Archívum

A művészet hatalma; Élő szonett

Markó Béla
2012. március


A művészet hatalma

Rembrandt: Szükségét végző nő,
1631, rézkarc, 8 × 6,4 cm,
Teylers Museum, Haarlem

Elöl a fényes vízsugár kitör,
míg szabadul a bűzös sártól hátul,
hogy jólesően mindenütt kitárul,
s egy pillanatra éppen senkitől

nem szégyell semmit, vaskos testű Vénusz,
nyűtt száj itt fent, nyűtt vulva ott alul,
és így is izgat, hogy tán belehull
festékes ujjként az elernyedt pénisz,

s bent megfeszül majd ismét, mint ecset
egy vérvörös tégelyben, vagy a rézben
sikoltva járó tű, karcol, de mégsem,

s tiéd ugyan, és még sincs most veled,
mert arra vágyik mindjobban forrongva,
mi rajz csupán már évszázadok óta.

Élő szonett

Két képzelt test csupán, mi egybeillik,
s mind biztosabb, mindjobban felhevül,
és minden újabb sorban megfeszül,
egy-egy sikollyal éreztetve mindig,

ha véget ért egy versszak, s kezdheted
már ugyanúgy az ugyanolyan strófát,
hogy töltsd ki ismét ugyanazt a formát,
majd folytasd tercinákban versedet,

ne engedd el még, bontsd tovább rímekre,
figyeld, hogy jó-e, hangosan lihegve
s fel-felnevetve, most már rövidebb

idő alatt jut el megint a csúcsra,
és onnan egyszerre csak visszacsúszva,
együtt végeztek: szétrobban szíved.

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.