Novotny Tihamér
Az égi geometriák
labirintusainak egy mai matatója és a mennyei Jeruzsálemek
utópiáinak örökös konstruktőre
László
Bandy dobozgrafikáiról1
Még mielőtt rátérnék László Bandy
művészeti tevékenységének legfőbb, legfontosabb,
legváltozatosabb és leggazdagabb területére, a saját maga
által dobozgrafikáknak nevezett műtárgyféleségek
tárgyalására, meg kell jegyezzük, működési aktivitása
nemcsak ebben a meglehetősen speciális és egyedülálló
műfajban merül ki. Egyénisége és pályaképe jóval
sokrétűbb ennél! Életrajzában így ír erről:
„érettségi után porcelánfestő voltam, majd Egerben
matematikát, kémiát és – rajz helyett – műszaki
gyakorlatot tanultam. Első rajzaim mégis ebben az időben
jelentek meg, s egy kis kiállításom is volt 1966-ban. Főként
karikatúrákat rajzoltam. Később sok mindent csináltam:
kultúrházakban, üdülőkben dolgoztam, tanítottam. Közben
felismertem a viccrajzolás és a karikatúra közötti lényeges
különbséget, s újra rajzolni tanultam. 1974-ben barátaimmal
megalakítottuk az AKT-ot (Autodidakta Képzőművészek
Társasága), és a helyzetünkből fakadó problémák mellett a
képzőművészet alapkérdéseivel kezdtünk foglalkozni. (…)
Mára tagja vagyok egy csomó egyesületnek, társaságnak [ezek
közül témánk szempontjából a legfontosabbak: Magyar
Szobrásztársaság, (M) Grafikusok, (M) Papírművészek, és
(M) Művészkönyvalkotók Társasága]. 1984 óta tanítok
művészeti iskolákban [szakkörökben és táborokban: Nádasdi
Kálmán Művészeti Iskola, Budafok; Városi Művészeti Iskola;
Kőrösi Csoma Sándor Ált. Isk. Művészeti tagozata; Látás
Iskolája, Százhalombatta; GYÍK Műhely, Budapest stb.].”2
Dobozgrafikáin kívül készít hasonló szellemű
művészkönyveket, expresszív-szürrealisztikus figurális
festményeket, naplórajzokat és -jeleneteket, illetve millió
tervet, vázlatot, sőt, ha kell, gondoskodni is képes műveinek
ideológiai hátteréről és szakavatott, írásos
védelméről.
D. Udvary Ildikó művészettörténész
állapítja meg róla a László Bandy világegyeteme című
írásában,3 hogy pályája a Fiatal Művészek
Klubjából indult a hetvenes-nyolcvanas években, ahol is egy
epidiaszkóp segítségével a falra vetítve vizsgálta az
átlátszó és át nem látszó (talált) tárgyak és a saját
maga által készített összehajtható, miniatűr
„dobozkák” képeit, amelyeket a készülék segítségével
nézőpont-változtatásoknak, elmozgatásoknak és
élességváltoztatásoknak „vetett alá”.
„Engem a véletlen (?) sodort a papír
síkjából kilépő vonalak természetének vizsgálatához, és
kitaláltam magamnak egy teljesen saját műfajt: a
dobozgrafikát. Térgrafikai kutatásom 1980 után lendült
nagyot, amikor szabadúszásomat elkezdtem. A dobozok nőttek,
körbejárhatók lettek: szobrok is, grafikák is” – vallja
magáról a művész.4 S mára egy törékeny
eleganciájú, meghökkentő és csodálatra méltó
változatosságú papírszobor-életmű halmozódott fel a keze
nyomán. Anyagában, technikájában, nyelvében,
gondolkodásában, kulturáltságában, stílusában és
szellemében kevesen mondhatnak magukénak egy ennyire
következetes, egységes és összetartozó műtárgyanyagot,
mint amelyet neki, a hatvanhét éves alkotónak sikerült
életre hívnia. Művei olyan képzőművészeti alkotások,
amelyek megtalálják a kapcsolatot az irodalom, a filozófia, a
természettudományok, az utópiák és a vallások, a
szimbólumok és a mítoszok világával is.
De mitől lehet jó és unikális egy olyan
szobor, egy olyan műfaj, amely félig rajz és félig
papírkivágás, egy kicsit csipkére emlékeztető szerkezeti
(csont)váz s egy csöppet hajtogatás, egy kicsit építészeti
makett, s amennyire lehet, költői ideálterv is egyben, egy
kicsit természeti modell s egy kicsit „aritmo-geometria”,
egy kicsit térkonstrukció és egy picinykét dekonstrukció,
egy kicsit szórakoztató türelemjáték és egy kicsit
elmélkedő gyógymód, szorgos műgond és ihletett elegancia,
alternatív építészet és magányos utópia… S ráadásul
felleljük egy-egy szellemi rokonát itt-ott a XX. századi
művészettörténet néhány nagy alakjában és
stílusmozgalmában is.
Tehát, hogy közelebb jussunk a László
Bandy-féle képzőművészeti jelenség rejtélyének
megoldásához, válasszuk a logikai megközelítés kizárásos
módszerét néhány csattanós példán keresztül! Vagyis a
szellemi elődök és stílusrokonok között vizsgálódva,
milyennek nem mondható ez a különösnek tűnő,
besorolhatatlannak ígérkező művészet.
Például az orosz forradalmi konstruktivisták
közül nem olyan, mint a Naum Gabo- és Vlagyimir Tatlin-féle
művészet, akiknél a kiemelt művek (A rádióadó terve,
1920; A III. Internacionálé emlékművének terve, 1919)
a radikális kommunista ideológiát szolgáló és kifejező,
rajzban vagy papír-, fa- és fémmakettekben elkészített,
„aktivista-produktivista” típusú jelkép- és
formarendszerei, a ferde egyenesek és ívek, a hegyesszögek, a
térspirálok és a vízszintesek, a kúpok, piramisok,
félgömbök és hengerek kinetikus dinamikájára épülnek.
De a dadaista Kurt Schwitters a németországi
lakását (1920–1930), a norvégiai műtermét (1937–1940),
majd az angliai fészerét (1945–1947) úgynevezett
MERZ-építménnyekké, leginkább expresszionista-kubista
környezetszobrászati, „lakószínházi” kulisszaművekké
alakító ismétlő gesztusai is – amelyek főleg
fallemezekből és kartonlapokból megformált, szabálytalanul
szabályos, sokszögű tértest-labirintusok kaotikus
díszleteire emlékeztették a korabeli nézőket – csak
távolról rezonálnak a László Bandy-féle kisméretű,
körüljárható dobozgrafikákat teremtő, utópisztikus
gondolkodásra.
Vagy nézzük a nagyváradi születésű,
fiatalon elhunyt Megyeri Barna (1920–1966) szobrászművész
rendszerint felfüggeszthető, kartonpapírokból kiszabott,
kivágott, geometrikus vagy organikus elemi formarendszerekké
alakított, hajtogatott, csavart és összevarrogatott vagy
tűzőkapcsokkal összefogatott üreges és áttört, légiesen
könnyed tértárgykísérleteit. És Bodóczky István a
festészetet és a szobrászatot szubtilis módon egyesítő, a
színes japán papírokból és bambusznádból készített
lebegő síkokat vagy sárkányrepülő-szerkezeteket utánzó,
elszállni kész szárnyszobrait, törékeny konstrukcióit.
Végső soron egyikük sem talál László Bandy egyértelműen a
rajzra (esetleg a színes ecsetvonásokra) és a
papírkivágásra alapozott, egyszerre nyitott és zárt
vázrendszer-igézeteket építő, a talpukra állított vagy a
mennyezetről lelógatott, többszörösen áttört
„dobozvárosaihoz”, „mesterséges műholdjaihoz”,
„vírus-szatellitjeihez”, „kozmosz-” vagy
„világfa-modelljeihez”.
Sőt, Bachman Gábor és Szalai Tibor
(1958–1998), akik a dekonstrukció és az abszurd, efemer
épületek és térberendezések építészei vagy modellezői,
látványtervezői és képzőművészei, az orosz forradalmi
konstruktivisták támadó jellegű, hegyes, agresszív szögeket
és cikcakkokat alkalmazó formavilágának és a futurista,
belülről kifelé építkező, „kaotizált” és
„aerodinamizált” szerkezetek eklektikájának a művészei
(elkötelezettjei), autonóm város- és házmakettjeikben,
környezetműveikben csak abban hasonlítanak a László
Bandy-féle, általában a geometrikus vázakban ismétlődő,
szimmetriarendszerekre épülő dobozgrafikákra, hogy az övéik
is motívumhalmozó „rendszerek”, ugyanakkor az elemeket
szabadon értelmező, asszociatív alapon egymásra
hányó-helyező, expresszív dekonstrukciók is egyben.
Tehát akárhogy forgatjuk is a dolgot, a
László Bandy-féle dobozgrafika mint műfaji
megnevezés, meghatározás: telitalálat!
