Tartalomjegyzék [Látó - 16. évf. 1. sz. (2005. január)] Kezdőlap
+ betűméret | - betűméret
Sudeep Sen*
Imazászló
Om Mani Padme Hum
Oh, Lótuszban Rejlő Nemeskő
(feliratként tibeti imazászlón)
1. Manas Sarovar, Kailas hegy
Kihúzva, tépelődve magaslati szelekben
finoman megnyílnak, míg tiszteletük adják
nap első sugarának. Imazászlók.
De ma, hajnal nem oly éles,
bár súlyos, telített, ezüstszürke,
mint tó remegő üvegfedője.
Senki nincs itt, csak ki távolba
néz, egy nő,
körültekerve szentség
hosszú lenvászonába – szárija
mint imazászló –
csak színektől mentesen.
Nem gyászol ő, nem zokog,
csak szigorúan szemléli
víz változó csillogását,
amint kígyózó széleikkel
ég nedves súlya
és sziklás part vonala találkozik
tóba ki- és bevonulva.
Messze tőle álltam,
minden mögött, mit ő láthatott.
2. Imazászlók
Véletlen szülte figura
volt ő, nem más
nézés széles vásznán.
Ég magasába néztem,
míg ő távolba
át imazászlók
engedő szövetén
számbavéve minden egyes darab
szálait,
melyeken új történetek születtek
csak nekem súgva.
Időjárásviselt, rojtos,
ferde többszörös horizonton át
kerestem e térképek képezte
tájakat –
mind sziget
más domborzattal, felülettel,
felírattal, szent szavakkal.
Vidék legmagasabb pontjain,
éghez oly közel,
ahogy az engedi,
e varázsszőnyegek –
rögzített formák
egy kiszámíthatatlan anyagvonalban –
többet jelentettek nekem,
mint szemben az óriási
szerzetesnegyedek.
Ahogy ezen zászló mindenike
titkokat őrizhetett magában,
melyet csak felfüggesztője tudott.
Ahogy minden egyes, mint talizmán –
kivált biztonság és nyugalom –
szemfödelévé válik szenvedésnek
rövid pillanatra akár,
enged megfeledkezni mindenről – mi
való, képzelet – és csak álmodott.
3. Zarándoklat
Mit valaha én helyeztem
fel e kötélre,
nem láthattam akkor.
Nem is volt fontos.
Hisz itt az erő
egyéni szenvedélyek sorakozásában,
vásznakon, melyekben nincs
merevség vagy hierarchia.
Történetek továbbadódtak
zászlóról zászlóra
kézről kézre hajtva
idő- és koron át,
mint kis sárga lepkém,
mely kertben minden virágnak
életet ajándékozott
mutatvány és bér nélkül. Mily gyönyörű
az áttetsző csend itt – szél
alkami nesze,
komor fuvallatok tépése zászlók
szíveiben –, mely kimért
pontos dobbanást és dallamot.
4. Buddha a lótuszban
Emlék most, csend – keretben,
másnak nem fedve fel
mit láttam –
kilátás gazdag telítettsége,
vad, kemény érinthetetlenség.
Hogyhogy minden történet
beöltve megtartotta,
mint nemeskő a lótuszban –
kristálytiszta körvonalát
bimbó selymes szirmától simogatva
addig, míg
minden befelé hajlik –
mint méhben magzat,
tétova, rosszul kitett vessző,
átültetett saját emlékezetem.
És egyszer csak virágzani kezdnek
bomolva kifelé –
zászlók, fonatok, gondolatok,
minden egyéni szenvedés és öröm –
zajtalan dalolva
a hegy csendes szelén.
Domokos Johanna fordítása
* 1964-ben született Új-Delhiben. Irodalmat, filmművészetet, újságírást tanult a Kolumbiai Egyetemen, New Yorkban. Jelenleg szülővárosában és Londonban él mint szerző és folyóirat-szerkesztő (The Journal of Commonwealth Literature, Six Seasons Review). Számos kötete jelent meg, melyek a kritika részéről jelentős elismerésben részesültek (pl. Postmarked India: New and selected Poems, Harper Colins). E vers Sen legújabb kötetének nyitóverse, mely fotókkal együtt és CD-kísérettel jelent meg angolul és bengáliul (Prayer Flag, Imazászlók). Bővebben l. www.sudeepsen.com (D. J.).
Tartalomjegyzék [Látó - 16. évf. 1. sz. (2005. január)] Kezdőlap
+ betűméret | - betűméret