Archívum

Hótükör

Ladik Katalin
2011. december

Az ablaknál állok, nézem a decemberi hóesést, mely most is épp oly jó érzéssel tölt el, mint gyermekkoromban, amikor leesett az első hó. Az utcán a gyerekek itt, Budapesten is „Jézuskát” játszanak önfeledten, akárcsak régen én Újvidéken, ahol széttárt karokkal hátast vetettem a szűz hóba, és gyönyörködtem keresztre feszített apró testem hó-lenyomatában. Meglehet, még világos van, a szürkület kabátujja azonban már belelóg a délutánba. A szabálytalan öntésű ablaküveg elváltoztatva és megsokszorozva tükrözi képmásomat, valamint a kezemben levő könyvet.

– Hiszen ez tükörkönyv, mi más volna! Ha tükör elé tartom, helyes irányba mennek a szavak – mondta Alice, és hozzálátott a tükörírással írt szöveg megfejtéséhez:

1. Való, hazugság nélkül biztos és igaz:
2. Ami lent van, az megfelel annak, ami fent van, és ami fent van, az megfelel annak, ami lent van, hogy az Egyetlen varázslatának műveletét végrehajtsd;
3. Ahogy minden dolog az Egyből származik, az Egyetlen Gondolatból, a természetben minden dolog átvitellel az Egyből keletkezett;
4. Atyja a Nap, anyja a Hold, a szél hordozta méhében, a Föld táplálta;
5. A Théleszma az egész világ nemzője;
6. Ereje tökéletes, ha a földbe visszafordul;
7. Válaszd el a Tüzet a Földtől, a Könnyűt a Nehéztől, tudással, szenvedéllyel;
8. A földről az égbe emelkedik az, aztán ismét a földre leszáll, a felső és az alsó erőket magába szívja. Az uralmat az egész világ fölött így nyered el. E perctől fogva előled minden sötétség kitér;
9. Minden erőben ez az erő ereje, mert a finomat és a nehezet áthatja;
10. A világot így teremtették;
11. Ez az átvitel varázslata, és ennek ez a módja;
12. Ezért hívnak Hermész Triszmegosztosznak, mert a világegyetem tudásának mindhárom része az enyém;
13. Amit a Nap műveleteiről mondtam, befejeztem.

Alighogy elolvasta ezeket a sorokat, kiejtette kezéből a könyvet, és az azon nyomban ezer darabra tört. Ott sírdogált a kislány az összetört Tabula Smaragdina szilánkjai fölött, és egyszer csak megpillantotta saját arcát a tükörcserepekben, végeláthatatlanul megsokszorozódva és megöregedve. Csodálkozva lehajolt az egyik tükördarabkához, és amikor óvatosan tenyerébe vette, az megszólalt:

– A teljes teremtés benned létezik, és minden, mi benned van, a teremtésben is létezik. Nincs határ közted és egy tárgy között, mely egész közel van hozzád, mint ahogyan közted és a messze levő tárgyak között sincsen távolság. Benned van minden dolog, a legkisebb és a legnagyobb, a leghatalmasabb és a legmagasztosabb, és minden egyenrangú. A Föld minden eleme egyetlen atom. A szellem egyetlen mozdulatában benne van az élet összes törvénye. Egyetlen csepp vízben benne van a végtelen óceán rejtélye. Léted megjelenési formája az élet minden megjelenési formáját magában rejti.

– Ki vagy te? – kérdezte Alice nyugtalanul.

– Figyelj benső éned hangjára, nézz bele az idő és tér végtelenségébe. A csillagok dalolnak ott neked, a számok beszélni kezdenek hozzád a kozmosz örök kórusának hangjaival. Minden egyes Nap Isten egy gondolata, és minden egyes bolygó ennek a gondolatnak egy változata.

– Hogyan ismerném meg Isten gondolatát, és hogy mit jeleznek a csillagok, mit mondanak a számok? Mi rejtezik a bolygók körforgásában? – faggatta Alice felbátorodva a tükörcserépben levő idős arcmását.

– Hogy megismerd a Gondolatot, végig kell járnod fájdalmas utadat a hét szent bolygó szférájában, hogy onnan azután újra alászállj, majd újra felemelkedjél. Az elveszett és megtalált lelkek, ők eléneklik és megmutatják, újra és újra megismétlik a te sorsodat, miként a tiédhez hasonló számtalan, összetört lélekét.

– Mondhatom, meglehetősen régimódi vagy – mondta Alice kissé fölényesen. – Nem tudsz arról, hogy a világ legnagyobb részecskegyorsítójában, a CERN-ben az ütköztetett protonnyalábok mérési eredményeit alakítják át hangokká? Zenemű lesz az univerzum keletkezéséből! Azt is nemrég fedezték fel, hogy a neutrínó gyorsabb a fénysebességnél. Így akár a múltba is üzenhetünk oly módon, mintha a neutrínókat „tükröznénk”, és a neutrínók olyan sebesen haladnának, hogy a „tükröződés” gyorsabban jutna a múltba, mint ahogy „tükrözést” magát elkezdenénk.

A tükörcserépben levő arc elszomorodott. Szeme fénye kihunyt, és Alice többé nem látta magát benne. Nagyon magányosnak érezte magát. Fogta a megvakult tükröt, és a hópárnás ablakpárkányra tette. A nyitott ablakból oly sokáig nézte a hóesést, míg az arcát és végül az egész testét bebugyolálta a simogató hótakaró.

Zaj riaszt fel. Kiejtem kezemből a könyvet. Hatalmas, fekete madarak zuhannak ablakom elé, a sáros hóba. A szemközti oszlopon, az utcai lámpa kitátott csőrébe torz, sárga hópelyhek tódulnak. Mintha ezt süvítenék fenyegetően: „Ne felejtsd el, ki vagy! Ne felejtsd el, ki vagy!”

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.