Telitalálat, mert kódoltatott benne az az
anyagi, technikai, gondolati és szellemi folyamat, amely magát
a műfajt eredményezte.
A folyamat pedig nagyjából így írható le.
Végy n számú, lehetőleg keményebb tartású, fehér
papirost, azután rajzold rá elképzeléseidet, majd vágd
körbe a rajzokat, de úgy, hogy a motívumok ne essenek ki a
szélekként meghagyott egységes keretből, vagy legalább
néhány ponton illeszkedjenek a megmaradt (nem teljes)
oldalszegélyzethez. Az így keletkezett, méretre igazított,
különféle geometrikus elemrendszereket és/vagy rajzi
gesztusokat, jeleket és szimbólumokat tartalmazó,
„csipkeszerűen” áttört síklapokat forgasd össze
háromszög, négyzet, téglalap, esetleg sokszög alapú
hasábokká, és a meghajtott éleknél ragaszd össze őket.
Így építkezz, bentről kifelé haladva, „hizlalva”,
bonyolítva, bővítve a rendszert szándékod, elképzelésed,
fantáziád és intuíciód szerint.
„A papírművészet performansz, mágikus
cselekmény, melyben a szellemi megjelenik, és láthatóvá
válik” – avat be bennünket a művész atavisztikus és
titokzatos boszorkánykonyhájába.5 S azt is tőle
tudjuk, hogy amikor tanulta a matematikát és a kémiát,
költészetnek tekintette a természettudományokat. Ma pedig a
természettudományos gondolkodás segítségével űzött
költői mesterségnek tekinti a dobozszobrászatot. „Évek
óta ezt az utóbbi utat járom: a geometrikus renddel az
elképzelt, vágyott »világtörvényt«, a magas fokú
bonyolultságból és a szándékos hibákból eredő
véletlenszerűségekkel a tapasztalati valóságot modellezem”
– vallja a Káosz a dobozban című kéziratában a
„szakadár matematikus”, az összenézhető rend és a
fraktálszerűen növekvő, rétegzett káoszok lírikusa,
„harmonizátora” és „órásmestere”.
A különös az ebben a sajátos műfajban,
hogy a tapasztalati valóságon túl – például fák,
növények jelképi erejű leképezése és modellezése (Világfa,
2002; Világfa-makett, 2005; Növény, 2003; Tüskés
vázlat, 2007) – megfogalmazódnak, teret kapnak (!),
szerkezetes absztrakt térjellé rajzolódnak az emberi
sorstörténetek és létállapotok metaforikus
matematikai-geometria szimulációi is (Jób, 2001; Nő,
1997). Sőt, testet öltenek a mitikus paradicsomi utópiák (Kert,
2001) és a megszentelődött helyek költői
parafrázisai is. Ez utóbbiak közül való például a Hatvan
torony (2003) című opus, amely meseszerűen varázslatos
csipkézettségében, szépségében ötvözi az ó- és
újszövetségi édeni életfa és a szent, a mennyei,
az égi Jeruzsálem egymásra épített
transzcendenciájának látomásszerű mivoltát. („És a
város neve ama naptól fogva: Ott lakik az Úr!”6
„És én János láttam a szent várost, az új Jeruzsálemet,
amely az Istentől szálla alá a mennyből, elkészítve, mint
egy férje számára felkészített menyasszony.”7
„És a város négyszögben fekszik, és a hossza annyi,
mint a szélessége.”8 „És kőfalának rakása
jáspisból vala; a város pedig tiszta arany, tiszta üveghez
hasonló.”9) Mindenesetre ez a papírszobor nem
véletlenül finom, halvány szivárványszínekben pompázó!
Bár a mű más elragadtatott képzettársítást is megenged
magáról: például a népmesei kacsalábon forgó kastélyét
vagy a „sehol sincs sziget” tejútba kapaszkodó, növő
köldökét.
És itt egy nagyon lényeges ponthoz
érkeztünk László Bandy dobozgrafikáival,
térkonstrukcióival kapcsolatban, tudniillik művei a szent
utópiák és transzcendenciák, a mikro- és makrokozmikus
világstruktúrák és világkonstrukciók, a lelki, szellemi és
metafizikai tartományok területeit feszegetik, fogalmazzák és
modellezik. S ehhez a mondanivalóhoz megtalálta a legszellemibb
anyagot, a papírt. „Nincs még egy anyag – talán csak az
arany –, amelyik ennyire ne csak saját magát jelentse” –
írja a már említett egyik írásában.10 Annyi
bizonyos, hogy ezt az érzékek számára készített
anyagtalanítást, ezt az átszellemiesítést, amikor a papír
egyszerre válik önmaga jelentésévé és tagadásává,
azokban a művekben fedezzük fel, éljük át és értékeljük
leginkább, amelyek tiszta fehérben, grafikai segédvonalak
nélkül jelennek meg előttünk. De lehet, hogy ez
igazságtalan, hálátlan megállapítás a leheletfinom módon
lebegtetett pókhálószerű tus- vagy ceruzavonalakkal
(fonalakkal) szemben! Hiszen Eukleidész óta használjuk a vonal
szabatos meghatározását: „szélesség nélküli hossz”. S
ez így, valljuk be, egy dobozgrafikai miliőbe átültetve már
az „érzéki konceptualitás” igazi mesterműve!
Ugyanakkor az is megállapítható, hogy a
négyzet vagy háromszög alapú hasábrendszerekre épülő
konstrukciói (Téma és variációk I–III., 2003), a
szellemi és fizikai kikristályosodás (netán a
molekulaképződések?) értelmében, a síkban tartott vagy
térbe vezetett körök, háromszögek, spirálok és egyéb nem
geometrikus segédvonalak segítségével már túllépik a
kissé merev vízszintes-függőleges egyensúlyi
szimmetriarendszereket (Fejlődő vázlat, 2007; Csillag-vázlat,
2007). Ezek a papírszobrai sokszor olyanok, mintha jótékony
vagy öncélú szellemi vírusképződmények, mintha
láthatóvá tett fiktív idea-monászok, mintha
gondolatkonstrukcióik, a lélek filigrán csontvázainak
kristálypalotái, az oszthatatlan, tökéletes létezők
tudományos fantasztikumának vizualizált megtestesülései
lennének.
Én nem tudom, hogy László Bandy használ-e,
alkalmaz-e a tervezés, az előmunkálkodás során matematikai
képleteket, a fraktálképződésekhez hasonlatos számsorokat,
logaritmusokat, mértani szerkesztéseket és arányrendszereket,
de gyanítom, hogy érzésből vagy legalábbis alapszinten igen.
Művei talán a szent, az égi geometria és az elméleti
matematika (a vírusbiológia és a kémia) és a
kristályképződések tudománya által oly lenyűgözően
szépek, bonyolultak vagy egyszerűbbek és tökéletesek.
Dobozgrafikáinak rendszere szellemes
könyvtárgyaiban, művészkönyveiben is tetten érhető, azzal
a különbséggel, hogy ezek a művek az ábrák, a képek mellé
a szöveget is beépítik az összecsukható-kihajtható,
leállítható objektekbe. Figurális jellegű, könnyed, laza
és légies tusrajzai és papírra készült színes
vízfestményei pedig (ahol a tusrajznak szintén kiemelt szerepe
van), amelyekben irodalmi, mindennapi, társadalmi és etikai
érdeklődésének, gyors és ösztönös megjegyzéseinek,
észrevételeinek, napi véleménynyilvánításainak, valamint
szemlélődéseinek és állásfoglalásainak ad hangot,
általában két csoportra oszthatók: olvasó- vagy csak
naplószerű (szöveges) munkákra és képregényszerű,
kommentárokkal ellátott, krokiszerűen feldobott grafikai
művekre. Mindemellett papírszobrainak, dobozgrafikáinak
gondolatterveit számtalan tus- vagy ceruzavázlatban gyűjti
össze és dolgozza ki.
Íme, ez hát „Roncsváry Koczka Zivatar”
[ahogy egyik „mutatós matatós” rajzában jóízű humorból
és évődő iróniából (!) nevezi önmagát], alias László
[Endre] Bandy eddigi életműve dióhéjban, amely akár már
Saját Múzeumot is álmodhatna magának Százhalombattán.
Jegyzetek
1 Az írás a László
Bandy és barátai című kiállítás apropójából
készült, amelyet a „Matrica” Múzeumban rendeztek meg.
2 In
http://www.laszlobandy.hu.
3 In Napút,
2001. III. évfolyam 1. szám.
4 In
http://www.laszlobandy.hu.
5 László
Bandy: Például Hszüan-Cse. In Perszonálik –
Papírral papírra. Kortárs Magyar Galéria, Dunaszerdahely,
1998.
6 Ez 48, 35.
In Szent Biblia, fordította: Károli Gáspár, Bp., 1984.
7 Jel 21,2. I.
m.
8 Jel 21,16.
I. m.
9 Jel 21,18.
I. m.
10 Például
Hszüan-Cse. I. m.