Kortárs

 

Novotny Tihamér

Az égi geometriák labirintusainak egy mai matatója és a mennyei Jeruzsálemek utópiáinak örökös konstruktőre

László Bandy dobozgrafikáiról1 

 

Még mielőtt rátérnék László Bandy művészeti tevékenységének legfőbb, legfontosabb, legváltozatosabb és leggazdagabb területére, a saját maga által dobozgrafikáknak nevezett műtárgyféleségek tárgyalására, meg kell jegyezzük, működési aktivitása nemcsak ebben a meglehetősen speciális és egyedülálló műfajban merül ki. Egyénisége és pályaképe jóval sokrétűbb ennél! Életrajzában így ír erről: „érettségi után porcelánfestő voltam, majd Egerben matematikát, kémiát és – rajz helyett – műszaki gyakorlatot tanultam. Első rajzaim mégis ebben az időben jelentek meg, s egy kis kiállításom is volt 1966-ban. Főként karikatúrákat rajzoltam. Később sok mindent csináltam: kultúrházakban, üdülőkben dolgoztam, tanítottam. Közben felismertem a viccrajzolás és a karikatúra közötti lényeges különbséget, s újra rajzolni tanultam. 1974-ben barátaimmal megalakítottuk az AKT-ot (Autodidakta Képzőművészek Társasága), és a helyzetünkből fakadó problémák mellett a képzőművészet alapkérdéseivel kezdtünk foglalkozni. (…) Mára tagja vagyok egy csomó egyesületnek, társaságnak [ezek közül témánk szempontjából a legfontosabbak: Magyar Szobrásztársaság, (M) Grafikusok, (M) Papírművészek, és (M) Művészkönyvalkotók Társasága]. 1984 óta tanítok művészeti iskolákban [szakkörökben és táborokban: Nádasdi Kálmán Művészeti Iskola, Budafok; Városi Művészeti Iskola; Kőrösi Csoma Sándor Ált. Isk. Művészeti tagozata; Látás Iskolája, Százhalombatta; GYÍK Műhely, Budapest stb.].” Dobozgrafikáin kívül készít hasonló szellemű művészkönyveket, expresszív-szürrealisztikus figurális festményeket, naplórajzokat és -jeleneteket, illetve millió tervet, vázlatot, sőt, ha kell, gondoskodni is képes műveinek ideológiai hátteréről és szakavatott, írásos védelméről.

D. Udvary Ildikó művészettörténész állapítja meg róla a László Bandy világegyeteme című írásában,3 hogy pályája a Fiatal Művészek Klubjából indult a hetvenes-nyolcvanas években, ahol is egy epidiaszkóp segítségével a falra vetítve vizsgálta az átlátszó és át nem látszó (talált) tárgyak és a saját maga által készített összehajtható, miniatűr „dobozkák” képeit, amelyeket a készülék segítségével nézőpont-változtatásoknak, elmozgatásoknak és élességváltoztatásoknak „vetett alá”.

„Engem a véletlen (?) sodort a papír síkjából kilépő vonalak természetének vizsgálatához, és kitaláltam magamnak egy teljesen saját műfajt: a dobozgrafikát. Térgrafikai kutatásom 1980 után lendült nagyot, amikor szabadúszásomat elkezdtem. A dobozok nőttek, körbejárhatók lettek: szobrok is, grafikák is” – vallja magáról a művész. S mára egy törékeny eleganciájú, meghökkentő és csodálatra méltó változatosságú papírszobor-életmű halmozódott fel a keze nyomán. Anyagában, technikájában, nyelvében, gondolkodásában, kulturáltságában, stílusában és szellemében kevesen mondhatnak magukénak egy ennyire következetes, egységes és összetartozó műtárgyanyagot, mint amelyet neki, a hatvanhét éves alkotónak sikerült életre hívnia. Művei olyan képzőművészeti alkotások, amelyek megtalálják a kapcsolatot az irodalom, a filozófia, a természettudományok, az utópiák és a vallások, a szimbólumok és a mítoszok világával is.

De mitől lehet jó és unikális egy olyan szobor, egy olyan műfaj, amely félig rajz és félig papírkivágás, egy kicsit csipkére emlékeztető szerkezeti (csont)váz s egy csöppet hajtogatás, egy kicsit építészeti makett, s amennyire lehet, költői ideálterv is egyben, egy kicsit természeti modell s egy kicsit „aritmo-geometria”, egy kicsit térkonstrukció és egy picinykét dekonstrukció, egy kicsit szórakoztató türelemjáték és egy kicsit elmélkedő gyógymód, szorgos műgond és ihletett elegancia, alternatív építészet és magányos utópia… S ráadásul felleljük egy-egy szellemi rokonát itt-ott a XX. századi művészettörténet néhány nagy alakjában és stílusmozgalmában is.

Tehát, hogy közelebb jussunk a László Bandy-féle képzőművészeti jelenség rejtélyének megoldásához, válasszuk a logikai megközelítés kizárásos módszerét néhány csattanós példán keresztül! Vagyis a szellemi elődök és stílusrokonok között vizsgálódva, milyennek nem mondható ez a különösnek tűnő, besorolhatatlannak ígérkező művészet.

Például az orosz forradalmi konstruktivisták közül nem olyan, mint a Naum Gabo- és Vlagyimir Tatlin-féle művészet, akiknél a kiemelt művek (A rádióadó terve, 1920; A III. Internacionálé emlékművének terve, 1919) a radikális kommunista ideológiát szolgáló és kifejező, rajzban vagy papír-, fa- és fémmakettekben elkészített, „aktivista-produktivista” típusú jelkép- és formarendszerei, a ferde egyenesek és ívek, a hegyesszögek, a térspirálok és a vízszintesek, a kúpok, piramisok, félgömbök és hengerek kinetikus dinamikájára épülnek.

De a dadaista Kurt Schwitters a németországi lakását (1920–1930), a norvégiai műtermét (1937–1940), majd az angliai fészerét (1945–1947) úgynevezett MERZ-építménnyekké, leginkább expresszionista-kubista környezetszobrászati, „lakószínházi” kulisszaművekké alakító ismétlő gesztusai is – amelyek főleg fallemezekből és kartonlapokból megformált, szabálytalanul szabályos, sokszögű tértest-labirintusok kaotikus díszleteire emlékeztették a korabeli nézőket – csak távolról rezonálnak a László Bandy-féle kisméretű, körüljárható dobozgrafikákat teremtő, utópisztikus gondolkodásra.

Vagy nézzük a nagyváradi születésű, fiatalon elhunyt Megyeri Barna (1920–1966) szobrászművész rendszerint felfüggeszthető, kartonpapírokból kiszabott, kivágott, geometrikus vagy organikus elemi formarendszerekké alakított, hajtogatott, csavart és összevarrogatott vagy tűzőkapcsokkal összefogatott üreges és áttört, légiesen könnyed tértárgykísérleteit. És Bodóczky István a festészetet és a szobrászatot szubtilis módon egyesítő, a színes japán papírokból és bambusznádból készített lebegő síkokat vagy sárkányrepülő-szerkezeteket utánzó, elszállni kész szárnyszobrait, törékeny konstrukcióit. Végső soron egyikük sem talál László Bandy egyértelműen a rajzra (esetleg a színes ecsetvonásokra) és a papírkivágásra alapozott, egyszerre nyitott és zárt vázrendszer-igézeteket építő, a talpukra állított vagy a mennyezetről lelógatott, többszörösen áttört „dobozvárosaihoz”, „mesterséges műholdjaihoz”, „vírus-szatellitjeihez”, „kozmosz-” vagy „világfa-modelljeihez”.

Sőt, Bachman Gábor és Szalai Tibor (1958–1998), akik a dekonstrukció és az abszurd, efemer épületek és térberendezések építészei vagy modellezői, látványtervezői és képzőművészei, az orosz forradalmi konstruktivisták támadó jellegű, hegyes, agresszív szögeket és cikcakkokat alkalmazó formavilágának és a futurista, belülről kifelé építkező, „kaotizált” és „aerodinamizált” szerkezetek eklektikájának a művészei (elkötelezettjei), autonóm város- és házmakettjeikben, környezetműveikben csak abban hasonlítanak a László Bandy-féle, általában a geometrikus vázakban ismétlődő, szimmetriarendszerekre épülő dobozgrafikákra, hogy az övéik is motívumhalmozó „rendszerek”, ugyanakkor az elemeket szabadon értelmező, asszociatív alapon egymásra hányó-helyező, expresszív dekonstrukciók is egyben.

Tehát akárhogy forgatjuk is a dolgot, a László Bandy-féle dobozgrafika mint műfaji megnevezés, meghatározás: telitalálat!

Telitalálat, mert kódoltatott benne az az anyagi, technikai, gondolati és szellemi folyamat, amely magát a műfajt eredményezte.

A folyamat pedig nagyjából így írható le. Végy n számú, lehetőleg keményebb tartású, fehér papirost, azután rajzold rá elképzeléseidet, majd vágd körbe a rajzokat, de úgy, hogy a motívumok ne essenek ki a szélekként meghagyott egységes keretből, vagy legalább néhány ponton illeszkedjenek a megmaradt (nem teljes) oldalszegélyzethez. Az így keletkezett, méretre igazított, különféle geometrikus elemrendszereket és/vagy rajzi gesztusokat, jeleket és szimbólumokat tartalmazó, „csipkeszerűen” áttört síklapokat forgasd össze háromszög, négyzet, téglalap, esetleg sokszög alapú hasábokká, és a meghajtott éleknél ragaszd össze őket. Így építkezz, bentről kifelé haladva, „hizlalva”, bonyolítva, bővítve a rendszert szándékod, elképzelésed, fantáziád és intuíciód szerint.

„A papírművészet performansz, mágikus cselekmény, melyben a szellemi megjelenik, és láthatóvá válik” – avat be bennünket a művész atavisztikus és titokzatos boszorkánykonyhájába. S azt is tőle tudjuk, hogy amikor tanulta a matematikát és a kémiát, költészetnek tekintette a természettudományokat. Ma pedig a természettudományos gondolkodás segítségével űzött költői mesterségnek tekinti a dobozszobrászatot. „Évek óta ezt az utóbbi utat járom: a geometrikus renddel az elképzelt, vágyott »világtörvényt«, a magas fokú bonyolultságból és a szándékos hibákból eredő véletlenszerűségekkel a tapasztalati valóságot modellezem” – vallja a Káosz a dobozban című kéziratában a „szakadár matematikus”, az összenézhető rend és a fraktálszerűen növekvő, rétegzett káoszok lírikusa, „harmonizátora” és „órásmestere”.

A különös az ebben a sajátos műfajban, hogy a tapasztalati valóságon túl – például fák, növények jelképi erejű leképezése és modellezése (Világfa, 2002; Világfa-makett, 2005; Növény, 2003; Tüskés vázlat, 2007) – megfogalmazódnak, teret kapnak (!), szerkezetes absztrakt térjellé rajzolódnak az emberi sorstörténetek és létállapotok metaforikus matematikai-geometria szimulációi is (Jób, 2001; Nő, 1997). Sőt, testet öltenek a mitikus paradicsomi utópiák (Kert, 2001) és a megszentelődött helyek költői parafrázisai is. Ez utóbbiak közül való például a Hatvan torony (2003) című opus, amely meseszerűen varázslatos csipkézettségében, szépségében ötvözi az ó- és újszövetségi édeni életfa és a szent, a mennyei, az égi Jeruzsálem egymásra épített transzcendenciájának látomásszerű mivoltát. („És a város neve ama naptól fogva: Ott lakik az Úr!”6 „És én János láttam a szent várost, az új Jeruzsálemet, amely az Istentől szálla alá a mennyből, elkészítve, mint egy férje számára felkészített menyasszony.”7 „És a város négyszögben fekszik, és a hossza annyi, mint a szélessége.”8 „És kőfalának rakása jáspisból vala; a város pedig tiszta arany, tiszta üveghez hasonló.”9) Mindenesetre ez a papírszobor nem véletlenül finom, halvány szivárványszínekben pompázó! Bár a mű más elragadtatott képzettársítást is megenged magáról: például a népmesei kacsalábon forgó kastélyét vagy a „sehol sincs sziget” tejútba kapaszkodó, növő köldökét.

