stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Gulyás Miklós

A dánok1

   Tehát Norvégiát délen határolja Dánia... nyugaton a Balti-tenger... és Dánia fővárosa...
és Főváros Dániája...
   Na, kezdje elölről, Bauer, maga szerencsétlen. Kérem, tanár úr, én készültem. Tudtam,
de elfelejtettem. Ne feleseljen, Bauer, mert magának felelni kell, mert maga Dániából
négyesre áll, és az intőkonferencia már össze is ült.
   Fogd be a szád, Bauer.
   Igenis, az intőkonferencia ott ül már Dánia határán és tanácskoznak.
                                                                                               (Karinthy Frigyes)

Eredj, Yorick, mondd meg a királynőnek,
hogy arcán bármily vastag is a festék,
a föld falja fel kihült, száraz testét
– ezt apám szelleme üzeni tőled.
Felség, énnekem letört rég az ajkam.
S hogy törzsem egyenessé dermedt végleg,
csak így, műszakon kívül, heverészek;
már gyermekként sem lovagolnál rajtam.
S anyádnak bármit szeretnél üzenni,
ha rátérnék a messzi üzenetre:
azt hallaná, mit érteni szeretne,
hisz már nevemen is nevet mindenki.
Én a bolondot folyton játszottam csak,
de az udvarban mind megzavarodtak.
                                              (Tóth István)

Megy az eke, telik a könyv
sorrol sorra.
Én vagyok az egyedüli
olvasója.
Én tudom csak, mit jelent ez
és mit ér ez,
először szánt a magáén
az a béres.
                  (Illyés Gyula)
A zsellérvilág, a földtelen szegénység megszűntét minden érző ember kívánta. Jött a földosztás, Móricz nem érte meg, de Szabó Pál, Veres Péter, Kovács Béla, Bibó István, Nagy Imre igen. Azé lett a föld, aki megműveli.

Mi köze van ennek Dániához?

Egy-két évet szántott a szegény paraszt a magáén, amikor szovjet mintára durván elkezdték a kolhozosítást. A béres néhány éves pünkösdi királysága evvel véget ért. Zokogott, amikor be kellett adni a földjét a közösbe. Kérem szépen, én együtt akarok dolgozni a többi paraszttal, de dán mintára. A föld, az állat enyém legyen, de a traktor, a mezőgazdasági vállalat lehet köztulajdon. Ekkor sokat beszéltek Magyarországon Dániáról. (A dán népnevelést, a népfőiskolákat is a kommunizmus vitte a sírba.)

Auschwitz árnyékában, otthon nálunk is beszéltek Dániáról. A dánok ugyanis megszervezték a zsidómentést, a dán halászok vitték őket kelet felé, Svédországba. Szinte minden dán zsidó túlélte. A dán király pedig sárga csillagot vett magára, és sétált a németek által megszállt Koppenhága utcáin.

A dán zsidók megmenekültek. A királyi korzózás legenda (a dán zsidóknak nem is kellett csillagot hordani).

Tegyük még hozzá a dán humort és jókedvet. Itt van előttünk a tökéletes ország. De mégis valami bűzlik Dániában.

Dániában ugyanis a fajgyűlölet szervezett, a legelterjedtebb Skandináviában. Menyem beszélt nekem erről először, ő ugyanis cigány lány. Tulajdonképpen félbengál, de hát ez nagyjából ugyanaz. Karmester és zongoraművésznő, és a koppenhágai Zeneművészeti Főiskolán tanult. A dán igazság és élet pártja ma Dánia egyik legjelentősebb politikai tömörülése. A zsidókkal nincs bajuk, csak a többi jöttment gyülevésszel. (A XVII. században erőszakkal Svédországhoz kapcsolt "dán" részekben is jelentős az idegengyűlölet.)

1956. december 14. Kora hajnalban szálltunk fel a Helsingört és Helsingborgot összekötő kompra. Kronborg – Hamlet vára a dán kikötőnél magasztos érzést váltott ki. Hamlet van! Dánia van! Yorick van.

Az első évtizedekben autóstoppal, a legjobb esetben vonattal mehettem a kontinensre. Koppenhágát kikerülni nem lehetett. A várost barangoltam, de a hetvenes évekig senkit sem ismertem. Akkor lettem végre skandináv. Dán kollégákkal munkálkodtunk, hogy megszabadítsuk Északot provinciális szűklátókörűségétől.

A dán, norvég, finn és svéd könyvtárak hozzáláttak a hatalmas projekthez, hogy könyvespolcainkon megjelenjenek a görög, török és szerbhorvát(!) könyvek. Követeltük, hogy Cervantes, Dante, Petrarca, Lope de Vega mellé vegyünk olasz és spanyol detektívregényeket meg gyerekkönyveket.

