EPA // Látó - 15. évf. 7. sz. (2004. július)

Tartalomjegyzék [Látó - 15. évf. 7. sz. (2004. július)] Kezdőlap

Gulyás Miklós

A görögök*

Így a görög nép s Róma bölcsesége,
Melyet csudálva tisztelünk ma is,
Csak a tudósok székiben lakott;
A nép szemébe nem hatott sugára,...
(Berzsenyi Dániel) Anér, és andrósz a genitivusa,
Én jó, bölcs tanárom?
Beh elfeledtem görögül
(Ady Endre) Az Árpád gimnáziumban nem jártam külön görögre. – Gottlieb, maga barbár, mondta Gombár tanár úr. Érettségi után az Óra- és műszerkészítőnél, a Zichy Jenő utcában tanonckodtam, itt dolgozott egy élénk és zajos görög fickó. Először hallottam külföldit magyarul törve beszélni. (Nagymama meg a svábok és a bulgárok nyelve az óbudai piacon a hibák zömei ellenére nekem természetesen hangzottak. Tájszólásnak fogtam őket fel.) A görög fiúnak biztos köze lehetett azokhoz a görög partizánokhoz, akik Magyarországon telepedtek le. Egy-két görög partizán gyerekét Svédországban ismertem meg.

Gombár tanár úrtól, ha lehetne, most bocsánatot kérnék, mert mennyi fölösleges dologgal foglalkoztam és mennyire összevissza, alapok nélkül gyűjtöttem össze a klasszikus tudásnak morzsáit. És mennyire szeretem a görög istenek káoszát ebben a világban, ahol minden kérdésre csak egy válasz van.

Svédországban van görög rogyásig. Sokat megismertem, eggyel havonta-kéthavonta még ma is találkozom. Fodrásznőmmel, akinek már az egész életét tudom. A makedón falut, Svédországban született négy lányát, három göröghöz ment férjhez, a negyedik még senkihez. Egy közülük "haza" is költözött. Beszél a görögkeleti ünnepekről, családi mulatságokról. Fiatalon meghalt édesapjáról. Édesanyja a falu törvényeitől félve másodszor meg nem házasodott, szeretőről nem is beszélve (Németh László és García Lorca!). Egyszer valami rosszat mondott a törökökről, látta, hogy megsértett, azóta csendben van.

Már nem tudom, melyik kisváros utcáján sétálgattam. Betértem valami elemózsiáért egy görög vegyeskereskedőhöz. A polcokon görög csemegék, mondhatnám török csemegék. Minden nép azt hiszi, hogy az ő étele már a teremtés óta az övé, és konyhájának párja nincs. (Amikor én még fiatal voltam, a francia konyháról úgy beszéltek, mint a gasztronómia királyáról. A francia és magyar /vagy román/ konyha Stockholmban nem népszerűek. Japán, Kína, Itália, India, Pakisztán, Görög- vagy Törökország semmisítette meg svéd és magyar szüleink ízlését. Évente talán kétszer-háromszor veszek disznósajtot, szalonnát vagy töpörtyűt. Magamban eszek, a család meg úgy néz rám, mint a spanyol hódítók az első indiánokra.)

Bemegyek az üzletbe. Akcentusomon rögtön hallja, hogy magyar vagyok, és elbeszélgetünk, hogy mi van "otthon". Magyarországon születhetett, biztos jobban tud magyarul, mint görögül. Örül, hogy magyarul beszélgethet, de a görög gyökerek fontosabbak.

Jorgos Alevras (helyesebben Alevrasz Jorgosz) csecsemőként érkezett Magyarországra, mert 1949-ben már Szófiában megszületett. A kommunista szülők mesés hazánkat szemelték ki. Jorgosz utazgatott, majd Svédországban, Lundban telepedett le. Fordítani a nyolcvanas évek végén kezdett: először angol drámákat és teoretikusokat magyarra, majd svéd költőket; csak később kezdett magyarból svédre fordítani. Telefonon néha elbeszélgettünk. Egyszer itt volt Stockholmban, a magyar követségen tartott előadást a mai magyar irodalomról. De nem voltam hivatalos oda. Egyszóval sosem találkoztunk. Svéd nyelvű köteteit lapozgatva bizonnyal mondhatom, hogy a múlt évtizedben a mai magyar irodalomnak összehasonlíthatatlanul legjobb ismerője volt Svédországban. Azért szülte Bulgáriában Görögországból menekülő anyja, hogy Svédországban legyen a modern magyar irodalom terjesztője.

Vaszilisz Görögországban diákszínpadokon rendezett.

A junta hatalomra jutása után menekült Svédországba. Könyvtáros lett, sokat tett különösen a görögök, arabok, kurdok, törökök és a spanyol nyelvűek könyvellátásáért. Aztán egy napon a televízió svéd gyermekműsorában bukkant fel. Görög nyelvű kulturális programokat is szerkesztett a rádiónak. Ma pedig a klasszikus zene egyik legnépszerűbb kommentátora a svéd rádióban. A görögökre jellemző akcentusban beszél, de ő már a társadalmi létrának olyan magas fokán áll, hogy az már személyiségéhez tartozik.

Jorgosz meg Vaszilisz is, hogy úgy mondjam, a görögök elitjéhez tartoztak. A legtöbb görögöt munkahelyem takarítójaként láttam. Leegyszerűsítve így mondhatnám: az úgynevezett intellektuálisok a szabadságért jöttek, a többiek a jobb életszinvonalért. Svédország legtöbb görögje csak a XX. század első évtizedeiben került Görögországba. A görög szó az ottomán birodalomban azt jelentette, hogy ortodox vagyis görögül keresztény. Amikor Atatürk utánozni kezdte Európát, belekezdett a nagy törökösítésbe, elzavarták ezeket a görögöket, akiknek az anyanyelve a török is lehetett. Így kerültek a görög Makedóniába, és nemcsak a vallásuk, de nemzetiségük is görög lett. A görög Makedóniában élték tehát életüket. Szokásaik – kultúrájuk – inkább emlékeztetett volt uraikéra, mint jó görög honfitársaikra. Kis falvakban éltek, sokáig hűen kaukázusi szokásaikhoz. Sokan dohánytermesztéssel foglalkoztak. A hatvanas években a távoli gazdag Svédország munkalehetőségei sok ezret a mi vidékeinkre csábítottak. Világhíres üveggyárakban kaptak segédmunkákat, mert a klasszikus svéd üvegfúvást tömegprodukció váltotta fel. Később a csodálatosan szép egyedi darabok újra népszerűek lettek, és a svéd mesterek visszatérhettek ükapjuk, dédapjuk, nagyapjuk, édesapjuk munkahelyére. A görögök meg munkanélküliek lettek. A takarítás lett szinte nemzeti foglalkozásuk (és mivel nem ipari múlttal jöttek Svédországba, a váltás semmiféle traumát nem okozott nekik). Keresetük messze meghaladta az üveggyárit és azokét, akik nem tartották méltónak ezt a rangon aluli foglalkozást. Sokan vállalatokat alapítottak és meg is gazdagodtak, de nem ritkán pénzéhségük, az állandó munka gyermekeik nevelésére hatott károsan. Voltak, akik hazaküldték a gyerekeket görög iskolába, a nagyszülőkhöz, ami elidegenítette őket a Svédországban magukat agyondolgozó szülőktől.

Krisztosz fűszerüzletet nyitott egy kis délsvéd városkában. Ugyanott élt a nyugdíjas svéd gimnáziumi tanár is, aki rajongott a klasszikus nyelvekért, kultúrákért és az alkoholért. Történetünk idején még árultak erősebb söröket (mellanöl) a fűszeresboltokban. A tanár úr gyermekkorában a külföldiek a más tájszólásokban beszélő svédek voltak, és nagy ritkán egy és más szerelemből ideragadt dán vagy norvég. Akkor még verekedtek a szinte külföldinek tartott szomszéd falu legényeivel, ha azok idevalósi lányokat ölelgettek. A tanár úr papája szintén latin és görög tanár volt. Igazi viking és evangélikus család. A lutheri kultúra szent volt, de templomba nem jártak. Keresztelők, esküvők voltak a rendhagyók. Tulajdonképpen nem volt ő fajgyűlölő, csak nem akart más fajtákat a közelébe. Fiatalkorában még hitt az ezeréves birodalomban és germán fajának fölényében. Igaz, hogy ebből később kigyógyult, de a fekete hajúak és sötét bőrűek elszaporodása nem volt ínyére. Gyermekkora gyülevészek nélküli városkáját álmodta vissza.

A tanár úr szomjasan sétált, meglátta a fűszerüzletet, lement a lépcsőkön (mert az üzlet az alagsorban volt), és ott állt a pult mögött a mi kicsinyke Krisztoszunk, és előtte a mi tanár urunk, a daliás viking. Sört kérek! A görög elővesz egy üveggel és átadja, mint gyermekkorom Óbudáján a szatócs. A tanár meg önbizalmasan odaszól a kis embernek, mintha feleltetne, hogy ezt itt helyben akarja kiinni. Pontosabban a pult mögötti raktárban. A fekete kisember hellyel kínálta a szőke nagyot, aki még egy sört és még egyet kért. Az urak az ital által demokratává lesznek, írja Jókai Mór. És a tanár megkérdezte a törpét, hogy mi a nemzetisége. Hallván, hogy görög, a negyvenéves oktatás feneketlen történetei ott teremtek. Beszélt Trójáról, a görög istenekről, Nagy Sándorról, Orpheusz látogatásáról az alvilágban.

A görög ezekről még sosem hallott. Micsoda mesék! És ez a mindentudó svéd őrá talált. Amikor a tanár meg fizetni akart, nem fogadta el a pénzt a sörökért. Kérte, jöjjön el máskor is. Így alakult ki ez a különös üzleti kapcsolat. Krisztosz csodásnál csodásabb meséket hallhatott, a tanár úr meg ingyen kapott sört.

Az évek teltek. A tanár úr egyre ritkábban ment Krisztoszhoz. Már nem is volt olyan szomjas, az ápolónő is hosszúnak tartotta a sétát. Aztán a látogatások végleg megszűntek. A tanár úr temetésén a templom utolsó padsorában egyedül ült a kis görög. Az urak és hölgyek megbámulták ezt az ide nem illő figurát. Krisztosz meg az utolsó zsoltár előtt otthagyta a gyászolókat.

* Fejezet a Gyülevész történetekből. Októberi számunkban: Az irániak. A németek.

Tartalomjegyzék [Látó - 15. évf. 7. sz. (2004. július)] Kezdőlap

stílus 1 (fehér)

stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret