novellák szerzője. A szerző halott. „Az olvasó születésének ára a Szerző halála” – juthat eszünkbe azonnal a Barthes-i kijelentés. De miért halna meg a szerző? Mi a jelentősége ennek a képnek? Hiszen ez a szerző-halál és olvasó-születés már megtörténhetett a novellák esetén. Itt pedig egy filmről van szó, ahol nézők vagyunk. A szerző eltávolításának a modern szöveg átformálása lenne a célja? Barthes szerint ezzel az időbeliség is megváltozik, hiszen, amíg „él” a szerző, addig a saját múltjaként fogjuk fel a szöveget. Abban a pillanatban azonban, amikor elvonatkoztatunk a szerzőtől, a szöveg jelenben kezd el működni. A szerző halála vonatkozhat egyrészt arra, hogy a rendezők a film révén már interpretálták a novellákat. Azazhogy létre kellett jönnie egyfajta kommunikációnak a rendezők és az alapszövegek között ahhoz, hogy ezek egy másik médiumban szülessenek újra. Másrészt azt is jelentheti, hogy szükséges a szerzőnek a filmbeli második halála ahhoz, hogy a nézők is magukévá tehessék a már interpretált szöveget.


A film során a szerző halálának jelenetén kívül van még egy kép, ahol a két rendező jelenik meg a kávézó hátterében. Ez is hasonló reflexió arra, hogy nemcsak a rendezőknek kell kommunikálniuk a szöveggel, hanem a nézőknek is. Azaz adott a lehetőség a film néző általi interpretálására. Illetve nemcsak lehetőség, hanem szükségszerűség.


Ha erre a kommunikációs láncolatra a tér és idő kérdésfelvetés szempontjából világítok rá, akkor kiderül, hogy valójában itt is az időtlenségről van szó, és egyfajta tértől való függetlenségről. Hiszen azzal, hogy a szerző megszűnik, a szöveg és film bármikor, bárhol, bárki számára jelenvalóvá válik. Úgymond örökkévalóságba lép. Ebben látom jelentőségét a teknőben felravatalozott szerző megjelenítésének. Ehhez kapcsolódóan említem meg a szerző egy interjúban nyilatkozott kijelentését, miszerint a fordító azt csinálhat a szövegével, amit akar; a lényeg, hogy olyasvalamit találjon ki, ami főleg a saját gondolataihoz illeszkedik. Tehát a szövegnek személyen való átáramoltatásán van a hangsúly, a jelenvalóvá tételen.


De kapcsoljunk vissza a teknő körforgásának képéhez. Kiemelendő még a képsorozatból egyrészt az üres teknő ábrázolása, mely egy időben jelzi az űrt, a megfoghatatlanságot, valamint ennek az űrnek teknő általi formanyerését. Másrészt jelentős a feldarabolt disznó képe, amely megelőlegezi a következő részek jellegzetes testiségének képét.


A teknő képe, bár csak az első részben jelenik meg ilyenformán, a fentiekből levont következtetés alapján, áttételesen mindhárom rész tartalmát összefoglalja. Már amennyiben a térhez és időhöz való viszonyt tartjuk szem előtt. A tárgy A fagyott kutya lába című novellában jelenik meg, de messzemenően nem azt a hatást váltja ki az olvasóból, mint a filmbeli teknő a nézőből. Tulajdonítható ez rendezői bravúrnak és annak az előnynek, hogy a film médiuma képes egy tartalmat ennyire töményen kifejezni.


És végül tér és idő korlátoltságának kapcsán, engedtessék meg még az eddigieknél is szubjektívebb, de tántoríthatatlan véleményem kinyilvánítása. Kolozsi László jegyzi meg a Taxidermiáról írt kritikájában, hogy ez a magyar film egyike azon keveseknek, amely felteszi a kérdést, hogy mi történik, ha a test elszabadul a lélektől, és egyeduralomra tesz szert? Hát ez történik. Az ember a megragadhatatlanság megragadására elkezd megrögzött és embertelen módon törekedni.


FELHASZNÁLT IRODALOM

BARTHES, ROLAND: A Szerző halála. In: Uő: A szöveg öröme. Budapest, 2001, Osiris, 50–55.
http://www.es.hu/old/index98.htm
http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8764





Kategoria:  MUNKAFÜZET
Denumire autor:  György Imola

stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret