Báthori Csaba
Berlin, Love Parade
Szabad ég, szűk tér, üvegházhatás.Naspolysárga trikók, meggyfaszipka
illat, lengő festett mellkúpok, érett
medicinlabdák az érmelegítő
köldökök alatt. Hús, amint beszívja
a roppant, nőstényekből a rengő,
izgága sárgatojást. Szalma-láz
rázza a parkot, hullámzó vidéket. A poros bőr mögött feltöri héját
egy lomha hímivarsejt. Árnyba fekszik,
döfni készül egy holdas, feszes ágyék.
Bokorban lobbanékony porcelán.
Kökénylevelek közt guggolva sárgán
süvít egy fehér hátú, görbe lény.
Habzó fekete bábu tolja estig
a napot. A vágy gyülekezve vár még. A fűben lassan gömbök, pipacsok
teremnek. Langyos a lég, mint a déli
álom teje. Ruganyos óriás-
kígyó a park. Nyakszirteken, derékon,
combon mohó menyétkéz kotorász.
Lelkek, lombok párzanak simulékony
selyemben. Test a testnek elmeséli
a lenge, létszomjas pillanatot. Öröm köti őket egy más világhoz. Csak egy kurta, tömérdek ölelésig.
Nem egymásnak, maguknak istenülnek:
sem a mély fű, sem a süveges ágak
nem hagyják kimondani, mi hiányzik
e boldog sötétben. Mert jön a más...
Csak a föld tömi be a szenvedély
száját, vagy a pazarlás a reményben,
vagy a hűséggé gyűrt csalatkozás. Itt még mindenki mindenkire vágyik.
Senki nem néz még az egyetlen másik
szemébe, aki majd megsemmisíti
vagy megoldja. Mert meghibban a férfi,
míg eljut ép, ártatlan mámorától
a megvetett vagináig. Mindenki
mást megpróbál szabadon összeszedni,
hogy ne csak gyűlölve tudjon szeretni. Híg, foszforos testeken imbolyognak
a fények. Nem, nem érek senkihez,
sem a lányokhoz, sem a csillagokhoz.
Vágyakozva és forrón kiürülve
és érintés nélkül szeretkezem.
Egyedül vagyok, de hallom a föld
szívverését. Mintha csak nélkülem
szaporodna boldog, boldogtalan.