Jes, Benedikte! Már évek óta nincs kapcsolatunk. Ha nagy véletlenül gondolunk egymásra, biztos csak szépeket. Itt ülök stockholmi kolostori cellámban, tudom a skandináv könyvtárak több ezernyi arab vagy perzsa könyvét, ami a könyvtári látogatónak ma már olyan természetes, mint a víz a csapban. Ne vegye az olvasó ezt kizárólag kérkedésnek, de jogos nosztalgiázásnak is.

Édes dán kollégák! Ugye, hogy szépek voltak azok az idők? Dániából, mióta nyugdíjas vagyok, egy karácsonyi üdvözletet sem kaptam. Én se küldtem nekik.


Történelmi tanmese a rossz-szomszédi viszonyról

Dánia és Svédország volt Skandinávia két nagyhatalma. A katolikus időkben egy fél évszázadot testvérként együttműködtek a dánok és svédek. A XIX. század óta megint testvérek. A két ország különben évszázadokat gyötörte egymást. Talán érdemes a magam módján erről mesélni, hátha történetem a Kárpát-medencei olvasónak ad valami ötletet.

Kelet-Dánia 1658-ban lett Dél-Svédország a svédek és a dánok közötti kegyetlen ütközetek után.

Nem a karóba húzások, faluégetések és vérfürdők a szívszorongatók (azok is, de az már régen volt), hanem a Stockholm diktálta konszolidáció. A kelet-dánok nem akartak svédek lenni. A martalócok (ahogy a svédek nevezték őket, ők magukat szabadharcosoknak) – Jancsó szegénylegényeire vagy Móricz betyárjaira emlékeztetnek – gerillaharcot folytattak a svédek ellen, még az 1670-es évekből tudunk karóba húzásukról.

A dán-svéd viszálynak nem volt vallási jellege, protestánsok ölték egymást. A svéd és dán nyelv közel áll egymáshoz. Sok volt az analfabéta a kelet-dánok között, ami elősegítette a svédséghez való egygenerációs asszimilációt. (Világrekord!) A svéd állam szervezett volt és nagy volt az uniformalizáló ereje. Ma is az.

Az elsvédesítés tehát rendkívül gyorsan történt. Lundban svéd egyetemet alapítottak, a dán nyelvű irodalmat betiltották, svéd papok és tanárok hirdették az igét, svéd nyelvű könyvekkel árasztották el – most már nevezzük úgy – Dél-Svédországot. A történelemkönyvek – még ma is – csak svéd szemszögből írják le a históriát. Tehát még a svéd gyarmatosítás előtti korszakban is svédek és nem dánok voltak a királyok. Dán szempontú történelmet nem tanulnak.

A svédek "védelmére" felhozható: meg voltak győződve róla, hogy az elsvédesítés a nép javára szolgál. Mi jó lehet abban, hogy valaki dán?

Az agymosás, a központilag szervezett meg a spontán bevándorlások látszólag elsvédesítették őket. A kisebbségi típusok teljes skáláját találhatjuk meg a dél-svédek között, a Nagysvédország hívétől a harcoló kelet-dán nacionalistáig. De ezek csak kivételesen ritka végletek. Az emberek nagy részét a munkalehetőség, a magas nyugdíj, a kedvező kamatláb, a hétvégi kirándulások érdeklik. Persze, gyakrabban mennek Koppenhágába, mint Stockholmba, de a közelség és nem valamiféle nemzeti öntudat az oka. Gondolom, a hűséges város, Sopron lakosa sem a császár iránti nosztalgiából tölti a hétvégét Bécsben.

A dél-svéd, de kelet-dán "nacionalista" monsignore David Assarssonról – egy katolikusnak kikeresztelkedett, újkori hittérítőről – fogok most aránytalanul sokat beszélni, aki 80 éve egy addig tabunak nevezhető témáról, a dél-svéd kérdésről írt. Dávid atya művelt és brutálisan "őszinte" háttérleírásának olvasása közben attól féltem, hogy megoldása nem lesz keresztényi, de tévedtem. Az esszé megírása óta eltelt nyolcvan év alatt megoldási javaslatai egyre aktuálisabbakká váltak.

Dávid atya svédül írt esszéje (svéd iskolába járt, és anyanyelve több mint két évszázada nem dán tájszólás) hat fejezetből áll. A bevezető Avis au lecteur többek között a dél-svéd gondolkodás eltorzulásáról szól. Megemlíti azt az embertípust, aki állandóan szűkebb hazája iránti szeretetéről beszél, ostorolja Svédország északi provinciáit, de Dánia nevét szájára sem veszi. A második fejezet, A dán korszak városokról, szentekről, iskolákról, a dán hely-, utca- és személynevekről szól. Na meg a sok-sok svéd királyról és hadvezérről, akik háborúkkal gyötörték az embereket. Kihangsúlyozza, hogy a falvak, városok lakói mennyire ápolják a helytörténetet, a nagyobb összefüggések ezek mögött rejlenek. Beszél arról, hogy a svéd tankönyvekben csak felületesen írnak Dél-Svédországról, és elhallgatják a tájék svéd idők előtti hagyományait.

A harmadik fejezet címe A dán örökség. Példák tömegét hozza fel, hogy mennyire dánok a dél-svédek szokásaikban, "titkos" kifejezésekben. És nyelvükben. (Amikor Svédországba kerültem, a déli tájszólás nagyjából ki volt zárva a rádióból. A dél-svéd színészeknek ma is meg kell tanulni a stockholmi kiejtést.)

A negyedik fejezet A svéd korszak, az új világ akkor még 250 évéről szólt: Az egyesülés nem jogi alapon történt, s nem is a nép akaratával. A nép sokáig ragaszkodott régi hagyományaihoz, csak amikor belátta az ellenállás értelmetlenségét, akkor hódolt be a túlerőnek. A modern dél-svédek jó része tudja, hogy mennyire különbözik az ország többi tartományától, de az évszázados svéd kulturális elnyomás (iskola, egyház) a kelet-dán identitását látszólag kitörölte.

A záró fejezet A lehetséges megoldás címet viseli. Négy elméleti lehetőségről beszél, amiből csak egyet tart megvalosíthatónak, a negyediket.

1. Vissza Dániához. Ez kizárná a svéd évszázadokat. A svéd korszak épp olyan realitás, mint a dán. Ezt már én kérdezem: mi lenne a délre költözött svédekkel, akiknek Dél-Svédország egyike a svéd tartományoknak, s ezért aligha értik Dávid atya gondolatait?

2. Svédországban maradni. Ez megtagadná a helyi kultúrát, és a gazdag tájék csak az ország egy jelentéktelen provinciája lenne.

3. Önálló ország, tehát se nem svéd, se nem dán. A térség mindig egy nagyhatalom része volt, és kultúrája annyira nem különleges, hogy ezt a státust kiérdemelje.

4. Dániához és Svédországhoz is. A svéd és dán hazafiak egyre inkább emlegetik a skandináv összenövést.

Dél-Svédország/Kelet-Dánia lehetne a híd ehhez a közeledéshez.

Dávid atya 80 éve publikálta ezt az írást. 2000-ben elkészült a híd Malmö és Koppenhága között. Svédország is, Dánia is tagja az Európai Uniónak, a régiók (és egyre kevésbé az államországok) rendszerének. A svéd indok a híd felépítése mellett, hogy szorosabb kapcsolat épüljön ki Svédország és Európa között, ez az ún. infrastrukturális követelmény. De azt is mondhatjuk, hogy Dánia szorosabban magához köti "elveszett" területeit. Kár, hogy a hídvám magas, de a komp sem volt olcsó. A lundi polgár hirtelen elhatározással megengedheti magának, hogy Koppenhágába menjen színházba, utána étterembe, és a hídon visszakocsikázzon (persze, ne igyon!). Ez a közeledés tovább erősíti majd a "délsvédek" érdeklődését a dán történelem és kultúra iránt.

A folyamat Dávid Atya életében is létezett, híd nélkül is. Sok művész, tudós már a XIX. században közös hazájuknak tekintették Skandináviát. Anders Lindeberg (van aki e nevet nem ismeri?) Dániáról is szóló útikönyvében 1841-ben, vagyis a Dániával való megbékélés első fél évszázadában, így ír: "A hódítások ideje lejárt, és ha mégse, és ha újra aktuális lenne (...), akkor már nem karddal fog történni."

Igaza volt.

Két személyiség volt a skandináv együttműködésben meghatározó: a norvég Ibsen és különösen a dán Georg Brandes. Azért az uralkodó történelemszemlélet még sokáig hazafias szellemiségű volt. Egy 1899-ben született svéd író írja, tanítójuk nem korrigálta a nebulókat, ha azok az ádáz dánokról beszéltek.

"Míg mi lenn csatároztunk a kontinensen, ők orvul hátba támadtak minket."

A történelem iróniája, hogy a dél-svédek jól értik a dánt, de a dánoknak nehezére esik a dél-svéd tájszólást megérteni. Nekünk, észak-svédeknek nehéz megérteni a dánt, de mert irodalmi nyelven és nem tájszólásban beszélünk, a dán jobban megért minket, mint valamikori honfitársait.


1 Fejezetek a Gyülevész történetekből. Májusi számunkban: A svédországi vallonok. Az indiaiak.


Tartalom   Következő

stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret