Archívum

A fej; Fészbuk-vers; Mérleg

Becsy András
2012. július

A fej

Toporog már a sorban-állós
kopott bódé a reggelimmel,
olajcsepptől csillog a lángos,
fokhagyma-lével szentelik fel.

A másik asztaltól megértő
szemekkel egy negyvenes néz át,
csak bámulja a koravén nő,
hogyan tépem a forró tésztát.

Cafatokból a zsírpapíron
törzset, kart és lábat formázok,
de összegyúrni már nem bírom,
részek maradnak a foszlányok,

mint én az ágy szélén, s te belül:
szokott rendben, de fejetlenül.

Fészbuk-vers

Ismerősök közt

A fészbukon nincs fénykép róla,
a világoskék lapnak foltja
tejüveg-fakó lányfej-forma,
fehér haját harangban hordja.

A fészbukon nincsen fotója,
egy üres hajtincs mered kurtán
a férfialak feje búbján,
mintha mégiscsak fénykép volna.

A fészbukon gesztenyebarna
hajával lapját betakarja,
s a döbbenetben arca megdől,

dermedten néz a fehér folttól,
az üres tincsű alakomból
kinőtt tejüveg-tekintettől.

Mérleg

A hit

S volt egy csökönyös hit is persze,
csillag-csepp egy hamvveder alján,
lázfényű szem, mely porló pernye-
szövetté szelídült meg aztán.

Hit volt, hogy anyatej-fehérre
festik a kotta feketébe
bújt pontjai létrákra állva
mindazt, mi indulását várja,

s hit volt a vojnikok, soldátok
szavában is, hogy aki önként
előreáll, annak a kölkét,
a görcs-kezűt, nem várja árok.

Lázfényű hit volt, csillag-pernye,
– csak Isten nem jutott eszembe.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.