Tartalomjegyzék [Látó - 15. évf. 11. sz. (2004. november)] Kezdőlap
+ betűméret | - betűméret
Gulyás Miklós
A finnek*
A finn olyan ember, aki válaszol, amikor nem kérdezik,
kérdez, amikor nem kap választ, és nem válaszol, amikor kérdezik,
olyan, aki letéved az útról, kiabál a parton
és a szemben lévő partról egy másik hasonló kiált vissza:
visszhangzik, zeng az erdő, zúgnak a fenyők.
A finn morogva jön, morogva megáll,
elmegy, morog szaunagőzben,
amikor egy másik vizet önt a forró kövekre.
Az ilyen finnek mindig van egy társa,
soha nincsen egyedül és a társa finn.
Semmi sem választja el a finneket egymástól
a halálon és a rendőrségen kívül semmi.
(Jorma Etto)
Nem is olyan régen meginterjúvolt engem Gergely Tamás. Az egyik kérdését nagyon butának tartottam. Gergelyben többek között azt szeretem, hogy nem fél attól, hogy a "művelt közönség" kineveti. A népi identitásom után kérdezett, sőt egy-két inspiráló javaslattal megpróbált segíteni is.
Így kezdtem (a folytatás nem illik ide): Hogyha tudnám a választ, megtartanám magamnak. Mert szégyellném és primitívnek tartanám. Az identitások a szituációktól függnek. Akinek egyetlen, begyökeresedett identitása van, nem akarja magát megismerni. Én finn vagyok. Én a finneket nem szeretem, hanem én finn vagyok. Az megint egy más kérdés, hogy "ők" engem finnek tartanak-e. De az identitásomat én döntöm el, a környezetemnek ebbe nincs beleszólása.
Magyarországi életemből a nyelvrokonságon kívül semmiféle finnre nem emlékezem. De a Kalevalát és az ezer tavat, gondolom, ismertem.
1957 tavaszán egy kis svéd városkába kerültem, ahol a textilgyárakban finn vendégmunkásnők dolgoztak. A finn szépségek kedvéért egy magyar fiú finnül tanult meg és nem svédül. Abban az időben a finnek elözönlötték Svédországot, a bennszülött népesség lenézte őket, és ez ítéletnapig is eltartott volna, ha a törökök, jugoszlávok és görögök nem vették volna át a finnek szerepét. A Földközi-tenger parti bevándorlók stafétabotját később a más kontinensről jövők vették át.
A svédek a finneket páriának minősítették. Persze a finnek is megérik a pénzüket. A svéd anyanyelvű finnek és a finn nyelvű finnek közötti előítéletek nagyok voltak. A lappok és a finnországi cigányok státusa alacsony. A finn finnségét úgy fogja fel, mint a legnagyobb nyereményt a lottón. Vulgáris idegengyűlöletükben van valami megejtő: ők sajnálkoznak, hogy az idegen nem született finnek. A Svédországba bevándorolt népek között mint történelmi kisebbség, kiválasztottabbnak tartja magát, amit a svéd politika ma már el is ismer.
A svéd nyelvű és finn nyelvű finn egy nép. A svéd-finn sportversenyeken mindkettő a finneknek szurkol. A helyi közösség érzése erősebb, mint a nyelvi. Nemcsak az uralkodó finn, de a kicsinyke svéd is hivatalos nyelv Finnországban. A svéd kisebbségi kultúra és nyelv erősen veszélyeztetett, mert a finn nyelvű többség nem eléggé gonosz. Az elnyomás és az előítéletek ugyanis a kisebbség fennmaradásának garanciái. A svéd nyelv és kultúra az izolált nem polgári vidékeken - például a svéd nyelvű szigeteken - fog legtovább élni.
A népi összetartás ma már nem a legfontosabb. A finnországi svéd könyvtárosnő mondta nekem egyszer, hogy apja és bátyja parasztemberek. Mindig a Svéd Néppártra szavaztak, de amikor a svédek elnökjelöltje nő volt, a finnre voksoltak. Inkább egy finn, mint egy nő. (A finn feministák meg: inkább egy svéd, ha nő.) De kisebbségi sirámok ma is vannak. Egy finnországi svéd asszony panaszolja sorsát: tizenöt svéd és egy finn ül egy társaságban. Kénytelenek vagyunk finnül beszélni. Igazság ez?
A finnországi svédnek identitás szempontjából nem megoldás a Svédországba való átköltözés, mert neki anyanyelvén kívül a svédországi svédekhez kevés köze van. Mondjuk, mint egy svájci németnek egy bajorhoz.
Feleségem úgynevezett finn háborús gyerek. Hátterét és gyökereihez való utazásainkat Hazatérés című könyvemben már valaha leírtam, de néhány gondolatot repetálok, mert ideillik.
Ötéves koráig finn volt a feleségem. Háborúk sanyargatták első hazáját, a férfiak a fronton, otthon meg éhínség. Több tízezernyi gyerekkel együtt hozták ide Svédországba, ideiglenesen, majd véglegesen nevelőszülőkhöz került, kis városkába, ahol nem lehetett nem elsvédesedni. Megszűnt finnek lenni, még a gondolattól is menekült, és ha szóba került, szégyellte. Képzeljünk el egy elmagyarosodott román gyereket, vagy egy elrománosodott magyart.
Feleségem, ha megértő társra vágyott, jó férjre talált. Bár nem elég jóra. Amikor finnországi útjaink, finn barátaink, esetleg egy finn film megmozgatott benne valamit, csak kósza érdeklődésnek vettem. (Mert én vagyok a világbajnok, nemde?)
Nem tudja, ki az apja (a finn-szovjet háborúban halt meg húszévesen). Két féltestvérét Timónak és Pekkának hívják. A hatvanas évek végén anyja haláláról érkezett hír. Svédországban új szülei nevét vette fel. Polgári név, papok, tanárok, vikingek, daliás germánok viselték. Kötelességtudó és gőgös evangélikusok. Én inspiráltam őt a gyökerekhez vezető útra; öccseit és nagynénjeit meg is találtuk. Most már a gyermekkor, az északi falu, a vajat köpülő és gyapjút kártoló nagynénik, a háborús hideg telek, gyermekkora emlékfoszlányai előmerészkedtek feleségem tudatának mélyéről.
A Finnországból idetelepített háborús gyerekek sorsát évtizedekig nem tárgyalták. A fogadó ország és az új szülők jóakarata gyakran csak a gyerek biológiai fejlődésének volt hasznos (pl. szép fogak), az új szülők képtelenek voltak megérteni, mi játszódik a gyökereitől megfosztott gyerekben. Állítom, hogy ezek a sérülések nem kisebbek, mint a fizikai tortúrák következményei.
A nagynéniknél. Közel ötven év után újra otthon. Itt akarta egy család örökbe fogadni. Alkudoztak a feje felett, megtartsák-e vagy odaadják. Benn volt a szobában, de senki sem hederített rá. Háncscipőjével toppantott, mutatván, hogy ő is ott van. Nicsak, köhög a bolha.
Új kép. Már kétszer járt Svédországban, amikor visszavitték a finn szegénységbe. Több száz társával ott állt a kikötőben, nyakában spárgán lógott a neve és címe. Névsorolvasás. Mondják a nevét. Hallgat. Mondják a nevét. Hallgat. Harmadszorra már nem mer hallgatni.
Új kép. Már örökbe fogadták. Egyszer rosszul viselkedett. Új anyjából kitört a harag: ha nem fogadsz szót, visszaküldelek Finnországba. Még kis bőröndjét is elővette a gardróbból.
Feleségem lélekben visszatért, öccseivel meg egy még élő nagynénjével tartja a kapcsolatot, évente legalább egyszer meglátogatnak, és mi is áthajózunk. Nem lett újra finn, nyelv nélkül ez nehéz, de nosztalgiázik, nagyon fontos ez neki. Én finnebb vagyok nála, de kevésbé érzékeny.
A háborús gyerek feleségem Finnországot állandóan életben tartja. Timo telefonál, telefonálunk Timónak. Ír a nagynéni, megyünk N.-hez, hogy fordítsa le a levelet. Stb.
Amikor a finn fejezetet írom, azon gondolkodom, egy mennyei komputer lehet csak a megmondója, hogy a svédek után magyar vagy finn ismerőseim vannak-e többen? A kommunikációs idő hosszúságából kiindulva biztos, hogy a magyarok "vezetnek", de a személyek száma szerint talán nem.
Ifjúkori szerelmek. A feleségem egy borostyánköves mandzsettagombot még mindig felemlít. Kollégák, akikkel együtt dolgoztunk a kisebbségek könyvtárellátásáért. A Finn Házba jártam, nem a magyarba. Finn diplomatákat ismertem, nem magyarokat. Finnek meséltek a finn-szovjet háborúról, a hideg karéliai telekről. Könyvtárkölcsönzők százai, talán ezrei. Finn meseórák. Helsinki, turkui színházak, múzeumok Jyväskylében, Tamperében, Rovaniemiben. Lappföldi beszélgetések. Végtelen hosszú utak. Amikor ezt írom, Kodolányit szeretem (akire különben haragszom a finnországi svédek elleni uszításaiért). Most testvérem és elfogadom.
És a finn zene, irodalom, művészet, építészet. Ez a vadon nőtt, civilizálatlan, őszinte. És a finn nő! Ez a rendkívüli fajta: erős, határozott és okos. Öntudatlanul kisebbrendűségi érzésem volt velük szemben. Heli, Ulla (akit korán elvitt a rák), Marjatta, Sirkka.
Kalevala, Hét testvér, Ismeretlen katona. A finnek a civilizálatlanságból erényt csináltak. Művészeik nem szimpatizáltak a néppel, hanem maguk voltak a nép. Finnországban a jó író népies. Kodolányi azt írja a finnországi amatőr színjátszásról, hogy ott semmi nyegleség, semmi fitogtatása a parasztnak.
A finnek arktiszi megszállottsága polgári, kontinentális szemünkben a hisztériával határos: a sisu, a szaunázás, az ivás és a sport fanatizmusa. A sisut a svéd lexikon így értelmezi: belső érzék, vérmérséklet, benne lakozó (fizikai és lelki) erő, szívós kitartás, energia.
A szaunáról Kodolányi azt mondja: nemzeti intézmény, amely minden parasztház mellett megvan, mint az úri házakban és mint nyilvános fürdő a városokban. Továbbá kifinomítja a nő bőrét, s tudják, miért tartják az élet nagy élvezetének: újjászületik az ember.
Amikor Jézus Krisztus Finnországban járt, a parasztok kapui nem nyíltak meg előtte. A gőzfürdő felelt meg a legjobban az ige hirdetésének. A meztelen megváltó együtt a meztelen, buta néppel. Eino Leino verse a Kalevalába viszi Krisztust.
1 400 000 szauna van Finnországban.
* Fejezet a Gyülevész történetekből. Decemberi számunkban: Az Ezeregyéjszaka népei. A zsidók.
Tartalomjegyzék [Látó - 15. évf. 11. sz. (2004. november)] Kezdőlap
+ betűméret | - betűméret