Magyar László András
Eb
A késő nyári délutánbansértett pofával lépkedek,
fojtós sorsocskám – erre vágytam –
hordom, mint örvük az ebek. Kudarca pántjával nyakában
az emlős túl víg nem lehet,
ám legalább szabott irány van,
és van, mi pórázon vezet. Megállok néha, hogyha enged,
szaglászgatok, fülelgetek,
elfogadom e kurta rendet –
másképp egy eb úgysem tehet.
