stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



DELEATUR

Profik és amatőrök

Ez a két meggyökerezett idegen szó ma már különösebb magyarázatra alig szorul, és az irodalom kapcsán is megközelítőleg azt jelenti, amit a futballban: a profi hivatásszerűen, főállásban űzi azt a tevékenységet, amit az amatőr kedvtelésből, szeretetből. Hogy meg tud-e élni abból, amit éppen csinál, művel, dolgozik, űz vagy alkot, az itt másodrangú kérdés, alkotói becsvágyat pénzzel úgysem lehet jóllakatni, a tehetséget meg a tudást pénzzé lehet tenni, de nem vásárolható, amint a becsület is elcserélhető sok olyan dologra, amelyekért nem váltható vissza. Mégis joggal büszke az ember, ha meg tud élni abból, amit dolgozik, kiváltképpen büszke lehet erre az író, mert a focista, a politikus és a bankár esetében ez természetes. A profi az profi, ez a közkeletű pontos kifejezés. A profi nem szeretne amatőr lenni, bár mindenki úgy kezdi, és a legtöbb amatőr profi akar lenni, tulajdonképpen csak az igazi amatőr, aki nem akar profi lenni, bár tudna.

A profi általában olyan ember, aki tisztában van a képességeivel, tud akarni, és dolgozni akar, megvívja és megnyeri a lelkiismereti konfliktusait, nem tépelődik és nem vacillál, hanem dolgozik és pályázik, az alkotás szabályaival és a piac törvényeivel tisztában van, nem keveri őket össze, az alkotás munka, a piac küzdelem. A profi megbízható, pontos, következetes, lehet vele tárgyalni, lehet tőle rendelni, de tiszteletet vár el, szabatos kommunikációt, megállapodás szerinti fizetséget. Úgyse lehet őt megfizetni, bár a szellemi érték nem mérhető, a minőségnek ára van. A profi író múzsával, doppinggal nem él, mert a múzsa hűtlen, a dopping káros és már a lovaknál is be van tiltva. A profi írót azért szeretik a kiadók és a szerkesztők, mert lehet rendelni tőle, téma, terjedelem, stílus megbeszélhető, ismeri a divatot meg az elméleti hátszeleket, tudja, hogy mely szerzőket nem érdemes említeni, mely szavakat ajánlatos kikerülni, és ha tíz oldalt kell írnia a kőről, tíz oldalt ír a kőről vagy az égről vagy a Holdról nagy H-val vagy kis H-val. Ahogy Moldova György fogalmazott: az írás mesterség és művészet, mesterség megírni, művészet eladni. A profinak nincsenek értékesítési gondjai, tudja, hogy mi a piacos, és ha veszik, még ír egy kötettel. És tudja, mikor kell váltani, áttérni más műfajra, stílusra, ideológiára, tudja, mikor kell kiszállni a süllyedő hajóból: mielőtt süllyedni kezdene. Nem abból él, hogy kiszáll, de ha nem száll ki idejében, bajos lesz a megélhetés. A profi kis öniróniával beszél a mesterségéről, de azért komolyan veszi, az amatőrre kis fölénnyel néz vagy szenvtelenül, és meglepődik, ha az amatőr is jó művet tesz le az asztalra, netalán remeket, ebből tudja, hogy a világ nem tökéletes.

Az amatőrnek az írás nem munka, hanem ünnep, olyan pillanat, amikor a lélek belső csendje erősebb, mint a kinti zaj, ezeket a perceket vagy órákat ajándékba kapja, és ajándékul adja tovább, mert tudja, hogy nem az övé, ez majd az olvasó és a hallgató jutalma lesz, mindenkinek jár a belső csend, mert mindenkinek szüksége van rá. Az igazi, megátalkodott, öntudatos amatőr soha nem akar az írásból megélni, iszonyatos tehernek tartaná, ha a kedves, szeretett elfoglaltságát állandóan, munkaszerűen kellene űznie. Az amatőr nem szeret dolgozni, bár nem is lusta, a szabadságot viszont többre tartja a munkánál, becsvágya nagy, a pénzt lenézi, bár szüksége van rá, mint diáknak az átmenőjegyre. De az amatőr nem pénzért, nem is a hírnévért, dicsőségért ír, neki a mű létrehozása a cél, ez az ő ünnepe, ez a szabadsága, alkalmatossága, amit áron is érdemes megvenni. Tudja, hogy a napok gonoszak, és ha sikerült valamit megírnia, érzi, hogy a világ tökéletes, mert van kegyelem. A profi elégedett, az amatőr boldog. Az amatőr tudja, hogy akarat, elszánás, tudás, műveltség kevés, mert emberi, a tehetség is kevés, az is emberi, a műhöz több kell, a világ tökéletes, több, mint minden emberi. A remekmű mindig a világ tökéletes voltáról beszél. A munka és a profizmus, az amatőrség és a csoda egyaránt a világ részei. Ahogy a focistának mondták régen: úgy játssz, mint egy profi, úgy örülj a gólnak, mint egy amatőr, és legyél tisztességes. Az írónak is ezt kell tudnia: dolgozni, mint egy profi, írni, mint egy amatőr, és olvasni, mint egy olvasó.

Akkor lehet valóság mindez, ha amatőrnek vagy profinak lenni nem kiváltság és magában nem érték vagy minőség, csak állapot és módszer és viszonyulás.

Nincsenek profik és amatőrök: író az, aki ír.

Vida Gábor


stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret