stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Első levél a maradékokhoz (Versek)



1

Szeressétek anyátokat, mert
könnyű őt szeretni, meglátjátok.
Ugyanakkor látjátok majd meg
azt is, honnan a könnyűség, mely
könnyűségében sem peng,
mint az érc, vagy a cimbalom.

Ami szeretet, az nem mondja
magáról, hogy többféle. Vagy több
réteg. Anyátokat sem azért, mert
kijár, és nem azért, hogy
egymást elszenvedjétek.

2

Adjatok neki valami kis varázst.
Pillanatig élőt, vagy mely időtlenné
érett, kicsi varázst önmagából,
magatokból,
mindegy.
Ne adjatok öröknek véltet.

3

Megtörténhet ugyan, hogy elfogy
a só, a prézli. Ne féljetek anyátokra
rátokbízottként nézni.

Minden nap este, ha
elhagyná ereje, miközben
alkot, két terítékre
– egyikkel takartassék éjnek a teste,
másikon pedig vacsorának helye –
gondotok legyen.

4

Ti tudjátok: van, hogy
nagyon haragos és reszket. Nem
tudjátok azonban, hogy miért,
ezt sosem.
Sosem kérdeztek.

5

Sokszor kiszakítana önmagával együtt,
bár maga sem tudja, honnan és hova.
„Fut, mint folyótól a medre." Nem értitek,
nincs okozat, nincsen ok; ismeretlen,
így kíméletes
a terv, ne nézzétek hasznotok.
És vigyázzatok a tekintetre.

6

Jó olykor elvegyülni, elmerülni a
langymeleg, nagybetűs igazságokban,
ilyen-olyan harcok után; csak messziről
figyelni ahogy, ki nem ismeri
a kellemes süllyedés művészetét, tátog.
Nem az igazság mellett, mellette állni
– ez legyen a ti igazságotok.

7

Lássatok jól. Tanuljátok, mert
nehéz, higgyétek el. Tisztán látni,
hályog nélkül sokszor végleges
hályoggal kell.
Helyesen is lássatok. Folyamat van,
nincsen cél. Egyelőre, hisz jöhet bármi.
S bár másként vélitek majd látni,
ne higgyétek, hogy nem remél.

8

Anyátok ő, de néma anyának…
(Csak ritkán gondoljatok erre.)
Időszakos – mondjátok, és reméltek
is, bár remélni nem kellene.
Legalábbis nem így.

Nincs terápia, sem pszicho, sem gyógy.
Valami az elmét túlhaladja;
valami soha el nem fogy.

9–10

Mindig tiszta az elméje, mondta
kiabálva félig, éppen mintha
fátyol lett volna agyára, arcára
hullva; sokszor történik.
Elborulásnak nevezik, azt hiszem,
sosem alkot olyankor, mint mások,
mint a profik, bár lenne rá ok,
így születnek a nagy művek,
a sok teljesség,
mondják.

11

A nagy művekre különösen érzékeny.
Szeressétek őt ezért is. Nem tudja, hol a
nagy mű, folyton a kicsikben keresi,
mindenféle vásznakon,
talapzaton, ilyen-olyan kirakatban,
odatapaszt orrot, fehér szemet, állat.
(Nem hasonlat, de mégis miként
a szükségét végző vadállat.)
És miként a gyermek.
12

Kevés az, amit érthettek. És rendjén
van tulajdonképpen, hogy hiába
a sok kötőszó, kérdés. A dolgok
mélysége, tartása, hogy nem
érinthetők ésszel, sem pedig mással.
Szeressétek anyátokat, noha
ezt az egész rendszert csak
homályosan, félve, tükör által.

13

Szeressétek anyátokat, noha
gyakran ideges és reszket. Könnyű
őt szeretni, mert nem tudjátok,
mit cselekesztek.
Talán ezért könnyű. Ez minden, ennyi.
Még ha nehéz is anyátoknak
mesteretekké lenni.





Kategoria:  vers, próza
Denumire autor:  Visky Zsolt

stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret