TÉKA
Összesítő szembesítés
Selyem Zsuzsa: Szembe szét. Humor és szentség összefüggése Esterházy Péter prózájában. Koinónia, Kolozsvár, 2004.
A kérdés a következő: lehet-e mesekönyv-borítója egy tudományos munkának? A válasz egyértelmű: igen. Egyértelmű, mert itt van előttünk. Ami persze még nem minden, múlhat a dolog a tipográfusok ügyetlenségén is. Ellenben ez a könyv, a könyv elolvasása egyértelművé teszi a kétértelműt: nem kérdés, hogy a borító színes és szárnyaló, mint a mesekönyveké, illetve hogy a "belső" tudományos pontossággal és apparátussal készült dolgozat. Ez tény. A tényeknek persze van természetes szerveződésük, amit már a tárgyválasztáskor készen és megváltoztathatatlanul talál a leíró, és akár tesz erőfeszítéseket, akár nem (ez részben tehetség és érzékenység kérdése), hogy rekonstruálja ezt a szerveződést, a tények a kiválasztott témán belül kirajzolják a megjelenítendő formát. Itt azonban voltaképpen egy nem-formáról van szó, ugyanis az Esterházy-életmű (a kötet témája) folyton szembesít önmagával minden formát és egyben formabontást is, mialatt nem relativizálja, nem mondja, hogy megközelíthetetlen, minden lehetőségen túli megszólíthatatlan – hanem egyfajta geometriai entitásnak tartja. Selyem Zsuzsa elemzései is könnyebben jellemezhetők a geometria nyelvén, már csak azért is, mert elemzései gyakran használnak geometriai, tágabban pedig matematikai fogalmakat ("legrövidebb út", "legkisebb közös többszörös", "részhalmaz" stb.), amelyek az elemzésekben nem elszigetelten léteznek, így kiszemelgetésük is csupán a szemlélet megértéséhez visz közelebb, és nem a leírásához. Az a szemlélet, amely az Esterházy Bevezetés... utáni regényeit (plusz a Fuharosokat) sorra véve a humor és a szentség összefüggéseit tárgyalja, sokkal mozgékonyabb anyagú, mint hogy lepányvázható lenne fogalmak és módszerek cövekeihez. Dinamikussága inkább juttatja eszünkbe a cselekményt, mint a formát vagy a tartalmat. Igen, a cselekmény szó azért szerencsés, mert arra utal, hogy amit ebben a könyvben olvasunk, az a magában rejlő objektív kapcsolatai és szempontjainak relatív helyzete miatt folytonos változásban van, azaz a téma tulajdonképpen drámai és regényes. Ez a cselekmény többféleképpen létrejön: például a különböző idősíkok keresztmetszetében, a különféle motivációk szorításában, a tények elemzése során kialakuló nyomozás logikájának eredőjeként. Sok minden egybevág itt. "Az iróniára épülő regény a folyamatos elmozdulásra, az elbeszélői nézőpont kialakítására, majd visszavonására épül, így a temporalitás tapasztalatával rendelkezik." De akár maga a kötetcím is alátámasztja a cselekményesség indokolhatóságát, a "szembe szét" egyszerre többféle mozgás megnevezése és egyben imperatívusza. Aminek egyik alapvető konklúziója a selyemi motiváltságot illetve szándékot tekintve: "A sokrétű eldönthetetlenségek ezen helyzeti energiájával érdemes újragondolni az idézet, a töredék és a regény esztétikai fogalmait." A cselekmény fogalmának bevezetése és szerencsés létrejötte azért is különlegesen hasznos, mert nem olyan determináció, amelyben egyes jelenségek és folyamatok jelentőségre szert téve, tönkre tennének, elnémítanának másokat. A kötet cselekménye folyamatosan újrainduló apró determinációkból áll, amelyeket, legyen szó akár a legjelentéktelenebbnek tűnőről, olyan aprólékossággal magyaráz el, mintha a lényeg függne tőlük, mialatt meg is őrzi a részletek relativitását, azaz egyes apróságok jelentőségét. "La vérité est plurielle", idézi Derridát, ellenben mégiscsak ki kell mondani, mégiscsak el kell jutni ahhoz a felismeréshez, és ez csakis akkor sikerül, ha mindent számba vettünk, ha a regény-eseményt nem személytelen voltukban tárgyaljuk, ki kell mondania a tanulmánynak is, hogy az igazság száma többes: "nem egy, de oszthatatlan. Prímszám." Nincs atomi tény, hiszen akárcsak a szövegbeli idézetek, amelyek az eredet megragadhatatlanságával vannak összefüggésben, minden tény egy kontextust implikál, és ha lemondunk róla, akkor nem egy, hanem két szakadékba szédülünk bele. Ha nem fogadjuk el a prímszám oszthatatlanságának tényét, akkor az oszthatatlan megtalálásának rögeszméjével szüntelenül osztani fogunk. Selyem a Teremtés könyvével érvel, amelynek első szava az ábécé második betűjével kezdődik, az elsőt megőrizve a kimondhatatlan titok számára. A titok a világ horgonya. A titok a könyvek tőkesúlya. A Szembe szét "cselekménye" is a titok szentségének elfogadásában megy előre. Miközben a cselekmény bonyolítója hihetetlen apparátussal dolgozik, miközben a mondatainak ereje képes a kimozdíthatatlan súlyokat is arrébb lökni, miközben szelektivitásában (hiszen nincs tér és erő mindent leírni) könyörtelenül pontos, van egy megejtő képessége: nem mond ki valamit, vagy amennyiben kimondja, akkor azt mindig "fordításban" mondja ki, jelezve azt is persze, hogy nem lehet "lefordítani". Ha mondjuk az egyik legizgalmasabb, a Tizenhét hattyúkról szóló írás cselekményét kellene leírnunk, akkor egy vasgolyó zuhanásával lehetne érzékeltetni ennek a cselekménynek már-már krimiizgalmú sodrását: zuhanó vasgolyó, amely sorra szakítja át a rétegeket, mindenen áthatolva zuhan egyre, és hiába várjuk, semmi sem állítja meg. Azaz... Azaz ebben a geometrikus térben nincs a megállásnak helye. (Csupán röviden, ám intenzív konnotációkkal utalhatunk itt az előző Selyem-kötet címére, a Valami helyet-re...) Ebben a geometriában csak egyetlen autentikus hely van, a zuhanásé. Egyetlen cselekmény: a zuhanás maga, megérkezés nélkül. Ám ez a geometriai létező nem számunkra való, számunkra csak szavak vannak róla. Létezik egy mondat, "amely kivisz az éppen folyó beszédből, s ahol megszólal, azon a ponton a történet mindig beszakad, mert már majdnem minden anticipálva volt, csak ez nem". A cselekmény egyébként már csak azért is indokoltan kerül szóba itt most, mert eredendően a lehetőség írását jelenti. "Nem szó, hanem szó és szólítás, nem főnév, hanem főnév és ige." És még egy idézet a könyv végéről: "Beszélni a nyelvvel – hogy esetleg ne így ossza." Megéri-e a fáradtságot, hogy elpazaroljuk a muníciónkat egy beszédmódra? Igen, megéri. Igen, mivel e beszédmódban legalább három vízió foglaltatik benne: a titok mélységének, a kimondás egyetemességének és a beszéd megújításának víziója. Csak csekély tehetségű alkotók tudnak víziók nélkül működni.Gáll András