És itt egy nagyon lényeges ponthoz érkeztünk László Bandy dobozgrafikáival, térkonstrukcióival kapcsolatban, tudniillik művei a szent utópiák és transzcendenciák, a mikro- és makrokozmikus világstruktúrák és világkonstrukciók, a lelki, szellemi és metafizikai tartományok területeit feszegetik, fogalmazzák és modellezik. S ehhez a mondanivalóhoz megtalálta a legszellemibb anyagot, a papírt. „Nincs még egy anyag – talán csak az arany –, amelyik ennyire ne csak saját magát jelentse” – írja a már említett egyik írásában.10  Annyi bizonyos, hogy ezt az érzékek számára készített anyagtalanítást, ezt az átszellemiesítést, amikor a papír egyszerre válik önmaga jelentésévé és tagadásává, azokban a művekben fedezzük fel, éljük át és értékeljük leginkább, amelyek tiszta fehérben, grafikai segédvonalak nélkül jelennek meg előttünk. De lehet, hogy ez igazságtalan, hálátlan megállapítás a leheletfinom módon lebegtetett pókhálószerű tus- vagy ceruzavonalakkal (fonalakkal) szemben! Hiszen Eukleidész óta használjuk a vonal szabatos meghatározását: „szélesség nélküli hossz”. S ez így, valljuk be, egy dobozgrafikai miliőbe átültetve már az „érzéki konceptualitás” igazi mesterműve!

Ugyanakkor az is megállapítható, hogy a négyzet vagy háromszög alapú hasábrendszerekre épülő konstrukciói (Téma és variációk I–III., 2003), a szellemi és fizikai kikristályosodás (netán a molekulaképződések?) értelmében, a síkban tartott vagy térbe vezetett körök, háromszögek, spirálok és egyéb nem geometrikus segédvonalak segítségével már túllépik a kissé merev vízszintes-függőleges egyensúlyi szimmetriarendszereket (Fejlődő vázlat, 2007; Csillag-vázlat, 2007). Ezek a papírszobrai sokszor olyanok, mintha jótékony vagy öncélú szellemi vírusképződmények, mintha láthatóvá tett fiktív idea-monászok, mintha gondolatkonstrukcióik, a lélek filigrán csontvázainak kristálypalotái, az oszthatatlan, tökéletes létezők tudományos fantasztikumának vizualizált megtestesülései lennének.

Én nem tudom, hogy László Bandy használ-e, alkalmaz-e a tervezés, az előmunkálkodás során matematikai képleteket, a fraktálképződésekhez hasonlatos számsorokat, logaritmusokat, mértani szerkesztéseket és arányrendszereket, de gyanítom, hogy érzésből vagy legalábbis alapszinten igen. Művei talán a szent, az égi geometria és az elméleti matematika (a vírusbiológia és a kémia) és a kristályképződések tudománya által oly lenyűgözően szépek, bonyolultak vagy egyszerűbbek és tökéletesek.

Dobozgrafikáinak rendszere szellemes könyvtárgyaiban, művészkönyveiben is tetten érhető, azzal a különbséggel, hogy ezek a művek az ábrák, a képek mellé a szöveget is beépítik az összecsukható-kihajtható, leállítható objektekbe. Figurális jellegű, könnyed, laza és légies tusrajzai és papírra készült színes vízfestményei pedig (ahol a tusrajznak szintén kiemelt szerepe van), amelyekben irodalmi, mindennapi, társadalmi és etikai érdeklődésének, gyors és ösztönös megjegyzéseinek, észrevételeinek, napi véleménynyilvánításainak, valamint szemlélődéseinek és állásfoglalásainak ad hangot, általában két csoportra oszthatók: olvasó- vagy csak naplószerű (szöveges) munkákra és képregényszerű, kommentárokkal ellátott, krokiszerűen feldobott grafikai művekre. Mindemellett papírszobrainak, dobozgrafikáinak gondolatterveit számtalan tus- vagy ceruzavázlatban gyűjti össze és dolgozza ki.

Íme, ez hát „Roncsváry Koczka Zivatar” [ahogy egyik „mutatós matatós” rajzában jóízű humorból és évődő iróniából (!) nevezi önmagát], alias László [Endre] Bandy eddigi életműve dióhéjban, amely akár már Saját Múzeumot is álmodhatna magának Százhalombattán.

 

 

Jegyzetek

 

1 Az írás a László Bandy és barátai című kiállítás apropójából készült, amelyet a „Matrica” Múzeumban rendeztek meg.

2 In http://www.laszlobandy.hu.

3 In Napút, 2001. III. évfolyam 1. szám.

4 In http://www.laszlobandy.hu.

5 László Bandy: Például Hszüan-Cse. In Perszonálik – Papírral papírra. Kortárs Magyar Galéria, Dunaszerdahely, 1998.

6 Ez 48, 35. In Szent Biblia, fordította: Károli Gáspár, Bp., 1984.

7 Jel 21,2. I. m.

8 Jel 21,16. I. m.

9 Jel 21,18. I. m.

10 Például Hszüan-Cse. I. m.

 

 



Nyitólap