stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



"Versből a lírát" - Muszka Sándor Ennyi ha történt c. könyvéről



Muszka Sándor: Ennyi ha történt. Kolozsvár–Budapest, 2005,
Erdélyi Híradó – Fiatal Írók Szövetsége


„Rossz szokás a versírás, nagyon rossz szokás. Jobban teszi, ha nem fújja, akinek nem égeti a száját” – olvasom Petőfi több mint százötven évvel ezelőtt leírt sorait. Sokan nem vették komolyan. Muszka Sándor sem, szerencsére.



A könyvborító nem tetszik, szerintem a szövegekhez sem talál. De jólesik szemnek, kéznek ilyen könyvet lapozni: keménytábla, jófajta papír, nem esik szét lapozás közben és így tovább. Külön élmény az, hogy jó verseket is olvashatunk benne. Belátom, odavetett ez utóbbi megállapítás, mert mi az, hogy „jó vers”, mitől jó a „jó vers”? Sok okos dolgot mondtak már válasz gyanánt, ez esetre nekem csak mentségem van: vonzódom ahhoz a fajta költészethez, amelyben a fa nemcsak fa, a szerelem nemcsak szerelem, az erotika nemcsak erotika stb., de tematizált beszéd is a tárgyról, mert ez az olvasó/az olvasás terének előkészítése is.



Muszka Sándor első kötetének verseiről mindez elmondható. Eklektikus a hangulatvilága, de már nem a hang, a megszólalásmód keresése jellemzi. Az egyik legemlékezetesebb s egyben legszimpatikusabb vonása szövegépítkezésének a kihagyásos versbeszéd, a szellősség. Ez, valamint a központozás teljes hiánya adja a versek szikárságát is. A továbbgondolás az olvasóra van bízva. A rímkényszer még véletlenül sem üti fel sehol a fejét, nem cseng össze minden második vagy harmadik sorvég. Észre sem vesszük, hogy rímek kellene itt legyenek, legalábbis a tördelésnek megfelelően, vagyis ahogyan ezt a formát általában versnek szokás nevezni. Ugyanarra a metrumra, vagy ha úgy tetszik, dallamosságra hangolva sem erőltetett a versek többségének ritmusa.



Irodalmi művek kapcsán szokás emlegetni a szerzői élettapasztalatot mint nyersanyagot. Pedig az elsődleges nyersanyag a szó, a mondat, a nyelv, ha nem tévedek. Ebből és ebben épül fel az élet, az élettapasztalat is úgymond, minden, ami el- és kimondható. De onnan nézve mit kezdhetünk azzal a szerzővel, aki huszoniksznéhány éves, és úgy ír verset, mint aki már túl van „az ember életútjának felén / Éteren késen katéteren”. És szerényen jelenti ki, sőt kötetcímmé választja: „ennyi ha történt”. A szavak, a mondatok rendben vannak, kihagyásosságuk ellenére.



Maguk a versek furcsa viszonyban állnak az idővel. „S történt kétezer pontosan ötben / Hogy kocsmából jövet egy hosszú éj után / A vonat elé állt ki e verset szerezte / Kocsmából jövet egy hosszú éj után.” Mi történt azelőtt? Mi történt azután? Jött a vonat? Vagy az is csak állt? Kinek a története ez? Hiszen később ezt olvashatjuk: „Maradt feledni / Néhány magad.”



Egy másik jellemzője ennek a szövegvilágnak a villoni versbeszéd: lopásról, kocsmákról, pénzről, nőkről, Istenről. „Estére kelve rossz vérem tüzelt fel / S ezer hadával űzött a vágy / Nemvolt pénzem is szajhákra ment el / S bár ennem nem volt mit bánta a frász // Jobban a könyvnél a munkát utáltam / S hiába kérlelt óvott anyám / Egy napon végül lopni is kezdtem / S többé már sorsom nem volt talány // Nem segít rajtad se Lázár se más szent / Mondta a prépost se ima se böjt…” Vagy: „Bocsásd uram meg / Hogy kedvem szeszekben / S csak asszonyban leltem / E földön csupán // Igaz lakodban nem sokat jártam / A kocsmát szerettem / S kicsit anyám.”



Számítanak az áthallások? Nem biztos. A vers a fontos, amit elő kell munkálni valahonnan, aztán lehet vitatkozni azon, hogy a nyelv teszi-e a költőt, vagy fordítva. Muszka Sándor esetében sikeresnek találom ezt az „elő-munkát”. Nem a (néhol nyers) őszinteség, hanem a beszédmód hitelessége végett, mert a megéltek és meg-nem-éltek dialógusaiként is olvashatók ezek a versek. A meg-nem-éltek is (élet)tapasztalatok, a hiányéi, mert megélhetők lettek vagy lehettek volna. „Készül a leltár / Semmi belőlünk / Nem lett barátim / Sem itt sem ott.”



Van még egy dolog a köztudatban, hogy a költők érzékenyebbek a dolgokra? Igen, és érzéketlenebbek. Vagy ha úgy tetszik, kegyetlenek. Szabó Lőrinc például „ilyeneket” is írt: „Életed legyen öngyilkosság, vagy majdnem az”; „Mint lámpa, ha lecsavarom / Ne élj, mikor nem akarom.” Magamutogatás ez, vagy csak érzékenységét rejtegeti? Miféle hamis képzet, miféle ál-szentségtörés, hogy a költő másképpen beszél? Tud „másképpen” beszélni? „S egy éjszaka / állítólag / vagy húszan / ó Adriann / jaj annyian / ó, Adriann” – írja Muszka.



Összegzés helyett: ritka az a verseskötet, amelynek végére érve azt érzi az ember, olvasná még tovább. Nem csak a verstörténések teszik ezt, hiszen olykor (jobb szó híján) szokványosak, hétköz- vagy mindennapiak, de van valami elemi erővel megragadó bennük a „megcsináltságon”, illetve a mögöttes munkán túl. Például: „Kezed kezemből / Versből a lírát / Látod az éjek / Vitték s a rum.”



Ki ne érezte volna mindezeket már? Közhely már az is: de ahogy mondja! De ahogy mondja, valamiképpen a szokványosságon túl van és az emelkedettségen innen: „Ahogy a felhők / Ahogy szerelmem / Ahogy a füzek / Hajolnak át // Ahogy a kertek / Ahogy hiánya / Ahogy a szélben / Állnak a fák.” Egyszóval verset alázattal kell olvasni, és írni is. Úgy érzem, Muszka Sándor erre törekszik, vagy a felvezető gondolathoz visszaugorva: ígéretes.










Kategoria:  Téka
Denumire autor:  Vári Csaba

Látó Szépirodalmi Folyóirat


stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret