Archívum

Főhajtás LVI.

Bock Cuvée, 1992
Szigethy Gábor
2013. július

Bock – echte Deutsch. Cuvée – pur français. Bock Cuvée – színtiszta magyar. Nyelvészeti finomságokban jártas műfordítók elvitatkozgathatnak azon, hogy vajon vegyes baknak vagy keverék kosnak helyes e szóösszetételt magyarra fordítani, netán egy forrásból eredő zongoraszéknek, esetleg kádban tárolt nyakas embernek vagy buja kevercsnek. Ha nagyon rafinált műfordítói fantáziával áldott meg valakit az Isten, még az is eszébe juthat, hogy egyszerre erjesztett kecskének magyarítsa e latin szellemből és indogermán sokrétűségből származó színtiszta magyar kifejezést. Színtiszta magyar, mert minden értelmes (értsd: borbarát, borszerető, borértő, borivó) hazánkfia nagyon jól tudja, immáron húsz éve nagyon jól tudja, hogy a Bock Cuvée egy kellemes ízvilágú, többfajta szőlőből készült, sötétvörös, emberi fogyasztásra alkalmas tájjellegű ital. Magyarul: falusi bor. Cuvée, ahogy a franciák mondják, tehát egy kád tartalma.

Valójában persze a Bock Cuvée nem igazán cuvée, mert nem csupán egyszerre erjesztett bor (a franciák egykoron a mindenféle fajta szőlőt leszüretelték, az egész masszát belapátolták egy kádba, aztán Isten neki fakereszt, hagyták, erjedjen egyszerre az egész, és ebből származott a Chateau valaminek elkeresztelt cuvée), de mifelénk ma már a cuvée: házasítás – ami a magyar szőlő- és bortermelők rendkívül magas erkölcsi érzékét bizonyítja. Mi magyarok a borkészítésben is elítéljük a pedofíliát, éretlen dolgokat érettel nem egyesítünk. Mi szép, kész borokat hagyunk – kedvünkre – érintkezni, házasodni, egyesülni.

Az igaz, hogy Bock (értsd: nyakas ember) József húsz éve nem hagyja abba ezt az előre megfontolt szándékú házasítást, s ha kedves barátunk, Bock (értsd: vén kujon) József így folytatja, minket, Bock-barát Bock-ivókat netán gerontomániával vádol majd a világ. Én például még földi életemben szeretnék harmincéves Bock Cuvée-t inni.

Néhány éve egy 1992-es Bock Cuvée-vel sikerült rendkívül bizalmas, mondhatni, testközeli kapcsolatot létesítenem. Vacsora végén már sorakoztak az asztalon az üres borospalackok, amikor – megkoronázandó az éjszakába hulló mámoros estét – pincém rejtett zugából előkotortam egy tíz-egynéhány éves Bock Cuvée-t. Őszintén bevallom, amíg a dugó kihúzásával bíbelődtem, árnyalatnyi gyanú ébredt bennem, hogy ez az 1992-es Bock (értsd: kecske) Cuvée netalántán már öregecskedő, de tanúm az ég: tévedtem.

Illata? – mint az álom. Íze: mint a mámor. És a színe? Mélypirosbíborlilasötétvöröstéglabarna. Bizonyíthatja ezt erdélyi színész barátom, akinek vakítóan fehér vászonöltönyét éjféltájban, fodrozódó jókedvünkben sikerült egy pohár itallal végiglocsolnom, s aki ezért, mert becsületes fehér ember, a barátom, nem is mert elvörösödött öltönyében a magyar nyilvánosság előtt mutatkozni.

A történtekből mindenesetre levontuk azt a mindenki számára megszívlelendő tanulságot, hogy a Bock Cuvée olyan kellemes ízvilágú, sötétvörös, tájjellegű ital, amelynek egyetlen cseppjét is bűn, sőt hiba nem rendeltetésszerűen (tehát torkon át történő megsemmisítésre) használni, és épp ezért minden alkalmat meg kell ragadni, hogy mint becsületes fehér ember, amikor csak lehet, fogyasszuk Bock (értsd: faltörő kos) József kellemes ízvilágú, tájjellegű, sötétvörös italát.

Fehérebb lesz tőle a lelkünk.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.